Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 9., péntek: Közélet Kitiltanák a szélsőségeseketHatározatot kell elfogadnunk arra nézve, hogy már kiadott engedélyeket is visszavonhatunk, ha egy rendezvény sérti az itt élők nyugalmát – jelentette ki a tegnapi rendkívüli tanácsülésen Antal Árpád András polgármester, miután kisebb vita kerekedett arról, hogy december elsején ki miként érezte magát Sepsiszentgyörgyön. Megengedhetetlen, hogy az Új Jobboldal kiutasítsa a magyarokat abból az országból, amely az övék is, és elég szégyen, hogy az itt élő románok sem határolódtak el, sőt, templomukba is befogadták a hívatlan rendbontókat. Hiszen a csürhe elmegy, de ők itt maradnak, és az a hangulat is, ami aztán megkeseríti az itteniek mindennapjait. Mi jóhiszeműek voltunk, amikor kiadtuk a felvonulási engedélyt, még nem tudtuk, hogy ide jönnek a szélsőségesek, de nem fogjuk tűrni, hogy belénk rúgjanak a románok nemzeti ünnepén, hiszen mi nem a mások sértegetésével ünnepelünk – fejtette ki. Az elhangzottakkal Mădălin Guruianu és Valeriu Şerban egyetértett – utóbbi magyarul is –, Rodica Pîrvan azonban nem hiszi, hogy belátható időn belül részt fogunk venni egymás ünnepein, és ő maga piros-fehér-zöld kokárdával jelenik meg március 15-én, a polgármester pedig piros-sárga-kék sállal december elsején. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1404Olvasóink értékelése: 4.25Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 9., péntek 05:24
BartSimpson 717 hozzászólás Ez ennyire egyszerű. Pűrván-né nem hiszi. Nem is akarja és különben kit érdekel. Ők haszonélvezői voltak ennek a szélsőségességnek, emlékezzünk csak a Kónya Ádám kezdeményezése által felavatott Losy Schmidt Ede emléktáblára. Képes volt kicsődíteni a diákokat - Nu ne maghiarizati féle táblákkal és transzparensekkel. Tudtommal március 15-én a románoknak nem gyásznam, dec. 1 viszont a magyaroknak igen. Ugy-é nem mindegy kedves Pűrvűán né ?
2011. december 9., péntek 07:25
endebende 84 hozzászólás ez a Puruvan-ne bizonyitani akart/hogy romanabb az itteni romanoknal, de hat o csak egy kis jottment,nem erti az itteni embereket es az eletviteluket ,mikozben azt kipzeli, hogy csak neki es a vele hasonloknak lehet NEMZETI erzelme,es folotteb erzi magat,mivel ugyebar"ovek az orszg es a hatalom es a dicsosseg" AMEN! ezt probalja rank eroltetni.
2011. december 9., péntek 07:53
PityiPal 1632 hozzászólás Antal úr, eső után köpönyeg...?
2011. december 9., péntek 08:50
Ferencz 2984 hozzászólás "...miután kisebb vita kerekedett arról, hogy december elsején ki miként érezte magát Sepsiszentgyörgyön." Pedig NAGYOBB VITA is "belefért" volna. Én példának okáért NAGYON SÉRTVE és XARUL éreztem magamat. Gondolom több tízezren voltunk hasonló helyzetben, szemben a pár, kezeit dörzsölő pirvan-xarházival! S a rend "becses" őreit mikor és ki vonja felelősségre - magyarul beszélő senkiháziak is voltak közöttük - amiért ilyen jól "teljesítettek"? Ha minket nem is, de a törvényt meg kellett volna védeniük! Nem az erdőből száraz ágat karisztoló cigányokról volt szó, hanem egy szervezett bűnbandáról!
2011. december 9., péntek 10:34
fekete 101 hozzászólás December elsejen legalabb tizezer ember kellene kivonuljon fekete karszallaggal,hogy a kozpotban ne legyen hely az idegenbol jovoknek es hogy megmutassuk hogy itt magyarok elnek es nem felnek.
2011. december 9., péntek 10:46
soma 107 hozzászólás Endebendéhez csatlakozva Övék az orzság,a hatalom és a dicsőség, de nem mindörökké ÁMEN.
2011. december 9., péntek 11:10
janoska44 740 hozzászólás Egyszer es mindenkor meg kell erteniuk hogy mi itt oshonos allam alapitto nep vagyunk es nem mi jottunk ide hanem ok ,ok menekultek a moldovai civilizalatlan vilagbol,kaptak az alkalmon a Causescu elromanosittas idoszakaban amikor meg is fizettek hogy ide jojjenek,es lakast es munkahelyet biztositottak,es meg eggyes naiv politikus nem kevesebbet alitt hogy Francia orszagban sem adnak kulonosebb jogokat a nemzeti kissebsegeknek,tehat meg annyi kulturajuk sincs hogy megkulonboztessek az oshonos,es bevandorlot.
