Kultúrával a szórványért

A háromszéki Összetartozunk szórványprogram mozgatói így jó néven vesznek minden ajánlatot. Mert mindenféle kultúra nélkül valók a Piskin élő emberek, nagyon tragikus a helyzet, alig szólalnak meg magyarul – vázolt komor helyzetképet Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a legutóbbi szórványtanácskozáson, amikor a megye művészeti, közművelődési intézményeinek képviselői arról beszéltek, milyen programokat szervezhetnek a háromszékiek erdélyi szórványvidékeken 2012–ben. Pályá­ja elején maga Vargha Mihály is érzékelte a szórványgondokat, hiszen két évet élt Piskin, de azóta a helyzet csak súlyosbodott, a Hunyad megyei vasúti csomóponton élő magyar ajkúak fogyása még hangsúlyosabbá vált, akárcsak más, hasonló településeken (a Piskire vonatkozó, drámai apadás mértékét alátámasztandó érdemes rápillantani a népszámlálási adatokra: míg 1910-ben a település 3099 lakosából 2810 vallotta magát magyarnak, 2002-ben a 11 354 lakosból már csupán 395 magyar). Így nagyobb súlyt kapnak Vargha Mihály szavai: egyrészt, szerinte fontos lenne "magyarságtábort" szervezni azoknak, akik nem tudnak vagy szégyellnek magyarul beszélni, másrészt, Piskire vonatkoztatva, nemcsak a híres csata helyszínét kellene megjelölni, hanem figyelmet érdemelne a város pusztuló dendrológiai parkja, ahol egykor Kazinczynak is asztala volt, de más magyar emlékeket is fel lehetne eleveníteni.
A szórványvidéken élők csak úgy maradhatnak meg magyarnak, ha elmegyünk az ottani emberekhez – nyomatékosított Dénes Csaba, a Sepsi Református Egyházmegye esperese. El kell tehát indulni, előadásokkal, kiállításokkal, alkotó emberekkel. Magyar kultúrát, magyar szót kellene vinni nekik, ebben (is) rejlik a tömbben élők felelőssége, feladata. Színházi előadást ugyan körülményes például Dévára vinni, de a sepsiszentgyörgyi Cimborák bábtagozat többször játszott már szórványbéli gyermekeknek, s felmerült, hogy "könnyebb" előadásokkal a kézdivásárhelyi és a csíkszeredai színházak társulatai is beszállhatnának. A Háromszék Táncegyüttes az elmúlt huszonegy esztendőben erején felül teljesített ezen a téren, "nincs olyan társulat, amely annyiszor lett volna a szórványban, mint mi" – magyarázta Deák Gyula. Szilágyi Zsolt a Vox Humana karnagyaként, illetve a művészeti népiskola igazgatójaként lelkileg számos szállal kötődik Ma­gyarigenhez, Gyulafehérvárhoz, Dévá­hoz, Vajdahunyadhoz. Magyar­igenben egyébként mindössze hét magyar maradt, s a jövő esztendei Bod Péter-év kapcsán (is) nagyobb figyelmet szánnak neki. Ha ott összegyűl az a hét ember, oda is el tudunk menni, hangversennyel, előadással – hangoztatta Szilágyi Zsolt, hozzátéve: messzemenő támogatást próbálunk nyújtani a szórványvidéknek, művészi produkciókkal karoljuk fel.
Felmerült még a Cimbora gyermeklap eljuttatása, diákfelolvasás szervezése, fotó- és más táborok szervezése, enyedi művészek szentgyörgyi bemutatkozása. Szüksé­gesek a kulturális ajánlatok, s eredmény vélhetően akkor remélhető, ha – miként Balla Barna málnási református lelkész is hangoztatta – nemcsak pénzforrásokat szerzünk és rendezvényeket szervezünk, hanem az itt élő magyarsághoz is megpróbálunk eljutni a szórványkérdéssel, bevonva, érdekeltté téve a székely embereket az erdélyi magyar ügy felkarolásában.