Székely hazát akarunk

A kötet első átlapozásra egységesnek tűnik, de beleolvasva kiderül, két – a tördelésben nem jelzett – részből áll. Az első, a könyv több mint felét kitevő részben történelmi publicisztikai írásokat olvashatunk, a második rész népesedéstörténeti tanulmányokat tartalmaz. A felületesen átlapozó számára úgy tűnhet, a két műfaj nem összeegyeztethető, ám a könyvbe belemélyedve kiderül, a részek igenis kiegészítik egymást, a tanulmányok alátámasztják a politikai síkra is terelt történelmi jegyzetek jogosságát.
A Székelyföld határán című, szintén történelmi publicisztikai írások gyűjteménye ismeretében fogalmazhatunk úgy is, hogy e kötetben Kádár Gyula bekeményít, hisz jegyzeteiben arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjék az önazonosság megőrzésé­re. A szerző közérthetően, olvasmányosan, gyakran az irónia és a paródia eszközéhez nyúlva igyekszik felrázni a székelyeket, arra szólítva őket, ne törődjenek bele a másodrangú állampolgári státuszba, hanem küzdjenek közösségi jogaikért. Az autonómiaharc megvívásának halaszthatatlanságára, szükségességére igyekszik rámutatni írásaiban.
Az első fejezet a kisebbségi sorsba nyújt betekintést. A publicisztikai írások arra keresik a választ, a székelyeknek van-e hazájuk? Hol van? Mit értünk a székely haza fogalmán? Mit jelent Székelyföld? Tudja-e a székely, hogy népként megilleti az önrendelkezés joga?
A román nacionalizmus 1918 előtt
Amikor 1918-ban Románia megszerezte Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatra tett szert. Az 1877-ben bekebelezett Dobrudzsában a román népesség nemzetiségi arányait huszonhárom év alatt 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, tagjai hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszközük az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét (...), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzet között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt, minél tovább mennek, annál jobb lesz."
Nem az ördög nyelve
A szerző a nyelvi egyenlőtlenség felszámolására javasolja: vezessék be a magyar nyelv tantervszerű oktatását a székelyföldi román osztályokba. Tegyék lehetővé, hogy a két és fél, átlagosan nyolcvan százalékban magyar megye területén a magyarokat ne érje nyelvi diszkrimináció. Az egyenlőséget csak úgy lehet megvalósítani, ha mindkét nép gyermeke kölcsönösen tanulja egymás nyelvét – figyelmeztet. Az őshonos székelység magyar nyelvéről tudni kell, hogy az nem a ló és nem is az ördög nyelve! Ha a székelyföldi románok és magyarok nyelvi egyenlősége megvalósul, akkor az valóban elősegíti a kölcsönös tisztelet és egyenlőség érzését.
Napirenden a régiósítás
Háromszék – amelynek délnyugati határain az elmúlt huszonegy év alatt erőteljesen módosultak az etnikai arányok – Brassó régióhoz csatolva ki lesz téve a gyors elrománosításnak. Ezzel párhuzamosan a megcsonkított székely régió, a javasolt Hargita és Maros megye – a történelmi Marosszékhez csatolt román többségű tájegységekkel – valójában csak enyhe magyar többségű övezetet alkotna, amely szintén előbb vagy utóbb román többségűvé válna. Kétségtelenül kilóg a lóláb! A román politikai elit nem akar magyar többségű régiót, mert ez akadályozná a magyar tömb felszámolásában.
Ezeréves a székely autonómia
Ebben a témában a szerző rámutat, hogy: az oklevelek szerint Székelyföld nemcsak hosszabb ideig volt külön igazgatott tartomány, de időben is megelőzte a két román vajdaságot. A magyar krónikák arról beszélnek – írja Kádár Gyula –, hogy a magyarok második bejövetele idején (895) a székelyek eléjük mentek, és közösen hódították meg Pannóniát. A Képes Krónikában olvashatjuk azt, hogy a magyarokkal "együtt hódították meg" Pannóniát. Kézai Simon ugyanezt állítja, a székelyek a magyarokkal "együtt meghódítván" Pannóniát, ezért abból "részt nyertek". A székelység a magyarral rokon, azonos nyelvű, a magyarsághoz csatlakozott nép. Már a magyar törzsszövetség korában biztosították számára a társnemzeti státuszt, önrendelkezést.
Székelyföld veszélyben
A szerző dióhéjban bemutatja az elmúlt kilencvenhárom év történelmét, fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld veszélyben forog, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát, ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé – írja a szerző.
A székelység, mivel nem jövevény, hanem őshonos nép, képes olyan autonómiát teremteni, ahol a városokba betelepített románság, valamint a korábbi évszázadokban a Székelyföld peremvidékén letelepedett román közösségek is otthon érezhetik magukat. Székelyföld önkormányzatát, társ­nemzeti státusát mind a történeti jog, mind a népességarány indokolja.
Székelyföld autonómiája Romániában azért is jogos követelés, mert a hivatalos népszámlálás adatai szerint a tervezett székely autonóm területen a székely népesség 76 százalékarányt képvisel, a 809 000 fős népességből 613 000 főt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a székely önkormányzat jogossága történelmi alapokon nyugszik. A székely nép 997 éven keresztül autonómiával rendelkezett.
Kádár Gyula a magyar államalapítás nagyszerű művének ismertetésében is arra világít rá, hogy ha a magyarság és a székelység összefog, akkor e nép erős, képes ellenállni a beolvasztásra törő, elnemzettelenítést szolgáló hatásoknak. A nacionalistáknak meg kell érteniük, a székelység egyenlő jogú közösségként akar és fog élni szülőhazájában, Székelyföldön. Területi autonómia márpedig lesz, akár akarják, akár nem, mert mi Szent István földjén nem jövevények vagyunk. Ne feledjük: Székelyföld a népesség aránya, a történeti jog alapján a székelyeké és mindazoké, akik itt élnek – szögezi le.
Ha kell, tüntetni fogunk
Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes és az is marad! Az, hogy Önök 1920-ban igazságtalan diktátummal megszerezték Székelyföldet (is), nem jogosít fel senkit arra – írja a szerző –, hogy a ma is 80 százalékban magyarok által lakott Székelyföldet kényükre-kedvükre felszabdalják az etnikai arányok megváltoztatásáért, a románosítás megkönnyítéséért. Ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Nincs szükség kitalált történelemre! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára – figyelmeztet a szerző.
A székelység és a magyarság lélekszáma a honfoglalás után
A kötet második fele két szakdolgozatot tartalmaz. Ezek megismertetnek a magyar államalapítás előtti és utáni századok népesedési helyzetével. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy az Árpád vezette magyarság létszáma meghaladta az egymillió főt. A szerző a magyarság lélekszámának alakulását az 1300-as évekig vezeti. Ha a honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, akkor a 9–10. században képtelen lett volna arra, hogy adóztassa egész Európát a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő számú népességgel.
A honfoglalás kori székelység aránya a honfoglaló magyarság négy-öt százalékára tehető. Az 1330-as és az 1500-as évekre számolt népességi adatok és arányok azt mutatják, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint amennyit a korábbi szakirodalom emleget. Kádár Gyula egyértelművé teszi, hogy a székelyek száma évszázadokon át nem volt olyan jelentéktelen, mint ahogy a szakirodalom zömében olvasható. A különböző analógiák, történelmi források és logikai érvek alapján teljesen új képet nyerünk a székelység lélekszámáról. Ezek a demográfiai tanulmányok már iga­zi szakdolgozatok forráshivatkozással, lábjegyzetekkel, mégis olvasmányosak, érdekfeszítőek. A szerző elképzelhetőnek tartja, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általa számolt népességi arányokat, de vallja, a szakirodalomban eddig közölt adatok elfogadhatatlanok. Kádár Gyula meggyőződéssel állítja, hogy a történeti-demográfiai dolgozatok úttörő jellegük ellenére hozzájárulnak a székelység lélekszámának jobb megismeréséhez.
Tenni kell az autonómiáért
Kádár szilárd hite, hogy könyve hozzájárul nemzeti önismeretünk gyarapításához. Meggyőződése, hogy a székely nép belátható időn belül – saját történelmi gyökereire építve – képes lesz kiharcolni a területi autonómiát úgy, hogy a Székelyföldre telepedett, telepített román kisebbség is otthon érezheti magát. Kádár Gyula bízik abban, hogy a régiók Európájában megvalósulhat Székely­föld széles körű önrendelkezése, amely lehetővé teszi a székelység számára nyelvének, kultúrájának megőrzését. Jogainkért folytatott harcunkban – írja – szükségünk van a történelmünk, a kultúránk ismeretére, az önismeretre. Ha gyökértelenek vagyunk, akkor a hatalom úgy fog elbánni velünk, mint idegenekkel, bevándorlókkal.
Karácsonyi ajándék
A kötetet téli olvasmányként ajánljuk. Az ünnepek közeledtével karácsonyi ajándékra is lehet már gondolni, a Székely hazát akarunk kötet mellett a Székelyföld határán címűt is. A kötetek kaphatóak a H–Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban és az Ex libris könyvesboltban. Megrendelhetőek a 0740 026 450-es telefonszámon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
Szekeres Attila

* Kádár Gyula: Székely hazát akarunk, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011