Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:15
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. december 13., kedd: Máról holnapra

Választás borús ég alatt

A szuverenitás kérdésének hangsúlyosabbá válására, a saját érdekek előtérbe tolódására figyelhetünk fel a brüssze­li uniós csúcs értékelésének második körében. Nem csak az úgynevezett peremországok felől hallani aggódó hangokat, hanem például a franciák is egyre inkább úgy érzik, nem a saját szempontjaik elsődlegességét szolgálják a körvonalazódó elképzelések.
De a még mindig nehezen értelmezhető masszába való betagolódással szembeni kételyek megjelenése is változó országról országra. Még inkább, ha arra a két államra össz­pontosítunk, amelyben leginkább "érdekeltek" vagyunk. A magyar miniszterelnök fontosnak tartja a felvetés érdemi megvitatását a hazai törvényhozásban, még akkor is – vagy talán épp azért –, ha jobb helyzetben van, mint egy olyan állam, amely számára már ma is a hitelező szabja meg a teendőket – lásd a Nemzetközi Valutaalap által Romániára kényszerített újabb feltételeket.
Băsescuval közös országunk számára viszont sokkal inkább a külön ötleteket száműző Európai Egyesült Államok ideája a követendő. Azé az amalgámé, amelytől azt remélik, hogy nyomtalanul eltüntet minden zavaró mellékzöngét kisebbségi problémától a gazdasági stabilitást veszélyeztető korrupcióig. Románia ma abban hisz, hogy az új európai egyezmény azonnali aláírásával egyfajta alapító tagsági jogot nyert, amellyel képes lesz élni és visszaélni.
Pedig a feladat változatlan: választani a laza, saját érdekeik mentén politizáló államokból álló, de a sorozatos válságok által folyamatosan szétszakítással fenyegetett klub vagy stabilabb, központosítottabb Európai Egyesült Államok létrehozása között. Azzal a tudattal, hogy az utóbbiban a számlákat fizető nagyok szava mindig súlyosabb lesz, mint a kicsiké. Az ily módon remélt pénzügyi stabilitás ára viszont nem más, mint a politikai és gazdasági szuverenitás feladása, ama szürke hályog önkéntes felöltése, amely nem engedi látni, hogy a stabilitási alapból visszacsorgatott pénz nagy része alapvetően az illető ország kasszájából vándorolt a közös pénztárba. És hogy miért nem lehet azt a pénzt közvetlen módon felhasználni? Mert akkor az államokat finanszírozó bankok "üzemanyag" nélkül maradnak, és képtelenek lesznek ellátni azt a funkciót, amelynek céljából létrehozták őket évszázadokkal ezelőtt.
Az európai országoknak két rossz közül kell most választaniuk. A rövid távú célokat talán az egyezményhez való csatlakozás szolgálja jobban. Csakhogy a világot mindig a következő nemzedékeknek alakítgatjuk. Az identitás és szuverenitás feladása, a beolvadás ideig-óráig biztosította az elvakító prosperitást. A válság viharzónájában azonban valami sokkal időtállóbb után keresgélünk. És ha megtaláljuk, nem kellene valamelyik sarokba vágni, hisz odakinn újra előbukkanhat a napsugár.
Hozzászólások
2011. december 13., kedd 00:38
piroskakovacs
104 hozzászólás
"Czike László levele Vona Gábornak

Kedves Gábor!

Ami történik, az a rejtőzködő világhatalom végső koncentrációja. A jelenlegi "pénzügyi válság"-ot azok gerjesztik, akik felettünk a valódi világhatalmat gyakorolják, azok, akik a bank-magánhatalom jegykibocsátó monopóliuma birtokában fedezetlen dollárjukkal, a jelenlegi világpénzzel elárasztják az egész világot, és "cserében" minden valódi értéket ellopnak azoktól, akik ezeket az értékeket megtermelik. Így Magyarországról is ellopnak 1982 óta évi 2-4; - 1990 óta pedig 6-8-12 milliárd dollár valódi értéket, anélkül, hogy egy rézpetákot adnának érte. Így működik a világ pénzrendszere.

Ez a valódi világhatalom az az illuminátus-szabadkőműves, nem kizárólag pénzügyi (bankár-), hanem valójában okkult világerő, amelynek a 3 világháború tervén alapuló koncepcióját 1776-tól Adam Weishaupt és Albert Pike dolgozták ki, egészen napjainkig; alapvetően a C.B.J. elvein alapuló Rothschild-megbízás szerint. Ez, mára az egész atlanti civilizációt a hatalmában tartó, rejtőzködő világerő, nem a Drábik féle "szervezett magánhatalom", de nem is a szintén Drábik féle "pénzügyi háttérhatalom", de nem is a korábban Orbán Viktor "parlamenti magyar hangja" Bogár László féle holmi "pusztító világerő", hanem az okkult-luciferiánus szekta (ezek mind kabbalisták és druidák! - vö. pl. Bohemian Grove) és a magánpénzhatalom szerves összefonódásából történetileg és fokozatosan kialakult, nagyon is személyes döntési fórum, a Dönme és az alatta működtetett illuminátus hatalmi piramis által fémjelzett atlanti világrendszer, vele a New Age, az új világrend (New World Order), ami koncentrált világhatalmon, egységes pénzen, egységes nyelven (angol), egységes hadseregen (USA-arzenál) és az egységes világvalláson (szabadkőműves hókusz-pókusz) alapul majd. A Dönme három tagja: Jacob Rothschild, David Rockefeller, II. Erzsébet angol királynő (s vele fő tanácsadója, Soros György).

Minden intézkedésük végső célja az egységes Világállam életre hívása, illetve az általuk visszafordíthatatlannak vélt folyamat és status quo hivatalos rögzítése, örökre bebetonozása. Ám az idő nem nekik dolgozik, mert az Atlanti Világállam fő ellenfele Kína és az arab országok. Kína - miután ma már az USA gazdasága 30-40 %-ának a legfőbb hitelezője - Európában is úgy tör előre, mint kés a vajban. Ezért "sietniük kell". A sietős lépések legsürgősebb tennivalója az Európai Egyesült Államok létrehozása. A lisszaboni szerződés "aláíratása" a végkifejletnek csak halvány előjátéka volt. Mégis, "benne van a pakliban", hogy az EU-n belül olyan erősek az ellentétek, hogy az Únió - az egyébként teljesen tehetségtelen és tanácstalan Merkel és Sárközy + Barroso tesze-tosza, s ellentmondásos intézkedései ellenére - felbomlik, szétesik. Az USA stratégiai érdekei szempontjából mindez megengedhetetlen. Ezért az iráni háború megkockáztatása előtt ki kellett "robbantaniuk" az európai "pénzügyi és valuta-árfolyam válságot", azért, hogy - költségvetési ürüggyel - az EU-tagállamok maradék függetlenségét is felszámolhassák. Az atlanti világhatalom végső, végleges koncentrációja érdekében.

Pénzügyi válság - nincs.
Ugyanúgy és ugyanazok mesterségesen gerjesztik, akik az 1929-33-as gazdasági világválságot gerjesztették. A Fed és a Világbank annyi USD-t "nyom" az elektronikus bankóprés révén, amennyit jónak lát. Ha pedig úgy látja, hogy "válságot" kell gerjeszteni, mert stratégiai érdekei éppen így kívánják, akkor atlanti bankrendszere mindenhová elérő csápjai révén mindenhonnan kivonja az egyébként (is) fiktív, nemlétező pénzt. Ez történik most. A Rothschild-bankrendszer "térdre (imához) kényszeríti" az Európai Úniót, hogy létrehozza az Európai Egyesült Államokat, amely végső kifejletében - nem is olyan soká - perszonál-únióvá alakul majd, hogy a restaurált nyugat-római császárság trónjára ülhessen majd az Antikrisztus, aki először az Európai Egyesült Államok teljhatalmú ura lesz, majd elfoglalja a pápa székét is, majd legvégül Istenné kiált(at)ja ki magát, az újjáépülő templomban, a Mórija-hegyen.

Nem szabad, hogy Magyarország az Armageddonban az Antikrisztus oldalán vegyen majd részt. Nem szabad hagynunk, hogy Magyarország, Szűz Mária országa, az Antikrisztus tehetetlen csatlósaként várja meg balsorsa beteljesedését. Nem szabad, hogy a magyar állam, a magyar Országgyűlés jóváhagyja és aláírja, a most Orbán Viktor által Brüsszelből kényszer alatt hazahozott halálos ítéletünket! Orbán azért vacillált, azért állt a tévétudósításokban keresztbe a szeme, mert ez felderengett előtte.

Kérlek, tedd világossá a magyar országgyűlés számára, mi forog kockán! Nagyon nehéz a Te dolgod, mert most végképp egyedül leszel; mindenki, mindegyik párt teljes mellszélességgel hazaárulóként fog megnyilvánulni, és végszavazni. De a nép melletted, mellettetek áll, bármi történik!

Isten segítsen és áldjon meg!
Szeretettel: Laci "



2011. december 13., kedd 00:47
piroskakovacs
104 hozzászólás
Vélemények :
" A Merkel-Sarkozy elképzelésekről " A szocialisták elnökjelöltje, aki a Merkel-Sarkozy tanácskozás alatt Berlinben a német szociáldemokraták kongresszusán szólalt fel, úgy vélte, hogy a két politikus által javasolt módosítások valójában a spekulációk megfékezésére irányulnak, ám azoknak szerinte csak rövid ideig lesz hatásuk. Francois Hollande azt mondta, a probléma nem a költségvetések ellenőrzésével van, hanem azzal, hogy a módosítások elfogadása esetén automatikusan büntetnék azokat az államokat, amelyek költségvetési deficitje meghaladja a bruttó nemzeti össztermék 3 százalékát.

A Szocialista Párt szóvivője ennél lényegesen keményebben fogalmazott, egyenesen azt állítva, hogy hétfőn valójában a megszorítás szemlélete nyert, méghozzá kiütéses győzelemmel. Egy új alapszerződés azért nem jó válasz a gazdasági válság kezelésére, mert az Franciaország szuverenitásának a feladását jelenti az európai technokraták javára - hangoztatta Benoit Hamon. A politikus szerint az Európai Bizottság ezentúl például a francia oktatási vagy egészségügyi politikát is ellenőrizheti, és ha azzal nem ért egyet, úgy majd jön az Európai Bíróság büntetése.

A zöldek államfőjelöltje mindeközben azt hangsúlyozta, hogy Európát nem lehet kizárólag a megszorításokra és a költségvetési szigorra építeni, a szélsőbaloldali Lutte Ouvriere - magyarul Munkásharc - nevű párt egyik vezetője pedig úgy véli, hogy egy német-francia "protektorátus" kialakulása előtt állunk, amely uralni fogja a kevésbé gazdag országokat.

Az ellenzéki sajtó egyébként azzal jelzi, hogy a francia államfő túl messzire ment a német álláspont elfogadásában, hogy nemes egyszerűséggel Merkozynek nevezi Nicolas Sarkozyt. Kormánypárti oldalon mindeközben azzal igyekeznek elvenni a kritikák élét, hogy németellenességgel vádolják a hétfői megállapodás ellenzőit. Igaz, ehhez a művelethez maguk a szocialisták adtak számukra muníciót, egyik befolyásos politikusuk ugyanis a minap Bismarckéhoz hasonlította Angela Merkel politikáját.

A németellenességgel kapcsolatban egyébként a Le Figaro című jobboldali napilap megjegyzi, hogy az nem csupán Franciaországban, de Angliában és Görögországban is mindinkább megmutatkozik. A lap szerint az angolok az Európai Unió fölötti túlzott német befolyás miatt aggódnak, a görögök pedig azt nehezményezik, hogy német szakember ellenőrzi a rájuk kényszerített reformok végrehajtását, ami a náci megszállásra emlékezteti őket, Horst Reuchenbach athéni irodáját pedig a Gestapo új főhadiszállásának nevezték el. "


2011. december 13., kedd 00:58
piroskakovacs
104 hozzászólás
Vajon nem okkal kértek halasztást azok az államok ,köztük Magyarország is, melyek nem biztosak , hogy jó döntés lenne egyetérteni ,illetve csatlakozni az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új EU szabályozási egyezménytervezethez.! Sokak azt sejtik, hogy beláthatatlan következménye - negativ következménye - lehet a csatlakozásnak!

2011. december 13., kedd 08:09
vitriol
432 hozzászólás
A facebook-on , vagy személyes blog-on több véleményt lehet összeollózni. Gondold meg!

2011. december 13., kedd 08:46
Ferencz
2984 hozzászólás
"Az USA stratégiai érdekei szempontjából mindez megengedhetetlen.Ezért az iráni háború megkockáztatása előtt ki kellett "robbantaniuk" az európai "pénzügyi és valuta-árfolyam válságot" Én sok, nagyon sok mindent nem értek ebből a világból.Többek között a fenti okfejtést sem. Ha az Unió felbomlása az USA számára elfogadhatatlan és megengedhetetlen, akkor nem-e annak megerősödésén kellett volna munkálkodnia, a majdnem biztosan a széteséshez vezető válság kirobbantása helyett? Ha naponta gyártja valaki az összeesküvés elméleteket, az kinek jó azokon kívül, akik azt gyártatják? Zavaros magyarázgatások, bizonyítékok nélküli feltételezések....népbutítás..

2011. december 13., kedd 10:04
mikeses
159 hozzászólás
piroskakovacs, ha mindenkepp HINNI akarsz valamiben, jobb ha a Bibliat olvasgatod es Istenben hiszel, es nem mindenfele nagyokos irasat masolod ide. Es meg jobb, ha a sajat problemaidat probalod megoldani, es nem az Eu-Iran-Amerika probleman töröd a fejed, es lehetöleg nezz kevesebb TV-t/akciofilmet.

2011. december 13., kedd 10:18
bjanos
905 hozzászólás
Hogy a pénzűgyi monetáris rendszerben valami nincs rendben az is biztos.valakikk nagyott akkarnak aratni.vagy már aratak.az én véleményem.

2011. december 13., kedd 10:31
dinibacsi
4945 hozzászólás
Azt hiszem,felesleges ezt a témát tárgyalni,halvány gözünk nincs,mi folyik a boszorkánykonyhákban,mi csak a felszint tudjuk megtekinteni,de valakik nagyon mozgatják háttérböl a dolgokat!Majd meglátjuk mi lesz,az unio elött is volt élet,és ha ugy adodik,utána is lesz!Ha nem.akkor csatlakozunk Kinához!

2011. december 13., kedd 11:13
malmos
1228 hozzászólás
A válság,mindig a pénzügyi szféra által gerjesztett hiszti!Zavarosban lehet jól halászni!A realitás az hogy ma sem tudunk sokkal többet dolgozni fizikailag mint ezelőt100évvel vagy éppen a tegnap,az hogy a tudomány fejlődése megnövelte a termelékenységet attól van jobb létünk , elméletileg!Gyakorlatilag a föld túl van népesedve azé' lesz háború,ha nem akkor meg ,etetni itatni kell a sok embert,tehát kivásárolják alólunk a földet és a vizet!Modern rabszolgatartás folyik!Eszköze a pénz!

2011. december 13., kedd 11:21
malmos
1228 hozzászólás
Másik probléma,hogy oly mértékben elszívják a jövedelmet a nagy tömegektől,hogy nincs egyszerűen fogyasztás,ahol lenne(Afrika,Kína,India,Banglades)ott meg nincs amivel megvásárolják.Gazdagék túltermelnek,de annyira fukarok,hogy nem adnak pénzt még a saját melósuknak sem érte ,s csodálkoznak,hogy nincs ki megvegye a terméket!valahogyan azt a mindenható profitot kellene úgy visszaosztani,hogy ne legyen válság!Csakhogy ez ellentmond a kapitalizmus alaptörvényének,hogy maximalizáld a profitodat,mert ha nem akkor lemaradsz a versenyben!Eléggé boszorkánykör ez a vadkapitalizmus!

2011. december 13., kedd 11:38
BartSimpson
717 hozzászólás
Egyetértek malmossal. Mi az, hogy válság ? Semmi. Egy fortélyos fondorlat a bankvilág részéről. Egy csali. Egy virtuális vadászfelület. Mesterségesen gerjesztik és számukra jól kiszámítható következményei vannak. Ilyen volt a romániai ingatlanár ingadózás, mely csel után, az emberek nyakig adósították magukat felvéve a hatalmas nagy kölcsönöket, hatalmas kamattal. Aztán jött a bank és felvásárolta marha olcsón azok lakását, akik a részlettörlesztésre képtelenné válltak. Kuglijáték tekebábúkkal. 1000 milliárd jeúrój megsegítésre ennek, 500 milliárd annak, Görögöknek 200, Ireknek 70 és így tovább. Honnan ennyi pénz komám ? Ennyi pénz nincs es. Ez mese. Virtuális sz@r levegőpénz. Ha erre a bankokban van fedezet aranyban vagy egyébb "megfogható" értékben, én megeszem a büdös zoknimat. Egy nagy átverés az egész. Válság, csúcs egyébb sületlenségek. Banki manőver és manipulálás, semmi több.

2011. december 13., kedd 11:41
ityum
143 hozzászólás
en csak annyit szeretnek a sok okos hozza szollashoz a nagy hozza erteshez es javasolom kene egy uj hirlap fo szerkesztok mar lennenek pl pirosdinikovacs meg csak lap cim kell es alap

2011. december 13., kedd 11:55
BartSimpson
717 hozzászólás
Ritka az az ország amelyik túltermel ( Ausztrália, Új Zéland, Kína ). Pl. a legnagyobb termelő az USA- amely egyben a legnagyobb fogyasztó is- importra kényszerült már vagy 20-30 éve. Konkrétan : Napi kőolajfogyasztása 40 millió hordó ( baril ) amelynek csak a felét tudja helyi kitermelésből fedezni. A többit kiszívja az araboktól ( OPEC-től ), Venezuelatól vagy Nigériától, gazdasági terrorizmussal, kicsi háborúval, ezzel-azzal, a lényeg, hogy a saját népe eletszinvonalát tudja garantálni. A többi nem számít. Olajod van ? Akkor logikus, hogy terrorista vagy, főleg ha nem adod olcsón azt a qurva olajodat. Hát a helyzet az, hogy a jelenlegi fogyasztás és fejlődés nem fenntartható. Főleg nem ez a hülye tendencia : termelni, fogyasztani, termelni, fogyasztani. De meddig ? Hát ebből olyan háborúk lesznek az erőforrásokért kedves testvéreim, hogy az nem igaz. És ki nyer ? Akinek nagyobb a stukkere, agresszívebb és pofátlanabb. És ez nem más mint a United States of America. Azok akiknél még van jelenleg erőforrás ( Orosz, Kína, India, az arab világ ) készüljenek fel : Mind terroristává kiáltják ki őket és lepuffantják mint a rühös kutyát.

2011. december 13., kedd 12:42
Ferencz
2984 hozzászólás
2011. december 13., kedd 12:40
Ferencz
1736 hozzászólás
piroskakovacs "nyomására" futólag utánanéztem, hogy ki is ez a Czike László. Nem ismertem, s már nem is akarom. Íme mi a véleménye a megboldogult Makovecz Imréről: "Ugyanis ő sikeresebb a nyugati posztmodernista-dekonstruktivista-sátánista kollégáitól, akiket gyakran le-álépítészez és szid (joggal), mert ő a hazafias közönség körében tett szert majdnem "Szent" státuszra, ügyesebb csalónak bizonyulva csalótársai zöménél." Mindenki ítéljen maga!



2011. december 13., kedd 13:58
dinibacsi
4945 hozzászólás
Ha finanszirozod,ityum,mi elvál'laljuk,cime mondjuk @Sokkvélemény!Elö a zsetont,akár holnap indithatunk!

2011. december 13., kedd 18:57
Mirke
2733 hozzászólás

Ityum-fityum, ahhoz ismerni kell a magyar helyesírást . Másolni pedig az analfabéta is tud .

2011. december 13., kedd 19:04
Mirke
2733 hozzászólás

czike annyira piczike , mint a Makovecz templomtoronybéli kaszáspók.Köszönjük piroskakovácspiroskának, hogy van türelme másolgatni .

2011. december 13., kedd 21:26
piroskakovacs
104 hozzászólás
mikeses ! Magas ivből lesajnálom a véleményed ! Azt nézek a TV-ben és azt olvasok amihez a kedvem tartja de szeretném világossá tenni számodra, hogy NEM CSAK a Háromszék hasábjain olvasgatok mint esetleg TE ! Továbbá megnyugtatlak, hogy a problémáimat megoldom és magam oldom meg ,nem szorulok tanácsadókra !

Vitriol ! A facebookot meghagyom neked ! Nekem nem a gyenge pontom a facebook !

2011. december 13., kedd 21:44
piroskakovacs
104 hozzászólás
Kedves Mirke ! Szivesen másóltam ide , azzal a gondolattal , hogy esetleg segitek a tájékozódásban ! Ezzel nem azt szerettem volna elérni, hogy valakit-valakiket bántsak ,csak bátórkodtam feltételezni , hogy esetleg épp ezt a cikket nem mindenki olvassta el és amely véleményem szerint tartalmaz olyan infókat , amiről hasznos mindazoknak tudni ,akiket érdekel ez a téma . Ellenben vannak olyan kedves fórumozó társaink,akiket irritál ez a dolog. Sajnálom .. :-)

2011. december 13., kedd 22:03
ewelyn
452 hozzászólás
Aki Makoveczről imigyen vélekedik süllyesztőbe a helye !

2011. december 13., kedd 22:14
Kenesei
746 hozzászólás
mikeses, te is milyenfajta csobánbajvégzés után kerítés oldalára felkennivaló kémiai anyagból készültél, hogy megengeded magadnak oktalanul ráförmedni piroskakovácsra. Piroska, anélkül, hogy akárkit megsértsen leírt egy véleményt, másolt amit ő éppen jónak látott, rokonszenvező viselkedést tanúsított a többi fórumozó iránt. Neked is jól fogna lefekvés előtt egy kis altatódal, idézem: "Szeressük egymást gyerekek...."

2011. december 13., kedd 23:47
piroskakovacs
104 hozzászólás
Kenesei ! Köszönöm a pártfogást ! :-) Jó éjt !

2011. december 13., kedd 23:49
dinibacsi
4945 hozzászólás
Szerintem mikesesen kivül senki nem bántotta Piroskát,én szivesen elolvastam,hogy egyetértek,vagy nem,ez már más kérdés!De örülök,hogy volt türelme,és annak is igen,hogy Mirke rákeresett az illetöre,mert tisztábban látok a dologban!

2011. december 14., szerda 00:51
piroskakovacs
104 hozzászólás
Kedves Ferencz ! Igaz, hogy nem ehez a témához kapcsolódik , de szeretném mellékelni a Wikipédiáról Czike László életrajzát és szakmai pályáját bemutató irást : " Czike László (Budapest, 1950. április 10.) magyar közgazdász, gazdasági tanácsadó, író és publicista. Diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari karán védte meg 1977-ben, vállalati stratégiából. Több mint harmincéves gazdasági vezetői gyakorlattal rendelkezik. A rendszerváltást megelőzően állami vállalatok munkatársa volt (pl. Magyar Posta, MÁV, ÁFOR, Hungarocamion, Közlekedéstudományi Intézet), mind magasabb vezető beosztásokban, azt követően pedig privatizációs tanácsadóként, vállalkozási igazgatói beosztásban dolgozott (CO-NEXUS Rt., Consult-Service Kft.). 1995 után már menedzsment-tanácsadással, valamint szakmai tanulmányok írásával is foglalkozott. 1996-ban nagyvállalatoknál volt főtanácsadó (Antenna Hungária Rt., BKV Zrt. stb.), 1997-ben pedig közel egy évig vezető közgazdásza, illetve az akkori elnök, Peták István főtanácsadója volt a Magyar Televízió Rt.-ben. 1996 és 1998 között Varga Mihály, a FIDESZ kabinetfőnökének tanácsadója, mint szakértő, államadósság és privatizációs ügyekben. 2000-ben Domokos László, a FIDESZ gazdasági kabinetvezetőjének szakértőjeként az állami költségvetés és a zárszámadás, valamint törvény-tervezetek felülvizsgálója. Vácott él, 2010. óta nyugdíjas. Nős, hat gyermek édesapja, 10 unokája van."

Az általa irt levelet az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új EU szabályozási egyezménytervezet elfogadásának elodázása kapcsán olvastam el . Mivel Ön a bejegyzése folytán fölhivta figyelmemet egy honlapra , igy vettem a fáradtságot és elolvastam a "Leleplezem Makovecz Imrét, a sátánista álépítészt " a következő honlapon http://ordoguzo.blogspot.com/2010/11/makovecz-az-alvilag-templomait-epiti.html , hát bevallom , nagyon elgondolkodtató irás , meg az azt követő fórumozók véleménye ,... akit érdekel ajánlom elolvasni , nem kizárt, hogy sokakban fölmerülnek bizonyos kérdések a témával kapcsolatosan. !
Továbbá a "Pénzügyi tönkretételünk története (Magyarórszág ) melyet a következő honlapon lehet elérni :
http://www.mommo.hu/media/Penzugyi_tonkretetelunk_tortenete_Czike_Laszlo_kozgazdasz_irasa .
Ugyan Magyarórszág pénzügyi tönkretételéről szól az irás, de ha visszatekintünk a román pénzügyi -gazdasági helyzet alakulásának múltjára , sajnos be kell látnunk, hogy egyes esetekben ijesztően hasonlitanak azok az események, melyek a mai állapotok kialakulásához vezettek.



2011. december 14., szerda 01:12
piroskakovacs
104 hozzászólás
Kedves Dinibacsi ! Önnek is köszönöm a bátoritást ! Továbbá, figyelmébe szeretném ajánlani az előbbi hozzászólásomban megjelölt honlapokat ! Bevallom, még eddigelé hasonló véleménnyel nem találkoztam , ami a Makovecz alkotásait illeti !
Leleplezem Makovecz Imrét, a sátánista álépítészt -
http://ordoguzo.blogspot.com/2010/11/makovecz-az-alvilag-templomait-epiti.html

Penzugyi_tonkretetelunk_tortenete_Czike_Laszlo_kozgazdasz_irasa
http://www.mommo.hu/media/Penzugyi_tonkretetelunk_tortenete_Czike_Laszlo_kozgazdasz_irasa

Jó böngészést és jó éjt !



2011. december 14., szerda 07:20
Mirke
2733 hozzászólás

Az aki egy szeget nem tud elverni ,a műépítészetben stílust teremtő Makovecz Imrét ,hogy van pofája halottaiban gyalázni ? Hát emberez az ilyen ? Inkább ő maga a sátánfajzat !! Ráadásul még pénzügyekben is félrebeszél .

2011. december 14., szerda 07:43
Mirke
2733 hozzászólás

Makovecz Imre géniuszát a világ építész szaktekintélyei kivétel nélkül elismerik . Olyan, hogy "sátánista" stílus csak beteges sátánisták agyában létezik. Makovecz művei maguk a megtestesült csodálat és a hit a mindenható Istenben.Csak sajnálni tudom azokat, akik ezt ateisták lévén nem tudják értékelni , még annyira sem, mind borjú az új kaput . Szándékosan nem másolgatok Makovecz méltatásokat , hátha megteszi ezt piroskakovács!?

2011. december 14., szerda 08:03
Marburg
350 hozzászólás
S Erdő Péter bíboros nézete ebben a kérdésben s a három történelmi egyház püspökei véleménye azok nem mondanak semmit, ugye Mirkecske ?

2011. december 14., szerda 08:25
Mirke
2733 hozzászólás
Kedves Warburg ? Mennyire értesz a műépítészethez ? Hány épületében jártál Makovecznek ? Megneveznéd a püspököket ? Mert a Bíboros úr annyit ért a műépítészethez mint tehén a szájmuzsikához ! Jártál Piliscsabán a Katolikus Egyetem épületében . Ha nem , eredj nézd meg aztán majd beszélgetünk püspökökről és bíborosokról !

2011. december 14., szerda 08:31
Ferencz
2984 hozzászólás
Tisztelt piroskakovacs
Természetesen ide be lehet másolni az egész Wikipediát, de lenne értelme? Véleményem szerint elég egy címet megadni, s ha valakit érdekel a téma, és további infókat akar szerezni - például mint egemet adott pillanatban a szerző személye - rákeres.Feltettem egy kérdést a logikátlan USA-krízis kirobbantás kapcsán, nem válaszolt senki , te sem. Rábukkantam a szerző , - az életrajzi adatait figyelembe véve - döbbenetes megállapításaira Makoveczet illetően. Most megreszkírozok még valamit: "Kérlek, tedd világossá a magyar országgyűlés számára, mi forog kockán! Nagyon nehéz a Te dolgod, mert most végképp egyedül leszel; mindenki, mindegyik párt teljes mellszélességgel hazaárulóként fog megnyilvánulni, és végszavazni. De a nép melletted, mellettetek áll, bármi történik! " Kihez is írta a fenti sorokat? Ahhoz, akitől idézek:
"Vona Gábor szerint "rosszabbul élünk, mint másfél éve", a Fidesz a saját szavazóit is becsapta és a mostani kormánynak sikerült még "Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon alá is mennie." Hozzátette: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc szorosan összetartoznak, függnek egymástól, egymást tartják életben. Szerinte ugyanis, ami Gyurcsány Ferencnek a balatonőszödi beszéd, az Orbán Viktornak a WikiLeaks táviratok: "mindkettőből az derül ki, hogy hazudnak". Meghökkentél legalább? Én is!


2011. december 14., szerda 10:30
mikeses
159 hozzászólás
piroska, ezeket szoktam olvasgatni a 3szeken kivül :

http://www.economist.com/
http://www.guardian.co.uk/
http://www.handelsblatt.com/
http://www.zeit.de/
http://www.faz.net/
http://www.revista22.ro/
http://dilemaveche.ro/
http://hvg.hu/

a sorrend nem fontos.... ajanlom neked is barmelyiket....idezni ehhez a temahoz lehetne barmelyikböl ezrevel.... (de nem Vonahoz irt leveleket persze)...


2011. december 14., szerda 12:39
Mirke
2733 hozzászólás

Kösz,mikeses , mielőtt másolnának jobb ha sokat-sokat olvasnak .

2011. december 14., szerda 14:41
hallo
399 hozzászólás
A gőgös , a kevély , beképzelt embereket veti meg az Úr a legjobban !

2011. december 14., szerda 14:59
mikeses
159 hozzászólás
igy igaz hallo, de hagyjuk hogy ezt Ö döntse el, ne itelkezzünk mi a neveben, gyarlo/halando emberek...

2011. december 24., szombat 21:56
eberendre
1632 hozzászólás
Megdöbbentő, hogy ma van aki a francia csapatnak szurkol, és hisz az edzései nyomán nyert felkészültségben. A kulturális francia már Algéria esetén is csak nyomokban volt jelen. Az én évkönyvemben le vannak írva, rozsdás tankokkal együtt.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Beiskolázási csatározások
Megmentenék a lakónegyedi iskolákatEgyszerre két városban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivá­sárhelyen is vitát kavart a következő tanév beiskolázási terve: az a kérdés, hogy melyik iskolában mennyi és milyen osztály indulhat jövő ősszel.

- Farkas Réka:
Szentgyörgyre költözik az RMDSZ
Nagyszabású rendezvénysorozatot tervez az előttünk álló hét végére az RMDSZ, pénteken Sepsiszentgyörgyre érkeznek miniszterei, államtitkárai, szakértői, a legfontosabb politikai vezetők. Szombaton Háromszék megyeközpontjában tartják a Szövetségi Képviselők Tanácsá­nak (SZKT) ülését, a Gábor Áron Teremben adják át a szövetség kitüntetéseit, az Ezüstfenyő-díjakat.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS