Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:06
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. december 7., szerda: Nemzet-nemzetiség

Ruszki Luki öröksége (Határhelyzetek)

Egy nap híján a 90. esztendejébe lépett volna Bartha Lukács, mikor a Perkő nyugati hajlatában kuporgó Kiskászonból kiköltözött a boldogok mezejére, ahová a görög mitológia szerint az istenek kedveltjei kerülnek, ahol gond és baj nélkül élnek, fáradtságot, éhséget vagy szomjúságot nem éreznek, mert az Elízium a gyehenna, azaz a pokol ellentéte, a boldogság mezeje.
Bartha Lukács bácsi, amennyi megpróbáltatáson és szenvedésen szörnyűséges kalandokban bővelkedő életében átment, rászolgált arra, hogy végső nyughelye ezeken a boldog mezőkön legyen.
Haláláról egyik unokája, Bartha Ernő értesített, mondván, nagyapja a nagy útra készülvén őt bízta meg, hogy ha bekövetkezik az, amit egyikünk sem kerülhet el, nekem erről szóljon. Az atyafiságos bizalmat azzal ér­demeltem ki, hogy bő hat esztendővel ezelőtt, amikor az Ojtoz völgye a hadak útján című könyvem anyagát gereblyélgettem össze, többen figyelmeztettek, hogy él Kiskászonban egy Ruszki Luki nevű jó beszédű és jó emlékezetű öregúr, aki végigélte a nagy háború borzalmait, édesapja szintén ismerte az első világháború poklainak poklát, apa és fia, az egész család élete kalandregénybe kívánkozó, amelyben a rémséges történetek emberséges emberséggel elegyednek, s ezeket kár lenne a múló idő kerekére rászáradó sárként hagyni, hogy lepattogjanak.
Felkerestem hát az akkor 84 éves öregurat, s egy kiadós beszélgetés után abban is megegyeztünk, hogy a régi jó járása az öregség miatt ugyan odalett, de ha én erre vállalkozom, beül mellém a kocsiba, és a helyszínen töviről-hegyire megmutatja nekem, hogy mi történt és hogyan történt mindaz, ami az ő háromévi ojtozi katonai szolgálata idején az Ojtoz völgyében megesett.
A terepszemléből és többszöri kiskászoni beszélgetéseinkből aztán akkora és olyan szer­teágazó históriai utazások indázták be egész Eurázsiát, amelyeknek kezdete és vé­ge a Perkő aljában kuporgó Kiskászon, mely Bartha Luki bácsi örökös nyugvóhelye ugyan, de a család kiszámíthatatlan életútja a Kászonok kapujától a szibériai Omszkig kanyarog – apja ott volt öt évig hadifogoly, s onnan, az Irtisz partjáról hozott magával Fehér-Oroszországból feleséget, egy Lenin elvtársék által száműzött módos papleányt, miközben itthon fél évtizedig várakozott az Isten segedelmével egyszer csak hazatérő katona­legényre egy kiskászoni lány, pedig fél évtizedig nem tudták, él-e, meghalt-e a kiskatona, de a remény, az élt. És a világ megkerülésével – hajóval hozták Távol-Keletről Német­országig – a Gondviselés csak hazavezérelte a világjárt katonát. Lukács bácsi nővére útközben, Berlinben látta meg a napvilágot, hogy aztán a német születési bizonyítvánnyal gyűljék meg később a szülők baja.
Bartha Lukácsra ez a kalandos családtörténet ragasztotta rá a "Ruszki" nevet. Erről csak annyit árulok el, hogy Luki bácsi éveken át nyaggatott, nyugdíja egy részét eltelefonozta, hogy engem meggyőzzön: járjak utána, fehérorosz nagyapja, akit az Urál hegység mellől Omszk városától kétszáz kilométerre száműztek, s ahol télvíz idején az Irtisz folyó vastag jegén kellett léket vágni, hogy a száz marhából álló gulyát ivóvízhez juttassák, módos ember volt. A vagyonától a bolsevisták megfosztották. De az oroszoknál is nagy változások estek meg. Egy Szerbiába szakadt orosz emigráns beperelte az orosz államot. A pert megnyerte, s az oroszok kemény kárpótlást fizettek. Ha én kézbe venném ezt az ügyet, s a nagyapa után kárpótlást kapna, írásba adja, hogy ennek az összegnek fele engem illet meg.
Világéletemben rossz üzletember voltam. Ezt az ügyvédi megbízatást sem vállaltam el, s az Irtisz melletti vagyon így elúszott. Megnyertem, illetve megörököltem viszont Luki bácsi barátságát és ragaszkodó szeretetét, azt, hogy halála előtt is rám gondolt.
De ha az Omszktól kétszáz kilométerre lévő vagyon el is úszott az Irtiszen, Luki bácsi műemlék jellegű kiskászoni portája – ház, csűr, kőkút, a megmentett kiskászoni kőkereszt s a ház berendezése, régi emlékei – olyan családi örökség, amelyre az utódoknak és a muzeológusoknak fel kellene figyelniük.
Bartha Lukácsot édesapa, nagytata, dédnagytata, testvér, após, apatárs, keresztapa, szomszéd, jó barátként búcsúztatták. Én pedig, ameddig még lehet, képzeletben ezután is kísérgetni fogom Ojtozba, az Irtisz partjára, s annak az almának az ízét mindig magammal viszem, amelyet a táskámba csúsztatott, vagy alkalmi látogatóitól küldött, hogy majd otthon az enyéim is megkóstolhassák.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Pálmai Tamás:
A lét a tét (Békési levelek)
Mikor Hetesi Zsolttal – sok évvel ezelőtt – először találkoztam, mellbevertek az általa elmondottak. Szerény külseje mit sem sejtetett abból a hévből, elszánt lelkesedésből, ami belőle áradt, amikor beszélni kezdett.

- Csinta Samu:
Hasznot húztak a válságból (Nexxon, az első számú romániai gumiszakértő)
 Hasznot húztak a válságból (Nexxon,  az  első  számú  romániai  gumiszakértő)
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is nyilvánosságra hozta a sikeres háromszéki cégek toplistáját. A környezetvédelmi listavezető, a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. bemutatása után a kézdivásárhelyi Nexxon Kft. következik – a romániai gumiabroncspiac éllovasa.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS