Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:09
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. december 8., csütörtök: Közélet

Népszavazás nem hivatalosan (Új megoldást javasol az MPP)

Az MPP azt fontolgatja, hogy visszavonja a székelyföldi népszavazás szervezését kezdeményező határozatát, és azt javasolja, ha másképp nem lehetséges, március 15-én a régió minden településén tartsanak nem hivatalos referendumot – jelentették be a párt megyei vezetői.
Kulcsár-Terza József pártelnök, Kovászna Megye Taná­csának tagja elmondta, szentül meg voltak győződve, hogy Tamás Sándor tanácselnök és György Ervin prefektus között megállapodás született, és a kormánybiztosi hivatal nem támadja meg a határozatot, ezért szavaztak a múlt heti ülésen arra, hogy ne vonják vissza a kezdeményezést. Kétszínűnek nevezte az RMDSZ politizálását, és felszólította Tamás Sándort, az RMDSZ megyei elnökét, határolódjék el az RMDSZ által kinevezett prefektustól.
Fazakas Tibor, a polgári párt egyik országos alelnöke kifejtette: miután kezdetben örvendtek, hogy az RMDSZ is támogatja kezdeményezésüket, mára számukra is nyilvánvalóvá vált, nem akarják a referendumot, csupán időhúzásra játszanak. Az MPP júliusban terjesztette be tervezetét, ha őszinte a szándék, lett volna alkalom a hibák kijavítására, a megyei tanács jogászának figyelmeztetnie kellett volna a kezdeményezőket a rendellenességekre. A Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba ellentmondásos nyilatkozatai is azt jelzik, az RMDSZ csak látszólag támogatja a népszavazás megszervezését – vélekedett. Az MPP-frakció megfontolja, hogy vissza­vonja a határozatot – jelentette be, igaz, azt is hozzáfűzte, ezt nem a decemberi ülésen teszik meg, esetleg a januárin, s azt is elismerte, lépésüknek valószínűleg semmilyen jogi következménye nem lesz, a visszavonás csak akkor érvényes, ha szavaznak róla, és az RMDSZ többséggel rendelkezik a testületben. Nem kívánnak időt húzni, de remélik, hogy sikerül leülniük és egyeztetniük a szövetség vezetőivel – mondotta Fazakas.
Az MPP azt is javasolja, ha nem lehetséges a hivatalos népszavazás, akkor március 15-én tartsanak nem hivatalos referendumot Székelyföld minden településén. A tárgyalásokra azért is szükség van, mert ezt csak akkor tudják eredményesen megszervezni, ha minden magyar politikai erő támogatja – fejtették ki a polgári párt politikusai.
Hozzászólások
2011. december 8., csütörtök 00:26
Kenesei
746 hozzászólás
A Politika Szakkönyv böngészésében az Mpp eljutott ahhoz a fejezethez, melyben meg van irva, hogy a politika a legnagyobb qurva a világon.

2011. december 8., csütörtök 01:09
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szegény mpp!Csak azt mondja már meg nekem valaki,ki financiroz,és miböl egy ilyen nemhivatalost?Mert gondolom,azt azért gyanitsa a mpp is,hogy a papirra sincs pénze!

2011. december 8., csütörtök 06:57
latnok
196 hozzászólás
ennek a kezdemenyezesnek se eleje, se vege, se logikaja...

2011. december 8., csütörtök 07:00
BartSimpson
717 hozzászólás
Az empépé is, mint tudtuk, marhára gyűlekezete. Nagy koponyák lakják a tájat arrafelé is. Nem hivatalos népszavazást kell kiírni. És ti tökelütött lököttek ! Gondoljátok, hogy ezt ( bármi is legyen az eredménye ) valaki el is ismeri nektek ? Hehehehe. Tisztán hülyék vagytok ti drága jó tátott szájú empépések.

2011. december 8., csütörtök 07:23
gazdazoltan
18 hozzászólás
Nos én nem szoktam hozzászólni, de most kénytelen leszek. Amikor a Székely Nemzeti Tanács megszervezte a nem hivatalos népszavazását, akkor csré fenekű szervezetként, az eremdéesz durva betartása mellett is képes volt rá. Hogy mi értelme volt? Azta is hivatkozási alap, s egyelőre az autonómia elérése ügyében tett lépéseink közül (rengeteg van) a legsúlyosabb hivatkozási alap, mit figyelembe vesznek. Az csak hab a tortán, hogy az egykori betartó a nép feledékenységét ismerve már el-el nyilatkozza magát, hogy ő szervezte...
Amúgy az egész népszavazásos ügynek olyan súlya van, hogy ez az utcaszéli hangnem nem mélt hozzá, s ennek a hangnemnek a képviselői garantáltan soha nem fognak felnőni, hogy ügyünket képviseljék. Ők majd esetleg keresztbetesznek, vagy diverziót szerveznek.

2011. december 8., csütörtök 09:05
borizoltan7
46 hozzászólás
Nos akkor én nem hivatalosan holnap levágom a disznóm, vajon abból lesze kolbász?? Igen, nem hivatalos kolbász lesz. Dinibacsinak most igaza van. Szerda volt mondani kellett ismét valami nagyot.

2011. december 8., csütörtök 09:26
PityiPal
1632 hozzászólás
Még egy rend lepel hullt le az rmdsz álnok pofájáról...Ha annyira akarták a népszavazást, miért nem segítették az MPP-t a nagytudású jogtudoraik értékes tanácsaival, már a kezdetek kezdetén?Hogy ki lehessen küszöbölni minél több formai hibát!Most meg mossák kezeiket, úgymond: mi akartuk, csak ti b...tok el...(mármint az Mpp )Meddig fogja még bevenni ez a nép ez a temérdek hátbaszúrást?

2011. december 8., csütörtök 09:31
haromszeki
503 hozzászólás
Miért, él még ezen a földön olyan ember, aki nemhogy elhinné, de még meghallgatja amit az rmdsz összehazudozik? Ugyan dehogy akart autonómiát az udemeré, még az hiányozna hogy szembepisiljen a széllel! Nem azé vannak ők ott ahol, hogy a magyarság érdekeit képviseljék. Ha azt tennék, eddig rég nem lennének ott...
Az MPP legalább megpróbált valamilyen együttműködést a nemzet érdekében, nem az ő hibája, hogy az árulók megint a harminc ezüstöt választották! Sokadjára... :(

2011. december 8., csütörtök 09:44
torja
300 hozzászólás
Nem tudom a nép meddig fogja bevenni a sok hitványságot ,amit az RMDSZ elművel,de ebben az esetben @borizoltan7-nek adok igazat!!! "szerda volt,kellett ismét mondani valami nagyot"!!!??? Fazakas úrnak és Terza Elnökúrnak alkalma volt a legutóbbi tanácsülésen visszavonni a határozatot!!!Akkor is ,megvagyok győződve,hogy tudták,hogy az RMDSZ csak időt húz...most jönni 4-5 nap után és egy olyant jelenteni ki amit ,már elvégzett a Székely Nemzeti Tanács(Ráadásul a legtöbben akik azt megszervezték mind MPP-sek!!),Nem látom mi haszon lenne belőle,még egy nem hivatalos "népszavazásnak"??? Ráadásul a lendület sem oly nagy most mint ezelőtt 5 évvel!!!Ki kell javítani azta határozattot és úgy benyújtani!!! Így esetleg nem tudnának belekötni...habár...

2011. december 8., csütörtök 09:57
Ferencz
2984 hozzászólás
"...a legsúlyosabb hivatkozási alap, mit figyelembe vesznek." Őszintén, a népszavazás híve vagyok bárki is szervezi azt meg és mélyen elítélem mindazokat, legyenek RMDSz-s avagy MPP-s vezető emberek, akik annak sikertelenségéből vagy sikerességéből politikai tőkét akarnak kovácsolni maguknak. Ennek a kijelentésnek a szellemében két kérdés gazdazoltán felé:
1.Hol, mikor és milyen körülmények között volt a "legsúlyosabb hivatkozási alap", ki vette figyelembe, illetve milyen hozadéka volt az erdélyi magyarság számára?
2. "...már el-el nyilatkozza magát, hogy ő szervezte... " NEM TUDJÁTOK FELFOGNI ÚGYNEVEZETT VEZETŐK, hogy nem PÁRT, hanem NEMZETPOLITIKAI ÜGYRŐL van itt szó?
Kétségbeejtő: én nyújtottam be, én vonom vissza / én kezdeményeztem, ők meg kisajátították / terjesszük be újból, ne a hibákat javítsuk ki stb., stb.
Kétségbeejtő az is, hogy az este a Kádár Gyula könyvismertetőjén, amelynek témája úgy-e a Székely Haza megteremtésével kapcsolatos kérdéskör volt, részt vett Sepsiszentgyörgy "tenni akaró" magyar lakosságának kb. 2 EZRELÉKE! Nem volt sem ott sem a város, sem a megyevezető de Gazda Zoltán sem! Miért? Annyira sínen van a dolog, hogy nem lett volna amiről elbeszélgetni? Kétlem.

2011. december 8., csütörtök 10:13
Ferencz
2984 hozzászólás
Tudom, hogy nem ildomos magamat idéznem, de megteszem.A tegnap írtam:
"A társadalom " globális atomizációja ", az egyének elszigetelődése, az egymással való nemtörődés, a társadalmi, közösségi és családi kapcsolatok és kapcsok felszámolása az érdeke a vezető köröknek? Igen! Ezt és az elérhető "eredményeket" jól illusztrálja a "rendtartó" székely közösségek mai állapota, ahol a közömbösség, az önmagunk és "közösségünk" iránti közömbösség, a fásultság, a beletörődés, a majd lesz valahogy szemlélet máris dominál.Vezetőink szépen belesimulnak az "ennyit lehet" tájba, - sose mondják azt, hogy ennyire voltunk képesek, jöjjenek mások - s mi fogcsikorgatva, de négyévenként vagy hamarabb, egyetértünk velük.
ADJA ISTEN, HOGY NE LENNE IGAZAM esősorban a közösség leértékelődését illetően!"


2011. december 8., csütörtök 10:35
orlecz
74 hozzászólás
Eddig világos volt, hogy az RMDSZ-nem akarja. Most már az is világos, hogy az MPP sem.
Miért nem vonta vissza akkor, vagy most? miért csak januárban!?
Nem hivatalos népszavazás mit ér? Ilyen már van egy lobogtatni lehet, szoktuk is. De nem veszik komolyan.

Ne keménykedjünk fölöslegesen. Eddig már be lehetett volna nyújtani egy formailag is jó határozatot és haladnánk előre. Így a mi adólejeinkből fizetett képviselők, elnökök húzzák az időt a kárunkra.

2011. december 8., csütörtök 10:44
malmos
1228 hozzászólás
Ferencz!93 év gyümölcsét aratjuk!Még arra sem képesek a képviselőink(ez kérdéses hogy kit képviselnek?!),hogy legalább a médiában ,Bucurcsobánfalván a parlamentben rendes cirkuszt csináljanak értünk-?Ennyi vér van a liderjeinknek a pucájába? Akkor mit várunk János bácsitól?!Lesütött fejjel járjunk az utcán ,tegyünk sárga csillagot?!Hogyan tud a székében nyugodtan ülni Markó Béla ha Sepsin nyugodtan ordítozik 150 alkoholista,nacionalista?Miért nem veszik elő a rendőrséget pl.hogy lehet,hogy senkit nem állítottak elő gyűlöletkeltés miatt?!Gyáva népnek nincs autonómiája,nemhogy hazája lenne!

2011. december 8., csütörtök 11:40
dinibacsi
4945 hozzászólás
Az egyértelmü volt,hogy az rmdsz nem akarta soha a népszavazást,lavirozik a pdl,és a vállasztoi között,szeretne valami olyasmit,hogy a kecske is jül lakjon,a kposzta is megmaradjon!csak nem tudja,mit is?Ahoz nincs gerince,hogy kiálljon ,és megmondja,mit is akar,meg nem is tudja!Az ökörség,pofátlanság netovábbja az,amikor ahelyett,hogy módositaná a határozatot,nekiáll perelni,hadd lássa a paraszt,hogy ök mily keményen harcolnak érettünk!Undoritó szemforgatás!A másik dolog,tegyük fel,az mppnek sikerül megszervezni a népszavazást!A rmdsz mestere a kanyarfurok alkalmazásának,tehát nagy esély van arra,hogy vagy 1ö% részvétellel még jobban lejáratjuk magunkat!

2011. december 8., csütörtök 12:38
templombajaro
120 hozzászólás
Nemhivatalos nepszavazas?
Ilyent csak nemhivatalos Part kezdemenyezhet!
Hala Istennek ilyen is van!

2011. december 8., csütörtök 13:19
Arpad
46 hozzászólás
Szavazas ide vagy oda eredmenye NULLA az egesz csak cirkusznak jo.

2011. december 8., csütörtök 16:15
BartSimpson
717 hozzászólás
Sokunknak annyira elegünk van a hivatkozási alapokból, apró kis tipe-tupa lépésekből, a dolgok súlyából. Meddig hülyítik a népet ? Ott van egy rakás ügyvéd az empépénél, udemerájnál, és fene tudja még milyen gyanus félmaffióta szervezetnél, és nem képesek egy határozatot megszülni. A nép hányszor járuljon az úrnákhoz ? Írjanak ki egy tisztességes és világos referendumot amelynek eredményét senki ne merje megkérdőjelezni az úgymond formai hibák miatt. A traktorista, a TEGA-s vagy a pék fogalmazza-e meg önök helyett ? Egyáltalán mit csináltak önök( udemeráj és empépé ) konkrétan az autonómia ügyében ? Valami egészen konkrét dolgot, a kökösi tábla alatti fotózás, a bajuszpenderítésen kívül ? Tegyétek nekünk( tudatlan barmoknak ) ide közre, az eddigi konkrét lépéseket. Külön az empépé, külön az udemeráj, hadd lám mik azok az apró, ám fontos lépések. Ösmerjük meg mi is, választó júhnyáj. Köszönjük előre is a ...nagy SEMMIT, mert egyik szervezetben sincs egy olyan tökös csóró, amely copy-paste-val idemásolja azokat a konkrét lépéseket.

2011. december 8., csütörtök 21:00
malmos
1228 hozzászólás
Bart be ne sárguljál dühödben:-)!



2011. december 8., csütörtök 21:14
Ferencz
2984 hozzászólás
gazdazoltan: ennyire nehéz, esetleg kényelmetlen kérdéseket tettem fel? Vagy arról van szó, ami politikusi vezető körökben "normális": teszek rátok választók! Tévedhetsz, hiszen mindinkább választásközelbe kerültök ti is!

2011. december 8., csütörtök 21:34
Kenesei
746 hozzászólás
Végül még az fog kisülni, hogy mindegyik fél a másik által kiharcolt autonómiát szeretné élvezni. De vajon kerül-e egy másik fél ?

2011. december 9., péntek 01:10
torja
300 hozzászólás
Kedves Ferencz miből gondolod,hogy Gazda Zoli írta ide azt amit írt ! volt már arra példa,hogy más írt a nevében!!!

2011. december 9., péntek 08:36
Ferencz
2984 hozzászólás
Tisztelt torja. Én gazdazoltanhoz intéztem kérdéseimet, aki önként, minden kényszer nélkül "kopogott" be a fórumra és írta, amit írt.Természetesen nem tudhatom, hogy ki "rejtőzik" e név mögött, de beírása szerint tudna válaszolni, hiszen csupán állításaira kérdeztem rá.A válasz akarat, na meg önbecsülés kérdése. A választ elfogadnám Gazda Zoltán részéről is, hiszen minden bizonnyal "kapásból" fel tudna világosítani.A válasz akarat, lehetséges, önbecsülés kérdése. Nem értem a hangnemedben "bujkáló" megrovást.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
Se fizetésemelés, se nyugdíjkiigazítás (Döntött az alkotmánybíróság)
Nem ütközik az alaptörvénybe a bérek és a nyugdíjak befagyasztásáról szóló jogszabály – döntötte el tegnap az alkotmánybíróság. Ez azt jelenti, hogy immár semmilyen jogi akadálya nincs a juttatások szinten tartásának annak ellenére, hogy a nyugdíjtörvény például a jövedelmek kiigazításáról rendelkezik.

- Demeter J. Ildikó:
Befagytak a pénzforrások (Miklós-napi vásár Uzonban)
Albert Levente felvétele
Lószerszámot, báránybőr sapkát, ércfazakat, kézzel kötött seprűt, szitát és mézeskalácsot is kínáltak tegnap az uzoni Mikulás-napi vásárban, de azok sem fogytak jobban, mint a főszereplő állatok – csak a forralt bornak, pálinkának volt nagyobb keletje, hiszen hóban-fagyban toporgott az eladó, a vevő és a nézelődő is.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS