Visszapillantás női csapataink őszi idényére (Kézilabda)

Azzal kezdjük, hogy elszúrtuk ezt a bajnoki évet. Ezt is, mint azt a bajnokságot, amikor a Bákói Tudománnyal versenyeztünk a feljutásért, és a döntő fontosságú hazai mérkőzésen négygólos előnyből "veszítettünk", hadd ne részletezzük, hogyan... Elszúrtuk ezt is, úgy, mint pár évvel korábban tettük, amikor túlértékeltük kézilabdacsapatunkat, kézilabda­sportunkat, és úgymond "zászlóvivőnek" beerőltettük az MSC-t a szuperligába... Elszúrtuk ezt a bajnoki évet is, ahelyett, hogy a rajtot megelőzően csináltunk volna egy jó csapatot, összehoztunk két középszerűt, melyek, legyünk objektívek, nem osztanak, nem szoroznak ebben a bajnokságban. Lát­hattuk, valamivel nagyobbacska város, mint Sepsiszentgyörgy, Temes­vár sem bír meg két jó csapatot. Mindkettőt láttuk, az Egye­tem és a Sportegyesület csapatát is, nem ejtettek ámulatba. Egy­általán nem.
A rajt előtt a két táborunk "jeles képviselői" ahelyett, hogy leültek volna egy asztalhoz, s megvitatták volna a felmerült problémákat, nézeteltéréseket, és közös nevezőre hozzák azokat, majd kialakítanak egy olyan játékoskeretet, mely ebben a nem túl magas színvonalú bajnokságban reális (nem elfogult, hanem reális) szerepet tud vállalni a feljutásért zajló csatározásban, nem ültek le, inkább hidegháborúztak, megfeledkezve városunk kézilabdasportjának valós erőviszonyáról, inkább a maguk fantáziája szülte csodatevésre alapoztak. A csoda elmaradt. Elmaradt, mert nem csodatevésre született a két csapat.
Az őszi idényben meggyőződhettünk arról, ezt a várt csodatevést a játékosok sem segítették. A sportban van egy íratlan aranyigazság: aki abbahagyta egyszer az aktív sportolást, az nem tud visszatérni arra a szintre, melyen volt. Bodor Enikő kapust és Tankó Eszter mezőnyjátékost leszámítva a többiek – Kovács Emese, Hendrik Iza­bella, Buceleanu, Tompos Brigitta, Lőrincz Orsolya... – elmaradtak az általunk várt teljesítménytől... Egyikük sem tudott hatvan percen át csillogni. Voltak felvillanásaik, az tagadhatatlan, de igazán ragyogni nem tudtak. A másik együttesünkben nem voltak nagy visszatérők, ott egy bizonyításra vágyó, úgymond fiatal gárda – Larisa Comşa, Molnár Enikő, Alexandra Sandu, Diana Şandru, Dénes Krisztina, Roxana Marin, Pál Klaudia, Anca Ţigănaşu, Czintos Ágota, Moldovan, később csatlakozott Bianca Grigore – erőltette egész őszön át a beérést. Egyelőre csak az ingadozó játékig jutott, a véget nem érő hullámvölgy-sorozatig. Az ASSC Bobowlig, ellentétben az MSC-vel, bővebb kerettel (az előbbi 18-as, az utóbbi 10-es, majd menet közben felduzzadt 12-re) vágott neki a bajnokságnak. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az együttes nem a tudásban, játéktapasztalatban, erőállapotban egymáshoz közel álló játékosokból hozta össze keretét. Ez ki is tűnt menet közben. Aztán mindkét táborban eléggé sok volt a sérült. Sandu például az idény nagy részét sérülten ülte végig a kispadon, Lőrincz visszatért ugyan a véghajrában, de csak ő tudja, mennyire meggyógyultan, akkor viszont Kristály és Deszpa sántikált ki a kispadra. És folytathatnánk az ehhez a témakörhöz tartozó észrevételeink felsorolását, de eltérünk ettől, mert mindenik csapatnak van két edzője, "van orvosa", és játékosaik fel tudják mérni saját maguk egészségi állapotát... Na szóval, hiányoltuk a játékosok teljes erőbedobását. Ők tudják, miért maradtak adósok. A hiányérzetünkön túl el kell mondanunk azt is, hogy az ASSC-ben játszó fiatalok sorából kitűnt Bartha, Tasnádi, na és Şerban. Különösen Bartha dobóereje, technikája nyerte el tetszésünket, a szélen pedig a kis Şerban gyorsasága, kapuérzéke.
Összességében nézve a tényeket, nem lehetünk elégedettek két csapatunk őszi teljesítményével. Többet, jobbat vártunk. Hogy meddig marad életben ez a két tábor, nem tudjuk, de azt igen, hogy ez idáig nem villantották fel a kettő közötti egészséges versenyszellemet, és azt is tudjuk, valljuk, hogy széthúzásukkal nem erősítették, ellenkezőleg, csak gyengítették a szentgyörgyi női kézilabdát, melynek már régen nincsenek Radó Ilonái, Ugron Jozefinái, Kopacz Doinái, Török Máriái, Török Edit­jei, Ráduly Annamáriái, Rotiş Gabriellái... S melytől már jó ideje várjuk, hogy tegyen már valamit régi önmaga visszahódításáért.