Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 6., kedd: Világfigyelő Magyar tükörRendkívüli aszály sújtja Közép-Kelet-Európát. Magyarországon például ötven esztendeje nem volt ilyen szárazság. Augusztus óta nem esett az eső, olyan kemény a föld, hogy például a Dél-Alföldön nem kel ki semmi, szakértők már most több milliárd forintos károkkal számolnak. A Duna szintje is rendkívül alacsony, rekordokat dönt, s nem tudnak indulni a gabonával megrakott uszályok. A veszteség itt is több száz millió forint. * Továbbra is dúlnak a viták a Munkatörvénykönyv körül. * Múlt héten a parlamentben vitatták meg, az ellenzék először élt a huszadik század elején a magyar országházban dívó obstrukcióval, pontosabban időhúzással. Először került sor a három ellenzéki párt egyetértésére... * Indokként a törvénygyárat említették, a törvénykezés felgyorsítását, amely azt eredményezi, hogy egyszerűen nincsen idő "normálisan" megvitatni az ország sorsát eldöntő új törvényeket. * Az elmúlt héten tehát éjszakákon át vitáztak a képviselők, s ez várható e héten is, amikor a költségvetést és az új választási törvényt vitatják meg, s több más téma mellett folytatódik a végtelen vita az új oktatási törvényről, a felsőoktatás helyzetéről. A választási törvény vitája is hosszúnak ígérkezik, az ellenzéki képviselők elsősorban a választói körzetek újraszabását nehezményezik, amely szerintük egyértelműen a Fidesznek kedvez, és lehetetlen helyzetbe hozza a kisebb pártokat. * De vissza a Munkatörvénykönyvhöz. A szakszervezetek a hét végén újra demonstráltak, azt állítva, hogy az új törvény lehetetlenül kiszolgáltatott helyzetbe hozza a munkavállalókat. A tüntetésen kifütyülték és aprópénzzel dobálták meg Gaskó Istvánt, a Liga Szakszervezet elnökét, azt állítva, hogy elhalasztva a pénteki demonstrációt, kiegyezett a kormánnyal, mivel teljesedett a Liga Szakszervezet követelése, s megkapják a dolgozók azt az ötmilliárd forintot, ami szerintük a MÁV Cargo eladása után járt volna nekik. Ezt egyébként már a Gyurcsány-kormány idején megígérték, de aztán hiába tüntettek és demonstráltak – emlékezzünk csak az állandó vasutassztrájkokra –, az akkori miniszter, Kóka János egyszerűen letagadta, hogy megegyeztek volna. * Gaskó István azt állítja, hogy a pénteki gurulósztrájk leállításának nem ez volt az oka, hanem az, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalásokon jelentős módosításokat tudtak elérni a Munkatörvénykönyv vitatott paragrafusait illetően, sikerült például biztosítani a szakszervezetek működését... Ezt a kormány által elfogadott változat teljesen ellehetetlenítette volna. * A költségvetési vita is hosszúnak ígérkezik, az ellenzéki pártok ugyanis egyetértenek abban, hogy új költségvetésre van szükség, elsősorban azért, mert a Matolcsy György gazdasági miniszter által előterjesztett változat 268 forintos euróárfolyammal számol, amelynek már – mióta az euró túllépte a bűvös 300 forintos határt – semmi alapja nincsen. * A héten kezdődik a korrupcióval vádolt Verók István VI. kerületi polgármester meg tizenkét szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselő pere, azzal vádolják őket, hogy egy Andrássy úti palota áron aluli eladásával több mint százmillió forinttal károsították meg a magyar államot. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 409Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 6., kedd 07:04
Mirke 2733 hozzászólás Esmént hablatyolsz Laci ! Nem a te Játszótered. 2011. december 6., kedd 12:56
dinibacsi 4945 hozzászólás Szerre a Hortobágyon el kell adni a csikokat,teheneket,és beszerezni a tevéket,ugyanis lassan,de biztosan sivatagosodik!És vége a pörge kalapoknak,burnusz lesz a divat,és a tevészé avanzsirozott csikosokat körülmetélik,egészségügyi okokbol,hogy a por ne legyen,ahova lerakodjon!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||