A temesváriaké az érdem

Persze, illetéktelen beavatkozásuk történelemhamisításnál egyébre nem vezethet. A rendkívül szerény képzettségű diktátor annak idején nem átallotta kimondani, hogy a nemzeti történelem politikai kérdés, de az már őelőtte is így volt, valóságos üzemággá fejlődött ugyanis a tények önmagukból való kiforgatása valahányszor az vezette a közéleti vagy tudományos elitet, hogy valamilyen politikai vagy nemzetnevelési hasznot húzzon belőle. Egy Lucian Boia, egy Gabriel Catalan és mások meggyőzően bírálták ugyan eme elfogultságot, feltárták mitizálásba és megtévesztésbe nyúló gyökereit, de elegendő a gyermekeink kezébe adott tankönyvekbe beletekinteni, hogy belássuk: a méreg ma is hat, és vajmi kevés történt a reális történelmi öntudat uralomra segítése érdekében.
No, de Mihály vitéz vagy Mátyás király körüli machinációk régmúlt idők eseményeit illetik, érthetően nagyobb a közvélemény érintettsége, mikor eleven emlékeinkbe vágó ferdítésekről van szó. A iaşi-i honatyák által kezdeményezett jogszabálytervezet nem kevesebbet akar parlamenti áldással elláttatni, mint azt, hogy gyakorlatilag ők (a jászvásáriak) az 1989. decemberi forradalom kirobbantói.
Nos, a sajtó tisztázta, mi is történt Moldva fővárosában december 14-én, ebből nyilvánvaló, hogy pár bátor ember a szekuritáté által sikeresen meghiúsított próbálkozása egy nagygyűlés összehívására, semmiképpen nem nevezhető "gyakorlati kirobbantásnak". Tényhamisítást foglalnának törvénybe a honatyák, ha megszavaznák. Súlyosabb megítélés alá esik azonban a lépés közvetett célja, mely Temesvártól és annak hős népétől vitatná el az úttörés és cselekvés történelmi érdemét. Márpedig a temesvári forradalmi szembeszegülést a fegyverhasználathoz folyamodó gyilkos hatalommal a nagy nyomás alatti magyar közösségben született ellenállás, Tőkés László és hívei összefogása robbantotta ki, ez terebélyesedett a mellettük fellépő város lakosságát átfogva, diktatúra és rendszerellenes felkeléssé, amire aztán megszületett a főváros és sok erdélyi város csatlakozása által az az elsöprő erő, melynek a rezsim ellenállni már nem tudott. Ez a tényszerű igazság, s ezen remélhetőleg se törvényhozók, se hazug történészek nem fognak tudni változtatni – legalább addig, amíg élnek azok, akik még emlékeznek arra, ami történt.