Pilinszky János emlékezete (Senkiföldjén)

Fiatalon került a háború poklába, megtapasztalhatta hadifogolyként a lágerlétet, ifjúkorában hihetetlenül zárt verseiben ezt fejezte ki, dacosan, vonzóan, megrendítően. Szigorú, szenvedélyes és könyörtelen vallomások első évtizedeinek versei egy elrontott világról, ahol minden magára marad, lecsupaszodik, elrothad, megsemmisül és elpusztul. A költő elfelejthetetlen, nyomasztó lágerélményeire épült rá az ötvenes évek nyomasztó és sivár, nem kevésbé kiszolgáltatott világa, a senki földjéről, ahogyan maga is írja egyik különös versében, sivatagba került. Minden bezárult körülötte, akkori emberi élményeit legtökéletesebben zárt és sokféleképpen értelmezhető, enigmatikus Négysoros című verse fejezi ki: "Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet." Évtizedes kényszerszünet után, az ötvenes évek végén jelentkezett először kötetbe gyűjtött verseivel, mélyen megdöbbentve olvasóit és kritikusait. Igen keveset írt, de hallatlan műgonddal csiszolta verseit, lecsupaszítva vallomásait a leglényegesebbekre, amiket csak ő mondhatott el. Azután, mikor már oldódott körülötte a levegő – a légszomj gyakori, visszatérő képe –, utazhatott is, történt valami, s Pilinszky néhány év alatt több verset publikált, mint addigi életében. Ezek a költemények inkább töredékeknek, vázlatoknak hatnak addigi zárt versei mellett, szikár, sokszor megrendítő, ijesztő vallomások – izgalmasan egészítik ki hatalmas verseit, s teljesítik ki életművét. Azóta is felettünk kereng, mint egy reményt sugárzó, szikrázó csillag.