Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 6., kedd: Közélet A romák vállalták identitásukat (Ozsdola)Ozsdolán a 3505 lakosból 817 vallotta magát roma nemzetiségűnek. 2002-ben az akkor mintegy hét-nyolcszáz roma közül csupán 37 tette ezt. Balázs Jenő, a romapárt ozsdolai elnöke, illetve megyei alelnöke, helyi önkormányzati képviselő lapunk érdeklődésre elmondta: a kishilibi romák magyarul beszélnek, de roma nemzetiségűek, a 915 roma közül 817 romának, a többi pedig magyarnak íratta be magát. Vallási szempontból három felekezetre oszlanak: 89-en pünkösdisták, negyvenen adventisták, a többiek pedig római katolikusok. Az elnöknek az a terve, hogy a jövő évi helyhatósági választásokon minél több roma kerüljön be az ozsdolai tanácsba, legalább három személy biztosan mandátumhoz jut a tizenhárom helyből. Arra a kérdésünkre, miért volt fontos, hogy romáknak, és ne magyaroknak vallják magukat, az elnök azt mondta: vállalni kell a roma identitást, amúgy sem kezelik őket magyarként. Azt is elmondta, hogy remélhetőleg a jövőben nagyobb lehetőségük lesz pályázni a helyi önkormányzattal karöltve. A legnagyobb gondjuk jelenleg az, hogy telekkönyv hiányában nem részesülhetnek fűtéstámogatásban. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 803Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 6., kedd 00:09
tibisten 600 hozzászólás ...és a Gólem lassan életre kelt...
2011. december 6., kedd 09:12
lacafaca74 2661 hozzászólás Kár hogy egyebütt nem vállalták, főleg a hegyen túliak.
2011. december 6., kedd 14:34
tanoc 87 hozzászólás Ha mind vallaljak az identitasukat, tobbet nem lessz kerdes sok tanacsnal hogy ki lessz tobbsegben.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||