Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. november 10., szombat: Közélet Szabadulna a magyar képviselőktőlEl kellene veszítenie képviselői, illetve szenátori mandátumát annak, aki nem tartja be a beiktatásakor letett esküt — véli Petre Străchinaru demokrata párti képviselő. A törvény szerint a honatyák tisztsége akkor válik hivatalossá, amikor felesküsznek, hogy betartják és védik az alkotmányt, az ország törvényeit. Străchinaru szerint ebben benne foglaltatik, hogy védik az egységes nemzetállamot, az ország függetlenségét és szuverenitását. A képviselő úgy véli, sok kollégája nem tartja be esküjét, elsősorban az RMDSZ-es honatyák autonómiával kapcsolatos nyilatkozataira hivatkozott, de leszögezte, más jellegű kihágásokat is tapasztalt. Természetellenesnek tartja, hogy egyetlen jogszabály sem vonatkozik ilyen esetekre, és elmondta, kezdeményezi a törvény módosítását. Elismerte, egyelőre nem konzultált jogászokkal, nem tudja, alkotmányos-e az ilyen drasztikus szankció. Kifejtette, az ötlet annak kapcsán született, hogy rendkívül felháborította Antal Árpád képviselő interpellációja, aki a Székelyföld-tábla engedélyeztetése körüli cirkusz kapcsán mondta: ,,ha jól akarnak élni, ne játsszanak a székelyekkel". Străchinaru tegnapi sajtótájékoztatóján megismételte korábbi kijelentéseit: pártjának az az érdeke, hogy egyetlen magyar képviselő se jusson be az EP-be, illetve a román parlamentbe. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 240Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||