Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 20., kedd: Világfigyelő Magyar tükörTovábbra is teljes lendülettel folyik a magyar parlamentben a sarkalatos törvények elfogadtatása, tekintettel arra, hogy a terv szerint 2012 januárjától érvénybe lép az új alaptörvény, amelynek zökkenőmentes működését pontosan ezek a törvények biztosíthatják. * Az ellenzéki pártok nyilván keveslik az időt a törvények és az elkerülhetetlen módosító javaslatok megvitatására. Az MSZP december elején obstruált az Országgyűlésben, azaz minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett lassítani a felpörgő "törvénygyár" munkáját. (Az obstrukció egyébként a XIX. század végi és a XX. század eleji magyar országgyűlési ellenzék kedvelt tiltakozási formája volt...) * A további obstrukciót elkerülendő a Fidesz néhány politikusa javaslatot nyújtott be, amely jelentősen módosítaná a házszabályt. A magyar Országgyűlés ide vonatkozó, huszonegy éve érvényben lévő szabálya szerint egy törvény és a módosító javaslatok megvitatására 21 nap áll a honatyák rendelkezésére. Ez most lecsökken. Egy törvényt akár három óra alatt is el lehet fogadtatni, sőt, egy órával a szavazás előtt is újabb módosító javaslatokkal lehet élni. * Az elképedt ellenzék ezzel természetesen nem ért egyet, az LMP szerint a kormánypártnak nincs is szüksége az ellenzék javaslataira, csalódtak a parlamentben, ezért utcai tiltakozásokat szerveznek. A szocialisták szerint mindez a magyar demokrácia végét jelenti. Ezt mostanság kissé sokszor hangsúlyozzák, ötletelésnek nevezve az Orbán-kormány politikáját. Hát nem tudjuk, akkor mi volt a Gyurcsány Ferencék kormányzása, amikor a miniszterelnök naponta újabb és újabb javaslatokkal, "reformcsomagokkal", újabb és újabb lépésekkel állva elő csődbe vitte az országot, s ennek a következményei láthatóak és érzékelhetőek most, amikor a világválság egyre mélyül, és a kilátások egyre borúsabbak, áttekinthetetlen a jövő. * Kiverte a biztosítékot – s nem csak a magyar ellenzék körében – a Magyar Nemzeti Bank és a pénzügyi felügyelet tervezett összevonása is. A Valutaalap és az Európai Parlament tárgyalóbizottsága az "ismerkedő", előkészületi tárgyalásokat megszakítva, egy nappal hamarabb távozott az országból, a pénzügyekért felelős uniós biztos szerint pontosan a Nemzeti Bank függetlenségének tervezett korlátozásai miatt. * Az elképzelés persze nem ördögtől való, számtalan országban működik is. A bank és a pénzügyi felügyelet fölé kineveznének egy főnököt, az ellenzék szerint így is korlátozva a kormányfő szemében szálkának számító bankelnök, Simor András hatáskörét. Az unió pénzügyi biztosa pontosan arra figyelmeztet, hogy ez ellentétben áll az uniós szabályrendszerrel, amelyet belépésekor Magyarország is aláírt, s amely biztosítja a nemzeti bankok kormányzóinak függetlenségét. * A januárban kezdődő tárgyalások tehát nem látszanak könnyűnek. De ahhoz, hogy egyszerűen megkezdődhessenek, el kell fogadni a rekordidő alatt készülő új költségvetést, amely már nem 178, hanem 298 forintos euró-árfolyammal számol, s a gazdasági növekedést nem két, hanem csak fél százalékra prognosztizálja. Bírálók szerint ez sem reális, s jövőben minden bizonnyal újabb módosításokra és újabb, a lakosságot érintő megszorításokra lesz szükség, hiszen a válság miatt, mint említettük, szinte áttekinthetetlen az unió és a világ gazdasági és pénzügyi helyzete. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 280Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||