Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:15
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2011. december 13., kedd: Közélet

Belföldi hírek

Összevonás felelősségvállalással
Egy időben szervezik meg jövő ősszel az önkormányzati és a parlamenti választásokat – döntött tegnap a kormány; az erre vonatkozó törvénytervezetet december 15-én felelősségvállalással terjesztik a parlament elé.
Ugyan­ezen módon kívánják elfogadtatni a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék bíráinak előléptetéséről szóló törvényt is, amely októberben bukott meg a szenátusban. Emil Boc azzal indokolta a rendkívüli eljárást, hogy idejében tudniuk kell a pártoknak, mikor lesznek a választások. A kormányfő szerint a helyhatósági és a parlamenti választások összevonása legalább húszmillió eurós költségvetési megtakarítást eredményezne a gazdasági szempontból nehéz 2012. esztendőben, és "a részvétel az összevont választások esetében a legjobb". A kormányt az is sürgeti, hogy már az idén hatályba kell lépnie ennek a jogszabálynak, mert hat hónappal a választás előtt már nem módosítható az időpontja. Ez a törvénytervezet csak a választás megszervezésének technikai részleteit tartalmazza, nincs benne szó a választási rendszer módosításáról, az RMDSZ ugyanis csak azzal a feltétellel támogatja a választások összevonását, ha nem csökkentik a törvényhozók számát, és arányos választási rendszer szerint szervezik meg a jövő évi parlamenti választásokat. Boc azonban nem mondott le az egykamarás, kisebb parlamentről, tegnap ismét előhozta, hogy az alkotmánymódosítás során ezt is elfogadhatnák; a kétharmados döntéshez az ellenzék támogatását kérte, amely azonban hallani sem akar róla. Az egyéni választókerületek azonban – a népszámlálás adatai szerint – valószínűleg módosulni fognak: Sulfina Barbu miniszter úgy véli, ezeket később kormányhatározattal fogják megszabni a parlamenti pártok képviselőiből álló bizottság döntései alapján. A választások összevonását bírálta az Active Watch – Sajtófigyelő Ügynökség nevű civil szervezet, amely szerint a két megmérettetés egyidejű szervezése jelentősen korlátozni fogja a jelöltek audiovizuális médiában való szereplési lehetőségét, s ezáltal sérülni fog a választók tájékoztatáshoz való joga.

Bizalmatlansági indítvány, válaszul
Bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzéki szociál-liberális pártszövetség arra a két törvénytervezetre, amelyet felelősségvállalással kíván elfogadtatni a kormány. A választások összevonását az alkotmánybíróságon is megtámadják, mert az alaptörvény világosan megfogalmazza, hogy a helyi választottak mandátuma pontosan négy évre szól, és nem hosszabbítható meg. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke ezzel kapcsolatban elmondta: a felelősségvállalási eljárás helyes, alkotmányos, de a Boc-kormány nem rendkívüli megoldásként él vele, miként azt az alkotmány előírja, "a parlament mára a kormány függelékévé vált", ami "erkölcstelen és antidemokratikus".

Költségvetés IMF-hitel nélkül
Ahhoz, hogy 2012-ben tartani tudják a belső nemzeti össztermék 1,9 százalékának megfelelő államháztartási hiánycélt, elég a belföldi és a külföldi finanszírozás, nem szükséges lehívni a Nemzetközi Valutaalappal és a Vi­lágbankkal kötött megállapodásban rendelkezésünkre álló pénzt – jelentette ki Emil Boc kormányfő tegnap a költségvetési tervezet parlamenti vitáján. Mint mondta, abból a 60 milliárd euróból, amelyet Romániának kölcsön kell kérnie az esedékes tartozások törlesztésére és az 1,9 százalékos deficit finanszírozására, a legjelentősebb rész a Tăriceanu-kormány által 2008-ban hátrahagyott adósságok refinanszírozása. 2012-re nem terveznek bér- és nyugdíjcsökkentést, de a kormánynak kötelessége rendkívül óvatosnak lenni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a recesszió visszatér Európába, a deficitnövelő, felelőtlen politikának pedig múzeumba kell kerülnie – nyilatkozta. Beszélt a képviselőknek és szenátoroknak annak szükségességéről, hogy Románia is aláírja az EU által javasolt kormányközi egyezményt, amely korlátozza a költségvetési hiányt és az államadósságokat, enélkül – úgymond – Románia az elszigetelődést kockáztatja. A jövő évi költségvetési tervezet vitája tegnap kezdődött, kétórai heves szónoklatok után azonban félig üres házban, ügyrendi huzavonával folytatódott. Az ellenzék négyezernél több módosító javaslatot készített elő, a kormány azonban csütörtökig el akarja fogadtatni az államháztartási törvényt.
Hozzászólások
2011. december 13., kedd 11:51
Ferencz
2984 hozzászólás
"...fennáll annak a veszélye, hogy a recesszió visszatér Európába..." Ez a pasas tényleg a Holdon él? Ez a pasas tényleg a Holdon él!

2011. december 13., kedd 14:27
nonsens1
560 hozzászólás
Ez a pasas már rég fel kellett volna dobja a patkót,itt lent a Földön.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Nagyváradon apadt a magyarság
Bő három százalékkal, 27-ről 23,81 százalékra csökkent a magyar lakosság aránya Nagyváradon a részleges népszámlálási adatok alapján, Nagyszalontán azonban 57 -ről 58,3 százalékra nőtt.

- :
Hírsaláta
CSÖKKENT, MÉGIS NŐTT. Novemberben 3,44 százalékra mérséklődött Romániában az éves infláció, amely rendszerváltás óta a legalacsonyabbnak számít – derült ki tegnap a román országos statisztikai intézet által közölt adatokból.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS