Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 13., kedd: A kréta körül Megmentik a városszéli iskolákat (Sepsiszentgyörgy)A városszéli iskolák megmentését célozza a tanfelügyelőség jövő évi beiskolázási terve Sepsiszentgyörgyön – mondotta Keresztély Irma a tanács rendkívüli ülésén kipattant vitán, hangsúlyozva: nem főtanfelügyelőként, hanem tanácstagként kíván hozzászólni. A határozat a város iskolahálózatára vonatkozik, és Bálint József alpolgármester mindjárt az elején bejelentette: az MPP nem fogja megszavazni, mert továbbra is hiányolja a nyáron megszüntetett három-négy oktatási központot – végül azonban csak három ellenszavazat és három tartózkodás mellett fogadták el. Ugyancsak az iskolákhoz csatolt óvodák önállóságának visszaállítása mellett foglalt állást Bereczki Kinga, Gazda Zoltán pedig azt kifogásolta, hogy látatlanban kell dönteni, mert a város tizennyolc tanintézménye közül csak néhány adott le pontos adatokat a jövő évi osztályokról és diáklétszámról, a többinél az szerepel, hogy a beiskolázást "a tanfelügyelőséggel egyetértésben" végzik el. A másik oldalon Sztakics Éva alpolgármester elmondta, hogy a beiskolázási számok nem az önkormányzat, hanem a tanfelügyelőség hatáskörébe tartoznak, a városvezetés csak a pénzügyi központokról és ezek alegységeiről rendelkezhet. A lakónegyedi óvodákat pedig elsősorban nem pénzügyi meggondolásból, hanem az utánpótlás biztosításáért csatolták az iskolákhoz, és máris látszik az eredmény, a Gödri Ferenc iskolába nagyszámú elsőst írattak be a szülők, már nem kell attól félni, hogy kiürül, pár év alatt felszámolódik az intézmény, és szakképzett pedagógusok hadát kell elbocsátani. Keresztély Irma emlékeztetett, hogy az átszervezés öt szakember hathetes alapos előkészítő munkája után történt, hogy az új törvény értelmében 2012-ben egyszerre két évfolyam távozik az óvodákból, és így velük mehetnek a kettős képesítésű óvó- és tanítónők is. A gyermekeknek is jobb így, mint hogy már hatévesen versenyeztessék őket, mert mindenki a központi iskolákba akar menni – magyarázta ismételten, és hozzátette: a folyamat ezzel nem zárul le, pénzügyileg és ügyvezetésileg hatékonyabbá kell tenni a sepsiszentgyörgyi iskolákat. Antal Árpád polgármester a nemrég Mosonmagyaróváron látottakról számolt be: ott csak egyetlen pénzügyi központ van, és ez lényegesen megkönnyíti például a beteg pedagógusok helyettesítését, ráadásul jóval kevesebb költséggel jár. Mădălin Guruianu szerint csak pénzpocsékolás a külön pénzügyi központok fenntartása, Rodica Pîrvan pedig kijelentette, hogy ő maga nagyon örülne, ha a Constantin Brâncuşi-középiskolának is alárendelnének egy általános iskolát, mert igen nagy gond számukra a diákok odacsalogatása. A következő két határozatot, a szociális tanulmányi és a roma gyermekeknek kiírt ösztöndíjakra vonatkozó tervezeteket már egyöntetűen fogadta el a testület: Rodica Pîrvan ugyan szóvá tette, hogy minden lógós, rossz tanulót nem kellene támogatni, amiért szegény környezetben él, Bálint József pedig elmondta, hogy a romák nemigen kapnak a lehetőségen, de azért mindkét keretet fenntartja az önkormányzat. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1136Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 13., kedd 10:17
kifli 282 hozzászólás Rosszul működő iskolákat nem ovódákkal kell menteni, hanem minőségi oktatással, vonzó kínálattal a szülők számára. Háromszéki tanügyi körkép: Kiss Árpád bezárt iskola, megszüntetett ovóda (ahol jelenleg a tanfelügyelőség "székel"), önállóságától megfosztott három pénzügyi központként működő ovóda (így összességében hat ovódáról van szó, amely most iskolai alárendeltségbe kerül), felszámolt mezőgazdasági szaklíceum (Háromszéken!), megnyomorított technikai szaklíceum (Puskés Tivadar) a hozzácsatolt egységekkel, pedofília a művészeti liceumban, közel fele ingázó diák a megyében és hatmillió igazolatlan hiányzás az elmúlt tanévben. Nem utolsósorban, katasztrófális érettségi eredmények. Szóval, még van hitele a tanfelügyelőségnek? Kezdjünk már el lassan gondolkozni és cselekedni... Aki az oktatást tönkreteszi, a közösséget teszi tönkre, mert megfosztja a jövőjétől. ÉBRESZTŐ!!!!!!! Azt még hozzáteszem, az összevonások csak a magyar tannyelvű intézeteket érintik. A Gödri Ferenc iskolában román tagozatokon 10 gyerek tanul egy osztályban, a magyar tagozatokon 25-30! A Mihai Vitéz félig üres, a Brancusi iskolának meg épületet vásárol az önkormányzat.
2011. december 13., kedd 19:59
CSEL 38 hozzászólás Jessszzz, megmenekülünk!!!! :)))))
2011. december 24., szombat 22:09
eberendre 1632 hozzászólás Nem lepődtem meg, csak először azt hittem, hogy a Marsról keltezték a híradást. Most már biztos lehetsz, hogy az emlegetett célpontokat el fogják ásni. Bármi áron. Bármilyen módszerrel. Akkor is, ha a nyertes üvölt féjdalmában.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||