Eljátszott remény

És ez további kérdéseket vet fel: életképes-e hosszú távon az a társadalom, amelynek tagjai reményvesztettek, nem bíznak abban, hogy kitartó munkával otthon is megteremthetik egzisztenciájukat, családot alapíthatnak, és gyermekeik sem kényszerülnek elhagyni az országot? Lehet-e, érdemes-e jövőt tervezni, ha a környezetünkben élők többsége közönyösen legyint egy-egy ötletre, kezdeményezésre, mert látott ő már rengeteg mindent, saját bőrén tapasztalt meg sok rendszer- vagy hatalomváltást, de újra és újra csalódnia kellett?
Mielőtt azonban beletörődnénk eme kétségkívül nyomasztó helyzetbe, érdemes lenne megvizsgálni, mi is vezetett ilyen fokú elkeseredettséghez. Mert bármennyire is hajlamos a borúlátásra az erdélyi magyar ember, önmagában ez nem magyarázat a jelenségre. Kétségkívül közrejátszik ebben a rendszerváltás utáni csalódássorozat, az egymást követő kormányok tehetetlensége, hozzá nem értése, az országot behálózó korrupció, a hagyományos értékek, a tudás, a munka leértékelődése, a keserű tapasztalat, hogy Romániában nem az egyéni képességek határozzák meg az érvényesülést, ennél többet érnek a megfelelő kapcsolatok, az ismeretség, a pénz. Csak tetézte a bajt a kontinens válságba sodródása, az európai építmény egésze egyszeriben igencsak törékenynek látszik, egyre szigorúbb gazdaságpolitikákat hirdetnek, egyre nagyobb mértékben eladósodnak az országok, egyre kiszolgáltatottabbá válnak a polgárok.
Fokozhatta ezt a negatív életérzést az egyre mélyebb szakadék a magyarság és vezetői között. Joggal érezhettük úgy, hogy cserbenhagytak bennünket, amikor közösségi érdekeink helyett a magukét helyezték előtérbe, amikor belesimultak a balkáni képbe, amikor átvették a Dâmboviţa-parti viselkedésmintákat, amikor gyengén, erőtlenül politizáltak, amikor túl olcsón adták szavazataikat a parlamentben, amikor döntéseikkel még mélyebb szegénységbe taszítottak, amikor kiváló alkupozícióban pénzzel, hatalommal járó tisztséget kértek valamely számukra fontos probléma megoldása helyett.
És ezt a szakadékot bizony nehéz lesz áthidalni ugyanazokkal a vezetőkkel. Mert sok mindent felejt a szavazópolgár, sok mindent elnéz választottainak – de a remény, a jövőbe vetett hit eljátszása nem tartozik ezek közé.