Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 9., hétfő: Máról holnapra Csöng a telefonPoénosnak szánt mondatot olvastam a minap: az egyetlen ember, aki tudja, mi is igazából a helyzet a magyar gazdasággal, nem veszi fel a telefont. És tényleg: a közhalandónak – az anyaországinak sem, hát még az elszakított országrészekben élőnek – fogalma sincs arról, mi is történik igazából ezekben a napokban-hetekben Magyarországgal. Illetve Magyarországon. A nemzetközi hitelminősítők terrorizmusával szembeni haragunkban azt már jó néhányan eldöntöttük, hogy sóhivatal az egész, és menjenek a fenébe. Az első nagy hitelező, Fugger óta – állítólag a nevéből ered a "fukar" szavunk – tudjuk, hogy a bankok nélkül semmi sem mozdul a sártekén, az érinthetetlenek kasztjába emelt minősítők pedig a pénzintézetek nótáját fújják. Ennek ismeretében érdemes hát kezelni a dolgot, és nem másként vagy többként. Mit kezdjen azonban az ember, ha olyanokon akad meg a szeme, miszerint José Manuel Barroso európai bizottsági elnök több forrás szerint is azt kérte munkatársaitól, hogy tartsák erős nyomás alatt a magyar kormányt. Az ilyen és hasonló, egyszerűen érthetetlen dimenziókat érintő európai és amerikai nyilatkozatok láttán okkal horgad fel bennünk a düh: mit és kit képvisel ez az egész uniós vircsaft? A tagállamok összességét biztosan nem, amit az is jelzett, hogy a novemberi-decemberi válságtanácskozások során a nagyok és erősek egymás között alakították ki az új játékszabályokat, figyelmen kívül hagyva gyengébb partnereik elképzeléseit. Mi több, meg sem hívták az éppen soros, az utólagos értékelés szerint az utóbbi ciklusok legjobb elnökségét biztosító Lengyelország képviselőit. A magyar fizetőeszköz elleni év eleji offenzíva – már a korábbi magyar kormány fő pénzügyőre, Oszkó Péter is spekulatív támadást emlegetett – arra késztette az Orbán-kabinetet, hogy bejelentse: kész elfogadni a legszigorúbb felügyelettel járó IMF-készenléti hitelt is. Az államadósság és az ország nagy kitettsége a külföldi finanszírozásnak valóban súlyos kényszerítő körülményegyüttes, hiszen a magyar államadósság közel fele már euróban és dollárban jegyzett állampapírokban van, a forint gyengülése pedig egyre feljebb tolja az államadósságot, holott az állam visszafizeti a lejáró állampapírokat. És akkor itt van Barroso nyomásgyakorlási felszólítása. Igaz, itt van az Európai Néppárt Magyarország melletti kiállása is, válaszul az EP három másik frakciójának felszólítására, hogy a vitatott magyar törvények és az alaptörvény miatt zárja ki soraiból a Fideszt. Ott van viszont a magyarországi ellenzék lejárató kampánya is. De hol van a nemzet- és országféltő felelősség, az európai egység iránti aggódás. És főleg: miért nem veszi fel már valaki a telefont? Szerző: Csinta SamuCikk megjelenítése: 4123Olvasóink értékelése: 2.55Szavazatok száma: 33Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 9., hétfő 08:07
PityiPal 1632 hozzászólás Erre a sajátságos demokráciára tanítja a fejlett nyugat a "bunkó" keleteurópait...?
Gyarmat marad Magyarország is, mint a többi exkommunista állam, csak a szél iránya változott! 2012. január 9., hétfő 08:23
Ferencz 2984 hozzászólás "...és amerikai nyilatkozatok láttán okkal horgad fel bennünk a düh: mit és kit képvisel ez az egész uniós vircsaft?"
Interjú az Amerikai Magyar Koalíció elnökével Kik súgják a bírálatot? G. F. P. - vilag@hetivalasz.hu Utolsó módosítás: 2011.12.23. - 14:46 Létrehozás: 2011.12.04. - 11:06 Újságcikkek tartalmát is befolyásolják Amerikában azok, akik itthon ellenzékben politizálnak - állítja Maximilian Teleki. Ennek ellenére szerinte a két ország kapcsolatai jók - Az amerikai politikusok és a sajtó menetrendszerűen bírálja a magyar belpolitikát. Ön szerint mi nem tetszik az Egyesült Államoknak? - A hazai közvélemény általában eléggé egyoldalúan csak az amerikai bírálatokról értesül. A magyarországi balliberális sajtó előszeretettel fújja fel a problémás ügyeket, és kevés szó esik a két ország kapcsolatainak pozitív voltáról.....A magyar médiatörvénnyel vagy az új alkotmánnyal szembeni egyes washingtoni bírálatok mellett a mérleg másik serpenyőjébe a két ország közti kapcsolat pozitív aspektusait kell tenni. - De a felszín alatt az Egyesült Államok gyakran bírálja a magyar kormányt, például Hillary Clinton külügyminiszter a kabinet túlhatalmát emlegette. - Clinton régóta ismeri Orbán Viktort. Talán éppen ezért engedett meg magának ilyen kritikai észrevételt. Washingtonban - más ország viszonylatában is - érzékenyen reagálnak minden demokratikus deficittel kapcsolatos hírre. Clinton mint gyakorlott politikus azonban tisztában van a széles körű változások végrehajtásával járó kihívásokkal, melyekkel az Orbán-kormánynak meg kell küzdenie. Nem hiszem, hogy az amerikai kabinet megkérdőjelezné a magyar miniszterelnök döntéseinek motivációját, vagyis hogy a dolgokat jobbá szeretné tenni. - Ugyanakkor a kongresszusi képviselők úgy kritizálják a magyar médiatörvényt, hogy azt nem is olvasták. - Az amerikai demokraták előszeretettel idéznek baloldali forrásokat. Ha megnézzük az elmúlt húsz év történetét, mind a republikánus, mind a demokrata kormányzatok baráti kapcsolatokat ápoltak a baloldali adminisztrációkkal az összes egykori kommunista országban. Ennek az az oka, hogy a volt reformkommunisták professzionális módon építették ki kötelékeiket Amerikával. A médiatörvénnyel kapcsolatban a megtévesztő és hiányos információk a magyar "baráti" baloldalról érkeztek. Ezek a magyar "barátok" lobbitevékenységet is folytattak, amihez az is hozzátartozik, hogy befolyásolják egy-egy cikk megjelenését a nyomtatott sajtóban. Ilyet sok kormány csinál, de más ellenzéki pártok is élnek ezzel az eszközzel. - Vagyis a magyar kormány lobbitevékenysége gyengébb, mint az ellenzéké? - Úgy látom, a hivatalos Magyarország inkább szakmai kihívásnak tekinti az országimázs kialakítását. Ami nem könnyű feladat, ha meggondoljuk, hogy az olyan országok, mint Oroszország és Kína évente milliókat költ lobbizásra. A térség más országai, például Románia és Szlovákia is jelentős összegeket áldoz Washingtonban vagy Brüsszelben, hogy a döntéshozókat befolyásolják. Magyarország inkább a Budapestről érkező politikusok meggyőző erejében bízik, mintsem a fenti módszereket alkalmazza, és az együttműködésre helyezi a hangsúlyt. És azért ez is meglehetősen sikeres eljárás. 2012. január 9., hétfő 08:47
padi 24 hozzászólás "Igaz, itt van az Európai Néppárt Magyarország melletti kiállása is" Az a kiallas mar reg nem oszinte tamogatas, sot a Neppartnak is nagyon kinos amit a magyar kormany csina.l
Ha valaki fube-faba belekot utana ne csodalkozzon, hog yjon a jol megerdemelt saller. A szomoru csak az, hogy ezt a sallert eg yegesz orszag erzi meg, sot mi kulhoni magyarok is, mert ne gondolja senki, hogy egy elszigetelt Magyarorszag tudni fog ertunk eredmenyesen lobbizni. Az, hog ymi erdelyi magyarok tovabbra is bevesszuk ezt a paranoid, mar-mar konspiracios teoriava duzzado nevetseges magyarazatat Orbannak az csak minket minosit. 2012. január 9., hétfő 09:25
klathie 23 hozzászólás padi :arra amit most írtál nálunk azt mondják , hogy ,,Quatsch"!Magyarra lefordítva :üres , értelmetlen szövegelés .Soraid szerint fogalmad sincs az EP -ben folyó pártharcról .,,Valaki fübe-fába beleköt"-hát igen , sokan nem bírják azt , hogy másoknak saját véleményük is van és nem hajolnak a földig , bókolva elöttük .De gondold meg :Gyurcsányt szinte levegöként kezelték .Az szebb volt?
A mostani Kormányt pedig nem egyedül Orbán alkotja .A döntésekbe mások is beleszólnak . 2012. január 9., hétfő 09:48
padi 24 hozzászólás @ klathie : ha kicsit utananezel, meglatod, hogy az EPP mar valoban csak fel szajjal all ki a jelenlegi magyar kormany mellett (http://www.epp.eu/pressnew.asp?artid=1780) nagyjabol azt mondjak hogy támogatni fogjak a Bizottsag ajanlasait, amelyek biztosítjak, hogy Magyarorszag teljesen mertekben megfeleljen az europai unios jognak. - es mondjak ezt akkor, mikor az EPP egyik alelnoke Orban Viktor.
A sajat velemenyrol meg ebben az esetben a szoke no az autopalyan vicc jut eszembe . Bokolast nem var el senki, de a diplmacia azert nem arrol kene szoljon hog yszerdan bejelentjuk hogy az IMF az ordogtol valo, es penteken meg, hogy meg szeretnenk vele egyezni. Ket ev Fidesz kormanyzas utan bebizonyosodott, hogy az altaluk nemortodoxnak nevezett gazdasagpolitika teljesen eredmenytelen. Az Orban kormany legnagyobb hibaja, hog yfontosabb az egoja az orszag erdekeinel es nem ismeri be a hibait, hanem tovabb megy fejjel a falnak. Gyurcsanyt meg ne hozzuk ide, az o hibai nem hiszem hog yfeljogositanak Orbant a hasonlo nagy elkurasokra. 2012. január 9., hétfő 10:01
malmos 1228 hozzászólás Érdek, gazdasági érdek!Egyszerűen a gazdagabb nyugat manipulálja a szegényebb keletet,hogy nehogy felzárkózzunk,mert akkor ki fogja elgondozni,olcsó munkaerővel,olcsón kiművelt agyakkal,orvossal ellátni őket?Modern rabszolgák vagyunk,kényszerítenek,hogy elhagyjuk szülőföldünket családunkat és oda menjünk ahol éppen munkaerőszükséget van!Így akarják egybeolvasztani, Euramerikát csinálni a kis nemzetekből,miközben a nagyobb nációk(francia,német ,angol) verseng és dominál!Mi többiek csak csicskáknak,szükséges rossznak tekintendők vagyunk ,akikkel kiváltották ideig -óráig a török és afrikai bevándorlókat!Maga Merkel asszony kimondta,hogy megbukott a multikultúralizmus ezt ők úgy értik,hogy az EU-n belüli elvándorlást inkább kedvelik,mint kívülálló polgárok bevándorlását!Ehhez viszont olyan éeltkörülményeket,kell teremteni keleten,hogy nagyságrendbeli bérkülönbségek legyenek!Magyarországról ezelőtt 10évvel alig járt ki pár sváb dolgozni,mert az életszínvonal közelebb volt nyugatéhoz mint ma!Ezért szívják a fogukat,nekünk olájiában,akkor is ***** volt! 90 után minden épkézláb fiatal ment volna tőlünk dolgozni,de vízumkényszer volt 2002 -ig ,be sem nagyon tudtuk tenni a lábunkat nyugatabbra!A magyar testvérek már 90 után szabadon jöhettek .mehettek és mégse nagyon mentek,ma már nem így van rákényszerítették őket is a vándorbotra!A tőke ilyen ,csak egy szent a profit!Az ember csak eszköz!Nyugatiaknak szociális kapitalizmus, keletieknek vadkapitalizmus!Orbán "sajnos" a széllel szemben pisil,de nem sokáig ,ha így megy kinyírják a p(o)én(z)ügyi rendszert és azok "ütik agyon" akik rájuk szavaztak!
2012. január 9., hétfő 10:26
deker 77 hozzászólás "A magyar fizetőeszköz elleni év eleji offenzíva – már a korábbi magyar kormány fő pénzügyőre, Oszkó Péter is spekulatív támadást emlegetett"
tényleg, Csinta úr? olvassa csak el még egyszer, hátha jobban megérti. ha már utal rá Oszkó Péter: Támadnak a spekulánsok Az a gazdaságpolitika, melynek eredményeként olyan tartós forintgyengülés következik be, és ezáltal úgy nő történelmi csúcsára az államadósság, hogy az nemhogy kedvezőbb jövedelmi helyzetbe hozná a lakosságot, de elértékteleníti a forintalapú megtakarításait, miközben megsokszorozza devizaadóssága értékét, semmilyen racionális indokkal nem magyarázható. Tavaly december elején Orbán Viktor egy rádióinterjújában arra figyelmeztette a nemzetet, hogy december közepe után néhány nappal újabb spekulációs támadás fogja érni a forintot. Persze már akkor kérdésként merült fel, hogy egy ilyesfajta váratlan, és hatásában általában éppen a kiszámíthatatlanságból erőt merítő pénzpiaci akciósorozat esélyét ugyan hogy láthatja magabiztosan előre a kormány, s ha már ennyivel előre látja, miért tartja mégis elkerülhetetlennek. A magam részéről a Facebookon vezetett blogoldalamon röviden annyival kommentáltam a bejelentést, hogy Lázár Ervin egyik meséjéből idéztem, amint Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon úgy próbálta hatalmába keríteni a Négyszögletű Kerek Erdő lakóit, hogy rendre azzal ijesztgette őket, miszerint támadnak a pomogácsok. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a pomogácsokat valójában ő találta ki és alakította, különböző elrejtett szerszámokkal ő keltette azokat a zajokat, amikkel direkt a frászt hozta az erdő naiv és hiszékeny lakóira. Nem tudom megmondani, miért, a kormánynak az a kommunikációs gyakorlata, hogy a lakosságot folyton-folyvást a spekulánsokkal ijesztgeti és minden kedvezőtlen pénzpiaci fejleményt velük magyaráz, már akkor kísértetiesen erre a mesére emlékeztetett. Hiszen a forint árfolyammozgásán pontosan, napról napra nyomon követhető minden egyes kormányzati lépés és bejelentés, senki nincs tehát olyan hatással ma az árfolyammozgásokra és nincs, aki olyan mértékben ki tudná lendíteni a nemzeti valutát bármely nyugvópontjáról, mint az ország kormánya és az ő nevében megnyilvánuló kormánypárti politikusok. Kétségtelen persze, hogy az ország kiszolgáltatottságának a felhalmozott adósságállománya nem tesz jót, bár tegyük hozzá, hogy a jelenlegi adósságállományunk nagyjából az uniós átlagnak felel meg. Az a magyar virtus pedig végképp nem befolyásolja aktuális kitettségünket, hogy hazánk az adóssága döntő részét már a válság előtt felhalmozta, viszont 2009-ben olyan erővel lépett a fékekre, hogy