Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 13., kedd: Gazdakör Szabad út a disznóhúsnak![]() Az Európai Unió 2012. január elsejétől újra engedélyezte a romániai sertéshús uniós piacra való exportálását, amelyet közel kilenc évvel ezelőtt, a sertéspestis jelentkezésekor tiltottak meg. Becslések szerint az engedélyezés 300–600 millió eurós évi forgalmat hozhat a hazai sertéstenyésztőknek. A tiltás felfüggesztése a remények szerint felgyorsítja a tőkebevonást a húsfeldolgozó iparban. Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter elmondta: Románia jelenleg százezer tonna sertéshúst exportál, de az európai piac megnyitása nyomán a kivitel akár az egymillió tonnát is elérheti. A tilalom feloldását azért odázták eddig, mert Románia több olyan állammal is határos, ahol sertéspestis veszélyezteti az állományt, így a hazai farmokon vérvétel útján állapítják majd meg az állatok egészségi állapotát. Az elmúlt időszakban az unió folyamatos ellenőrzések révén követte, hogy a feldolgozók megfelelnek-e az EU-s feltételeknek. Nehézséget okozott, hogy a hazai sertésállománynak elenyésző része, mindössze 1,4 millió állat nevelkedik nagy, könnyen ellenőrizhető cégeknél, a többséget – körülbelül 5,3 millió sertést – háztáji gazdaságokban és kisebb farmokon tenyésztik. Mi több, a szakemberek szerint Romániában továbbra is léteznek olyan területek – például a Duna-deltában, illetve Brăila megyében –, ahol a sertéstartás egyáltalán nem ellenőrzött, az állományok járványügyi ellenőrzése szinte lehetetlen. A húsexporttilalom éveiben amúgy a hazai sertésállomány több mint kétmillió egyeddel csökkent. A háromszéki disznóállomány jelenleg 71 000 körülire tehető, ebből közel 7500 egyed a megye öt engedélyezett tenyészetében él, a többi pedig a 22 000 háztáji gazdaságban. Az ország eddig a hús és húskészítmények 65 százalékát importálta külföldről, az exporttilalom-feloldás így valószínűleg érzékenyen érinti az ide exportáló országok húsiparát is. Az országos éves fogyasztás a 11 millió sertést is elérheti. Románia eddig csak az Európai Unión kívüli országokba exportált, Oroszország kivételével. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 783Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 24., szombat 22:37
eberendre 1632 hozzászólás Móricka, hol a legolcsóbb a disznó? Hát tudok egy - két...Hányan tudják? A tanító bácsin küjel mindenki.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
