Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 19., hétfő: Közélet Dicsekvés, vádak, védekezés (Sepsiszentgyörgyön ülésezett az SZKT)![]() Albert Levente felvétele Az RMDSZ-nek el kell kezdenie készülni a jövő novemberi összevont választásokra, a szervezet erős, minden esélye megvan a győzelemre, nem szövetkezik a magyar versenypártokkal, melyek létrehozatalát továbbra is hibának tartják. Nyitottak, de nem a tárgyalásokra, hanem azok előtt, akik hajlandóak besorolni a szövetségbe – ezek a legfontosabb következtetései a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati sepsiszentgyörgyi ülésének.
Szűknek bizonyult a Gábor Áron Terem, főként az RMDSZ szokásos év végi kitüntetésénél, a legfelsőbb döntéshozó testület, az SZKT ülése alatt már szellősebbé vált, nagyon sokan a folyosókon társalogtak inkább. Ezüstfenyő-díjat idén harmincat osztottak ki, megyénkből ketten vehették át: Balázsi Dénes, Bardoc polgármestere és Bálint Olga, a kézdivásárhelyi gyermekotthon igazgatója. Nem ez volt az egyetlen kitüntetés, Markó Béla, a szövetség volt elnöke kapta azt a díjat, mellyel azokat a személyiségeket tüntetik ki, akik meghatározó szerepet vállaltak a szórványmagyarság megmaradásáért folytatott küzdelemben, ez esetben a dévai Téglás Gábor Középiskola létrehozásában. Az ünnepi momentum után Kelemen Hunor szövetségi elnök beszámolójával kezdődött az SZKT ülése. Az elnök megvonta az elmúlt esztendő mérlegét, és vázolta a teendőket. Nehéz, válságos időszakban folytatták a kormányzást, nem minden elképzelésük mellé tudtak többséget állítani, és pénz is kevesebb volt a tervezettnél, ám mégis sikerült építkezni, a szervezet jó úton haladt, jól vizsgázott – értékelte Kelemen Hunor. Az Erdélyi konzultáció során több mint százezer magyart kérdeztek meg, s bár "vannak problémák is, az eredmények biztatóak", a többség megerősítette, folytatniuk kell a parlamenti munkát, a kormányzást, értéknek tartják az önkormányzati tevékenységet. Kelemen Hunor szerint újra kell gondolni a prioritásokat, immár első helyen a szociális, a megélhetéssel kapcsolatos kérdések szerepelnek. El kell kezdeniük készülni a jövő évi választásokra – mondotta, és elismételte: "a kulcsot eldobták, a zárat leszerelték, az RMDSZ ajtaja nyitva áll mindenki előtt". Magyarázza bizonyítványukat Ezt követően a szövetségi elnök hosszasan magyarázta, hogy miért kényszerült elfogadni az RMDSZ a választások összevonását, így sikerült kivédeniük a DLP által óhajtott, a magyarság számára azonban nagyon káros tiszta egyéni körzetes rendszer bevezetését. Végül az RMDSZ akarata sem érvényesült, nem lesz vegyes rendszerű parlamenti választás, de marad a 2008-as, elég elfogadható modell, és elérték azt is, a költségvetésbe bekerüljenek az önkormányzati beruházások folytatásához szükséges pénzek. Elmagyarázta azt is, azért nem vállalták, hogy az ellenzék jelöltjét támogassák a szenátus élén, mert "a szövetség soha nem árulta el szövetségeseit egy cikluson belül". Megharagudott az RMDSZ-re az ellenzék meg a DLP egy része is, ez jelzi, jó úton járnak – vélekedett, "nem vagyunk rabszolgák a gyarmaton, nem lehet nekünk diktálni" – mondotta. A szövetségi elnök számba vette az idei eredményeket is: az oktatási törvényt említette, a Kogălniceanu-kártya bevezetését, azt, hogy nekik köszönhetően nem csökkentek a nyugdíjak, és folytatódhattak az önkormányzati beruházások. Megfogalmazása szerint a magyarság érdeke azt kívánja, hogy 2012 végéig kormányon maradjanak, és javaslatának is hangot adott: "szolidárisan, egységben, a bizalmat megerősítve menjünk előre, folytassuk az elkezdett munkát". Lebetonozzák Székelyföldet A hozzászólásokban ez alkalommal is kevés volt az elnök által meghatározott iránytól eltérő hang, a felszólalók többnyire Kelemen szavait nyomatékosították. Borbély László politikai alelnök vészharangot kongatott: nem szabad az erdélyi magyar közösséget kitenni annak a veszélynek, hogy képviseletük felaprózódjék, hiszen ha nem vagyunk egységesek, nem vagyunk többségben, akkor a döntéseket mások fogják meghozni helyettünk. Ő is kiemelte a kormányzati munka eredményeit, bemutatta kis kiadványukat, amelyben megvalósításaikat összegzik. Borboly Csaba lendületes terveik ismertetésekor nemcsak minden híd megjavítását ígérte, de azt is, "mindent le fogunk aszfaltozni, betonozni", Winkler Gyula kitért a szórvány–Székelyföld kapcsolat fontosságára, Márton Árpád pedig az egészségügyi reform kapcsán figyelmeztetett az új tervezet hibáira, mint mondotta, nem hiszi, hogy több pénz lesz a szolgáltatásokra, ha adólejeinket olyan magánpénztárak kezelik, amelyek saját hasznukat is lefölözik. A vadlibák és a plüssmaci Kisebb vita is kibontakozott, előbb a nagyváradi Szabó Ödön mondott példázatot a kanadai vadludak egymást segítő, csak együttműködésben érvényesülő erejéről, majd nem szalasztotta el nyíltan s igen durván támadni Tőkés Lászlót: "nehéz lovagiasnak lenni ló nélkül, vagyis Tőkés Lászlónak nehéz erkölcsösnek lennie erkölcs nélkül" – szentenciázott. Kovács Péter következett, az RMDSZ főtitkára, aki kétszer ismételte el, igen nyomatékosan: Tőkés László azért nem maradhatott az EP alelnöke, mert nem támogatta a magyar, a német és a román Néppárti frakció. Tőkés védelmében Katona Ádám szólalt fel, arra intette az ifjú politikusokat, ne azzal akarjanak karriert építeni, hogy a távol lévő temesvári harcost, Tőkés Lászlót gyalázzák. Ez nincs összhangban azzal a szellemiséggel, amely az RMDSZ-t létrehozta, vagyis nem kell Kanadáig menni vadlúdnézőbe, "keressétek azt, ami összeköt" – javalotta. Legélesebben Markó Béla egykori RMDSZ-elnök fogalmazott, unja, hogy állandóan kioktatják őket – utalt Katona szavaira, megvédte ifjú, "szókimondó" kollégáit, majd igen gúnyosan fejtegette, hogy Tőkés "kárpáti barnamedvéből plüssmaci lett, és kinek a plüssmacija?". Kiderült az is, tulajdonképpen a sértődöttség szól belőle, nem tudja megbocsátani azt, hogy brüsszeli látogatása során leragasztották plakátjait. Markó nem mondta ki nyíltan, de egyértelműen Tőkést és az RMDSZ-en kívül építkezőket tette felelőssé az egység, a szolidaritás szétveréséért, szigorúan szólt a jelenlevőkhöz is, "rossznak és elhamarkodottnak" nevezte, hogy "egyik-másik szervezetben máris feladták az RMDSZ arcát és önállóságát egy képzelt koalícióért". "Ma egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az RMDSZ, és azonkívül még van két pártocska". Nem összefogásra van szükség, hanem önbizalomra, ő az egység parancsában hisz, és minden erejük megvan, hogy ezt így érvényesítsék – zárta szavait Markó. Összegző beszédében ezt nyomatékosította Kelemen Hunor is, mindenkit várnak, aki hajlandó együtt dolgozni velük "RMDSZ-identitás alatt". Az SZKT ülése utolsó felében két dokumentumot fogadott el: A Minden magyar számít mottó jegyében kidolgozott szórványra vonatkozó cselekvési tervet, amely négy nagy területre összpontosít, és fogalmaz meg konkrét feladatokat. A másik cselekvési tervet a riasztó népszámlálási adatok tették szükségessé, családtámogatási és gyermekvállalást ösztönző kormányzati és önkormányzati intézkedéscsomagot tartalmaz. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 2435Olvasóink értékelése: 2.2Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 19., hétfő 00:14
hajnalcsillag 445 hozzászólás Nehogy majd a két kis pártocska megnőjjön és terebélyes fa legyen belőlük.
