Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:04
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. december 5., hétfő: Máról holnapra

A népszavazás hőse

Lám, a román igazságszolgáltatás ismét kettős mércét alkalmaz, amit szabad Kon­stan­ca megyében – hogy tudniillik helyi népszavazáson kérik ki a lakosság véleményét a közigazgatási átszervezésről –, azt nem szabad Háromszéken.
Pedig mi aztán mindent megtettünk, megegyeztünk politikai ellenfeleinkkel, az MPP-vel, szembeszegültünk a prefektúrával, mentünk előre, semmi nem tántorított el célunktól – néhány hónap múlva, választások előtt várhatóan így idézi majd fel Tamás Sándor megyeitanács-elnök a Székelyföldről szóló referendum ügyét.
Nem, nem szól majd arról, hogy hónapokon át úgy kerülte a polgáriak kezdeményezését, mint macska a forró kását. Arról sem beszél majd vélhetően, hogy a tervezet elfogadásakor még azzal dicsekedtek, nem lesz formai hiba benne, ki is oktatták a polgári frakció tagjait, mondván, így kell kidolgozni egy határozatot. És valószínűleg kezeit mosná, ha valaki emlékeztetni merné: mégiscsak párttársa, az RMDSZ-es kor­mánymegbízott hiúsította meg az önkormányzat döntését.
Mert Tamás Sándor dörzsölt politikus. Idejekorán alkalmazta azt a politikában közismert, Charles de Gaulle-nak tulajdonított elvet, miszerint ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj annak az élére. És ezt tette: mihelyt tudatosult benne, hogy népszerűsége megtépázása nélkül semmiképpen sem hátrálhat ki a régiósításról szóló vita közepette az MPP által megfogalmazott nép­szavazás-kezdeményezésből, hát felzárkózott mögéje. Mi több, egyszeriben radikálisabbnak mutatkozott politikai ellenfeleinél, oly határozottan szögezte le: a prefektus formai hibákat kifogásoló felszólítása ellenére sem módosítják a határozatot.
Az amúgy imponálóan hangzó "megyünk előre" felszólítás azonban ez esetben inkább a fejjel a falnak magatartásnak felel meg, és arról árulkodik: a megyei tanács elnöke voltaképpen nem akarja a népszavazást, inkább csak a referendum hősének szerepében akar tetszelegni, tudván, ezzel voksokat szerezhet, pozícióját erősítheti, újraválasztását segítheti elő.
És ez a legfőbb cél, minden más – közigazgatási átszervezés, autonómiatörekvés, magyar összefogás – csak eszköz a népszavazás hőse számára.
Hozzászólások
2011. december 5., hétfő 07:11
zucu
667 hozzászólás
EZ SAJNOS IGY IGAZ, SZEMTELENÜL TUD LAVIROZNI.....

2011. december 5., hétfő 07:47
endebende
84 hozzászólás
na,de becsapni sajat valaszto taborat?es ferevezetni a megye nepet,az gyalazatos cselekedet!szegyen!!!

2011. december 5., hétfő 08:47
PityiPal
1632 hozzászólás
Ennek a cikknek minden betűje igaz!


2011. december 5., hétfő 09:06
vaza
57 hozzászólás
Előre megegyeznek egymás között az RMDSZ - esek. A prefektus ellenzi, de lám, van még ellenzék a szövetségen belül.... mondhatjuk...Igy biztosítják fennmaradásukat . Csak észre kell venni a mesterkedéseiket.

2011. december 5., hétfő 09:27
picike
373 hozzászólás
AZ UDMR soha nem lesz RMDSZ.

2011. december 5., hétfő 09:43
mioritic
51 hozzászólás
Hat igen.Csakhogy az MPP -sek vilagosan ramutattak , hogy abban az esetben , ha a formai hibak nem lesznek kijavitva es perre kerul a sor akkor ez el fog huzodni.Es en ugy gondolom hogy ez az rmdsz klikknek nagyon jo,elfektetni a referendumot es halasztani.Ugyanis 2012 valasztasi ev es megvaltoznak ismet az eroviszonyok.Az rmdsz nem jatszhatja ki nyiltan a referendum kartyat , mert a politikai elet barmelyik szereplojevel kot is koaliciot a valsztasok utan- amint mar megszokhattuk - a nagy roman testvernek nem fog tetszeni .Tehat Tamas Sandor tudja amit tud, nem javitatja ki a formai hibakat , igy viszi at majd es ellenlepeskent a prefektura megtamadja majd a birosagon.Es abban a pillanatban felfuggesztodik az alkalmazasa, amig dontes nem szuletik.Es az urak majd elmondhatjak: mi megprobaltuk de a prefektura keresztbe tett.Csak azt nem tudom , ha a jogaszok is megmondjak Tamasnak hogy igy nem jo es valtoztatni kell rajta , akkor miert is nem valtoztatnak? Ezek mindenkit gyermeknek hisznek ebben a megyeben.De nagyon varom en a valasztasokat , mert konnyen megtortenhet hogy az udmr meg a parlamenti bejutasi kuszobot se eri el.Ha ha ha.Az lenne a hab a tortan.Es mar ideje is lenne.

2011. december 5., hétfő 09:44
nemethzoltan
156 hozzászólás
Gratula Boti, a frappáns cikkhez.

2011. december 5., hétfő 11:09
dinibacsi
4945 hozzászólás
már rég mondtam,ez az egész herce-hurca egy jól megirt forgatókönyv szerint müködik:nagymegyésités-basescu harcol a magyarok Székelyföld törekvései ellen,szavazatokat szerez mint a románság védelmezöje!ugyanezt a lovat lovagolja az rmdsz,csak ö a székelységet védi a beolvasztástol,mivel keményen,sziklaszilárdan ellenáll egy olyan dolognak,amit amugy sem lehat kivitelezni,mert senki nem akarja!pofátlan érdekpolitizálás ez,nem kell bedölni,ha lesz népszavazás,ha nem,ugysem lesz itt semmi nagymegyésités,ha az rmdsz kitart a parlamentben!a többi porhintés!

2011. december 5., hétfő 11:23
ityum
143 hozzászólás
igen a jo politikat meg kell becsulni mert onnan dul a le csak nem a valasztoknak

2011. december 5., hétfő 11:24
ityum
143 hozzászólás
igen a jo politikat meg kell becsulni mert onnan dul a le csak nem a valasztoknak

2011. december 5., hétfő 15:04
Figaro
189 hozzászólás
Egy dolog legyen világos: az udemeré nem akar semmiféle autonómiát. Színjáték a részükről az egész, az élen Tamás Sándorral.
A legfrissebb hír: a féreg prefektus nemrég jelentette be sajtótájékoztatón, hogy a bíróságon támadja meg a határozatot. Ha valaki találkozik vele, köpje szembe.

2011. december 5., hétfő 15:18
BartSimpson
717 hozzászólás
Nem érdemes, hogy az ember a nyállát bepiszkítsa. Gheorg Irvin egy marionett. Én azt a napot szeretném megélni, mikor azok akik úton-útfélen az autonómiás mesével etetnek, jönnének valami konkrét megmozdulási tervvel. Nagyon helyes, hogy diplomáciai szinten folyik az ádáz "harc", képviselőink életük áldozása árán vívják értünk a mocsok, feszült és embert próbáló kulisszamögötti háborut. De ez kéne látszodjon az utcán is. Mi csak állunk mint a juhok, felvilágosultabb részünk a fórumokon irogat, de ennyi. A drága jó tömeg 99 %-át az otonomia hidegen hagyja.Van-é holnapra tej, kenyér, olaj, cukor, liszt ? Van-é munkahelyem, túlélő tudok-é lenni itt helyben, Székelyföldön ? Vagy olajra kell lépjek, lesz@rva az egész Istenverte otonomiát ?

2011. december 5., hétfő 18:17
dinibacsi
4945 hozzászólás
ugy igaz,bart,ahigz irod!ide csak annyit füzök hozza,hogy ki is nyomogatta az igen gombokot "odafenn,"mikor szoritottak?csak nem a rmdsz?

2011. december 5., hétfő 22:06
Ferencz
2984 hozzászólás
Ahogy Józsi bátyám mondogatta a kollektivizálókra: ganyé banda. Ezek se más.

2011. december 5., hétfő 22:39
latnok
196 hozzászólás
csigaver, varjuk ki a veget, miert kell kezdeni a megszokott szoveget, vegre kozos velemenyre jutott az rmdsz es az mpp, erre igencsak ritkan volt pelda 2oo8 ota... lassuk mi lesz belole

2011. december 5., hétfő 23:13
tanoc
87 hozzászólás
Hiaba nepszavazas barhol az orszagban , ugyis odabennt dontik el.

2011. december 5., hétfő 23:33
haromszeki
503 hozzászólás
Nem kell aggódni, a választásokig bejegyzik a noua dreaptát pártként, az ilyen györgyervinek ügyesen átlavíroznak oda, s a választások után marad minden a régiben, csak "kicsit" más színek alatt. Ezeknek a gumigerincű udemerés megélhetési hazudozóknak mindegy milyen szlogennel, csak épp a konc közelében maradhassanak... Undorító egy aljas banda, az biztos!
S ha igaz, hogy mindent visszakapunk, amit másoknak adtunk a földi életünk során, akkor őszintén szólva tiszta szívemből sajnálom ezeket a szerencsétlen "szegény gazdag" udemerájos dölyfös nagyurakat, mert nem lesz könnyű dolguk. Nem szívesen bújnék a bőrikbe az Ítélet Napján - ami remélem nagyon közel van már!

2011. december 5., hétfő 23:53
elekes
133 hozzászólás
Úgy kell csinálni, hogy az evilági és a túlvilági itélet egy napra essen.

2011. december 6., kedd 10:16
Ferencz
2984 hozzászólás
elekes barátom, én bár nem vagyok mai gyerek, még szeretnék élni, sőt sokat élni, hogy sokáig láthassam az evilági ítéletet és a végrehajtást. Az nem lehet, hogy ne legyen! A túlvilági...számukra vagy lesz, vagy sem hiszen ismered őket, képesek bárkit átverni, talán még Őt is!

2011. december 6., kedd 12:22
Marburg
350 hozzászólás
Ferenc,inkább erre az idézetre gondolj, hogy "Ember küzdj és bízva bízzál"

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Demeter J. Ildikó:
Amire mindenkinek szüksége van
Amire mindenkinek szüksége vanZenélő karácsonyi csend, békesség, a reménység fénye, ez az, amire mindenkinek szüksége van – fogalmazott Zelenák József evangélikus lelkész a Down-kóros és autista kisgyermekek Manócska csoportjának szombati előadása előtti áhítatában.

- Fekete Réka:
A tehetség nem válogat (Fogyatékkal élők világnapja)
A tehetség nem válogat (Fogyatékkal élők világnapja)
Át kell lépnünk azon, hogy a fogyatékkal élők alkotásait csupán a művészeti terápia eredményének tekintsük; rajzaikat, festményeiket, kisplasztikáikat művészeti értékük miatt kell értékelnünk – hangsúlyozta Makkai Péter református lelkész, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) fogyatékügyi programjának vezetője szombaton a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban rendezett kiállítás megnyitóján.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS