Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 17., szombat: Közélet Külföldi hírekMegszakadtak az IMF-tárgyalások A Nemzetközi Valutaalap szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal, és továbbra is kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, hogy döntsenek a további lépésekről – közölte az IMF. Kiderült, azért szakították meg az előkészületi tárgyalásokat, mert az új jegybanktörvénnyel kapcsolatosan megfogalmazott aggályaik ellenére a magyar kormány nem mutatott szándékot a törvény elfogadásának elhalasztására. A magyar delegáció vezetője szerint informális megbeszélés zajlott, a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra.
Elfogadták a Híd választási programját Négy pilléren – felelős politika, Európa-párti politika, felelős gazdaságpolitika és együttműködésen alapuló nemzetiségpolitika – nyugszik a Híd magyar–szlovák párt választási programja, amelyet tegnap Pozsonyban fogadott el a párt országos közgyűlése. Bugár Béla, a Híd elnöke a tanácskozás után kijelentette: pártja azt szeretné, ha a jobbközép pártok a választások után is folytatnák együttműködésüket. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 738Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||