2011. december 9., péntek 11:52
dinibacsi 4945 hozzászólás Az a helyzet,hpgy mindenkinek joga ünnepelni ,de amig direkt ugy idözittették a "nemzeti"sicc!ünnepet,hogy minket emlékeztessen megaláztatásunkra,trianonra meg mindenre,addig nekünk ez gyásznap!Tegyék április 1.-re,ugyis olyan ez az ország,akkor szivesen kimegyek csötgösipkában fuszulykát enni potyában!
2011. december 9., péntek 12:35
Mirke 2733 hozzászólás Pár nap és indul A "sorkova _veszelár " bőgedezés . A "tőbbségiek " részéről ! Akár éjszaka is ! Mivelhogy itt el vannak "taposva " . Kár ,hogy felénk nem jár a villamos .
2011. december 9., péntek 15:00
haromszeki 503 hozzászólás Kíváncsi vagyok, hogy ezt a határozattervezetet megszavazzák-e majd, s ha igen, betartják-e? No meg hogy az itt (ingyen)élő parasutisták mikor kezdik vinnyogva lobogtatni, bizonyítandó, hogy "Har-Kov"-ban mennyire bántsák szegény őslakos o.l.á.h.okat... :D
Szánalmas bagázs a bocskoros pűrvánnéval az élen! :D Egyébként jó reggelt kívánok a tisztelt polgármester úrnak! Ha két éve egy istenes nagy cirkuszt csapott volna, s nemzetközi porondon szellőztette volna meg az ügyet (itt jegyzem meg, hogy a város meggyalázott magyar ajkú lakosságának arányában lehetett volna pénzbeli kártérítésért perelni, úgyes a béka s...-gge alatti az életszínvonalunk!), nos ha 2 éve jól meghurcoltuk volna ezt a bűnbandát a szervezőkkel együtt, akkor most nem keménykedtek volna! Az o.l.á.h hasonló a cigányhoz: ha meghátrálást érez, csordában támad! Itt nem határozatok kellenének, hanem kasza, kapa, ahogy az őseink "fogadták" a betolakodókat annak idején! 2011. december 9., péntek 15:15
BartSimpson 717 hozzászólás AAA megtett ezelőtt két éve mindent amit ő megtehetett, ezt elhiheti mindenki, csak vissza kell emlékezni. Ja, hogy semmi nem lett belőle, a dolgok eltüntek a romániai porond süllyesztőtégelyében, az tény. El sem tudjuk képzelni, mennyire kis hatalmú egy 60 ezres kis sz@ros városka polgármestere. A román szélsőséges nacionalista bűnszövetkezet mögött nagyobb gorillák állnak. Amit mi láttunk, az egy pár agymosott retardált ürge, egy csorbő de burtővel teli bendőjű, pálinkagőzű lapát. Ők a szerszámok. A kezet nem is ismerni, csak sejteni lehet, hogy szőrős és enyves. A kéz pedig lábat mos, mert a kapca alatt intenzív retekszag termelődik. A fej lehet nyugodtan külföldi is. Szabadkőművesek, Bilden nemtommilyen csoport, világbank vagy mit tom én ki, mert ha tudnám, ma lehet anyósom kapálna a siromon és nem fordítva. Senkik vagyunk és besz@riak. Szájpacsirták.
2011. december 9., péntek 15:24
haromszeki 503 hozzászólás Bart, sejthető hogy a rángatózsinórokat felsőbb szinten egyengetik, de azért nem igazán láttuk, hallottuk, olvastuk, hogy óriási nemzetközi botrány kerekedett vóna a két évvel ezelőtti nemzetgyalázás során... :( Azért annyit elvártam volna a polgármesterünktől, hogy nem hagyja annyiba, de gondolom fentről rászóltak...
Azért ha jól belegondolunk, nem semmi amit ezek a patkányok elművelnek egy 15 milliós nemzettel - mi pedig szó nélkül tűrjük! Be jó es nekünk, hogy unijós ország vagyunk, s unijós jogaink vannak, ugye? :((( Wass Albert Patkányok honfoglalása c. műve jut eszembe mindig az ilyen esetek kapcsán... Tudott valamit ez az ember, nem hiába rettegnek még a sírkövétől es a bocskorosok! :) 2011. december 11., vasárnap 06:00
zucu 667 hozzászólás Randalirozzanak Havaselvén!!!!!!!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||