Számok és számítások

A szájbarágás szándéka leplezetlen, miként az is, hogy igyekeznek kifogni az ellenzék vitorláiból a szelet, hiszen a számok önmagukat kínálják a kormányszidalmazás céljára is. Nem tagadható, hogy az alapvetően negatív demográfiai helyzet – valószínűleg kétmillióval csökkent az ország lakossága – erre alkalmat szolgáltat, s a bírálat hitelét ezentúl már csak az szabhatja meg, mennyire tényszerű és mennyire tárgyilagos az okok kutatásában.
Igen ám, de amikor a négyéves mandátumát töltő "hatalomnak" akarjuk felróni direktbe a lélekszám visszaesését, könnyen melléfoghatunk a vádaskodásban. Miként felmenteni minden felelősség alól is, hatalmas – ha már hatalomról van szó – baklövés lenne. De vajon milyen hitele van annak, ahogy némely politikusok abból akarnak maguknak tőkét kovácsolni, hogy a magyar arányszámok viszonylag jobbak a többségiekénél, a Székelyföldön pedig százéves tendenciák megfordulását is konstatálták? (Hogy ez tartósabb lesz-e vagy sem, még nem tudni, de várható volt tulajdonképpen, bár a betelepített román lakosság összessé­gében természetszerűleg még mindig fiatalabb, mint a székelység, s ez termékenységéből, szaporodási mutatóiból biztosan kiviláglik. Ha máskor nem, a következő, tíz év múlva tartandó népszámláláskor.)
Szögezzük le, a népesedési viszonyok alakulására a politika közvetlenül meglehetősen kis hatással van, ezek hosszú távon érvényesülő társadalmi folyamatok. A mai helyzet nyilván éppúgy gyökerezik a diktatúra idejebeli erőszakos demográfiai politikában, mint annak visszahatásában 1989 után – ez a születésszám zuhanásához vezetett –, illetve abban is például, ahogy huszonkét éve megnyíltak a határok, és sosem látott tömegben indultak meg a vándormunkások nyugat felé. A politikai felszabadulás számukra a mozgás és munkahelyválasztás, a munkaerőpiaci esélyek javításának lehetőségét hozta el, és mi sem természetesebb annál, hogy aki tehette, élni kívánt vele.
Ami viszont már politikusainkat illeti, az ő szerepük és felelősségük abból ítélhető meg: mit tettek azért, hogy az elemi erejű népmozgalom negatív hatását mérsékeljék. Hogy a kibocsátó ország leértékelődésének elejét vegyék. Úgy folyt-e le vajon a privatizáció, hogy az marasztaló munkahelyeket is teremjen, vagy épp ellenkezőleg, valósággal elűzte innen a leginkább vállalkozó szellemű, legfelkészültebb korosztályokat? Az intézményes reformok hozzájárultak-e ahhoz, hogy a közélet és az ügyintézés polgárbarát legyen? És még sorolhatnánk.
Politikust megdicsérni és megróni is azért lehet, ha ezekben tud vagy sem eredményt felmutatni. Minden egyéb csak statisztikai hókuszpókusz.