Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 2., péntek: Máról holnapra Decemberi rigmusokA december elsejei székelyföldi rendezvények újfent bebizonyították: sem a magyar többség, sem elöljáróink nem tudják egyelőre megfelelően kezelni a számunkra traumatikusan sorsfordító eseményt. Nincs is könnyű dolgunk, hiszen 1918. december 1-je román, illetve magyar történelmi interpretációja változatlanul a teljes összeférhetetlenség állapotában hibernál. Ha meg valamiről egyetlen, mindkét fél által elfogadott mondatunk sincs, nehéz bármilyen építkezésbe fogni. Egyelőre ott tartunk, hogy Románia nemzeti ünnepe a maroknyi helyi románság számára a közösségi élmény megélésének egyetlen éves alkalma. A magyar többség ünnepeibe meg ők nem akarnak betagolódni, pedig ezek mögött többnyire nincs kirekesztő történelmi emlék. A vázolt helyzetben viszont évek óta ugyanazon folyó hirtelen megáradt szennyében vagyunk kénytelenek tapicskolni ezen a bizonyos napon. Kihasználva a munkaszünetet, visszahúzódunk lakásunkba, kimegyünk kapirgálni falura, netán disznót vágunk önvédelmi gyakorlatként. Egyik sincs elébb a strucc válságkezelő módszerénél. Ha viszont kíváncsiságot és a többségi létben könnyebben mozgósítható toleranciát erőltetve magunkra kimegyünk az utcára, céljaink és meggyőződéseink gyalázásával vagyunk kénytelenek szembesülni. Mert hogyan másként lehet értelmezni a román nyelv egyeduralkodását hirdető rigmust, mint az anyanyelvünk kiirtását célzó merényletet, a Hargita és Kovászna megye román földként való tudatosítását pedig szülőföldünk, önrendelkezési igényünk nem létezőnek nyilvánítását. Rossz arcú ismeretlenek zengik a rigmusokat, a sepsiszentgyörgyi rendőr és csendőr pedig jobb esetben rezzenetlen arccal asszisztál hozzá. Amikor megkérdem, hogy hallja-e, miket szavalnak, az a válasz, hogy őt nem a mondatok értelmezésére küldték ide, és amíg "nem csinálnak eseményt", addig semmi baja velük. De hasonló "távolmaradással" csatlakozik hallgatólagosan az uszító szólamokhoz a kis trikolórt szorongató tömbházbeli román szomszéd is, akinek erről netán a kollektív bűnösség fogalma jutna az eszébe, azt mondom neki: sokkal inkább az elborzasztó tudatlanság és empátiahiány irányába keresgéljen. Jövőre is lesz december elseje. Az idő túlságosan rövid a mindent megoldó tudati átalakuláshoz. Ahhoz talán elegendő, hogy az arra hivatottak megtalálják a törvényes határokat, akár alulról súroló módot, hogy a városhatáron kívülre szorítsák a bennünket gyalázni érkezőket. Ha egyébért nem, mentális egészségünk, komfortérzetünk megőrzése érdekében. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 1733Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 2., péntek 00:35
haromszeki 503 hozzászólás Vajon ha a csendőr bamba pofájába ordítanám, hogy "menj haza a koszos Regátodba, te szőröstalpú bocskoros o.l.á.h!" - akkor a mondat értelmezése milyen szinten tudna érvényesülni az elcsökevényesedett pontagyában? Nem kell itt keresgélni, két éve es ez volt a séma: Bukarestből, állami pénzeken hordták ide a hitvány koszos bocskoros bandát, lökötusu elvtárs szervezésében.
