Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 13:59
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 29., kedd: Máról holnapra

Tovább álmodunk

Győzelmi ünnepet ül az RMDSZ, ugyanis az általa keménynek minősített alku után a szövetség valamelyik bizalmi embere ülhet majd be abba a kormányfőtitkári székbe, melyből a múlt hét végén – korrupciós botránya miatt – Daniela Andreescu asszony kénytelen volt felállni.
Cserébe – mert hisz minden adok-kapokra megy a hazai politikában – megszavazták, hogy Vasile Blaga, a demokrata-liberálisok korábban holtvágányra helyezett politikusa legyen a szenátus elnöke.
Minden jel arra mutat, a kormánypárt, maga az államfő felismerte, nagy szükségük van a párt régi szárnyának – Bulldog­nak is nevezett – politikusára. Lehet, szervező- erejére, hatásos és hatékony tárgyalókészségére. De az is megeshet, hogy az ország második emberévé emelése magának Emil Bocnak meggyengülését jelzi, mi több, megtörténhet, hogy a nagy ember, Traian Băsescu is rádöbbent, hűséges ifjú híveivel aligha jut egyről kettőre a jövő évi választásokon.
Blagát, a belügyminisztert annak idején meglehetősen botrányosan kényszerítették lemondásra. Színleg az elnöki palota előtti rendőr-demonstráció miatt bukott el, de nyílt titok volt már akkor is, vesztét az okozta, hogy Emil Boc ellenében jelöltette magát a pártelnöki tisztségre, s programjából kitetszett, változtatna azon a gyakorlaton, mely mind a pártot, mind a kormányt az államelnöki akarat fenntartás nélküli végrehajtójává tette.
Kétségtelen, Traian Băsescu nem a szívére hallgatott, mikor kiadta az ukázt, vegyék elő a naftalinból Vasile Blagát, de megtette, s egyetlen intésére az ifjú farkasok is egy emberként álltak az elnöki jelölt mellé. Szemmel láthatóan felismerték, szükségük van a régi harcosra.
Visszatérve az RMDSZ-re, ha valóban nemcsak egy funkciót, nemcsak egy újabb széket kívánt megszerezni (ami különben majdnem az övé, hisz a kormányfőtitkár helyettese a szövetség embere, Gáti István), hanem kész érdekérvényesítő erejét is latba vetni azért, hogy a közös kormányzás eddig meg nem valósított célkitűzéseit, például a kisebbségi törvényt, mielőbb elfogadják, vagy hogy továbbra is merészebben álmodjunk: olyan közigazgatási átszervezési tervnek nyernék meg a kormánypártot, mely egyengetné az erdélyi magyarság útját az autonómia megvalósulása felé. Akkor majd beszélhetünk talán a győzelem jó illatáról is.
Hozzászólások
2011. november 29., kedd 00:19
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ugyan már,miért is jó nekünk,ha még egy széltoló nagykutya lett?Van miniszterelnök-helyettesünk is,valami marcu,és jobb attól valami?Nevüket adták egy alkotmányellenes tetthez,ugyanakkor elvágják még jobban az európai vonalat,mert hiába beszélünk mi kissebbségi jogok csorbitásárol,azonnal az orrunk alá dörgölik,hogy mit akartok,minden szinten képviselve vagytok!Ez lenne az érdekképviselet,zsiros állások egyeseknek,a mi jogaink árán!Szégyen,megint csak a szégyen utánatok,rmdsz!

2011. november 29., kedd 00:32
Nomad
433 hozzászólás
Dinibacsi te meg nem abrandultal ki teljesen a politikabol en marr lassacskan unogatom az egeszet es mar a3szeki napilap sem a kedvenc olvasmanyaim koze tartozik...

