Hagymahántás közben (Olvasólámpa)

Még visszaemlékezéseinek megjelenése előtt először vallott élete nagy titkáról a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, egy terjedelmes interjúban, amely magyarul is olvasható. (Élet és Irodalom, 2006. augusztus 18.), s ahol visszaemlékezéseinek könyvéről is beszél. A kérdésre, hogy miért adta tavaly szeptemberben hatalmas példányszámban megjelenő könyvének (idén tavasszal jelent meg magyarul Győri László fordításában) a furcsa címet, Grass így válaszol: „...találnom kellett egy formát, ez volt a legnehezebb. Általánosan ismert tény, hogy emlékeink, önmagunkról kialakított képünk becsaphat bennünket, s ez elég gyakran megtörténik. Szépítünk a dolgokon, dramatizálunk, az élményekből anekdotát gyártunk. Szerettem volna, ha ez a megkérdőjelezhetőség, amely minden irodalmi visszaemlékezés sajátja, már a formán átsejlik. Ezért a hagyma. A hagyma hámozása közben, tehát az írás közben rétegről rétegre, mondatról mondatra világossá és olvashatóvá válik valami, az elveszett dolgok ismét életre kelnek."

Grass furcsa módon emlékezéseiben* szinte nem ír gyermekkoráról, az emlékezés nem véletlenül 1939-től dokumentálja az író viszontagságokkal teli életútját, amikor ,,...a háború kitört Danzigban, és a családom életébe is beleszólt, és véget vetett a gyerekkoromnak. Leírom, hogyan nőttem fel, és hogyan formálta és deformálta a nemzetiszocializmus zárt rendszere a gondolkodásomat, hogyan hittem egészen 1945-ig a végső győzelemben, ami nem magyarázható kizárólag a butaságommal." Ezenközben meghitten vall életéről, tizenkét éves korában határozza el, hogy művész lesz, szobrásznak készül, közben állandóan rajzol, ír. Könyvében 1959-ig, kontinentális sikert arató regénye, a Bádogdob megjelenéséig követi életútját, sok mindent megtudunk regényei belső világáról, elsősorban szülővárosához, Danzighoz kötődő regényeiről, a Bádogdobról, a Macska és egérről, a Kutyaévekről. De kiderül, tulajdonképpen minden regényében ez az elveszett danzigi világ tér vissza, hallucinatorikus erővel. A hagymahámozás már A bádogdob egy kiemelkedő fejezetében is feltűnik. Ott egy Hagymapince nevű vendéglőről beszél, ahová az ötvenes évek elején német újgazdagok és értelmiségiek járnak, busás összegért kapnak hagymákat, s miközben lelkesen hámozzák, sírnak, mert Nyugat-Németországban akkor — mondja szarkasztikusan Grass — mindenkinek van, amiért sírnia. A hagyma csak elősegíti a könnyezést, elindítva az emlékezés folyamatát. A memoárban pedig a hagymahántás közben bukkannak fel az író életének eddig ismeretlen fragmentumai, miközben — és ezt nem lehet eléggé ismételni — az olvasó végre betekinthet Grass belső világába. A könyv nyilván elsősorban azoknak érdekes és izgalmas, akik ismerik Grass szerteágazó, hatalmas életművét, de furcsa módon azoknak is, akik csak ezután ismerkednek meg vele, s ennek az emlékező példátlan bátorsága a döntő oka, olyan dolgokról is vall, amelyekről eddig hallgatott, s amelyek nem vetnek mindig jó fényt rá. De Grass, amikor elszánta magát a szembenézésre, eldöntötte, hogy nem hallgat semmiről. Könyve — most már az SS-epizódon kívül — egy sajátságos életút és gondolkodásmód dokumentuma is... Méltó figyelmünkre.

* Günter Grass: Hagymahántás közben. Fordította Győri László. Európa, 2007.