Olümposz istenei, hősei, versenyei (Barangolás a sporttörténet rengetegében)

Öreg földtekénk lakosságának jó része – a sportvilág – olimpiai ciklusokkal, vagy ha így jobban hangzik, olimpiászokkal (két olimpiai közötti négy esztendő) számolja az idő múlását. Nincs abban semmi túlzás, ha azt mondjuk, hogy e ciklusokhoz igazítja életvitelét. Négy évet áldoz egy napért, egy versenyért. Áldoz, mint egykor az olimpiai játékok alapítói, a görögök, akik isteneik – s volt néhány ott fent, az Olümposz csúcsán – tiszteletére áldozatokat mutattak be, ünnepségeket rendeztek, s az ünnepségeken versenyeket szerveztek: Zeusz, a legfőbb isten tiszteletére Olümpiában, Apollón tiszteletére Delphi közelében, Poszeidón tiszteletére Iszthmoszban... A legrangosabb, a legidőtállóbb a Zeusz tiszteletére rendezett olümpiai ünnepség volt.
Olümpia. Éreztem, vonz, hív ez a hely a csodálatos völgyével – melyet a hömpölygő hullámaival susogó Alpheiosz és Kladeosz folyó, valamint a Kronosz-domb szelíd lankái határolnak be –, a maga kőrengetegével, hogy elmesélhessék a dicső kor történéseit, melyek va­lamikor a világmindenség, azaz Kháosz idejében kezdődtek, amikor az Ég istene, Uranosz feleségül vette Gaiát, a Földanyát, hogy aztán házasságukból megszülessenek a titánok és azok nővérei, a titániszok. A legfiatalabbik titán, Kronosz az anyja által kovácsolt fegyverrel legyőzte kegyetlen atyját, Uranoszt. Kronosz trónra kerülése után feleségül vette nővérét, Rheát, de a boldognak tűnő házasságukat megzavarta egy jóslat, mely szerint a születendő gyermekek egyike le fogja taszítani apját az istenek trónjáról. Az apa, azaz Kronosz azonnal intézkedett, s amint Rhea méhéből kibújt egy-egy gyerek – jól jegyezd meg, mondta egy kő, ők lesznek az olümposziak istennemzedékének tagjai, Hesztia, a házi tűzhely istennője, Démétér, a földművelés istennője, Héra, Zeusz nővére és felesége, Poszeidón, a tenger legfőbb istene, Hadész, az alvilág istene, Zeusz, a görögök legfőbb istene – azonnal lenyelte azt. A legkisebbik – ő volt Zeusz – születésekor Rhea leitatta Kronoszt, és az újonnan világra jött gyerek (azaz Zeusz) helyett egy rongyokba bugyolált kősziklát adott oda neki, hadd nyelje le, ha tudja. És tudta. Az életben maradt Zeusz aztán a Kurészek (az ifjú démonok, köztük az Ida-hegyi Héraklész, aki nem tévesztendő össze Zeusz és Alkméné fiával) oltalma alatt nőtt, növögetett, hogy aztán birkózóviadalra hívja ki apját itt, Olümpiában. Zeusz győzött, aztán megragadta apját, fejjel lefelé lógatta, hogy kirázza gyomrából a korábban lenyelt testvéreit, köztük Hérát, akit nőül vett, miután az apja fölött aratott győzelme emlékére megalapította az olimpiai játékokat.
És akkor halkan megszólalt a hátam mögötti kőoszlop ott, a Zeusz templomának romjai között: De van egy másik legenda is. Mely arról tanúskodik, hogy a lidiai Pelopsz alapította az olimpiai játékokat, miután legyőzte apósát, az éliszi Pisza királyát, Oinomaioszt, a szépséges Hippodameia apját. Oinomaioszról tudni kell, hogy leányának minden kérőjét kocsiversenyre kényszerítette, és verseny közben leszúrta őket, szám szerint tizenhármat. A tizennegyedik kérőként jelentkezett Pelopsz, aki cselszövéssel ugyan, de legyőzte Oinomaioszt, aztán feleségül vette Hippo­dameiát, Pisza királya lett, és győzelme helyszínén, az Alpheiosz folyó partján Zeusz tiszteletére versenyt rendezett, megalapítva az olimpiai játékokat.
Na de ezzel nincs vége a legendáknak – szólt át Héra templomának egyik időt állt oszlopa – , van egy harmadik mondakör is, mely Héraklész nevéhez fűződik.
A görög hitvilág két Héraklészt ismer – a thébait és az idait. Az egyik monda szerint az idai Héraklész már Zeusz gyerekkorában megrendezte a játékokat. Történt ugyanis, hogy Rhea a falékony Kronosz elől megmentett Zeuszt Krétán az Ida-hegyi óriásokra bízta. Az idő tájt öt óriás élt az Ida hegyen: Héraklész, Pa­ió­naiosz, Epimédész, Iasziosz és Idasz. Évek múltán az öt óriás Olümpiába került, ahol a legidősebb közülük, Héraklész egymás mellé állította öccseit, hogy futásban mérjék össze erejüket. A győztest olajfaág koszorúval díjazta, a versenyt pedig olimpiának nevezte, és elrendelte, hogy minden ötödik esztendőben ismételjék meg.
A másik Héraklész – akiről Homérosz Az oroszlánszívű Hé­raklész című himnuszában így ír: "Zeusz fia Héraklészt dalolom, kit, legjelesebb hőst, / szépterü Théba Alkméné szült a világra, / sűrű-sötétfelhős Zeusszal szerelembevegyülvén, / hajdan ugyan ki a roppant földön s tengeri áron / bolygott s tette, mit úr Eurüsztheusz néki parancsolt, / és sok vad tettet mívelt, maga is sokat eltűrt: / míg most végre a szép, hólepte olümposzi csúcson / boldogan él, s vele tündebokájú asszonya, Hébé. / Üdv, Zeusz sarja, uram, s adj gazdagságot, erényt is" (Devecseri Gábor fordítása) – Thébában született. Anyja egy halandó asszony, Alkméné, apja pedig Zeusz volt, aki rettenthetetlen erővel ruházta fel. Zeusz felesége, Héra, mert gyűlölte Hé­raklész anyját, Alkménét, egy éjszaka két kígyót küldött az alig tíz hónapos Héraklész bölcsőjéhez, de a csecsemő megfojtotta mindkettőt. Tizennyolc éves korában megölte a vidéket rettegésben tartó Kithairon-hegyi oroszlánt. Héra Alkméné iránti gyűlöletét viszont ez sem enyhítette, ellenkezőleg, csak fokozta, így aztán a kegyetlen istennő attól sem riadt vissza, hogy őrületet küldjön Héraklészra, aki tébolyában áldozati állatoknak nézte saját gyermekeit, és sorra tűzbe vetette azokat, ezért aztán bűnhődnie, vezekelnie kellett. Így került Eu­rüsztheusz mükéniai király udvarába, ahol tizenkét feladatot kellett teljesítenie – többek között az éliszi Augeiász király istállóját megtisztítania. Héraklész azt is vállalta, hogy egy nap alatt végzi el a titáni munkát, de ennek fejében az állatállomány tizedrészét kérte. S mert Augeiász nem hitt a csodákban, rábólintott, megígérte, hogy teljesíti Héraklész kérését. Hérak­lész munkához látott, két folyót keresztülvezetett az istállón, s a beígért időre elkészült a "nagytakarítással". Na de Augeiász szavát szegte, megtagadta a fizetést. Héraklész erre az argosziakból, thébaiakból és árkádiaiakból sereget toborzott, megtámadta Auge­iászt, és elfoglalta Éliszt, a zsákmányból pedig – írja Pindarosz olimpiai ódájában – megalapította az olimpiai játékokat.
A legendák egyike sem említ évet. A játékok keletkezésének időpontja tehát homályba burkolózik. Viszont kegyes volt a sors, s az idő sodrásában napfényre dobott, sodort egy i. e. 776-tal kezdő­dően a stadionfutás olimpiai bajnokait megörökítő győzteslistát. Na meg aztán Euszebiosz keresztény író világtörténeti eseményekről szóló krónikájában Héraklészt tekinti a játékok megalapítójának, és lejegyzi, hogy az első héraklészi játékoktól az első feljegyzett olimpiáig (i. e. 776) 419 esztendő telt el, és azóta a játékokra négy­évenként került sor. És rendszerint békében, mert a játékok idejére beszüntettek minden fegyveres összetűzést. Ez volt az úgynevezett ekecheiria, magyarul istenbéke, azaz egy érckorongra vésett szerződés, melyet i. e. a VIII. században az éliszi Iphitosz és a spártai Lukürgosz kötött, melyhez a pizai uralkodó, Kleoszthenész is csatlakozott, s mely szent hellyé nyilvánította Olümpia ligetét, a játékok helyszínét, és kötelezett minden görögöt, hogy az olimpiai játékok idejére szüntessenek meg minden fegyveres csatározást.