Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 21., szerda: Közélet Civil sikerlistaAz előző évhez képest közel hetven százalékkal több forrást vonzott 2011 folyamán a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK). A civil szervezetek ernyőszervezetének éves közgyűlésén sikeresnek ítélték az elköszönő esztendőt. Az indulástól (2007) eltelt esztendők sorra a szervezeti megerősödést, a kibontakozást, a szakmaiságot célozták, az ideit pedig a tagság évének kiáltották ki a vezetők. A közgyűlésen tartott beszámoló mindenesetre sűrű hónapokról árulkodott. A hosszú listán a nemzetközi beágyazódottságú önkéntesprogram beindítása mellett fejlesztő képzések szerepelnek, amelyek között az online pályázati ismeretek tárgykörében tervezett novemberi ugyan elmaradt, az érdekérvényesítés törvényes eszközeiről szóló idei utolsó epizód pedig december 19-én lejárt. A "civilek" egyértelmű sikertörténetként könyvelik el többek között az őszi Civil Sétányt, illetve a Sepsi Zöld Út programot, amelynek kézzel fogható eredménye a CIVEK önkéntes csapatának létrejötte, az, hogy 119 személy bevonásával 50 kilométernyi útszakaszt sikerült megtisztítaniuk, kijelölniük. Előrelépést hoztak a személyi jövedelemadó két százalékának célzatos irányítására tett erőfeszítések is. A programok megvalósításához tekintélyes mértékben hozzájárult az eredményes pályázás, hiszen az év folyamán benyújtott tizenhárom pályázat közül nyolc sikeresnek bizonyult, és összesen 107 000 lejt hozott a konyhára. A közgyűlésen öt civil szervezetet vettek fel a CIVEK-tagok közé, ugyanakkor oklevéllel díjazták a három legsikeresebb egyesületet. Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 418Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 21., szerda 20:07
Mirke 2733 hozzászólás Rosszul vagyok már az " ernyő " szótól is ! Ahol az ernyő ott fű se nő !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||