Nincs határa a jókedvnek

Az ünnepi táncházban a mai huszonévesek viszontláthatták magukat Vörös T. Balázsnak az első csernátoni kézművestáborban (1995) készített filmjében, a negyvenesek és ötvenesek ezeknek a gyermekeknek szüleikként idézték a kezdeteket, amikor olyan tágra nyitották a táncház kapuját, hogy azóta kicsi és nagy egymás sarkában jár be rajta. Ezt bizonyította tegnap is a több nemzedéket átfogó táncházasok jelenléte a Míves Házban, akik közül a zenészek a leghűségesebbek, néhányan tizenöt-húsz éve muzsikálnak a gyermekeknek, de az oktatók, segítők tábora is igen-igen visszatérő. Benkő Éva tánc­ház asszony, Ségercz Fe­renc és Melkuhn Róbert, valamint zenésztársaik immár úgy hozzá tartoznak ehhez a közösséghez, mint kotló a tojáshoz – ezt tegnap láthatóan azok sem vitatták el tőlük, akik a húsz év alatt szintén sokat tettek a sepsiszentgyörgyi gyermektánc­ház fennmaradásáért.