Ezek után az a minimum, aki magyar ember létire egy kicsit es ad magára, hogy többet egy árva kukkot se szólni egyetlen parasutistához se románul! Mindegy hogy szomszéd vagy kolléga, vonult vagy nem, egy szót se. Ha kérdezi az okát, szépen magyarul elmondani neki (meg fogja érteni!): köszönd meg lökötusunak, s a koszos fajtársaidnak, akik itt gyalázkodnak minden év december 1-én! Hadd érezzék meg milyen az, ha az ember nem tud az anyanyelvén érvényesülni, úgyes állandóan azért rinyálnak, hogy ők "Harkovban" el vannak nyomva. Hát legyen igazuk! 2011. december 2., péntek 01:19
piroskakovacs 104 hozzászólás www.székelyhon.ro
"Csíkszeredában az Új Jobboldal – ünnepélyes szópárbaj D. Balázs Ildikó 2011. december 1., csütörtök 18:11 Avram Iancut ábrázoló bannerekkel és nemzeti színű lobogókkal „felfegyverkezve” érkezett Csíkszeredába Brassó, Beszterce-Naszód, Szeben megyékből és Bukarestből az Új Jobboldal mintegy kétszáz szimpatizánsa, hogy Csíkszeredában ünnepelje meg december 1-jét. Várt rájuk a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mintegy hetvenfős különítménye, ám a rendfenntartó erők által szigorúan felügyelt két tábor csak hallótávolságba került egymással. Tekintse meg fotógalériáinkat itt és itt! „Hargita, Kovászna román föld”, „Románia a románoké”, „A román nyelv az uralkodó”, „Bes*****ábia román föld”, „Új Jobboldal – nemzeti büszkeség”, „Nemzeti egység”, „Nagy-Románia nem eladó” – skandálták az Új Jobboldal reprezentánsai zászlókat lengetve, mire a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, igaz csak az ünnepség végén, „ND takarodj”, „Itthon vagyunk” szlogenekkel válaszoltak. Már szerda este is érezhető volt Csíkszereda utcáin a rendőri és csendőri jelenlét, csütörtökön, az ünnepséget megelőzően komoly erőkkel vonultak fel a rendfenntartók az incidensek elkerülése érdekében. Miközben a román katona szobra előtt már gyülekeztek az ünneplők, a hatvannégy vármegyések a Romtelecom épülete előtt várakoztak csendőrök gyűrűjében. Az Új Jobboldalt képviselő fiatalokat a Vár téren leparkolt autóiktól a Városi Művelődési Házig kísérték a csendőrök, ahol szigorúan felügyeltek rájuk. Az ünnepség megkezdése előtt Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke intette őket csendre, kérve, hogy ne zavarják az ünnepélyt. „Nem mi hívtuk ide. Nem jó, ami történik, mi a másik oldalon vagyunk” – intet a szobor felé a püspök. „Csíkszereda egy romániai város, mi pedig nem teszünk egyebet, mint Románia nemzeti ünnepét saját országunkban megünnepeljük. Provokációnak lehet ezt nevezni? Azok provokálnak, akik szimbolikusan felakasztják Avram Iancut, akik elégetik Románia zászlaját, azok akik referendumot szerveznek, akik március 15-én Románia területén megünneplik, elénekelve a magyar himnuszt és magyar zászlókkal vonulnak fel. Mi nem megyünk sem Magyarországra, sem Ukrajnába, sem Szerbiába, hogy Románia nemzeti ünnepét megünnepeljük. Jogunk van ott ünnepelni december 1-jét, ahol éppen akarjuk” – hangsúlyozta a sajtónak a Bukarestből érkezett Tudor Ionescu, az Új Jobboldal szervezet országos elnöke. Csendőrségre bekísért vármegyések Tóth Bálint, az Erdélyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szóvivője portálunknak leszögezte, megengedhetetlen, hogy az Új Jobboldal Csíkszeredában vonuljon fel, és a magyarokat sértő szlogeneket skandáljon. „A Hatvannégy Vármegye nem az ünnepség ellen vonult ki, semmi okunk megzavarni a román nemzeti ünnepet, hanem az Új Jobboldal ellen. Ők jöttek ide, ők provokálnak. Mi itt élünk együtt a román emberekkel, akikkel semmi problémánk nincs. Mi sem megyünk március 15-én Bukarestbe ordítozni, illetve olyan dolgokat skandálni, amely sértené a román népet. Ez nem célunk” – mondta a fiatalember, miközben a mögötte álló társa megjegyezte, ő gyászolni jött ki. A hatvannégy vármegyések közül 15 személyt kísért be a csendőrség a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőségre igazoltatás végett. „Mindenki menjen haza a nagyapja sírjához, itt hun vagyok – feliratú banner volt náluk, ez pedig megszegi a 60-as számú törvény előírásait, hiszen megzavarhatják a közrendet” – közölte lapunkkal Gheorghe Suciu, csendőrségi szóvivő. A központban tartott ünnepség rendbontások nélkül ért véget, az Új Jobboldal tagjai végül nem vonultak fel a város utcáin, a rendezvény után a rendőrség visszakísérte őket járműveikhez, és kivezette a városból." 2011. december 2., péntek 06:26
leopold 1036 hozzászólás de igazad van "haromszeki"...
2011. december 2., péntek 08:00
BartSimpson 717 hozzászólás Igaz és teljesen egyetértek Csinta úrral. Abszolut felháborító volt végigkisérni a díszmarhákat városunk utcáin. Egy adott pillanatban, mikor megláttam egy bőrfejű, derékláncú, bakkancsos neo-ultra-bunkó nacionalista agitátort, annyira a pofájába vágtam volna egy egészséges félig román, félig magyar öklöt, hogy az nem lehet igaz. Nyílván az emberben felforr a vér e marhák láttán. Képükből kivetközött balfaxok, szerencsétlen agymosott élőhalottak.
2011. december 2., péntek 08:22
lacafaca74 2661 hozzászólás Ha elolvassátok a román napilapot, minden megszólaltatott román kedvezően nyilatkozik a román-magyar viszonyról, most ha egy kis becsület szorult beléjük akkor elítélik a N.D. magatartását. Ha nem teszik akkor egy követ fújnak velük és igaza van Háromszékinek, meg sem kell szólalni románul velük.
2011. december 2., péntek 08:38
vanist 241 hozzászólás Úraim ezekre a félkegyelmúekre igazából a románság kellene haragudjon, hisz nekik tesz "szolgálatot" azzal, hogy minden évben felelevinitik bennünk az idő során elszenvedett sérelmeinket. Ök nyugodtan hazamennek és az itteniek majd szagolják a felkavart "*****t"... és jővőre újra ugyanitt folytatják, mindaddig amig nem kerül valaki normális román aki megmondja nekik, hogy itt erre semmi szükség és üljenek/úvőltőzzenek csak otthon.
2011. december 2., péntek 08:43
Ferencz 2984 hozzászólás Ameddig ez a "toleráns" - eltűrik , hogy ne érezzük magunkat otthon a hazánkban, hogy ne használhassuk minden szinten anyanyelvünket, tehát másodrangú állampolgárok legyünk, hogy gyerekeink és az övéik is kitalált múltra építsenek jelent és jövőt, hogy nyílt állampolitikai szándék az elsorvasztásunk vagy beolvasztásunk - nép elfogadja, hogy a másik, a kirabolt nemzet gyásznapja az ő nemzeti ünnepe legyen, s amíg lesz magyar és székely Székelyföldön, addig nem lesz és nem is LEHET béke a Hargita alatt!
2011. december 2., péntek 09:48
Mirke49 229 hozzászólás Ezeknek a koponyájukban csak nyomokban lelhető fel az értelem ,bíztos vagyok benne , hogy minden gondolkodás nélkül képesek volnának parancsra üvölteni : Borneo és Celebesz ,román volt és román lesz ! 2011. december 2., péntek 10:38
janoska44 740 hozzászólás Sajnos mindez a roman ,szemet,csocselek banda,aroman politikum halgatolagos jovahagyasaval,nemutolso sorban a helyirend fentartok,es a titkos szolgalati tamogatassal johet letre,vajon nem szegyellik a jo erzesu roman honfi tarsaink az e fajta csend haboritast,mar az egesz romansag nem tanul meg unnepelni a magyarsagtol peldaul marcius 15-en.
2011. december 2., péntek 11:31
dinibacsi 4945 hozzászólás A helyzet az.janoska,hogy romámia a balkán része,sajnos!ott nincs olyan,hogy tolerancia!meg demokrácia!meg nagyon félnek,hogy Erdély elszakad,és visszatér európába,és akkor ök étlen dögölnek a fokhajmás puliszka árnyékában!
2011. december 2., péntek 13:19
Ferencz 2984 hozzászólás Üdv, dinibácsi, már azt hittem kinyiffantottak a pofázásaid miatt!
2011. december 2., péntek 13:29
totyo69 11 hozzászólás http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_doYNmO1EmQ#!
2011. december 2., péntek 13:44
lacafaca74 2661 hozzászólás Tipikus totyo69, talán egy kicsit sarkított mert valamelyik isten háta mögötti faluban kérdezték. Az egyedüli "intellektuel" állatorvosnak sem volt gőze. Szerintem a ND tagjai 99 % sem tudja hogy mit ünnepelnek.
2011. december 2., péntek 14:04
dinibacsi 4945 hozzászólás üdv,ferency,nem ,csak a gépem nyiffant ki valamennyire,ujra kellett telepiteni ezt-azt!
2011. december 2., péntek 20:29
mandala 118 hozzászólás @Mirke49 - ez nagyon jól hangzik. :D :D
Talán majd jővőre felveszik a listára Sepsiszentgyörgy,Csíkszereda,Kisinyov és Róma mellett az ottani felvonulást is. Hadd legyenek részesei e kiváltságnak mások is. :D
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||