Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 5., csütörtök: Közélet Házasodni nem divat (Háromszéki népfogyatkozás)A népszámlálási adatokat igazolják a háromszéki városok anyakönyvi hivatalainak számai, Háromszék lakosságának évek óta tartó fogyatkozása tavaly is folytatódott. Ami ennél feltűnőbb, a házasulási kedv nagymértékű megcsappanása — ráadásul az egyszerűsített válásnak bevezetése első évében máris akadtak hívei. A sepsiszentgyörgyi anyakönyvi hivatalban tavaly 1059 születési bizonylatot állítottak ki, egy évvel korábban 1166-ot, 2009-ben 1221-et, 2008-ban 1300-at, 2007-ben 1210-et, 2006-ban 1272-t. A számok az itt bejelentett születéseket jelentik, Sepsiszentgyörgy vonzáskörzete viszont elég nagy, hiszen a tavalyi 1059 újszülöttből mindössze 292 vált városi lakossá – és ez is a folyamatos népfogyatkozást igazolja. 2010-ben sepsiszentgyörgyi szülők lakhelyük anyakönyvi hivatalában 391 újszülöttet jelentettek be, 2009-ben 393-at, 2008-ban 420-at, 2007-ben 444-et, 2006-ban pedig 508-at. Ami az elhalálozások statisztikai alakulását illeti: 2006-ban 711, 2007-ben 698, 2008-ban 778, 2009-ben 823, 2010-ben 747, 2011-ben 753 halotti bizonyítványt állítottak ki a városházán, ezen belül Sepsiszentgyörgy lakossága 2006-ban 448, 2007-ben 457, 2008-ban 466, 2009-ben 487, 2010-ben 438, 2011-ben 420 fővel fogyatkozott. Legfeltűnőbb a házasságkötések számának alakulása, a sepsiszentgyörgyi városháza esketőtermében 2006-ban 434 pár mondta ki az igent, 2007-ben 467, 2008-ban 425, 2009-ben 429, 2010-ben 360, tavaly meg már csupán 274 pár hivatalosította kapcsolatát. Felső-Háromszék apadása A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában az elmúlt esztendőben 522 újszülöttet, 188 elhalálozást és 75 házasságkötést vettek nyilvántartásba. Tavalyelőtt 593-an születtek, 192-en hunytak el, és 118 házaspár mondta ki a boldogító igent, míg 2009-ben 544 születést, 229 elhalálozást és 125 házasságkötést iktattak. A születések száma azért ilyen magas, mert az egész Felső-Háromszéken világra jött babákat a céhes városban veszik nyilvántartásba, ugyanakkor tavaly több tucat sepsiszentgyörgyi nő szült Kézdivásárhelyen. A házasságkötések száma évről évre csökken, a párkapcsolatban élő fiatalok az anyakönyvvezető előtt nem kötnek házasságot. Kovács Mária Magdolna irodavezető elmondása szerint a kilencvenes évek elején évente 180 pár házasodott össze. (Iochom) Erdővidék kivétel A két évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva felére esett vissza a házasságkötések száma Erdővidék központjában a tavaly: míg 2009-ben 54 egybekelést jegyeztek, következő évben csak 38-at, tavaly mindössze 29-et. Szinten maradt az elhalálozások száma, az utolsó három év statisztikája: 109, 102 és ismét 109. Emelkedett viszont a születések száma: míg egy évvel ezelőtt 93-ról 67-re esett vissza, tavaly 98 babát hoztak világra. (Szekeres) Öregedik Kovászna Aggasztóak a kovásznai adatok is: egyre kevesebben kötnek házasságot, egyre kevesebb gyerek születik a fürdővárosban. Mindezekkel párhuzamosan az elhalálozások száma is csökkenő tendenciát mutat, 2009-ben 141 halálesetet jegyeztek, tavaly lényegesen kevesebbet, csak 104-et – amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy nő a kovásznaiak átlagéletkora, öregedik a város lakossága. 2008-ban 68 házasságot kötöttek Kovásznán, tavalyelőtt 57-et, tavaly csupán 51-et. A születések száma is drasztikusan csökken, az anyakönyvi hivatalban 2008-ban 250 újszülöttet jelentettek be, 2009-ben 239-et, tavalyelőtt már csak 200-at, és az elmúlt esztendőben mindössze 168-at. Megjegyzendő, a kovásznai szülészeten napvilágot látott gyerekek nem mind helybeliek, egész Orbaiszékről, sőt, Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről is jönnek ide szülő nők – mondta Dancs Ibolya anyakönyvvezető. Idén újszülöttet még nem jegyeztek Kovásznán, egy halálesetet viszont már igen. (Bokor) Ötszáz lejes válás Múlt évtől az egyszerűsített házasságfelbontás intézményét is bevezették Romániában, a gyermektelen, közös megegyezéssel, anyagi osztozkodási viták nélkül válni kívánó párok a polgármesteri hivatalok anyakönyvi hivatalában is érvényteleníthetik házasságukat a helyi önkormányzatok által megállapított illetékért. Sepsiszentgyörgyön 19 házaspár élt e lehetőséggel, esetenként ötszáz lejért érvénytelenítették frigyüket. Kézdivásárhely ugyanekkora illetéket szabott meg, ott három pár használta ki a lehetőséget. Barót ugyancsak ötszáz lejes házasságfelbontási taksát állapított meg, de az erdővidéki városháza kasszája ilyen illetékkel nem gyarapodott. Kovásznán csupán száz lejbe került az anyakönyvi szétválasztás, ott négy pár kérte ily módon kapcsolatuk megszüntetését. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1245Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 5., csütörtök 14:42
nonsens1 560 hozzászólás Talán nem olyan naiv senki,hogy azt higyje Háromszék lakosságának száma növekedni fog.Én legalábbis nem érzem magam ilyen naivnak.Romániából menekülni kell,menekülni,legalábbis addig amig ez a rablóbanda irányítgatja az országot.Az a bizonyos fény az alagút végén sehogyan sem akar előtünni,lehetséges,hogy az a baj,hogy végtelen ez az alagút,egészen a túlvilágig vezet.A mostani vezérkar bizony elmehetne meggyőződni erről
2012. január 5., csütörtök 15:18
dinibacsi 4945 hozzászólás A statisztikában fel kellene tüntetni a gyerek szinét is,mert tetszik vagy nem,a születések 9o%-ban barnára sikerülnek!Akkor pedig inkább a negativ szaporulat!
2012. január 5., csütörtök 15:38
malmos 1228 hozzászólás Na ebben már utolértük 20év alatt nyugatot!Kérdés csak az,hogy az életszínvonalunk mikor éri utol az övékét?!
2012. január 5., csütörtök 19:03
nagydoki 30 hozzászólás Hát persze,hogy csökkent a házasulandók száma, mert a roma közösség két-három évvel ezelőtt eszeveszett házasodási folyamatba kezdett, hogy megkapja a vele járó pénzösszeget. Nincs pénz, nincs házasság ! Nincs pénz, nincs gyerek ! Ez a dolog nyitja .( Most megint lesz pénz, megint lesz szerecsen gyerek !)
2012. január 6., péntek 07:53
Mirke 2733 hozzászólás Majd a buzik fellendítik a statisztikát ! Szilveszter éjszakáján a főtéren láttam csókolózni őket, döbbenetes volt . Ha nem lettek volna velem gyerekek a seg.gükbe rugtam volna !!
2012. január 6., péntek 10:20
hallo 399 hozzászólás Bemocskoltad volna a lábadat
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||