2011. november 29., kedd 01:26
abcd
47 hozzászólás
És most az RMDSZ kiált „Emberek most jól élünk, Az emberek visszasóhajtanak egy kérdést TI IGEN, DE MII ???”
Ez az ami a szégyen, mi közbe ők rivalkodva elakarják hitetni a közemberrel, hogy milyen jó is most nekünk, eközben nem tudnak felmutatni egy érdembeli magyar eredményt sem. Az amit önkormányzati szinten megcsinálnak azt egy román is elvégezné, hogy elkölti azt a kicsi pénzt is úgy, hogy … tudjuk, hogy hogyan….., Hajrá Magyarok :(


2011. november 29., kedd 06:34
BartSimpson
717 hozzászólás
Bláblá, Nyiháhá, Váuuváuuu, meeeee stb
Semmit írni a nagy senkikről és semmiről. Ezt sokkal fontosabb hírnek tartom, amit a 3szék csal a belföldi hirekhez szánta. Ime a lényeg, ami sok embert érint :
Pénz csak 2016-ban
Az Alkotmánybíróság jogerősen elutasította a Szociálliberális Unió (SZLU) keresetét, amelyben kifogásolta, hogy a közalkalmazottak csak 2016-ban kapják meg a bíróságon visszanyert pénzüket. Az SZLU azt nehezményezte, hogy a sürgősségi kormányrendelet korlátozza az igazságszolgáltatáshoz való szabad hozzáférés jogát, és sérti a magántulajdont. A jelenlegi törvény szerint a közalkalmazottak pénzük öt százalékát jövőre, tízet 2013-ban, 25–25 százalékát 2014-ben és 2015-ben, a maradék 35 százalékot pedig 2016-ban kapnák meg. A kormány szerint azért van szükség a kifizetések elodázására, mert különben nem tartható a megállapított költségvetési hiánycél

2011. november 29., kedd 07:30
vitriol
432 hozzászólás
Attól, hogy valaki az éjjel-nappal fórumozás közepette, nem dugja ki az orrát és nem érzi egy-egy magas fokú hivatal vezetésének fontosságát, az nem azt jelenti, hogy politikailag nem is fontos. Akkor van nagy jelentősége amikor kapcsolatba kell lépni az intézménnyel, ezt tudják, érzik és megélték a polgármesterek, megyei intézményvezetők.(és itt nem csak a kormányfőtitkárságra gondolok).
Vasile Blaga jó kölyök,erdélyi, szereti a magyarokat, segíti a Nagyváradiakat és tudtommal a felesége is magyar asszony. Az RMDSZ megint ügyesen politizált, kihozta a dologból a lehető legtöbbet. Mindezt egy olyan hadszíntéren ahol, kíméletlenül folyik a vagdalkozás. Tudják mit akarnak és meg is valósítják. Elvégre, egy politikai pártnak az a célja, hogy kormányzatra jusson és onnan segítse támogatóit.

2011. november 29., kedd 07:50
Ekeferi
278 hozzászólás
meg egy pozicio amit majd az ANI vizsgalhat a sepsiszentgyorgyi polgarmester utan, de ugyebar ezt a roman sajto megirja de a magyar elfelejti.....

2011. november 29., kedd 08:29
Ferencz
2984 hozzászólás
"Az RMDSZ megint ügyesen politizált, kihozta a dologból a lehető legtöbbet." Mondtam az este, ma a dicsekvés napja lesz. Még a kicsi kutya is azt tárgyalja, hogy az alku másik tétje éppen a kisebbségi törvény volt. A DLP a számára a kisebb rosszat választva dobta oda ezt a látvány-kirakat koncot az RMDSz-nek. Véletlen lenne, hogy Andreescu asszonyra éppen most csapott le a DNA?

2011. november 29., kedd 09:16
TIHI
34 hozzászólás
Kinek és minek jó eme újabb kikoldult tisztségvállalás.Ez semmiképp nem segíti hozza az RMDSZ-t a kitűzött tervei és programjai megvalósításához.Ezzel a lépéssel,ismét becsapott minket,választópolgárokat,érdekképviseletünk.Nem ezért küldtük választottjaink a parlamentbe.A megalkuvás lett mindannyiuk tisztje,és személyes érdekeiken túl semmi számunkra hasznos és értékes eredményt nem értek el.20 év alatt a legfontosabb ígényeinket nem voltak képesek megvalósítani,kiharcolni.Elidegenítettek bennünket.Sokan nem fogunk az RMDSZ-re szavazni a jövő évi választásokon.Én sokad magammal,már itt kijelentem,hogy nem szavazok rájuk.Nagyon jó lenne ha erre már most készülne az"ellenzéki" magyar politikai elit,hogy ne román pártok képviselőire szavazzunk vagy netán elmaradjunk a szavazás lehetőségétől.A Polgári Szövetség,aZ EMNP őssze kell fogjon,hogy átvegye Erdély magyar lakósságának,és nem csupán,a képviseletét.A trónfosztásnak meg kell töténnie,hisz az RMDSz bűnrészese a mai embertelen és erkölcstelen kormányzásnak,melyből nem egy ígérete ellenére sem akar kilépni.A legkissebb RMDSZ tisztségviselőtől K.Hunor elnőkig,a mai korrupt,erkölcstelen és pártorientált politizálást képviselik,amiért éppúgy felelniük kell,mint a vezető kormánypártnak.Mi csak azzal tudjuk bűntetni őket,hogy nem választjuk többé vissza őket.Ezt tegyük emberek.
Nem rég ,egyik városi előljárónk,nem tudta megmagyarézni nekem,miért vagyunk a kormányzásban.Végül kinyögte,hogy ha egyébbért nem is,de a leosztott pénzekért mmindenképp.Hát,köszönöm szépen.Ilyen ebül szerzett pénzre nincs szükségünk.mert azt lehet épp a szüleinktől,testvéreinktől vagy barátainktól veszik el,akik épp úgy adóznak mint mi,csakhogy épp ott élnek ahol a vezetés ellenzéki.Szégyen....nagyon szégyen,ilyen pénzen élni.Mert ha így kapjuk,akkor egy része szintén erkölcstelenűl fog kifolyni a kasszából.Sok példa van erre Kolozsvártól (lásd Apostu mestert) sajnos Sepsiszentgyörgyig,merthogy a hírek szerint minálunk is hódít eme nemzeti betegség.

2011. november 29., kedd 09:37
abcd
47 hozzászólás
Vitriol (latnok, moni, illetve D. Zoli) megkérlek, hogy egy picit, kommentáld ezt is „Miért Harcol az RMDSZ (http://www.3szek.ro/load/cikk/44501/miert_harcol_az_rmdsz )”

2011. november 29., kedd 10:08
dinibacsi
4945 hozzászólás
Vitri fiam,próbáltam anno,magyar,rmdszs államtitkárunk volt,egy banális alapitvány kellett volna elinditani,államtitkár ur elmondta,miért nem lehet semmit tenni,ékes magyar nyelven,a folyoson szóba keveredtem valakivel,aki ott dolgozott,román gyerek volt,elvette a papirokot,tiz perc mulva iktatva és lepöcsételve hozta!Blaga szereti a magyarokat!Nem kérek,és nem kivánok szeretetet senkitöl,csak tiszteletet,jogaim betartását,megleszek én a blaga szeretete nélkül is,amely addig tart,amig a rmdsz a mérleg nyelve!Amugy lehet akárki a szenátus elnöke,a kormány ugyis sürgösségi rendeletekkel manipulál,a parlament csak egy kirakat intézmény,hogy azt higgyék a nagyvilágban,hogy itt demokratikus jogállam müködik!

2011. november 29., kedd 10:20
Belaba
245 hozzászólás
De kit erdekel mar ezaz egesz?

2011. november 29., kedd 10:25
janoska44
740 hozzászólás
Gyozelmi unnepet ulhetne az rmdsz ha egyetlen valami jot,hasznosat tett volna az o valasztoiert igy nem lato ertelmet semmi unneplesre mindaddig amig ok csakis az ok jo letuket es nem a vallasztok erdekeit nezik.

2011. november 29., kedd 10:35
nemethzoltan
156 hozzászólás
@ vitriol - Elkezdődött a visszaszámlálás. Kevesebb, mint egy év van még hátra nektek "merevdéeszes patkányoknak", hogy a felszínen futkossatok. Közeleg a vég, amikor már csak a szennycsatornák (ahol van ilyen) sötét járataiban élhetitek ki fajotokhoz méltó életmódotokat. Ha netán a felszinre merészkednétek, akkor eltaposnak majd.
Tehát húzz bele te kis nyegle se.ggsavnyaló alak.

2011. november 29., kedd 12:25
Ferencz
2984 hozzászólás
"Elvégre, egy politikai pártnak az a célja, hogy kormányzatra jusson és onnan segítse támogatóit. " Ahogy mondod, vitriol! Akkor miért elégedtetek meg a mondat első felével? Ja, még nem döntöttétek el, hogy politikai párt vagytok-e, vagy "csak" érdekképviselet? Gerinctelen társaság! Erénnyé "nemesítettétek" a koldulást, mindent bevetettetek, hogy eltörjétek a kommunizmus által már megroppantott gerincét népeteknek, segítettek kiépíteni egy velejéig romlott, korrupt, embertelen rendszert és most sajnáltatjátok magatokat, hogy milyen nehéz boldogulni "ott fent"! Le fogunk venni a polcról rövidesen, s remélem az igazságszolgáltatásnak, ha későre is, de lesz pár szava és ítélete viselt dolgaitokkal kapcsolatosan.

2011. november 29., kedd 15:09
malmos
1228 hozzászólás
Nah ugye -ugye !Vitriol megmondta (ő csak tudja mer' haszonélvezője a hatalomnak!) kihozta a maximumot az RMDSZ ez a jövő a famili mixte ,me ugye Blaga felesége románul es tud futni!Aztán Hunyorka es a fajta ,mer' a rossz nyelvek szerint oláj macája van!Elvenni nem meri mer politikai harakirit követne el szegényke!Egy ilyen selejtet adott, termelt ki nekünk a DAmocos Dzsezai uton Markó eftárs !Na szavaztok még UNDEMREMRE?

2011. november 29., kedd 20:02
girtlergyula
601 hozzászólás
Biztos nem . Nem scsak a fel sorolt ervekert , azert mert nem kepviseltek a magyarsagot , becsaptak , hazudtak es lepten nyomon uldoznek mindenkit , aki nem ugy tancol , ahogy ok huzzak .

2011. november 29., kedd 20:27
feketepako
8 hozzászólás
Ossze fog dolni a vilag 15-20 ember folyamatos gusztustalan beirasaitol? Szerintem nem!
Persze, az rmdsz nagyon elrontotta az utobbi 3 evet. Segitette a dlp nepmegalazo poilikajat,amiert csereben sok jolfizeto allast oszthatott.
Viszont azt sem szabad feledni,hogy sok telepulesen tornatermeket,vizvezeteket,szennyvizcsatornat,hidakat,
furdoket es sok mas mindent sikerult kivitelezni. Persze a "joindulatu forumozok" azonnal a torkomnak ugornak,
hogy igenam,de mennyit loptak el belole? Tisztelt forumozok! Azoknak a letesitmenyeknek amik elkeszultek,
gyerekeink a haszonelvezoi! Hogy mi, mar regebben felnottek edes keveset kaptunk a lekoszont rendszertol,
arrol nem tehetunk! De arrol igen,hogy legalabb egy sokak altal olvasott oldalon civilizaltan viselkedjunk (irogassunk),
mert ellenkezo esetben feltetelezheto gyerekszobank hianyanak lehetosege.

2011. november 29., kedd 21:14
quercusos
170 hozzászólás
Tényleg,most már fárasztó feketepako. Mi itt az érdem könyörgöm, hogy nyaklótlanul költöttek el nem is létező pélnzeket ! Az, hogy unokáink is ezt fogják nyögni. Könyörgöm, ébredjetek - magukért ügyködtek. Egyrészt bizonyítani a vakoknak, másrészt lopni vazzeg ! Hány homályos tekintetü rágógumis gyerek vezet Q7 -est, A 8-ast, X 6 -ost stb.Azért írom ilyen szlengesen mert szemléltetni akarom a szóbőségüket. Hol van ez a sok bomba üzlet egyáltalán, ahol ki lehet keresni félévek alatt az euró százezreket, milliókat. Elég na, ne csináljatok hülyét az emberből !. Mégegyszer : LEGYEN MÁR ELÉG !!!!!

2011. november 29., kedd 21:22
Ferencz
2984 hozzászólás
Te feketepako, nem gondolod, hogy mindezek a "kivitelezések" ugyanígy - esetleg több és jobb is- az RMDSz nélkül is meglettek volna? Nem gondolod, hogy a nagyívű,"nemzetmentő" politizálást folytató RMDSz -t "leértékelni" holmi strandok, parkok, vízvezetékek, szennyvízcsatornák szintjére sértő lehet számára?

2011. november 29., kedd 21:38
feketepako
8 hozzászólás
En leirtam,hogy a torkomnak ugornak a" makulatlan Szentek"!

2011. november 29., kedd 22:25
PityiPal
1632 hozzászólás
TIHI, minden betűd igaz.
feketenemtudommi: azokat az általad felsorolt vívmányokat még a Nastase-kabinet elindította.A te rmdsz-es polg.mestereid , mint végrehajtók, kötelező módon kellett kivitelezzék.Nem csak az erdélyi magyar falvakban épültek meg, hanem Olténiában, Moldvában, stb.Vagy azokért is az rmdsz nevét kell áldani minden vasárnap?
A vízvezeték, folyóvíz, szennyvízcsatornarendszer meg EU-s követelmény.eg Úniós programpénzekből csinálják!Hulljon már le a hályog a szemedről, testvér!Ha egy escu lenne a polg.mesterünk, akkor is meg kellett volna csinálnia nekünk!
Te olyan dolgokért próbálod mentegetni az rmdsz-t, ami nekük a természetes munkájuk, kötelességük kellene legyen!Elvégre azért vállalták a közéleti funkciót.Bocs, egy normálisabb országban azért vállalják a közfunkciót!
Az, hogy mi itt, a Háromszék fórumoldalán, -szerinted-gusztustalankodunk, az a mi, saját, felvállalt véleményünk.Nem kötelező senkinek sem elolvasni, sem hozzáröfögni!
Hogy a gyerekszoba kinek esett ki az életéből, az a te hozzászólásodból világosan kitűnik.
Tulipános jóéjt kivánok neked!

2011. november 29., kedd 23:48
abcd
47 hozzászólás
@ feketepako & ko
Mielőtt túlzottan el rubaszkódnál a valóságtól és az űrbe találnád magad ajánlanék pár dolgot:
1. Nézd meg ezt : http://www.erdely.ma/hatranyban.php?id=105271&cim=vedekezo_allasba_kenyszerult_a_magyarsag_apacan_video
2. Képzeld el magad, hogy ez a te szülő falúd, van 3 gyereked, és sok munkával megszerzett házad, autód ….stb és te és a gyerekeid itt kellene, hogy éljetek (de RMDSZ érdek nélkül, mint egyszerű ember). Szóval…..? Van Magyar jövő …?
3. Gyere le Bölönbe, vagy Málnásfürdőre vellnessz hétvégézni a családoddal.
4. Éljél meg csak a Baróti strandból.
5. Gyere focizni a Vargyasi sportcsarnokba (van néhány fiatal, mindentől távol esik, és még fent is kell tartani)
6. Gyere el a Vargyasi Parkba sétálni, ha nyitva találod, akkor egyedül elmélkedhetsz mind ezeken (ezt is fel kell tartani), továbbá nem azt mondom, hogy ez a park nem jó, csak nem prioritás. Max lelegeltethető lesz a fű rajta.
7. Hívd el a külföldi barátaidat Erdővidékre, és bízd rájuk az Erdővidékre valo bejutást, főleg az olton át, majd halgasd meg a véleményüket (ha egyáltalán bejutnak Erdővidékre).
8. Kérdezd meg a Középajtai lakosokat, hogy 50 év alatt hányból hányan maradtak.
9. írasd be a gyerekeidet a magyar orvosira pld Marosra.
10. Csinálj büszkén egy fényképet a Kolozsvári Mátyás szobor talapzatánál.
Stb, stb, stb
Nos Erdélyt vagy az űrt választod? Ezek közül mi az, ami visszatartaná a fiatal magyarjainkat az elvándorlástól? Miből élnének meg? Ennyi elég a magyaroknak? Ez 20 év munkája?
Ismétlem magam: RMDSZ mondja: emberek mi most jól élünk, ember visszakérdez: TI IGEN DE MI?


Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Bokor Gábor:
Zágon a legnépesebb község
Zágon a legnépesebb községA még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint Zágon a legnépesebb Kovászna megyei község – számolt be az orbaiszéki polgármesterek legutóbbi találkozóján Tamás Sándor megyeitanács-elnök.

- :
Demokrácia Központ-leltár
A csíkszeredai Demokrácia Központ januári megnyitása óta az iroda munkatársai 8300 személy számára állították össze a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges aktacsomót.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS