Lesz-e hídverés az erdélyi politizálásban?

És természetesen lesz, amit lenyelek ebben a vitaminhiányos évszakban, s lesz, amit nem, mert tudom, hogy a szervezet bizonyos túladagolásokat nem tud kiüríteni magából, és a közmondás szerint is jóból is megárt a sok. Ezekben a napokban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Ma­gyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi prog­ramjára és a tisztújításokra figyeltem. Főleg azokra a témákra, illetve témafoszlányokra, amelyek az utóbbi időkben nyugtalanítottak. Ezek többnyire részkérdések, de egyben az "egész" meghatározói is lehetnek.
Annak, hogy a rendezvényekre Marosvá­sárhelyen került sor, külön örültem. A Bo­lyaiak szülővárosa, az egykori Székely­vásárhely az utóbbi két évtizedben frontvárossá, a román–magyar konfrontációk színhelyévé vált. Az, ami a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egye­temen (MOGYE) történik, vagy ami egy iskolai névadás (Bernády György) kapcsán kiütéses betegségként a város hámrétegét ellepi, és tömeges fertőzést okozhat, azonnali beavatkozást – akarom mondani: politikai orvoslást – feltételez. Másképp a másfél száz ezresről százhúszezerre apadt lakosságú, enyhe román többségű város magyar szempontból végleg elvész.
Örültem tehát, hogy a most induló Néppárt és a Nemzeti Tanács ebben a városban alkotott programot és tartott tisztújítást. Akkor is örülök, ha ennek lehet olyan mellékzöngéje is, hogy voltak-vannak, akik úgy vélik, a Vásárhelyen fórumozók az RMDSZ-dominanciával szemben akartak erőt szegezni erőnek.
Külön érdekelt, hogy különösen Maros­vásárhely esetében – de ennél tágabb térségekre kihatóan is – az RMDSZ/EMNT/MPP/Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közti vezetőségi szintű és személyi ellentétek a Poklospatak elkoszolódott medre felé tartanak-e, s izraeli–palesztin módra a Kövesdomb kínálta kőhajigálás felé fordulnak-e, vagy győz az értelem, és egyez­ség születik Marosvásárhely magyar polgármesteri székének visszaszerzésére és a városi tanács összetételének számunkra kedvező alakítására. Az előzmények biztatóak voltak, az RMDSZ és az EMNT egyez­sége – mindeddig aláírás nélkül, "a magyar ember szava kontraktus" alapon – a közös magyar képviselőjelölt-állításról dr. Vass Levente személyében kiindulópont, garancia volt arra, hogy a civil szervezetek és a magyar egyházak támogatása után az erdélyi jobbközép fórum is megerősíti ezt a szóbeli szövetséget. E nélkül a jelöltállítási egyezség nélkül halvány remény sem lehet a magyar polgármesteri tisztség vissza­szerzésére. Részkérdés, de fontos: pártdiplomáciai eleganciára vall az is, hogy dr. Vass Levente megjelent ezen a fórumon, és felszólalásában külön kiemelte: a civil szférából, az RMDSZ (belső) ellenzékéből érkezik – azaz nem pártkatonaként pályázik –, ezzel élét vette annak a szófacsarási okoskodásnak, hogy ki melyik párt "szekerét tolja", vagy "ki ki után nem áll be szekeret tolni". Vass Levente ezt azzal is megtoldotta, hogy előre megköszönte az egyik, a személyét kifogásoló pártnak a támogatását. Ehhez a semmiképpen sem elhanyagolható, a közös polgármesterjelölt-állítás mozzanatához tartozik a Néppárt záró határozatának 2. pontja, miszerint "az EMNT felhatalmazza az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnökségét, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri választással kapcsolatban a továbbiakban is folytassa a közös magyar jelölt személyét illető tárgyalásokat".
Ezt a döntést aládúcolja Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes videoüzenete, amely az etnikai alapon szervezett pártok illetékességét és szükségességét emelte ki a magyar közösségek esetében és a vegyes pártok ellenében. Semjén üzenetének vonatkozó részét a nyomatékosítás miatt kell idézni: "A Kárpát-medencei magyar közösségeknek etnikai alapú magyar pártok kellenek. Ha ezt feladnánk, az tulajdonképpen az asszimiláció olajozását jelentené: először vegyes pártok lennének, majd csupán a többségi pártok magyar tagozatai maradnának". Hangsúlyozta továbbá, "hogy az erdélyi magyarok az érdekeiket akkor tudják sikeresen képviselni, ha az etnikai alapú magyar politika jelen van a bukaresti parlamentben, ezt pedig minél szélesebb összefogással valósíthatják meg."
Hinni merem, hogy ennek az üzenetnek mindkét gondolatát azok is megértik, akiknek küldője szánta. Felvidéken, ahol Most-ügyről van szó, ott Most értik meg, mert két part között egy Híd csak akkor lehet közlekedésre alkalmas és tartós, ha mindkét oldalon erős. A magyarság etnikai parlamenti képviseletének szükségességét azért kell kiemelni, mert egyre többen – és egyre felelőtlenebbül, nihilista módon – azt hangoztatják, hogy nincs is szükség rá.
Marosvásárhelyen elhangzottak ugyan "kemény" elvi megfogalmazások a ’89-es fordulat után eltelt két évtizedről – a magyar pártok a magyarság érdekeit képviseljék a román parlamentben, és ne a románok érdekeit a magyarok között stb. –, de személyeskedő, egymást sértegető szövegek nem repdestek a fórumokon.
Nekünk, háromszékieknek illik arra is oda­figyelnünk, hogy Toró T. Tibort az EMNT ügyvezető alelnökeként a sepsi­szent­györgyi Sándor Krisztina, a Magyar Ifjú­sági Tanács volt elnöke váltja. Dr. Vass Levente szintén földink. Képviseletünk "székelyesedése" Székelyföld szerepének felerősödését is jelezheti. Sándor Krisztina eszmei irányultságára, közösségszervezői képességeire csak egy példával utalok: neve az utóbbi években egybeforrt Tusvá­nyossal.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön, illetve Árkoson a másik politikai csoportosulás "vonul fel" mondhatni, teljes politikai vértezetben. Erről majd az erre alkalmas időben szólunk. De reméljük, a rendkívül szerteágazó háromszéki program fő témája sem süllyed a szurkapiszkálás szintjére. Sepsi jó néhányszor mutatott már jó példát az együttműködésre alapvető nemzetpolitikai kérdésekben. Nem egymással szembeforduló erőfitogtatásra van most szükség ebben az ínséges és válságos helyzetben, hanem az erők egyesítésére a Kárpát-medence egészében. Nálunk főleg.