Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 4., szerda: Közélet Tiszta a Csaba-víz![]() Bátran fogyasztható a sugásfürdői úton levő Csaba-kút vize, a közegészségügyi felügyelőség ellenőrzi a minőségét – tudtuk meg dr. Sántha Ferenc járványtanásztól, aki azt is elmondta, hogy az ihatatlan vizekre kötelező kitenni az erre figyelmeztető feliratot. A kérdést azok vetették fel, akik rendszeresen onnan hordják haza a vegyszermentes forrásvizet – sokan gyógyhatására is esküsznek, mások szerint egyszerűen finomabb tea és leves készül belőle. Délutánonként kisebb társaság szokott összeverődni a csorgó mellett, mindenki bödönnel vagy több üveggel érkezik, a várakozás idejét beszélgetéssel ütik el. Tavalyelőtt még a patak közvetlen közelében volt a kifolyó, tudni lehetett, hogy a megáradt víz szennyezheti a forrást, tavaly azonban A borvíz útja program részeként felújították az egész pihenőhelyet, az új csorgó hátrább és magasabban fekszik, rendes hídon lehet átjutni a rönkpalló helyett, a tágas asztalnál pedig akár nagyobb társaság is uzsonnázhat. A másik forrás, a gyengén (jelenleg egyáltalán nem) folydogáló Honvéd-kút vízminősége változó, de arról nem tudnak, hogy valakinek ártott volna. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 828Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 4., szerda 10:04
pandamaci 58 hozzászólás Nagyon jo a viz nem hagy " nyomot "maga utan. B.U.E.K.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
