Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2011. december 29., csütörtök: Közélet Fiatalokra alapoz a NéppártJanuár folyamán alakul meg az Erdélyi Magyar Néppárt több helyi szervezete, főként Sepsiszéken, majd a megyei szervezet is létrejön – tudtuk meg Nemes Elődtől, a Néppárt területi megbízottjától. Széki szervezetek is lesznek, amelyeket egy-egy elnök vezet. Az építkezés a megfontoltság jegyében zajlik, elsősorban új emberekre, fiatalokra alapoznak, de a tapasztaltabbakra is számítanak. Mindezt azért, mert – amint azt az alakulat létrehozásának kezdeményezői többször is hangsúlyozták – főként a közélettől elfordultakat, a politikából kiábrándultakat akarják megcélozni. Figyelnek arra, hogy a tagok múltja is tiszta legyen, a jelentkezőknek erről szóló nyilatkozatot kell aláírniuk. Zajlik a terepmunka, a visszajelzések többnyire pozitívak, a jelek szerint városi környezetben és a fiatalok körében magasabb a támogatottságuk, többnyire vidéken szembesülnek a magyarság képviseletére vonatkozó, inkább tájékozatlanságból adódó félelmekkel – számolt be tapasztalataikról Nemes Előd. Az Erdélyi Magyar Néppártnak országos szinten több helyi szervezete is létrejött, az alakulat első kongresszusát várhatóan február végén tartják. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1139Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2011. december 29., csütörtök 05:37
zucu 667 hozzászólás Sietnik kell Néppártosok, mert az udmr sem alszik......
2011. december 29., csütörtök 06:21
latnok 196 hozzászólás Fiatalokkal nem lehet egy listat megtolteni, ures lufi ez a neppart, ezen az uriemberen kivul, akirol meg hallottam en senkit nem ismerek ebbe a magyarbomlaszto partban. Gondolom a demokracia kozpontokban dolgozok automatikusan tagsagi konyvet kell valltsanak, mert hanem oda a jol fizetett munkahely.
2011. december 29., csütörtök 06:44
Mano62 32 hozzászólás Nagyon hiányzott ez a Néppárt is,még van idő pártot alapitani,vállasztásokig legyen minél több párt,utánna majd,,köhöghetünk,,.
2011. december 29., csütörtök 08:21
picike 373 hozzászólás Az udmr-ben sem ismerek rendes, becsületes embert.S már köhögünk is miatuk.És a jol fizetett mukahely csak segnyaloknak létezik.
2011. december 29., csütörtök 08:30
borizoltan7 46 hozzászólás A falusi emberek igenis érzik, hogy mit jelent az új párt megjelenése. És okosan fognak dönteni.
2011. december 29., csütörtök 08:37
Mirke 2733 hozzászólás Vajon hány tagot számlálhat ez a "Néppárt" ? Nagyon izgulok érte! (igazán!)
2011. december 29., csütörtök 08:43
Ferencz 2984 hozzászólás bori.... bár igazad volna s lenne!
2011. december 29., csütörtök 09:12
jozsi 406 hozzászólás Sok sikert Neppart.
2011. december 29., csütörtök 09:26
BartSimpson 717 hozzászólás Félő, hogy majd ezek is elkanászosodnak, de addig reménykedjünk. Az udemereu berobbanása is határtalan reménységgel és optimizmussal töltött el bennünket annak idején. És mi lett belőle.. elnyelte Csobánia balkáni cefrefőzdéje. Az a sok udemerájos fiatal : Marko Bélá, Verestoy Átilá.. és eltünt a vers, eltünt Ábel is, mert a rengeteget levágták Átilá gáterosai, majd qurválkottak egy sort, szavaztak, egy-két apróságot kiharcoltak, de a lényeg maradt. Maradtunk a nagy szegénységben és fekáliában, autonómia nélkül, mindenki által megalázva miközben az udemeráj a mioritikus csecsre csimpaszkodva szív és szív folyamatosan, és nagyokat bőffen meg szellent. Ánimália tájain csak ilyen lehet már a lét, a sors.
2011. december 29., csütörtök 09:41
dinibacsi 4945 hozzászólás Minden esetre elindult valami,sok munkával még sikeres is lehet!Csak fiatalokra nem lehet épitkezni,mert aljas az ellenség,nincs sportszerü küzdelemre kilátás,az alfa himböl himringyóvá avanzsirozott rmdsz minden koszos,öv alatti ütésekre,hátbaszurásokra alapozott taktikát be fog vetni,ez ellen kell pár tapasztalt ,"vén róka"is!Sok sikert!
2011. december 29., csütörtök 09:55
latnok 196 hozzászólás elnok, ugyvezeto elnok, irodavezeto, megbizott, van tisztseg boven, de amikor mindezt egy ember latja el, akkor kilog a lo laba...
2011. december 29., csütörtök 10:47
dosaattila 11 hozzászólás a "magyarbomlaszto" jelzot en egy masik part neve melle tennem.... akik ha ugy politizalnanak ahogy kell, akkor nem lenne szukseg uj partra. de ... van.
2011. december 29., csütörtök 11:37
kutykurutty 178 hozzászólás Demeter Zoltan(latnok,mumus,rodejo)! Mersekeld magad,nem artana egy kis onvizsgalodas,jellemproba.Mivel a kezdetek kezdetetol RMDSz-s partkatona ,megelhetesi politikus voltal es vagy, nemileg ellentmodasos az effajta kijelentesed:"Gondolom a demokracia kozpontokban dolgozok automatikusan tagsagi konyvet kell valltsanak, mert hanem oda a jol fizetett munkahely".
Megertem hogy a megelhetes nem tud elszakitani az őskövulet rmdszes Marton szenatortol ,de allits fel magadnak egy erkolcsi normat,s ne papolj olyan dolgokrol amiben nyakig benne vagy. 2011. december 29., csütörtök 11:44
dinibacsi 4945 hozzászólás Nana,kezd kibontakozni,hogy ki -kicsoda!!!marton szenátor Demeter zolikája pofázik nekünk,és sérteget!!!ez jó hir,majd utánna nézek kicsit a dolgoknak,a latnok ezután nagyon jól tenné,ha meggondolja,mit böfög,mert drágul a családdoki,hála a rmdsznek!
2011. december 29., csütörtök 12:08
PETER85 104 hozzászólás tudnivalo volt dinibacsi hogy valami seggnyaloja lehet a mai politikumnak
2011. december 29., csütörtök 12:40
Sascha 1641 hozzászólás Abból van elég PETER85 !
2011. december 29., csütörtök 13:37
blenessybotond 28 hozzászólás Jégkorongpályát Sepsiszentgyörgynek
Kedves barátaim! Azt gondolom, hogy itt van az ideje annak, hogy Sepsiszentgyörgy is visszaszerezze helyét a székely jégkorong egyre erősödő mezőnyében. Csapatépítésben már megtörténtek az első lépések DE minőségi hokihoz MINŐSÉGI, fedett, pálya kell. Helyben. Ehhez meg mindannyiunknak össze kell fognunk. Kérlek benneteket támogassatok és vigyétek a kezdeményezés hírét szerte székelyországban (és nem csak). Ha már elég sokan lettünk és a polgármester úr is mellénk áll, nos, akkor már csak egy, két lépés a siker. Martin Luther King, Jr. mondta: van egy álmom. Nos az én (egyik) álmom az, hogy a fiam, aki most másfél éves, néhány év múlva a sepsiszentgyörgyi profi csapat utánpótlását erősíti majd. HAJRÁ SZÉKELYEK! Blénessy Botond http://www.facebook.com/pages/J%C3%A9gkorongp%C3%A1ly%C3%A1t-Sepsiszentgy%C3%B6rgynek/137520113028448 2011. december 29., csütörtök 16:42
eberendre 1632 hozzászólás Szerencse, hogy a néppártnak van akire számítson. A römödöszö kikre számít? Ervinke majd odatereli akit kell!
2011. december 29., csütörtök 21:36
hatsohid 16 hozzászólás Regi,vagy uj part,szerintem mindegy. A kotta valtozik,a zeneszek pedig maradnak'
Mert ugye kisiskolasok nem politizalhatnak,a nagyobbak pedig fertozottek,fuggetlenul attol,hogy emnp,mpp,vagy rmdsz' Toro T. Tibor'' tiszta lappal indulunk'' szlogenje pedig hanyingergerjeszto' varjuk ki a veget ennek a melldongeto bohockodasnak. 2011. december 30., péntek 12:57
jozsi 406 hozzászólás Toro T.Tibor az egyetlen erdelyi magyar politikus aki ki tartot Tokes metet ezert tisztelet jar neki ,nem mind mas RMDSZ es politikusok ,semi meldongetes nincs aban ha valakik adnak egy alternativat az Erdelyi magyarsagnak ezt en nem neveznem bohockodasnak.
2011. december 30., péntek 14:55
dinibacsi 4945 hozzászólás bohockodás volt a költö könyvbemutatoja,és az szkt vagy micsoda!Az igen!
2011. december 30., péntek 20:20
mumus 99 hozzászólás kurutty-Ha mégsem kapnál pártkönyvet a Demokrácia Központban, menj el nyugodtan Demeter Zolihoz, majd ő kiállít egyet, hisz:" RMDSZ-esnek lenni jó".
2011. december 30., péntek 22:16
DemeterZoltan 2 hozzászólás kutykurutty, dinibacsi és a többi ... figyelmébe!!! A fenti hozzászólók közül egyik sem Demeter Zoltán! Nem örvendek egy újabb párt létrejöttének, mert szerintem túl kevesen vagyunk, ahhoz hogy több irányba húzzuk a szekeret, de mindezekről nem én tehetek.
Demeter Zoltán mindig szokta nyíltan vállalni a véleményét és ez így lesz ezután is! És - ha hiszik, ha nem - Nemes Előd a barátom! Remélem ő is olyannak ismer, mint aki nem szokta barátait álnéven rágalmazni. Sejtem, hogy most több hozzászólás fog következni. Kérem ezek közül csak a nevüket vállaló fórumozók hozzászólásait kezeljék komolynak! 2011. december 30., péntek 22:18
Sascha 1641 hozzászólás rodejo nincs te Zoli? Meguntad azt az álnevedet?
2011. december 30., péntek 23:26
dinibacsi 4945 hozzászólás Az a baj,Demeter,hogy csak a latnok,vitriol,moni,meg a rmdsz bértolnokok nevét fedi homály,a többiek ismerjük egymást többé-kevésbé!!De,mást nem tehetek,elfogadom,hogy nem te vagy a fentsoroltak egyike sem!De meggyözödve nem vagyok!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||