Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 13., kedd: A kréta körül Mesteremberek kellenek (Hangsúlyt fektetnek a szakképzésre)Nem egyéni érdekek szerint és adott emberekre szabottan készítjük a beiskolázási tervet, hanem a jövő építése szempontjából, és eszerint kell cselekedniük az önkormányzatoknak is, amikor az általuk fenntartott iskolahálózatról döntenek – véli Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő. Keresztély Irma: Az idén februártól érvényes új oktatási törvény lépésről lépésre a decentralizációt célozza meg, ami érinti az iskolahálózat átszervezését és az egész struktúra kialakítását annak teljes vertikumában, óvodától egészen a technikumig. December végéig minden önkormányzatban meg kell születnie annak a tanácshatározatnak, amely szabályozza, leírja, hogy milyen iskolahálózat működik jövőtől az adott közigazgatási egység területén. A helyi tanácsok kezdeményezését a megyei tanfelügyelőség felülírja és jóváhagyja, majd meg kell hirdetnie a nyilvánosság előtt is az iskolahálózat összetételét. Vannak kritériumok, amelyeket figyelembe kell venni, ezek között szerepel a gazdaságosság. A törvény szabályozza, hogy az iskoláknak milyen gyermeklétszámmal kell rendelkezniük ahhoz, hogy pénzügyi központként működhessenek. Abban az esetben, ha ezek a feltételek nem adottak, az önkormányzatnak fel kell vállalnia, hogy a hiányzó költségvetést előteremti. – Ez nagyon szép elmélet, de az önkormányzatok jelenlegi anyagi helyzetét tekintve elég bizonytalannak tűnik, hogy valóban elő tudják teremteni az iskolák hiányzó költségvetését, ráadásul az az összeg nem is lesz kevés, mivel a legtöbb háromszéki községben az óvodások és általános iskolások létszáma százötven körül mozog, ami fele annak, amennyi szükséges lenne a hatékony működéshez. – Az új jogszabály szerint minden közigazgatási területen kötelező fenntartani egy jogi személyiséggel rendelkező oktatási intézményt. Községek szintjén az összes település óvodája, iskolája a községközponthoz tartozik. Tekintve az alacsony diáklétszámot, természetesen a fejkvóta szerint leosztott évi költségvetés nem lesz elegendő, hogy ezek az iskolák tizenkét hónapon keresztül működőképesek legyenek. A kiegészítő finanszírozás azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatnak a saját bevételéből kell ezt megoldania, ugyanakkor feltehetően a megyei önkormányzat és az oktatási minisztérium tartalékaiból is részesülnek ezek az iskolák. Lévén szó közoktatásról, az államnak kötelessége mindenki számára biztosítani a tanuláshoz való hozzáférést. – Év végéig nemcsak az iskolahálózatról, hanem az induló kilencedik osztályokról is dönteniük kell közösen az iskoláknak és önkormányzatoknak. Mi okozza a vitát jelenleg az iskolák között, miért kell csökkenteni például Kézdivásárhelyen az induló osztályok számát? – A kilencedik osztályos beiskolázási számokat a jelenlegi nyolcadikosok számához kell igazítani. Minden iskola helyi szinten kidolgozza a saját beiskolázási tervét, figyelembe véve az anyagi lehetőségeit, humánerőforrás-állományát, a katedrák számát, valamint a helyi igényeket, ami a szakképzést illeti. Az a gyakorlat, hogy minden iskola abból indul ki: saját nyolcadikosai mind ott fognak továbbra is tanulni kilencedik osztálytól, és nem a szomszédos tanintézményben. Azt ellenben nem veszik figyelembe, hogy az adott városban hány elméleti és szakközépiskola létezik, és azoknak is vannak meghirdetett helyeik. Az alulról építkezés eredménye, hogy az iskolák öt-hat, de olykor tíz osztállyal is többet terveznek megyeszinten, mint amennyit a gyermeklétszám indokol. Ez történt Kézdivásárhelyen is, ahol a városban és a környéken jelenleg tanuló nyolcadikosok száma alapján tizenhat kilencedik osztály indítható a következő tanévben, ebből egy román tannyelvű és tizenöt magyar. Ellenben az iskolaigazgatók által benyújtott tervek a húsz osztályt is túllépték. Megyei és országos szinten most zajlanak a tárgyalások és elemzések annak érdekében, hogy megállapítsuk, melyek azok az osztályok, szakok, amelyek életképesek, és amelyekre igény van, figyelembe véve a központi régió és ezen belül Kovászna megye fejlesztési tervét is. Az új szabály előírja, hogy az induló középiskolai osztályokban a helyek hatvan százalékát a szakképzésben kell meghirdetni, az elméleti oktatás számára marad a helyek negyven százaléka. Általában azért alakulnak ki a viták az iskolák között, mert mindenki úgy gondolja, hogy az akadémiai vonal erősebb, oda minél több gyermeket akarnak beíratni, és sajnos a szülők érdeklődése is ezt tükrözi. Pedig a jövőben egészen biztos, hogy szakképzés nélkül nem lehet a települést, a régiót fejleszteni, nem lehet akadémikusokkal a jövőt építeni, szükség van a kétkezi munkásra, mesteremberre, jó szakemberekre, vállalkozókra, akik a gazdaságot fellendítik, és a jólétet majd fenntartják. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1931Olvasóink értékelése: 1Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 13., kedd 07:35
vaza 57 hozzászólás Vigyázat a mesteremberekkel, mert így is már csak,, takarítónőket/utcaseprőket/babyszittereket" tudunk adni az országnak, jaj, nem mintha butábbak lennénk más honfitársainknál, csak sajnos odáig leszorítottak már.
Nem sérteni akarok semmi mesterséget, de vigyázni kell, képzett emberekre van szüségünk, akik minden területen vezetni is tudnak. Ehhez pedig igenis, szükségünk van sok kilencedik osztályra ! 2011. december 13., kedd 09:06
zsetke 15 hozzászólás Ebben a városban olyan ritka a jó mesterember mint a fehérholló. Mindenki mindenhez ért, semmit se jól. Biztos, hogy szakképzés nélkül nem lehet régiót fejleszteni, építeni. A mi szakiskoláinkban is a szakképzés nagyjából csak elméleti szinten történik, mert gyakorlatban sehol se vannak. Nincs hozzá kondició, nincs alapanyag, cégek nem fogadják őket,stb.Ezután is így lesz mert az önkormányzatnak sincs pénze . Pedig egy jó szakember aranayat ér.
2011. december 13., kedd 22:26
tibisten 600 hozzászólás Így van, Zsetke! Tele van Európa meg a világ százdiplomás léhűtőkkel, semmihez nem konyító, de felsőfokú tanintézményt végzett okostojásokkal...(talán velem egyetemben, aki - ezt felismerve - igyekszik változtatni ezen nyomorult állapotán...)
2011. december 13., kedd 22:45
Kenesei 746 hozzászólás Meg van keményen fűszerezve e cikk is agymosó anyaggal.
Csak mesterember kell mifelénk, vagy talán jól fogna néhány iparost alkalmazó cég, vállalat is ?! 2011. december 14., szerda 00:20
dinibacsi 4945 hozzászólás Ez addig rendben is van,hogy kell a mesterember képzés!De meg tudná mondani valaki,mi lesz velük amiután kitanulnak egy szakmát?Csinált valaki valamilyen felmérést,moszerint milyen szakmában ,hány emberre van szökség!MNem hiszen,de nem ártana!Az igaz,hogy ha jól megtanulsz egy szakmát ,elmehetsz kulizni nyugatabbra,de a szakmát soha nem az iskolában tanulták,tanultuk!és van Irma naccsásasszonynak megfelelö mesterei,aki ismeri is a azakmát,meg tanitani is tud?Kétlem,mert már rég nincs képzés!E
2011. december 24., szombat 22:34
eberendre 1632 hozzászólás Kedves FR! Mikor tüntették el a szakemberképzést ezen a vidéken? Kik a ludasok? Ilyen cikk előtt a fél megyét ki kell irtaniuk, aztán meséljenek! Azz élők pőedig emlékeznek...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||