Egészséges nemzetnek van csak jövője: Lisznyó

Az óvodások éppen befejezték a tízóraizást, s elkezdtek készülődni a második kötelező tevékenységükre. Amíg a gyerekek rendezték az asztalokat, Domokos Mária Magdolna óvónő elmondta, hogy 1998-tól van itt, az óvodában, egyébként itt született, Lisznyóban, és Szent­györgyre ment férjhez, onnan ingázik mindennap haza szülőfalujába.
Két tágas terem áll a tíz óvodás – három kicsi, egy közép-, három nagy- és három előkészítő csoportos – rendelkezésére, és sok-sok játék. Tiszta, szép, rendezett termek termopán ablakokkal, a szülők segítségével befüggönyözött ablakok, az egész padlót beborító szőnyegek, a polcokon mindenféle játék... Nem csoda, ha a csillogó szemű, mosolygó arcú gyerekek otthon érzik magukat.
– A gyerekek fogadásával indul a nap – mondja az óvónő –, aztán beindul a reggeli tevékenység, ki-ki a kedvelt sarkába vonul, van, aki a mesesarkot vagy éppen a bábok népesítette sarkot választja, de akad olyan gyerek is, aki szívesen épít. Aztán követ­kezik az első kötelező tevékenység, ma az anyanyelv volt a téma, s mert következik a nagy ünnepünk, a karácsonyi jelenettel fog­lalkoztunk. Ezután következett a tízóraizás. A hazulról hozott tízórai mellé mindenik gyerek kap egy kiflit és hozzá tejet. A nap második kötelező tevékenysége ma kézimunkával telik el, készülnünk kell a kará­csonyfa díszítésére. Szabad tevékenységgel, sok-sok játékkal hangolunk a hazatérésre.
– Karácsony következik, gondolom, lázas készülődés előzi meg.
– Természetesen, a karácsonyi műsorra a templomban kerül sor 25-én este 18 órai kezdéssel. Az ajándékokat az egyház adja.
– És mi lesz karácsony után?
– Farsangolunk, készülünk az anyák nap­jának megünneplésére, majd elkezdünk készülni a húsvétra. Lesz, persze hogy lesz tojásfestés.
– Kirándulni szoktak-e?
– Minden évben, és közösen a szülőkkel. A nagy buszt benépesítjük ilyenkor. Voltunk már Brassóban, Kézdivásárhelyen, Ko­vásznán... Igyekszünk mindig olyan helyre menni, ahol élményekkel töltődhetnek fel a gyerekek, és természetesen a szülők is. Túl a kirándulásokon mindig részt veszünk a gyermeknapok rendezvényein. Ilyenkor felmegyünk a fenyőkkel övezett Majális-körhöz, itt versenyeket rendezünk, az arra érdemeseket díjazzuk, na szóval, megadjuk a módját. Lassan-lassan beköszönt a tél, várjuk is nagyon, mert szeretünk szánkózni. A tavaszt rendszerint a természet megfigyelésére fordítjuk, a virágzó fákra, a tavaszi virágok megismerésére.
– Az óvodásoknak is rendeznek megye­szinten versenyeket.
– Nem is hagyunk ki egyet sem. Mind a mesemondón, mind a népi játékok és néptáncok seregszemléjén, vetélkedőjén részt veszünk. És rendszeresen. A gyerekek szeretnek szerepelni. Ezek a rendezvények pedig teret biztosítanak számukra.
– Óhaja, vágya?
– Legyen sok gyerek a faluban, akiket felneveljek itt, ebben a szép óvodában, és aztán lássam is munkám eredményét.
*
Sajnálom, hogy nem vehettem részt az I–IV. osztályosok tornaóráján, melyet az uzoni testnevelő tanár, Varga Orbán Csaba tartott. Érkezésem előtt pár perccel ért véget a tornaóra. Na de a két tanítónőtől megtudtam, hogy 23 gyerek jár az iskolába, az I. osztályba öt, a II.-ba szintén öt, a III.-ba hét és a IV.-be hat. Az I–III. osztályosokat Buzsi Katalin tanítja, a II–IV.-eseket Szávuly Gyöngyvér. Katalin helyettesít, Gyöngyvér viszont címzetes tanítónő immár 2000 óta. Beszélgetésünk során megtudtam, hogy külön tornaterem nincs az iskolában, vi­szont láttam, hogy jó tágas az udvar, akár minifocipályát is lehet rá építeni. Ami pedig a sportfelszereltséget illeti, Varga tanár úr hoz magával rendszerint ugrókötelet, labdát. A tornaórákat egyébként kedden és csütörtökön tartja. A "tanító néniktől" megtudtam, ki a két legügyesebb sportoló az iskolában: Kolozsi Zsolt Levente és Máriás Csaba Szilárd. Mindketten imádják a focit, s abban reménykednek, ha majd Uzonba kerülnek a felső tagozatra, sikerül beverekedniük magukat az uzoni ifjúsági foci­csapatba. Szurkolok értük.
Útban hazafelé megálltam Uzonban, s benéztem az iskolába, hogy találkozzak Varga tanár úrral... Régi ismerősökként üdvözöltük egymást, aztán rögtön rátértünk a tárgyra.
– Kilenc fiú és tizennégy kislányom van – így a tanár úr. – Kedden és csütörtökön tartjuk a testnevelési órát. Amikor az idő megengedi, kint, az eléggé tágas udvaron, atletizálunk és focizunk. Ha beköszönt a tél, előszedjük a szánkókat, és benépesítjük a falura néző lejtőket. A kevés gyerek, na meg a nagy korkülönbség korlátokat szab. Tor­nából túl az izmok megmozgatásán, bemelegítésén sokat nem végezhetünk, semmi­lyen tornaszerünk – bordásfal, tornapad, bak, szőnyeg... – nincs. Így aztán marad az atlétika, a járás, a futás, az ugrás, a dobás. Ezek segítségével igyekszünk fejleszteni a gyerekek koordinációs, kondicionális és pszichikai képességeit. Az atlétika mellett fontos szerepet kap a játék, mindenekelőtt a labdajáték. A megyei versenyekre nem járunk, de az iskolaközpontunk minifoci-rendezvényein, atlétikai versenyein rend­szerint részt veszünk.
Kíváncsiságból megkérdeztem: kik az iskola legügyesebb, legtehetségesebb sportolói? A tanár úr gondolkodás nélkül mondta a két nevet: Kolozsi Zsolt Levente és Máriás Csaba Szilárd. Tehetséges, ügyes két gyerek. Hinni merem, hogy az uzoni iskolába kerülve jobban tudják érvényesíteni tehetségüket. Gondom lesz rájuk.