Talán csak a félelem beszélteti őket. Pedig ez is reklám... 2011. december 19., hétfő 00:27
dinibacsi 4945 hozzászólás Pofa az hatalmas van rmdsz,bör rajta elefántszégyenitö,de ez igy nagyon jó,mert lesz mire esni a vállasztásokkor!Magas lóról csak nagyot lehet zuhanni,kedves egyetlen hiteles ,szép,okos gunyos és bátor képviseletünk!A bátort markola bellára értettem,aki kis hiján tankkal jött iró-olvasó találkozora!Istenem,kiket tettél felénk!Na,majd csak ledöntsük a bálványt jövöben!
2011. december 19., hétfő 07:06
Jozsi 406 hozzászólás Le fogtok szalni a magas lorol, mondom en nektek RMDSZ ez haromszeken majus-ig megtortenik .Hogy ki nyitotatok az ajtot , tehat idaig be volt zarva nem nem szeretnek be lepni azon az ajton jancsinak vagy juliskanak ereznem magam.Hajra kett kicsi part huzatok bele en ratok szavazok.
2011. december 19., hétfő 07:52
PityiPal 1632 hozzászólás Van még annak a teremnek plafonja...?
Ezek az impertines, szégyentelen hazaárulók ennyire lesüllyedtek? Mindenképpen elegánsabb plüssmacinak lenni, mint a román hatalom köcsögének! 2011. december 19., hétfő 08:18
kifli 282 hozzászólás ahol az rmdsz vezetői is nyilván vannak tartva: http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3k_a_magyar_k%C3%B6z%C3%A9letben
mennyire a miénk az rmdsz? 2011. december 19., hétfő 08:34
picike 373 hozzászólás Lebtonozták Székelyföldet.Szegénységben tartanak,de jővünk mi sok kis plüsmaci és többen vagyunk mind 100000 UDMR-s katona.Egyetlen hiteles érdekvédelmi szervezetünk az UDMR ajtója nyitva áll,de nem nagyon lépik átt a küszöbbőtt senki.Sajnálni vallók vagytok.
2011. december 19., hétfő 08:34
lacafaca74 2661 hozzászólás Ajnározták magukat ahogy elő van írva. Egyetértek PityiPál, hogy nem esett a mennyezet rájuk?
2011. december 19., hétfő 08:57
Ferencz 2984 hozzászólás "Nem összefogásra van szükség, hanem önbizalomra, ..." Dagonyáznak a hazugságáradatban, mint a ...sertések a saját ürülékeik pocsolyájában s megerősítik a régi jelszót: a kommunista szellemiség nevében, aki nincsen mellettünk, az több, mint ellenfél, az ellenség! Önbizalom....újsütetű szekusok és más fegyveres alakulatok háta mögött!!! Hogy nem nyílik meg a föld alattuk amikor ezek után még kiejtik a szájukon, hogy "Minden magyar számít"?
2011. december 19., hétfő 09:03
Belaba 245 hozzászólás Inkab az utakot betonoznak le es utanuk magukot a betonba mint komuves kelemen az aszonyt.
2011. december 19., hétfő 09:04
Belaba 245 hozzászólás A flekenyt ki sute nekik szombaton?
2011. december 19., hétfő 09:26
PETER85 104 hozzászólás REMELEM A KET KICSIPART LEMOS TITEKET A POLCROL HITVANY GANEK .NEM SZEGYELITEK MAST MOCSKOLNI .IGEN MAGASS LOVON ULTOK ,REMELEM NAGYOT ESTEK ROLLA ES VEGLEGESEN
2011. december 19., hétfő 09:30
latnok 196 hozzászólás Ket kicsi 'lego' sokat nem fog elerni, mert az embereket nem tudjak semmivel meggyozni. Az ures szovegen kivul a ket kis 'lego' semmit nem csinalt, sem az mpp, sem az emnp.
2011. december 19., hétfő 09:35
huszar 33 hozzászólás Jellemzo az rmdsz-es politikusokra,nagyon megtanultak az elmult 20 evben a roman tarsaiktol hogy amikor a vesztuket erzik akkor mindenfele ,mindenkit mocskolnak, tamadnak.Abban eggyetertek hogy egy partja, erdekkepviselete kellett volna maradjon az erdelyi magyarsagnak de akkor nyitni kellet volna a mas iranyba is nem peddig kizarni soraikbol a kivalo Tokest, hatat forditani egy adott ponton a Fidesz-nek,Orbannak es a nemzetarulokat egybetomorito mszp-nek a talpnyalojava valni.Felre kellett volna alljon hamarabb Marko,Verestoy,Borbely es tarsaik hogy helyet adjanak a fiatalabb politikusaiknak meg mielott megfertoztek volna oket.Szerintem most mar keso, ha kell meg jobban ugatnak persze a kello hatter biztositasaval.
2011. december 19., hétfő 09:54
dinibacsi 4945 hozzászólás Valaki 1oooooo rmdsz katonárol beszélt fennebb!Honnan annyi,mostanában nem találkoztam emberrel,aki bevallottan rmdszs lenne!Ha jól megszervezzük a kampányt,ugy elverjük ezeket a vörösbárokot,hogy csak na!És szegény költönknek is vége a müvészi karriernek,mert nem lesz "diszkiséret"az olvasoval való talizáskor,és megeshet,hogy egy morcosabb müvészlélek bepasszirozza szemüvegét a hazug,seggnyaló,cinikus pofájába!
2011. december 19., hétfő 09:54
vitriol 432 hozzászólás Maci-Laci, a plüssmaci?
2011. december 19., hétfő 10:02
dinibacsi 4945 hozzászólás Na ez a szinvonal,meg jellem,átvesszük,és ugassuk amit a föelvtárs mond!Szép volt vitri,már nincs sok lefele,esetleg a baroti bányaüregek!
2011. december 19., hétfő 10:02
PETER85 104 hozzászólás Hu*****,Hiaba alt volna fere MARKO,VERESTOY meg a tobiek,szerinted az ujjak jobbak lennenek? ezek a sandor tami meg arpi antal meg azolaszgyerek jobbak??
dehogy jobbak ezek is csak a regi dolgokat folytatnak es csak az ok erdekeiket enznek es nezik most is Szentgyorgyon miota arpika van a penzt a bordurakon keresztul mossak ,ott is kicserelik ahol tokeletes jok 2011. december 19., hétfő 10:04
PETER85 104 hozzászólás a kulombseg az lenne hogy a regiek meg burkoltan loptak ezek a fiatalabbak ehesebbek es sokkal nyiltabban lopnak minden szegyen nelkul
2011. december 19., hétfő 10:12
kutykurutty 178 hozzászólás Latnok,viri,mumus,stb,ebreszto!magasabb fokozatra kell kapcsolnia seggszervizt meg a propagandat!ugy nezem ugyes kis szemelyi kultusz kezd alakulni marko korul.Lassan at kellene allni,ez lesz nektek az uj idok uj szava.Kulomben szorakoztato volt ez a cikk,meg kellett nezem nem-e a megyei Tukor tudosit egy RKP kongresszusrol,gatlas nelkul tapsoltak ,kopkodtek a masod harmadvonalbeli csicskak,szabalyos modszertan szerint.Marko magat kitunteti,utana meg elalell a sok csicska dicseretetol,kodos szemen keresztul vizionalja magat karpatmedence oszmagyarsaganak a vedelmezojekent,....amig ilyen iranyba haladnaka dolgok nincs baj,a ket kis partocska kellene ebbol tanuljon s ugyesen megszervezze koaliciot,kiiktatva magyuk kozul is a fergeset..
2011. december 19., hétfő 10:14
Ferencz 2984 hozzászólás Hátat fordítottak Orbánnak? Nem hu*****, ez fordítva történt s ezt a békát nem tudják lenyelni. Ez a vitriol nevű senkiházi egyenesen Orbán, meg Basescu-bérenceket emleget velünk kapcsolatban! Basescu-bérencek, mi, akik az RMDSz hegemóniája ellen vagyunk??? Hát mi nyaljuk a hátsóját annak a pasasnak vagy ők? Az Orbán-bérencség számomra azt jelenti, hogy a nemzeti oldalon lenni, amivel vitriol meg bandája úgy-e, nem dicsekedhet. Igen, én Orbán-bérenc vagyok.
2011. december 19., hétfő 10:16
PETER85 104 hozzászólás Tokeletesen igazad van kutykurutty
2011. december 19., hétfő 10:20
Mirke 2733 hozzászólás H2So4 a gumi-cumi-maki !!
2011. december 19., hétfő 10:43
janoska44 740 hozzászólás Marko Beluci kimondotta akarva ,akaratlanul "o az egyseg parancsaban bizik"hat rmdsz-es diktatorok mi az erdelyi magyarsag nemkerunk a ti diktatorikus politikatokbol,inkabb nelkulottetek mint veletek.
2011. december 19., hétfő 11:05
bjanos 905 hozzászólás Az rmdsz ne ugrályon nagyokat l majd ősszel számolyák a pipéket kőzmondás szerint.
2011. december 19., hétfő 13:59
nonsens1 560 hozzászólás Hát ez a nagy-KICSI Rmdsz nekifoghat készülődni a jövő évi összevont választásokra.Ez a sok üresfejű azt mondja,hogy minden eséljük megvan a győzelemre,nem édeskéim,ha ezelőtt két évvel kezdtetek volna készülődni akkor sem lenne semmi esélyetek a két kistestvér nélkül.A baj csak az,hogy a két kistestvér a Pisai Ferdetorony legtetejéről potyogtat rátok.Képzelem,milyen ünnepélyesen tüntette ki magát Marco Bela,milyen megható lehetett.Jó,hogy nem volt ott nagyrabecsült államelnökünk,aki egész biztosan óbégatni kezdett volna meghatottságába.A kis Huni megvonta az elmúlt esztendő mérlegét,és megállapította,hogy sikeres év volt,jó uton haladnak.Édes Hunikám,engedd meg,hogy a választók mondják meg véleményüket az elmúlt esztendő sikereiről,arról hogy jó uton haladunk vagy sem.Szerintem,ati utatok jó lehet,illetve egészen biztos,hogy jó,ellenben a miénk tele van kátyukkal,sárral,szeméttel,különböző akadályokkal,pl.olyan akadályokkal mint amilyenek ti vagytok.Szerintem az a 100000 magyar akit megkérdeztek,azok süketek voltak és nem hallották jól a kérdést.Máskülönben nem az a 100000 megkérdezett fogja eldönteni,hogy nyertek vagy sem,hanem mi itt lent,az a sok100000 ember akivel nem alacsonyodtatok le odáig,hogy szóba áljatok velük.Gondolom,majd a választások alkalmával megmutatja majd a nép,hogy ki is az úr,ti ott fennt,megtollasodott patkányok,vagy mi itt lennt,a sok 100000 éhező,nyomorgó egyszerű de becsületes ember.Hát ide figyelj kis Huni.Ha nem érvényesült végül is az RMDSZ akarata,akkor meg mi a nyavalyáért kellett megszavazni az össszevont választást.Hát egészen biztos,hogy nem láttok az orrotoknál tovább,vagy teszitek a hülyét mert az érdekeitek ezt kivánják meg.A Pdl elérte amit akart,megvan az összevont választási törvény,ti újból segget nyaltatok és maradtatok azzal ami idáig is megvolt.Sok lágyagyú.Édes Istenem,csak azt ne engedd meg,hogy folytassák az elkezdett munkát,mert akkor mi nem nyomorogni fogunk,hanem beledöglünk ebben a jólétben,amit becses választottjaink kiharcoltak nekünk 21 év alatt.Nem szabad az erdélyi magyar közösséget kitenni annak a veszélynek,hogy képviseletük felaprózódjék,hiszen ha nem vagyunk együtt,mások fogják meghozni helyettünk a döntést,mondja mister Borbély.Hát igen,engedjük csak meg nektek,hogy maradjatok ott fent a bársonyszékekben,ahonnan az Atyaúristennek sem akartok felkelni,lopjatok csak nyugodtan,etessetek minket,hogy milyen jó uton haladunk,illetve HALADTOK ti,és ha nem fogunk össze és nem szavazunk újból rátok,akkor megtörténhet,hogy a ti utatok a dutyi utján fog folytatódni.Nem vagyok rosszindúlatú,Isten segítsen titeket ezen az úton végighaladni.Ennek a nagyokos Borbolynak ajánlom,betonoztassa be saját magát valahová,hogy az utókor majd lássa,hogy micsoda ökör vezetői volta az erdélyi magyarságnak.Eleddig még nem hallottam erről a Szabó Ödönről.Jól mondja a bunkó,˝˝nehéz lovagiasnak lenni ló nélkül,én még megtoldanám,nehéz okosnak lenni ész nélkül.Mindkettő alkalmazható erre a tökkelütött fajankóra.Édes Ödikém,te még Tőkés Lászlónak a fenékdörgölő papírja sem lehetsz.Kedves kis kopasz Markó,népünk nagy költője,az lehet,hogy Tőkés László kárpáti barnamedvéből plüss maci lett,ez csak lehet,de az egészen biztos,hogy te emberből egy fenéknyaló,gerinctelen,izeltlábú ,senkiházi majom lettél.˝˝A kulcsot eldobták,a zárat leszerelték,az Rmdsz ajtaja nyítva áll,˝˝.Hajrá elvtársak,énekelve a Bátran előre elvtársak sokatmondó szövegét,vonuljatok csak be azon az ajtón,minél többen,mert kell az elvtárs a gátra,az urnák elé.Én nemigen kivánkozom arrafelé,mert ott az ajtón belül nagy a bűz,hiszen azért van nyítva az ajtó is.
2011. december 19., hétfő 14:10
dinibacsi 4945 hozzászólás Levettem elméleti kalapomat elötted nensens1!
2011. december 19., hétfő 14:48
PETER85 104 hozzászólás ezt jol megmondad nonsens
2011. december 19., hétfő 14:55
bjanos 905 hozzászólás Hű ez kemény volt nonsens @ de minden igaz.
2011. december 19., hétfő 15:02
latnok 196 hozzászólás tipikus anti csapat, atom anti :), egyik megirja, harman tapsoljak, mint a regi szep idokben 9o elott
2011. december 19., hétfő 15:04
PETER85 104 hozzászólás szerintem te vagy a regi idokbol neked van megmondva hogy miket irj mocsok komunista
2011. december 19., hétfő 15:08
latnok 196 hozzászólás csak szepen beszelgess petike, mert fekete pontot kapsz :) /a helyesirasod igy is a padlon van, ne rontsd tovabb a helyzetet
2011. december 19., hétfő 15:10
PETER85 104 hozzászólás attol fugg kitol kapom a fekete pontot mert ha tolled akkor semmi gond
2011. december 19., hétfő 15:30
dinibacsi 4945 hozzászólás te latnok,mondd el nekem,ne petikézz,ugyis én vagyok még bjanos is!
2011. december 19., hétfő 17:40
picike 373 hozzászólás Te latnok,amilyen hü....vagy,debbenés nélkül meg iszod a vitriolt. Máskép ilyent irj,ha tudsz.
2011. december 19., hétfő 21:38
Mano62 32 hozzászólás Igazad van,,látnok,,ezek a volt idő régi ,,kómunistái ,,és akik a mostani időket nem birják feldolgozni mert nem jutnak vezetöi poszthoz és nincs ahonnan lopjanak,ezek a ,,régi kommunisták,,osszák meg a magyarságot,nekűk ez a szerepük,erre tanitotta öket,,,Pártunk szeretett fötitkáera Nicolae Ceausescu ,,elvtárs.De hadjad öket ,,látnok,,a Kutya ugat a Medve halad.
2011. december 19., hétfő 21:50
Jozsi 406 hozzászólás A nepet foldonfutova tetetek, a fiatalokat eluztetek, a ciganysagot magyarnak szamlaztatok , az erdoket kivagtatok .de meg mindig van benetek valami kozos ami osze kot az ,hogy ti is szekelyek vagytok adok egy jo tanacsot szaljatok le a lorol amig nem keso es ezt ne magatokert hanem gyerekeitekert tegyetek.
2011. december 19., hétfő 21:51
dinibacsi 4945 hozzászólás picim,a magyar nyelvnek szabályai is vannak,még az ilyen zsenik sem hághatják át másadpercenként 2x!A többiben igazad van,mi vagyunk az exkomcsik,nem verestóz end co!
2011. december 19., hétfő 21:54
dinibacsi 4945 hozzászólás Ez természetesen a manócskának szolt,a pici kis jópofi szörnyecskének!
2011. december 19., hétfő 23:09
Mano62 32 hozzászólás Józsi,igazad van,amig a népet földönfutová ,,TETÜK,,nem,, tetétek,, a fiatalokat nem ,,ELÜZTÉTEK,,hanem elüztük{mondjuk ez nem igaz,azok nem szerettek dolgozni,azt gondolták odakint kolbászbol van a kerités} a cigányokat magyarnak számlásztátok{kár volt értük,székelynek,vagy romának kellet volna,legalább nem hoznak szégyent a magyarságra} az erdöt kivágtátok sajnálom hogy 20 év után jut eszedbe,mostanig hol voltál??...eröl ennyi
.,,.dilibácsinak,, pedig igaza van mind mindig ,,Ő,,párttag kellet legyen,mert muszáj volt.Pedig ,,muszáj ..meghalni és *****ni a többi ki kerülhető,,Nekem a Traktorgyárba a fogaimat beverték de úgy se kellet a ,,piros könyvecske,,a szénbányába küldtek,,Dradetesti Moreni,,dolgoztam 6 hónapot de a ,,seggüket akkor se csokokltam meg,,nem ugy mint ,,Te,,dilibácsi hogy jól éjek és másokat egyfojtába baszogassak.Ez esik neked rosszul,mert megszoktad,,,Én,,vagyok a ,,főnök,,ki nem velem az ellenem .pedig nagyot tévedsz a kommunista vér nem tud az ereidbéő kifojni,peddig a korba benne vagy és eltelt 20 év. ...dilibácsi....picid nem vagyok ,mert nem vagyok ,,buzi,,...ezeket a szabájokat a magyar nyelvröl nem értem,ha elmagyarázod ,,magyarul,,meghalgatom ,tudom nem hiszed el de tanulni szeretek. ......a helyes irásért ,,elnézést,,tudom sok van de nem volt kedvem javitgatni..... 2011. december 19., hétfő 23:28
dinibacsi 4945 hozzászólás ugyan,ne mosd a beled te jellemes,fogbevert seggnyaló!beverték neked a fogad,mert elloptál egy magassnyomásu pompát,és elkaptak!ja,és a helyes irásért nem kell elnézést kérj,mert olyan neked nincs!Esetleg a hibákért!Tudod,mikor bevert fogakkal feküdtél,megtanulhattál volna magyarul irni,ha már annyira szeretsz!A picimet az agyadra értettem,nem más alkatrészedre!és pontosan olyan töled becsületröl,kitartásrol,ellenállásrol,meg akármiröl,aminek köze van a becsülethez ,beszélni,mintha gyurcsány tartana elöadást jomodorból és igazmondásbol,ugyhogy huzzál szépen vissza a rmdszhöz,és ha már kihagytad a "kómunisták"nyalását,találsz ott eleget!
2011. december 20., kedd 00:11
Mano62 32 hozzászólás Mi a hejzet ,,dilibácsi,,fenakadt a ,,galuska,,minden hozászolásodnál csak a mocskolodás,alábvaló vagy a ,,béka ****ájánál,te segnyaló piroskönyves .Ezt leirtam ha kizárnak is.
Féltetted a ,,pofád,,te tetű belementél mindenbe voltál kommunista,voltál UDMR tag,most még melyik pártba mensz???ahonnan lopni lehetne....lekéstél....mert aki ott van ,téged nem enged oda....ugy hogy,mocskolodás helyett,jobb volna valami okosabb dolgon törd a fejed,még egy normális dolgot nem olvastam ,,Töled,,...de be hülye vagyok,mit várok egy,,segnyalótól,,...{ezt a segnyaló}szót töled loptam,mondtam szeretek tanulni. 2011. december 20., kedd 00:33
dinibacsi 4945 hozzászólás Fiiacskám,kis bunkó,elgurult a gyógyszer,és most szabadon dühöngsz?Vigyáz picim,mert még ferenc joskánálkötsz ki!galuska,fennakadt,lekéstél,seggnyaló,piroskönyves!De sok kifejezést ismersz kis agyament rmdszske!nyugodtan lophatsz amit akarsz tölem,mert már ugyis kiraboltak párttársaid,és könnyebb kifejezést lopni,mint pumpát a traktorgyárbol!honnan és ki zárjon ki,2 neuronos kis bolha,ahoz valaki kellene légy,de senkit miért zárnának ki akárhonnan is,veled vagy nélküled,mindegy volt eddig is,ezután is az lesz!Most kérjél anyukádtol egy diazepámkát,fordulj befele pihe-puha ágyikodba,mert durci kisfiuknak ilyenkor ágyban a helye.és kérd meg anyucit,meséljen neked béla bácsi höstetteiröl,mikor még rmdsz elnökbácsi volt!ja,és igyáll langyos vizet,nehogy meghütsd a manduládat!Alugy jól.kicsim,legyenek szép,tulipános álmaid,majd ha sokat még bucikálsz,és felnössz,esetleg elbeszélgethezünk!
2011. december 20., kedd 01:07
et 423 hozzászólás manó mi a manó
2011. december 20., kedd 08:02
Jozsi 406 hozzászólás Mano en husz evig kemenyen dolgoztam es semi kozom nem volt a politikahoz egyetlen egy beszamolon vetem reszt amikor a varosunk kepviselete haza jot a Szatmar-i Tokest kiutasito gyulesrol ell mondtam Tamas Sandornak hogy nem elene kelet volna szavazni hanem ki lepni az RMDSZ bol nem tetek meg , most segitek azon hogy a szekelyseg szabaduljon toluk .
2011. december 20., kedd 08:47
hillsnail 319 hozzászólás Lehet hogy megértünk arra, hogy az elkövetkező 4 évben parlamanti képviselet nélkül maradjunk.Fájni fog , a románok szét fognak szedni, de valószínü ez kell ahhoz , hogy az rmdsz arroganciája oldódjon, az emnt is érjen még egy kicsit és hogy a saját hatalom éhségükön túl meglássák az igazi közösségi szükségleteket.
Szinezettől függetlenül, a politikusra a hatalomvágy jellemző. 2011. december 20., kedd 13:59
mumus 99 hozzászólás Sovány, már megint röhögsz, te. Amire én elkezdek fogyni, te már rég emlékmű leszel, ha akarod tudni.--HOFI GÉZA
Mire az RMDSZ elfogy , addig ........ 2011. december 20., kedd 14:04
dinibacsi 4945 hozzászólás Ti rég megdöglöttetek.................ez lenne a cél?
2011. december 26., hétfő 18:11
eberendre 1632 hozzászólás Az egység jelszavát nem használhatják, amióta az ellenünk esküdt kormány szekerét tolják. Milyen egységre emlékeznek? Egy kupica pálinkára, amit együtt ittunk? Egy betartott szóra, amit megpecsételtünk? Egy kézfogásra egy jó magyar tankönyv kiadásakor? A magyar televízió erdélyi magyar adásán esett bakinál? Fleto nyalásának elutasításakor? Soroljam?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
