Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 9., péntek: Közélet A kampány az akadályVélhetően a választási kampány miatt utasította el az Autópályákat és Országutakat Felügyelő Országos Társaság a Székelyföld-reklámtáblák felszerelésére kért engedélyt — jelentette ki a Háromszéknek Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Mint mondta, a megyeháza erőteljes lobbizásba kezdett, Antal Árpád képviselő a parlamentben is felszólalt az ügy kapcsán, ám perre csak a legvégső esetben kerül majd az ügy.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, az autópályákat és országutakat igazgató hatóság arra hivatkozva utasította el a megyei tanácsnak a reklámpannók elhelyezésére vonatkozó kérelmét, hogy Székelyföld közigazgatásilag nem létezik. Az igazgatóság szerint a táblákat nem reklám-, hanem politikai céllal akarják felállítani.
,,Egyelőre hivatalos átiratban válaszoltunk a hatóságnak, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen nem az ő tisztük dönteni arról, hogy a reklámtábla elhelyezése időszerű-e vagy sem. Erre valószínűleg csak a törvény által előírt határidő végén, azaz huszonnyolc nap múlva válaszolnak, de nem is lenne jó, ha hamarabb döntenének, hiszen választási kampány van" — magyarázta Demeter.
Demeter János szerint egyébként éppen a közelgő választások miatt nem valószínű, hogy a hatóság módosítja döntését. Ennek ellenére derűlátónak mutatkozott a táblák sorsát illetően. Mint mondta, az igazgatóság előbb-utóbb módosítja álláspontját, hiszen nem avatkozhatnak bele az ügybe. Mindenesetre komoly figyelmeztetésnek számít, hogy 2007-ben egy állami intézmény túllépi hatáskörét, és politikai alapon dönt — tette hozzá Demeter, majd leszögezte: tavasszal a megyei utak mentén mindenképpen felkerül öt Székelyföld-reklámtábla. Megyei utakról lévén szó, az országutakat felügyelő hatóság nem avatkozhat be — mondotta. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 234Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||