Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:00
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. november 30., szerda: Közélet

Megadóznák a vagyonosokat

Koalíciós egyezség köti az RMDSZ-t, meg kell szavazniuk a Románia Haladásáért Országos Szövetség által kezdeményezett, szolidaritási adóról szóló törvényt – mondta el Édler András képviselő (képünkön). Kiemelte: több módosító javaslatot nyújtottak be, szeretnék elérni, hogy a jogszabály elfogadása ne hozzon nehéz helyzetbe nem gazdag, egyszerű embereket.
Édler szerint rendkívül populista jogszabályról van szó, amely tulajdonképpen még a vagyonosok adózását sem szavatolja, hiszen csak magánszemélyekre vet ki többletilletéket, miközben köztudott, a gazdagok nagy részének háza, gépkocsija, egyéb vagyontárgya cége nevén szerepel. Éppen ezért indokoltnak találtak néhány módosítást, hogy elkerüljék a kis keresetű, szegény emberek megsarcolását. A kezdeményezők a látható vagyonba, teljesen szubjektív módon, csak a lakás rendeltetésű ingatlanokat és területeket sorolták be, az ingóságoknál pedig csak a repülők, helikopterek, csónakok és kisautók után kell plusz adót fizetni. Az RMDSZ-es javaslat értelmében adózni kell majd a gyárépületek, haszongépjárművek vagy hajók után is.
Az eredeti javaslat szerint 450 000 euró volt az az értékhatár, amely fölött a többletilletéket kivetették volna, Édler András azonban indokoltnak találta ezt egymillió euróra növelni. Így nem sújtanák azokat, akik például az 1990-es évek elején vásároltak potom pénzért egy-két hektáros területet valamelyik város határában, hogy megtermeljék rajta a napi betevőt, ám annak értéke most úgy megemelkedett, hogy a nagyon gazdagok sorában ébredhetnek, s bevételeiket messze meghaladó illeték kifizetésére kötelezhetik őket – magyarázta Édler. Úgy értékelték, hogy a kivételek közé kell sorolniuk azokat is, akik öröklés, illetve visszaszolgáltatás útján jutottak egy épülethez, és ez az állandó lakhelyük, illetve azokat az ingatlanokat, amelyekben olyan nyugdíjasok laknak állandó lakhellyel, akiknek a nyugdíjon kívül nincs egyéb jövedelmi forrásuk. "Úgy értékeltük, a törvény szelleme szerint a cél a gazdag emberek megadóztatása, és nem az, hogy a kivételként felsoroltakat olyan helyzetbe hozzuk, hogy nem lévén elég pénzük az adó kifizetésére, a fejük fölül elárverezzék a házukat" – fejtette ki Édler.
A törvénytervezetet a képviselőház bizottságai vitatják, legutóbb a közigazgatási szaktestület elemezte, és a koalíciós megállapodás értelmében év végéig kell elfogadniuk. Édler András szerint a jogszabály olyan, mint az RMDSZ-nek a kisebbségi törvény, s bár annak esetében rég lejárt már minden újabb és újabb határidő, nehezen kiszámítható, napirendre kerül-e egyáltalán.
Hozzászólások
2011. november 30., szerda 08:15
PityiPal
1632 hozzászólás
Na, ennek is jól ki fogják tekerni a nyakát!Szegény gazdagok!

2011. november 30., szerda 08:30
picike
373 hozzászólás
Szóval még nincs 1 mil. euroja.

2011. november 30., szerda 08:42
nagyberci
61 hozzászólás
ha-ha-ha. Ne legy ilyen naiv "picike". Dehogy nincs, csak mint maganszemely nincs, mert a tobbi a cegen van neki is.

2011. november 30., szerda 09:03
Ferencz
2984 hozzászólás
"Koalíciós egyezség köti az RMDSZ-t,..." Kötné már egyszer kötél a nyakatokat, s talpaitoktól lenne húsz centire az anyaföld!

2011. november 30., szerda 09:24
lada1200
347 hozzászólás
Ezt az alakot úgy látszik négy évenként el kell viselnünk minden választás előtt egy pár hónapot. Aztán felszívódik magától.

2011. november 30., szerda 09:49
ewelyn
452 hozzászólás
Gazdag szegények !

2011. november 30., szerda 09:56
haromszeki
503 hozzászólás
@Ferencz: Sokunk véleményét tömörítetted ebben a hozzászólásodban!
Biztosan emlékeztek még, nemrég volt teli minden kerítés, reklámpannó, tömbházak oldala, stb. különböző méretű plakátokkal, ahonnan ez a szélkakas bambult vissza ránk, járókelőkre, s öles betűkkel hirdette: "Nem elég a népviselet, kell egy erős képviselet!" Emlékeztek? Na, megette a rágós rágsúly a székely népet, ha ez a rablóbanda kell (kéne) képviseljen minket... :( Én a magam részéről a leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy rmdsz-es csürhe banda nyilatkozzon az erdélyi magyarság és benne az én nevemben! Ezek NEM magyarok, hanem sz@r hitvány aljas utolsó gazemberek, megvesztegethető és megvásárolt útszéli ribancok!
Remélem megérem még, hogy eljő az a tisztességes világ, amikor ezek a Ferencz által felvázolt, jól megérdemelt helyzetben fognak függeni. Hadd fütyüljön a szél a talpik alatt, nagyon rászolgáltak!

2011. november 30., szerda 10:39
markossarolta
52 hozzászólás
Fizessenek arra is adot amit 21 ev alatt ossze lopkodtak, mert nekuk tobb penzuk van mint a kollektiv nyugdijasnak, aki csak 350 lejbol tengodik havonta , most pedig a berbe adott foldje utan kapott termenyt is meg adozzak 5 evre vissza menoleg. Szegyen es gyalazat amit elmuvelnek, mar 2 hete hivogassak a 70-80 eves falusi embereket a megyei Penzugyi hivatalhoz , hogy tudjak meg adozni oket.

2011. november 30., szerda 10:52
janoska44
740 hozzászólás
Csak emlekeztetni szeretnem Edlert is es tarsait,hogy hanyadszor szabtak hatart ha mittudom melyik datumig nem lessz kissebsegi torveny kilepnek a koaliciobol,hat kepviselo,es szenator elvtarsak nektek csak ennyit er a kimondott szavatok,hat mi erre szamitottunk is,de nem fogunk tobbe bedolni a mocskos hazudozasaitoknak vallasztaskor.

2011. november 30., szerda 13:11
PityiPal
1632 hozzászólás
Ezeknek...? Koalíciós egyezség...?Más világon élnek és más szótárat használnak, a "koalíció" kifejezés valószínű, bankszámlát jelent!
Még hogy önmaguk megfizettetésére hozzanak törvényt!
Továbbra is mi leszünk, akikről lenyúznak hat rend bőrt!
Szégyentelen módon használják retroaktiv azt a disznó törvényüket, hogy a paraszt perkáljon jövedelmi adót abból a xar bérleti díjból!Nem lesz elég egy esztendő bérleti díja kifizetni visszamenőleg ezt az rmdsz-el közösen kiagyalt gazemberségük adóját!

2011. november 30., szerda 13:21
zucu
667 hozzászólás
Nahát egy ujjabb segnyaló, mennének már a jól nevelt francba ,s ott koalicioskodjanak...szégyentelen tetűbanda, pfujj.,nem tudom elmondani, hogy mennyire utálom az rmdsz-es urakat... Máskor étkezás előtt nem forumozok, mert ezek a nemzetnyomoritok elvették a csepp étvágyamat is......

2011. november 30., szerda 20:08
emilboc
51 hozzászólás
1 millió eurós telken túrja a földet a betevőért, nem telekspekulánsra gondolsz Édler barátom véletlenül...

2011. november 30., szerda 20:18
tibisten
600 hozzászólás
RÉKA!!!! MEGADÓZTATNÁK!!! Legalább az újságírók....

2011. november 30., szerda 23:53
Kenesei
746 hozzászólás
Nagy figura még ez az Édler is !
Tehát őszerinte a 450 000-től 1 000 000 euróig terjedő gazdagsági kvótába eső személyeknek csak a mindennapi betevő falatra futja. Meg kell sajnálni szegényeket, ha azt vesszük, hogy kb.70-80 %-unknak még ennél is több vagyona van.

2011. december 1., csütörtök 15:14
zod
41 hozzászólás
Pityi Pál, Ferencz, és a többi hurrogó, ezen gondolkozzatok el, klikk: http://www.demotivalo.net/page/4


2011. december 1., csütörtök 19:35
Kheops
814 hozzászólás
Van itt koztunk valaki annyira hulye,hogy azt higgye,hogy ezt az orszagot a politikusok iranyitjak?Sok komment arra utal,hogy jocskan!,,Ha lesz politikai akarat...''-Ez forditasban annyit jelent,hogy ha a ,,gazdi ''megengedi!Minden politikusnak van legalabb egy ,,gazdaja'',annak termel es attol kap jutalmat!Neki hoz torvenyeket,szerzodeseket,kapcsolatokat es immunitast!Ennyi!Semmi tobb!Aki ezektol meg megoldast var a problemaira,az idiota!Autonomiank akkor lesz,ha valamelyik globalis csoporterdek ugy kivanja!Es nem azert,mert te vagy en akarnank!Ne bamuljuk mar ezt a szemfenyvesztest,nem reszesei vagyunk ennek a jateknak,csak nezoi.Meghogy megadoztatjak a gazdagokat...ki lehet annyira hulye,hogy ezt el is higgye?A sok valo vilag agyu nep.aki letszamban sokszorosa a forumozo ,felvilagosult,ontudatos hozzaszoloknak es a ,,demokracia'' szabalyai szerint ujra legitimizalni fogja ezt a prostitualt rablobandat!

2011. december 2., péntek 14:24
Ferencz
2984 hozzászólás
Húzzam le a vizet utánad zod?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Sylvester Lajos:
December elsejei gondolatok
December elseje kapcsán mi, magyarok több mint hatvan éve – a második világégés után – tudathasadásos állapotban élünk, a nemzet sorsának alakulására érzékenyebb személyekben és közösségekben a román nemzeti ünneppel kapcsolatosan az a lényegre lecsupaszított értékelés alakult ki, hogy ami a románság számára diadalittas öröm és dicsőség,

- :
Szabályozó kerettörvény
December 20-ig véglegesítik az egészségügyi kerettörvényt – jelentette be tegnap Ritli László egészségügyi miniszter. A tervezet szerint a lakosságot kis mértékben terhelik majd rendelkezések, a biztosítási alapcsomag korlátozott lesz, de lehetőséget ad kiegészítő, nem kötelező jellegű biztosítás kötésére.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS