Ignácz Rózsa (Háromszéki nagyasszonyok)

1931-ben elvégezte a Budapesti Színiakadémiát, és a Nemzeti Színház tagja lett. 1939–40-ben a Színházi Magazin párizsi tudósítójaként dolgozott. Első írását Benedek Elek közölte a Cimbora oldalain 1925-ben. 1943-ban tagjai sorába választotta a Petőfi Társaság. 1945–1947 között a fővárosi kiadónál dolgozott mint lektor, majd a Református Élet szerkesztője volt.
Tízévi kényszerű hallgatás, a Kádár-korszak után jelenhettek meg újabb művei. Regényeiben (melyeknek száma megközelíti a negyvenet) és első útirajzaiban a korabeli erdélyi állapotokat, a moldvai és bukovinai csángók életét elevenítette meg. Későbbi útirajzaiban afrikai és nagyvilági élményeit dolgozta fel. A román nyelvet Kovásznán és Fogarason sajátította el. Maradandó fordításokat készített Sadoveanu, Sahia és mások műveiből, amelyek révén újra megszólalhatott. Mikes Kelemenről írt életregénye halála után jelent meg. Egy közlekedési baleset vetett véget életének 70 éves korában Budapesten 1979. szeptember 25-én. Kopjafával megjelölt síremléke a budapesti Új köztemetőben található.
Kovásznai szülőházát emléktáblával jelölték meg 1999-ben, amelyre Vetró András készített portrédomborművet. Mellszobra a fürdőváros központi parkjában áll (Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása, 2009). A belvárosi református parókián emlékszobája van, nevét viseli a helybeli irodalmi klub. Mellékelt portréja a szerző felvétele, 1976-ban készült Fogarason. Ennek alapján mintázták meg portrédomborművét.