mindenki más hirtelen hozzánk romlott. Viszont tény, hogy ilyen mértékű adósságállománnyal több más ország egész tisztességes gazdasági kormányzást képes végrehajtani, anélkül, hogy hozzánk hasonló kamatfelárat kellene fizetnie vagy szóbeszéd terjedne a csődjének esélyeiről, pláne, hogy segélyhitelért a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz kéne fordulnia. Ennek pedig nem más az oka, mint a vitathatatlanul elhibázott hazai gazdaságpolitika, az a tény, hogy ha a továbbra is hurráoptimista kormányzati kommunikáció és az államosított nyugdíjvagyonnal kozmetikázott költségvetési kimutatások mögé nézünk, akkor kiderül, hogy az elmúlt másfél évben olyan eladósító politika folyt, mint utoljára a Medgyessy- vagy az első Gyurcsány-kormány alatt. A tavalyi költségvetési hiány a magánpénztári vagyon mint tartalék felélése nélkül a GDP 7 százaléka körül lenne, az államadósság pedig még a tartalékok teljes felélése mellett is nőtt és történelmi csúcsra ért. Eközben, ha logikusan a tartalékfelélést is a kiszolgáltatottságunk, azaz a tényleges eladósodottságunk növekedéseként vesszük számításba, s gyors fejszámolással megpróbáljuk meghatározni, hogy merre tartana az államadósság a nyugdíjpénztári vagyon rekvirálása és elherdálása nélkül, akkor egy GDP-arányos 90 százalékos érték közelébe érkezünk. Mindez ráadásul úgy történt, hogy az ezermilliárdokban is alig számolható pénzszórásnak nemhogy csekély növekedési hatásai sem voltak, de a hozzánk hasonló piaci konjunktúrahatásoknak kitett régiós országok közül nekünk alakulnak a legrosszabbul a kilátásaink, sőt, idén nagy valószínűséggel akár recesszióba is süllyedhetünk. Ha létezik értelmetlenül eladósító és kiszolgáltatottságot növelő gazdaságpolitika, akkor ez biztosan az. Merthogy kétségtelenül elfogadhatatlan fedezetlen hitelből akár szociális kiadásokat is teljesíteni. Így mindig is politikai véteknek fog számítani például a 13. havi nyugdíjak rendszerének olyan bevezetése, amelynek a gazdaság által megtermelt forrása sosem volt meg, s az eladósodottság folyamatos növekedését eredményezte, még akkor is, ha eközben jövedelemtöbbletet biztosított a lakosság egy széles rétegének. De ezzel szemben az a gazdaságpolitika, melynek eredményeként olyan tartós forintgyengülés következik be, és ezáltal úgy nő történelmi csúcsára az államadósság, hogy az nemhogy kedvezőbb jövedelmi helyzetbe hozná a lakosságot, de elértékteleníti a forintalapú megtakarításait, miközben megsokszorozza devizaadóssága értékét, semmilyen racionális indokkal nem magyarázható. Aktuálisan nem a lakossági osztogatások miatt borult fel a pénzügyi egyensúly és döntött negatív rekordot az államadósság, az országkockázat, az állampapírhozamok, általában a hitelkamatok vagy a forintárfolyam, hanem az államháztartás és a lakosság vagyoni és jövedelemi pozícióit egyaránt romboló gazdaságpolitikai randalírozás eredményeként. * Eközben a forint árfolyamát láthatóan nem önmagában az eladósodottságunk nagysága befolyásolja, hiszen az a 2009-2010-es válságkezelés során sem volt lényegesen alacsonyabb, legfeljebb a további radikális növekedését lehetett megfékezni, azonban még akkor is képes volt a hazai gazdaságpolitika az árfolyamstabilitást biztosítani. Ami azóta lényeges különbség, az nyilván nem az eladósodottság szintje, hanem ahogy azt és általában a pénzügyeket az aktuális kormány kezelni próbálja. A kiszámíthatatlan, céltalan és politikai logikával mérve is egyre inkább értelmetlen nyilatkozatokkal kísért ügyetlen gazdaságpolitikai próbálkozások és kísérletezgetések ugyanis 2010 nyara óta folyamatosan értéktelenítik el a nemzeti valutát. Miután pedig a nemzeti valuta gyengülésének folyamata jól látható kormányzati beavatkozások eredménye, arra spekulálni, abból anyagi hasznot hajtani olyan piaci szereplők, akiket az ilyesfajta önsorsrontó kormányzati aktusok rendre meglepetésszerűen értek, csekély mértékben lehettek képesek. A kormányzati aktusok okozta árfolyamváltozásokkal spekulálni ugyanis leginkább az tud, aki ezen aktusokról korábban értesül, mint a piac többsége. Mindenki más pedig a kárait próbálja mérsékelni. Ez a sajátos összefüggés józan ésszel megválaszolhatatlan kérdések sorozatát veti fel. Például, hogy mi okunk volt a Nemzetközi Valutaalappal akkor összeveszni és háborúsdit játszani, amikor már egy éve, lényegében 2009 nyara óta nem hívtunk le hitelt tőlük, azaz valójában csekély mértékben függött tőlük a kormányzati mozgásterünk. S mi értelme volt annak a kártékony költségvetési, adó- és pénzügypolitikának, melynek eredményeként viszont alig több mint egy évvel később kiszolgáltatott helyzetben kellett visszakullogni hozzájuk? Ekkor pedig miért kellett úgy kinyilvánítani a hirtelen feltámadt együttműködési szándékunkat, hogy arról a nyilvánosság előtti bejelentés pillanatáig senki, sem egyes kormánytagok, sem maga a Nemzetközi Valutaalap nem hallott? De ha már kezdeményeztük az új együttműködést, miért kellett alig valamivel később az első adandó alkalommal, belpolitikai szempontból egyébként olyan súlytalan kérdéseken, mint például a stabilitási törvény elfogadásának időzítése, azonnal összerúgni velük a port? S hogy fordulhatott elő, hogy miközben az unió és a valutaalap képviselői már eltávoztak, a kormány még úgy tárgyalt a bankszektor képviselőivel, hogy ezt a szerencsétlen fejleményt elfelejtette megemlíteni? Továbbá miként lehetséges, hogy amikor egy ilyen szerencsétlen tárgyalási fordulat kedvezőtlen pénzpiaci hatásait minden más országban nyugtató jellegű kormányzati nyilatkozatok próbálnák enyhíteni, nálunk olyan kijelentések fokozták az idegességet, mint hogy a valutalap úgyis visszatér, mert sok pénzzel tartozunk neki, amit nyilván vissza akar majd szerezni? Vagy mi ok volt rohamléptekben, a titokban benyújtott bizottsági módosítókkal súlyosbított jegybanki szabályozást úgy elfogadni, hogy napokkal később már olyan ígéretekkel igyekszik a kormány a tárgyalófeleket nyugtatni, miszerint majd a felmerült igények szerint módosítjuk a törvényt? S amikor történelmi mélypontra zuhan a forint és 320 fölé emelkedik az euróárfolyam, a hazai választók által kevéssé járatott, pénzpiaci befektetők által viszont annál pontosabban követett külföldi lapokban milyen kifejezett céllal nyilatkozik arról a pénzügyi kormányzat egyik képviselője, hogy nekünk valójában nem is olyan fontos megállapodni a nemzetközi szervezetekkel? S alig egy nappal később hogyan változhat hirtelen a kormányzati álláspont úgy, hogy feltétel nélkül készek vagyunk tárgyalni, s a minél gyorsabb megállapodásra törekszünk? De általában is felmerül a kérdés, hogy vajon azok a kormánypárti politikusok, akik olykor zárt körben, de máskor még a nyilvánosság előtt is eldicsekednek devizabetéteik nagyságával, miért tesznek rendszeresen a forintárfolyamot durván befolyásoló, intenzív napi kilengéseket előidéző, kis időközökkel egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat? Annyi mindenesetre világos, hogy ilyen romboló hatású kormányzati működés és ilyen arányú bizalomvesztés után nem sok más kiút maradt, mint újra megegyezni a segélyhitelt nyújtó nemzetközi szervezetekkel, bármilyen politikai arcvesztéssel jár is. Ha viszont így van, akkor az addig tett önellentmondó nyilatkozatok, kormányzati következetlenségek a politikai arcvesztés nagyságát és hatásait csak növelik. Eközben az ilyen, a józan ész szabályainak ellentmondó cselekedetek és nyilatkozatok gazdasági értelemben, pénzügyi hatásaikban is csak károkat okoznak. Gyarapodni, gazdagodni legfeljebb az tud belőlük, azaz spekulálni leginkább az tud velük, aki kellő precizitással előre tudja vagy sejti a bekövetkezésüket. A hagyományos piaci befektetőknek, pénzpiaci szereplőknek az ilyen kormányzati politika teljes mértékben kiszámíthatatlan és riasztó, és az egyetlen rá adható válaszként mérsékelni próbálják a felmerült veszteségeiket és menekülnek a hasonló politikát folytató országok adósságpapírjaiból, befektetési eszközeiből és valutájából. http://hvg.hu/velemeny/20120106_oszko_forintzuhanas 2012. január 9., hétfő 10:42
dinibacsi 4945 hozzászólás hát,ehez a cikkidézö papagályhoz nincs türelmem!Mafla gyermekem,ha van saját véleményed,rendben,ird le saját szavaiddal,de ne ronditsd itt a szinvonalat nap mint nap mások véleményének bemásolásával!!!
2012. január 9., hétfő 10:52
deker 77 hozzászólás türelme Csinta úrnak sem volt, ő is azért akadhatott el már a címnél
hátha legalább most végig elolvassa azt, amire az újságírása közben utal 2012. január 9., hétfő 11:10
Bence 143 hozzászólás A kilencvenes években kikacagtuk azokat, akik az új világrendről és a globális kormányról beszéltek. Lehet, hogy nekik volt igazuk...?
2012. január 9., hétfő 11:18
klathie 23 hozzászólás padi:utánanéztem , és nem ma . A bókolást pedig igenis elvárják .Gyurcsányt pedig más szemszögböl említettem .
2012. január 9., hétfő 11:25
Ferencz 2984 hozzászólás "A saller (sallet vagy salade) a kései lovagkor sisaktípusa." Ha már viseled, tudjad, hogy vizor is van rajta. Egyébként, ha te erdélyi magyar vagy, én antarktiszi székely, amely, úgy-e nincs is. Az elszigetelt anyaország MÉG fog tudni lobbizni, - egyébként, ha túléli ezt az aljas külső-belső támadássorozatot, nem sok időre marad egyedül, elszigetelten - míg a NEM LÉTEZŐ, nem tud. Én, részemről vállalom a minősítést. Fejtsed ki, kérlek!
2012. január 9., hétfő 11:31
dinibacsi 4945 hozzászólás Padi,csak annyit:az Orbán kormány volt az egyetlen,aki egyenrangu félként kezelt minket,künnrekedt magyarokot!Ezért jöhettek ti a propagandával,ellene,nem fog menni!Lehet,hogy ez volt a legnagyobb vétke,mert azonnal európának eszébe juttatta a Nagy magyarországot,és felébredt bennük a rossz lelkiismeret,mert tudja mindenki,kinek köszönhetjük a mai helyzetünket!A másik,miért várjuk mi mindig mástol,hogy segitsen mnekünk megoldani a saját problémáinkat!Tettünk mi valamit az utobbi 15 évben azért,hogy autonomiánk legyen,ehgyetemeink legyenek?Az ég világon semmit,és most höbörögsz Orbán ellen!Nekünk,ittélö magyaroknak kellene valamit tenni,nem várni a sült galambot,de erre ugy látszik,képtelenek vagyunk,ezért mocskoljuk azokat,akik megprobálják,ahelyett,hogy egyemberként kiállnánk mellettük!Szégyen!
2012. január 9., hétfő 11:32
malmos 1228 hozzászólás Igazad van Padi mindkét elitet(MSZP+FIDESZ(KDNP)) a szocialustaelvek jegyében neveltek fel,ők járhattak egyetemre,nyugatra..stb az egyik megtanult hazudni a hatalomért a pénzért és milliárdos lett!A másik megpróbálta becsületes úton, de hamar észhez tért, hogy járhatatlan és már a ***** miliárdos elvtársakkal lehet csak üzletelni!Tehát az a kérdés,hogy a háttérben tovább üzletelnek a milliárdos KISZvezérek a százmilliós helyi KISZtitkárocskákkal?!Szegény magyar nép,mindig csak szemetekből lehet vezető?!Nagyapám azt mondta a kommunizmussal feljött a sz@r a víz tetejére!Sajnos még mindig zavaros ezért lehet jól halászni benne!Szegény magyar nép ,nem elég,hogy a környékbeli Trianoni kistigrisek marcangolnak,belülről is támadjuk magunkat!Nem csoda megérett a magyar narancs(mifelénk "omul nou"- nak hívták!) és keserű,savanyú és miatta sanyarú az életünk!
2012. január 9., hétfő 11:43
padi 24 hozzászólás @ klathie: a konnyites kedveert belinkeltem korabbi hozzaszolasomban az EPP hivatalos nyilatkozatat, hogy ne gondold, hogy uresbe beszelek. Erdemes beleolvasni
@ Ferencz: a nemzeti identitasomat hadd dontsem el en es ne az, hogy viszonyulok nehany nemzeti kontosbe otlozott amokfuto politikus magatartasahoz. "Aljas kulso-belso tamadas"? - mikor vallalhatatlan donteseket hozol, visszaelsz a politikai ahtalmaddal, akkor vallald az erte jovo kritikakat is. 2012. január 9., hétfő 11:47
nonsens1 560 hozzászólás Miután elolvastam ezt a cikket,arra következtetésre jutottam,hogy az egészből nem értek semmit.Pont Barosso az aki nyomásgyakorlásra biztatja a munkatársait Magyarországgal szembe.Hát uraim,ez hallatlan.És akkor jönnek az ilyen vadmarha deker félék,akik mindenféle mit tudom én honnan összeszedett kotyvalékkal próbálják teletömni a fejünket.Nahát te gerinctelen,bekötött szemű Mszp barát + galeri,ne feledjétek Gyurcsány szavait ˝˝hazudtunk reggel,hazudtunk este ˝˝és hazudtak éjjel-nappal egy húzamba,mondom én,amig kormányon voltak.Ti hol a magasságos nagynyavalyában voltatok,miért nem irkafirkáltatok ilyen ökörségeket mint most ?Vagy a gyurcsány kormány viselt dolgai tetszett nektek ?Tetszik nektek az,hogy Barosso mit művel,mert Orbán Viktor nem nyalja a seggüket?Tetszik nektek az a lejárató,aljas kampány amit az Mszp folytat az egész világon a saját nemzete ellen ?mert a saját nemzete ellen kampányol.Mit gondoltok,olyan alkotmányt kellett volna csináljanak amit az Únió ,vagy Amerika diktál ?Vagy hajlongani kellene,néhány külföldi bankár előtt hitelért,amiért el kellene adja Orbán az országot ?Egyeltalán ki vagy mi ez az Európai Únió ?Mit nyertek ezek a kommunizmús átkaitól nagynehezen megszabadúlt keleti országok? Lassan-lassan gyarmatokká válna,elvesztik létüket.Ezt akarják az európai nagyok.Vagy hasraesel akaratuk előtt,vagy pusztúlásra itélnek.
2012. január 9., hétfő 11:52
dinibacsi 4945 hozzászólás A Szovjetunio jogutodja,csak tankok helyett benkokkal operál,és jobban!!
2012. január 9., hétfő 12:01
malmos 1228 hozzászólás Igen !A háború folyik,csak nem lőnek!Kell a termőföldünk,a vizeink,a fáink, az aranyunk legszívesebben ledobnának egy pár atombombát (hogy eltakarítsanak a Kárpátmedencéből),ha éppen nem szennyezné a földet amit megívának szerezni!Per pillanat a "szent liberalizmus" nevében felvásárolták a nemzet 30%-át ,csak ők még nem tudják,hogy csak rövid távon haszonélvezői ennek az üzletnek!Ők imádnak szolgák lenni ,és elvárják,hogy mi is szolgalelkűek legyünk,mindegy milyen rendszer van csak egy forinttal többet kapjanak mint a másik,és ezek az emberek papolnak szolidaritásról,szociális hálóról(miközben vezetőik multimilliárdos tolvajok!) amikor az anyjukat is eladják két fillérért!
2012. január 9., hétfő 12:04
deker 77 hozzászólás @nonsens1: "Miután elolvastam ezt a cikket,arra következtetésre jutottam,hogy az egészből nem értek semmit"
veled kapcsolatban én ezen egy cseppet sem csodálkozom megcsócsálom: a cikkében Csinta úr egy olyan oszkói véleményre hivatkozik, aminek sajnos, ő is csak a címét olvasta. de azért mégis utal rá. célja ezzel ? hát hogy téged még ennél jobban is összezavarjon. ezen próbálok segíteni 2012. január 9., hétfő 12:16
bjanos 905 hozzászólás nonsens1 a beirásod nagyon reális.
2012. január 9., hétfő 12:47
klathie 23 hozzászólás nonsens1:igazad van.
2012. január 9., hétfő 13:01
jozsi 406 hozzászólás deker es tarsai huzatok haza a budos francba nektek nincs erkolcsi jogotok hogy a szekelyekel szoba aljatok egyszer el adtatok minket most meg el adnatok a maradek magyarsagot, azt jol tudjatok hogy Magyarorszag kicsi alam, es peldat statualtok hogy a tobi EU s alam is tanuljon belole ,de kozeledik a vihar es akor ami nem lesz a fahoz jo szorosan kotve mind az egeszseges lapi azt majd viszi a szel, ti elhamvadt megsargult fagyongyok.
2012. január 9., hétfő 13:12
deker 77 hozzászólás lyol van, jozsi, meggertetellek. eszt a szimvolallat szerrintem se nem erdemes lerrontani
a cikkben felbukkant csúsztatáshoz valami észrevételed ? 2012. január 9., hétfő 13:19
dinibacsi 4945 hozzászólás by-by deker,senki nem kért rá,hogy "emeld a szinvonalunkat"
2012. január 9., hétfő 13:26
deker 77 hozzászólás bye-bye, ha mégy, dinibacsi.
eszembe sem jutna emelni. pont így jó, ahogy van 2012. január 9., hétfő 13:30
ozi 347 hozzászólás deker te mesz Palesztinaba vagy anemzettarsaidat hozod Panoniaba??
2012. január 9., hétfő 14:34
dinibacsi 4945 hozzászólás emelni én sem akarok,metéltkém!
2012. január 9., hétfő 14:45
deker 77 hozzászólás ne is tedd. heresérvvel én is ódzkodnék az emeléstől. vigyázz magadra
2012. január 9., hétfő 15:16
dinibacsi 4945 hozzászólás te irtad,deker az emelést,és remélem,nincs heresérved is,ugyis van ott baj elég!
2012. január 9., hétfő 15:23
padi 24 hozzászólás Emelkedik itt a szinvonal, vegso ervkent jon mar a zsidozas is. Szegeny dekker csak a szerzonek egy targyi tevedesere hivta fel a figyelmet es mikor a hozzaszoloknak nincs mas ervuk, batran ajanljak a kozel-keleti nyaralast.
Szamomra minidg is furcsa volt, hogy kisebbsegikent hogyan lehetnek kozulunk sokan ennyire intoleransok. Az ember valahogy elvarna egy kisebbsegben elotol hog yerzekenyebb bizonyos kerdesekben. De ez maradjon csupan koltoi kerdes, nem szeretnem ezzel egy kis hozzaszolasos pandora szelencejet megnyitani 2012. január 9., hétfő 15:28
picike 373 hozzászólás Fognak ők még félni a magyartól.
2012. január 9., hétfő 15:34
deker 77 hozzászólás mutasd meg, hogy előtted hol említettem én "emelést". kronológiailag.
egyúttal azt is észreveszed majd, hogy a "szinvolalat" is te hoztad be a képbe. és említettél te még más egyéb szavakat is, de azok a jelen összefüggésben egyelőre még nagyon súlytalanok. csak, hogy a makacs tények mellett maradjunk. az egyéb bajaidat most leszámítva. 2012. január 9., hétfő 15:38
dinibacsi 4945 hozzászólás padi,nem erröl van szó,de az ilyen dekerekböl fröcsög a rosszindulat,direkt örvendenek,ha Magyaro.t meg Orbánt bántalom éri!!És a kioktató,lekezelö stilusukkal,valamint azzal,amit képviselnek,megkapják esetenként!Amugy semmi bajunk semmilyen kissebbséggel,de illene viselkedni is esetenként!Értelmesen megirtam neki,semmi sértö szándék nélkül,hogy irja saját véleményét,ne bombázzon itt minket mindenfélle irományok bemásolásával,attol függetlenül,hogy a nonsenszre reagálva kifejti finoman ,hogy müveletlen bunkok vagyunk,mi itt a saját fejünket használjuk gondolkodásra!én elolvasok minden idevágo irást,mielött nyilatkoznék,mindkét oldalrol!ezért sértö,ha lebunkoznak minket egyesek!
2012. január 9., hétfő 15:46
deker 77 hozzászólás nos, ha elolvastad, akkor a Csinta úr csúsztatásáról mi a véleményed ?
s ha már az idézet ténye a gond: akkor lehet, hogy nem is nekem szántad az egészet, hanem Ferencznek ? nézz csak utána gyorsan semmi sértő szándék? 2012. január 9., hétfő 15:51
deker 77 hozzászólás @dinibacsi: "hogy a nonsenszre reagálva kifejti finoman ,hogy müveletlen bunkok vagyunk"
ami ugye eképpen hangzott: "ilyen vadmarha deker félék" stb. csodálkozol, hogy csak ennyire finoman reagáltam ? 2012. január 9., hétfő 16:15
Ferencz 2984 hozzászólás padi: a nemzeti identitásodat természetesen te döntöd el, ... meg is tetted. Nem vagyok én Orbán-féle diktátor, hogy ezt a demokratikus jogodat elvegyem tőled. "Gyurcsanyt meg ne hozzuk ide...", írod. Tökéletesen igazad van, egészen máshová kellene vinni, oda, ahol a helye van a SZÜLETETT NEMZETELLENES - nem csupán köntösbe - ÁMOKFUTÓ, országot-nemzetet a tönk szélére sodró politikusoknak! Amiben nincsen igazad az, hogy veszed a bátorságot és magadból (?) kiindulva az erdélyi magyarságot "minősíted". Ki vagy te, hogy erre is jogot formálj? Markó, Kelemen, Verestoy, Frunda (ők mondják azt szemrebbenés nélkül hazudva, hogy az erdélyi MAGYARSÁG nevében beszélnek,sőt az érdekeinket képviselik!!!!)....netán egy, álneves NEMZETMINŐSÍTŐ? Mondtam, én vállalom látatlanban is, de mondd már ki végre, hogy mire is gondoltál! Mi a "minősítésem"?
2012. január 9., hétfő 16:21
Ferencz 2984 hozzászólás És, ha végül összeroppantják, diadaltáncot fogsz járni a ravatal fölött azt fröcsögve, hogy te "megmondtad"?
2012. január 9., hétfő 17:26
Kheops 814 hozzászólás Bieldenberg!Mond valakinek valamit,vagy tovabb keressuk a magyarazatokat ott,ahol nincs?!Barrosso?Hajas seggu,izzado tenyeru vegrehajto,harmadik vonalbeli berenc!Hogy milyen berenc?Hat tudjatok...!A kemeny arcok legfiatalabbjika is 80 eves aggastyan,egy utolsot szorakoznak penzukert ebben a ,,gazdasagi vilagvalsagnak,, nevezett reality-showban!Mi,magyarok,foszereplove leptunk elo veletlenul,nem szamitottak Orban ellenallasara!A forumnak jutottak a tizedrangu deker fele mosottagyu robotok,impotens agitatorok,szerep nelkul,csak ugy, mergezve a kozhangulatot!Nem kellett volna reagaljon senki ezeknek a felnotasoknak az elore elokeszitett copy-paste beirasaira!Ki nem s.zarja le a nemzetkozi,100%-ban zsido kezben levo media rinyalasat,amelybol ezek a tetvek oly nagy szeretettel ideznek?Orban nem lesz egyedul,meglatjatok...masok is fel fognak ebredni...es akkor buli lesz!
2012. január 9., hétfő 17:37
deker 77 hozzászólás nos, ha eléggé kidühöngted magad a "deker fele mosottagyu robotok" rovására, valami véleményed van már a Csinta úr elég kemény tárgyi csúsztatásáról is ? tudod arról, ami itt a cikkben felmerült.
2012. január 9., hétfő 17:40
deker 77 hozzászólás "Ki nem s.zarja le a nemzetkozi,100%-ban zsido kezben levo media rinyalasat,amelybol ezek a tetvek oly nagy szeretettel ideznek?"
a választékos hangvételedből és a tombolásod intenzitásából megítélve, te aztán végképp nem. 2012. január 9., hétfő 17:46
zoma 25 hozzászólás deker, sértődés ne essék, de igazuk van dini bácsiéknak. Már ha fórumozol, írd a saját véleményed, hagyd a "Copy- Paste"-t!
2012. január 9., hétfő 18:11
deker 77 hozzászólás sértés nem esett, zoma.
te úgy teszel, ahogy jónak látod, én meg úgy, ahogyan én látom jónak. köszi látom, a fő kérdés kapcsán neked sincs sok véleményed 2012. január 9., hétfő 18:16
deker 77 hozzászólás és a folyamatos trágárkodás ellen sincs kifogásod, igaz? lényeg, hogy "igazuk" van.
nos legyen. váljék egészségükre. 2012. január 9., hétfő 18:26
dinibacsi 4945 hozzászólás köszönjük,szivesen máskor is!
2012. január 9., hétfő 18:28
zoma 25 hozzászólás deker, ha a" másolás/beillesztés"-t helyesnek találod, lelked rajta! A véleményem azokkal az emberekkel osztom meg, akik nem csak beszélnek, hanem mondanak is valamit.
2012. január 9., hétfő 18:33
deker 77 hozzászólás ez már beszéd! értelmes, kerek mondat. sehol egy fia zsidó nincs benne, sőt, mégcsak barom sincs, se húgyagyú, se tetves metélt, sem pediglen semméféle válogatott gyalázás. szuper
2012. január 9., hétfő 18:35
deker 77 hozzászólás zoma, amint írtam már, te úgy tegyél, ahogyan jónak látod. engem egy cseppet sem fog zavarni, bárhogyan is legyen az. köszi a törődést.
2012. január 9., hétfő 18:45
deker 77 hozzászólás no, akkor mégegyszer az a rész, amely a Csinta úr olvasatában azt jelentheti, hogy Oszkó szerint a magyar fizetőeszköz "spekulatív támadások" áldozata.
"Eközben az ilyen, a józan ész szabályainak ellentmondó cselekedetek és nyilatkozatok gazdasági értelemben, pénzügyi hatásaikban is csak károkat okoznak. Gyarapodni, gazdagodni legfeljebb az tud belőlük, azaz spekulálni leginkább az tud velük, aki kellő precizitással előre tudja vagy sejti a bekövetkezésüket. A hagyományos piaci befektetőknek, pénzpiaci szereplőknek az ilyen kormányzati politika teljes mértékben kiszámíthatatlan és riasztó, és az egyetlen rá adható válaszként mérsékelni próbálják a felmerült veszteségeiket és menekülnek a hasonló politikát folytató országok adósságpapírjaiból, befektetési eszközeiből és valutájából." 2012. január 9., hétfő 18:46
zoma 25 hozzászólás Ez nem törődés deker, csak egy szerény vélemény!
2012. január 9., hétfő 18:51
deker 77 hozzászólás jogod van hozzá. köszi
2012. január 9., hétfő 19:13
dinibacsi 4945 hozzászólás Rendben van deker,mi a francot akarsz,tévedett,vagy mégsem,és akkor mi van,nö a májad,vagy mi???mit lovagolsz egész nap ezen?kész,nem akarunk rá reagálni,más témára térhetsz!
2012. január 9., hétfő 19:25
deker 77 hozzászólás nézd, dinibacsi, azt hiszem, én már eddig is világossá tettem, hogy nyugodtan az én döntésemre bízhatod, hogy én mit, és hogyan teszek. no, ehhez tartsd magad. te pedig továbbra is csak arra összpontosíts, hogy az alpári stílusodból ki ne ess, mert abban a pillanatban barátok nélkül maradsz. köszi neked is, vigyázz magadra és az egészségedre.
2012. január 9., hétfő 19:31
deker 77 hozzászólás amúgy meg Csinta úrnak van saját bejáratott nickje, én leginkább az ő reagálására lennék kiváncsi. de természetesen az ilyen elővájárok alpári és gyalázkodó munkássága - mint bármilyen egyéb témában is - ezúttal is megkerülhetetlen. benne van a pakliban.
2012. január 9., hétfő 19:46
zoma 25 hozzászólás deker, a beírásaiddal nem csak az itt fórumozókat minősíted, hanem saját magadat is.
2012. január 9., hétfő 19:55
deker 77 hozzászólás zoma, többször leírtad már, hogy ezek mind csak a te szerény véleményeid. jeleztem is neked, hogy készségesen el is olvastam, sőt egyenként meg is köszöntem neked őket.
vettem, és köszönet ezért a legutóbiért is. node, az ég szerelmére, zoma, el kéne valahogy döntened már azt is, hogy akkor most mi egyebet is akarsz még tőlem. azonkívül, hogy a "véleményedet nem az ilyenekkel osztod meg", mint amilyen én vagyok. 2012. január 9., hétfő 20:04
dinibacsi 4945 hozzászólás érdekes,a pofátlanságnak nincs határa,mondom én,alpári stilusomban!!amugy a barátaimat,meg az egészségemet ne féltsd,kis anonimusz,én a saját nevem alatt alpáriaskodom,ellentétben ömüveltségedtöl!
2012. január 9., hétfő 20:16
deker 77 hozzászólás "a beírásaiddal nem csak az itt fórumozókat minősíted, hanem saját magadat is."
igen, hiszen van, aki azáltal preferálja minősíteni magát, hogy személyeskedik, gyalázkodik, nevezget, és hozzászólásaival elszáll a csillagos égig, mondanivalója köszönő viszonyban sincs a témával, miközben egója akkora és olyan magasra helyezi, hogy ha arról zuhanna rá az IQ-jára, akkor bizony alaposan összetörné magát. neveket nem írok, tisztelet a kivételnek, a többi meg úgyis jelentkezik, hogy mindezt kikérje magának. és vannak azok, akik mindenzt nem szívesen teszik, viszont mindvégig csak a tárgynál maradnának. nos, ki-ki eldönti magának, hogy a fenti kettő közül melyik formában kívánja "minősíteni magát" s ezt most vedd úgy, hogy ez viszont meg az én véleményem. ennyit karthágóról és a marslakóról. 2012. január 9., hétfő 20:20
deker 77 hozzászólás "én a saját nevem alatt alpáriaskodom"
azzal együtt is dicséretes és szép dolognak tartom. csak így tovább! 2012. január 9., hétfő 20:38
zoma 25 hozzászólás deker, újra " Copy/Paste"?
2012. január 9., hétfő 21:01
cilacska 1 hozzászólás Ébresztő alvó Magyarország
„Magyarország nem volt, hanem lesz!” Mondtuk hajdanában. Most nézzétek magyarok, Csonka-Magyarország sírja, Itt tátong megásva. Keresztre feszítve, Jézusként véreznek, A nagy magyar álmok, Magyar testvérek, ti ezt nem látjátok? Szent, örök feltámadásra, Vagy új Trianonra vártok. Vigyázzatok magyarok, Új hajcsárok aljas népe, Egyre csak azt várja, hogy Felhajtsa a magyart, fel a Golgotára. Nem látod magyar, értsd meg végre, Pontius Pilatusok tőrnek a jövődre. Értsd meg magyar, értsd meg, Eljött a számadás órája, Vagy lesz feltámadás, Vagy lesz elszámolás, Vagy leszünk, lelketlen hóhérok, Ártatlan prédája. Azt üzenem Orbán Viktornak, hogy tartson ki, az erélyi magyarok többsége szívből lélekből támogatja. Ha a hazai gyurcsányocskák mindent megtesznek, hogy bemocskolják személye által Magyarországot, mi azt üzenjük ne hátráljon meg, vigye véghez, amit a választások előtt ígért. Hozasson törvényeket, amelyek, az aljas árulókat kizárja közszereplésből.büntesse a törvény erejével az aljas árulókat, a széthúzást a gyülőlködést szítókat. Adjon az Isten egészséget, hogy minél többet kormányozza Magyarországot, és ne felejtse el, hogy Magyarországot és 14 millió magyart képvisel. 2012. január 9., hétfő 21:16
Kheops 814 hozzászólás Ooops!Mielott valaki is zsidoellenesseggel vadolna,tisztazzunk egy dolgot!Ne mossuk ossze a tisztes megelhetesert dolgozo zsido embert es a szepet,jot alkoto zsido polgart a vilagot kezeben tarto,allamelnokoket,politikusokat,gazdasagi elitet es a mediat sakkfigurakent manipulalo,zomeben bankarokbol allo gazdasagi-politikai maffiat,akinek egyetlen istene a penz es elteto eleme a korrupt burokracia es celja a vilag elnemzettelenitese,a csaladi struktura megbontasa,a kulturak,hagyomanyok eltiprasa!Nem a zsido nemzet,hanem a globalizacioert felelos erkolcstelen-gatlastalan wall street-i tolvaj bankar banda a felelos mindezert!Remelem eleg vilagosan fejeztem ki magam!A ,,zsidozas'',mint jelenseg,nekuk szol es csakis nekuk!Rockefellertol kezdve Benderig,a Federal Bank megalmodoitol a valsagot eloidezo Lehmann testverekig!Es a milliardok hatan eloskodo rosszindulatu,semmitol vissza nem riado,uj vilagrendet hirdeto ************* elitig,akiket piti penzert is hajlandoak szolgalni azok a tetvek,akik nagyon is erintve erzik magukat,es egyelore homalyos cellal kitarto munkat fejtenek ki a forumon! Nemcsak a kommunizmusban,a ***** mindig feljon a viz tetejere,de attol ugy is csak ***** marad!
2012. január 9., hétfő 21:18
Kheops 814 hozzászólás Cilacska,Isten hozott a forumon!
2012. január 9., hétfő 21:19
ewelyn 452 hozzászólás deker, - lehet nyögdécselni, könyvecskékből idézgetni, másolgatni a nagy "szószólók hazugmondásaiból" , hasra is lehet esni, jó meredeken és főleg eltűnni , mint a kámfor.
2012. január 9., hétfő 21:25
deker 77 hozzászólás jajj nekem. ez most aztán tényleg betette az ajtót rendesen.
2012. január 9., hétfő 21:33
Ferencz 2984 hozzászólás "...az ilyen elővájárok alpári és gyalázkodó munkássága..." Hát igen, a "hátsóvájárok" alázkodó munkássága az tényleg a magyar paklin kívüli! Vagy "hátulvájárokat" kellett volna mondanom?
2012. január 9., hétfő 21:45
deker 77 hozzászólás kicsit nyögvenyelős lett ugyan, és ez is még mindig fényévnyi távolságra áll a Csinta-féle Oszkó-tolmácsolástól, de kétségkívül szellemesnek látszik, és ez már önmagában is haladás. csak így tovább.
2012. január 9., hétfő 21:56
dinibacsi 4945 hozzászólás tényéleg okos ez a decker!!!!!!!!!!
2012. január 9., hétfő 21:58
deker 77 hozzászólás zavarba hozol ...
2012. január 9., hétfő 22:33
Tasi 31 hozzászólás Bravo, bravo! Új rekorder a DEKER! Majd ő mindenkit lever. Bár most zavarosban kever. Keveset olvas, de teker...
26-szor szólt hozzá, ma prémiumot is kap a derék fizetett blogger. Egy társa akadt csupán PADI, de őt csak 4 hozzászólásra fizették meg. S a csendes többség (velem együtt) 16 derék amatőr 37 hozzászólása a kikezdett Miniszterelnökért, s Magyarországért. Számoljatok utána. 2 fizetett összesen 30-szor, s 16 amatőr (értsd sokkal felkészültebb, de nem megfizetett) 37-szer. Tényleg dúl a csata, ma mi nyertünk. 2012. január 9., hétfő 22:58
jozsi 406 hozzászólás Van velemenyem kedves deker mivel hogy egesz nap rajta ultel ezen az egy ciken azt kel hogy le szurjem hogy Samunak igaza van ha mar a haromszek hozaszoloi is enyire erdekelnek titeket hogy egy egesz napot rajuk szantok akor roszul alhat a szenatok . deker a szekely ere azt mondja rosz faba vagtad a feszidet ,manipulalsz es vitazol kivel hogy tudsz de vanak emberek akik atlatnak szandekodan es szandekod rank nezve nem jo .En nem fogok veled vitazni mert ahogy latom magasabnak es muveltebnek erzed magad es emiat ugy gondolod hogy meg van a jogod hogy minositges .A csusztatas pedig ott kezdodik ahol te es tarsaid megjelenek .Sajnos csobe huztatok Magyarorszagot ugy ahogy van de van egy resze a nepnek amely meg ma is szabad amelet hogy kisebsegbe el es garantalom neked hogy amitol feltek megis kapjatok . Elso lepeskent a Szovetseges RMDSZ t teszuk egyenlove a podlovall .Tudom hogy Jozsi soha nem tetszet nektek de meg egyszer nem fog tevedni mind Egyiptomba .
2012. január 9., hétfő 23:23
deker 77 hozzászólás "En nem fogok veled vitazni mert ahogy latom magasabnak es muveltebnek erzed magad es emiat ugy gondolod hogy meg van a jogod hogy minositges"
nem, jozsi kedves, én soha nem gondoltam úgy, hogy jogom lenne veled személyeskedni és, hogy minosítselek. minősíteni pedig többek között éppen te minősítgettél engem, mindjárt a legelső hozzámszólásodban. na most ettól kezdve nem tudom, hogy mégis mit akarnál tőlem, egyáltalán miért is turázod fel magad, és hogy arról is biztosítsalak, hogy személyeskedéseid okán immár már egyáltalán nem te vagy az, aki velem nem vitatkozol, hanem én nem vitatkozom veled. a helyedben én ezt már régen észre vettem volna. ez ilyen egyszerű. 2012. január 9., hétfő 23:28
drakula 26 hozzászólás A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak!
2012. január 9., hétfő 23:50
jozsi 406 hozzászólás Pontoson ugy meg kel vedjem nemzetem ahogy te teszed a sajatodal . Az eszkozok masok mig mi vedelmet kel alkalmazunk adig ti mindig tamadasba vagytok .
2012. január 10., kedd 08:53
padi 24 hozzászólás Jopofa dolog volt reggel latnom, hogy itt milyen aktivitas folyt az utolso hozzaszolasom utan is, azt sajnos uzenem kedves Tasnak, hog yaz eddigi hozzaszolsaimert valamiert a penzt meg nem kudltek, es ha lenne olyan szives utalja at nekem, vagy a nevemben valamelyik altala kedvelt nonprofit egyesuletnek :)
MIvel a hozzaszolasok teljes mertekben eltavolodtak a cikktol, csak a kovetkeztetest vonhatom le, sajnos Szekelyfoldon (gondolom velem egyutt a hozzaszolok nagy resze innen irogat) tovabbra is nagy a sotetseg, hiaba tuzte ki volt iskolam neves alapitoja a legyen vilagossag jelmondatot. Az, hogy egyesek mennyire vakon tudnak hinni (mar-mar vallasos ahitattal) nehany magyarorszagi politikusban az talan ertheto - a fizikai tavolsag, a kellokeppen torzitott informacioaramlas es foleg a kilatastalansag altal keltett csodavaras elvakitja az ember jozan itelokepesseget. Az mar azonban annal furcsabb, hog ymikor ennyi into jel utal arra, hog yMagyarorszagon igenis valami rosszul mukodik, akkor is minden "hivo" a homokba dugja a fejet es kulso ellenseg utan kutat (a folottem szolo tanult forumozok kapasbol jonnek a szokvanyos teoriakkal). Magyarorsagon az uj kormannyal szemben (a korabbiakszornyu tevekenysege utan) nagyok voltak az elvarasok es a remenyek a ket evvel ezelotti valasztasok utan. En is kulso nezokent ugy gondoltam, hogy most a Fidesz megmutathatja, hogy kulonb a baloldalnal. Sajnos masfel ev utan kiderulni latszik, hog yaz elvarasokat nem tudtak valora valtani, ahogyan a szocialistak ok is egy hazugsagspiralba kerultek, es raadasul a 2/3ados tobbsegukkel hihetelten modon visszaeltek. Tudom, hogy sokan ugy latjak (vagy mert igy akarjak latni, vagy mert az altaluk olvasott mediakban igy lattatjak) hogy mindez csak a belso ellenzek es kulso ellenseg lejarato hadjarata. Nekuk ajanlom Solyom Laszlo irasanak egy osszefoglalojat (http://hvg.hu/itthon/20120104_solyom_laszlo_hvg), akinek hozzaferese van a nyomtatott formahoz, ajanlom a teljes szoveget. Solyom esete jol peldazza a fidesz hatalomhoz valo viszonyat. Ellenzekben teljes odaadassal tamogattak az allamelnoki jeloleset, mivel tudtak, hogy jobboldali ertekrendu alkotmanyjogaszkent a szocialista kormany tulkapasainak, alkotmanyserteseinek ellensulyat kepezheti. Elnoksege alatt bizonyitotta, hogy valoban egy kovetkezetes ertekrendjehez makacsul ragaszkodo elnok. A kormanyvaltast kovetoen azonban mar nem volt szuksege a fidesznek egy onalloan gondolkozo, a hatalomnak minden aron be nem hodolo elnokre. (az eredmenyt tudjuk: Schmitt barmitalairok Pal). 2012. január 10., kedd 09:14
jozsi 406 hozzászólás Tisztelem Solyom urat o volt az aki a nyerges tetore el jot ugy is hogy nem engetek leszalni a repulot.A politikaba van egy erdekes furcsasag adig amig valaki tamogat a baratod utana az elenseged .Ha a fidesz tamogata nagyon jol tete , es ha ugy lata hogy most mas elnok kel az orszagnak bisztos meg van ra az oka . Hat kedves Padi ha a fidesz nem jo Magyarorszagon akor te kit javasolnal AZ MSZP t ,LMP t a Dk t vagy a Jobikot Talan mi sotetek ahogy irtad a te tisztanlato valaszodra meg fogunk vilagosodni.
2012. január 10., kedd 09:27
quercusos 170 hozzászólás Életünket és vérünket Magyarországért, annak demokratikusan választott Kormányáért !
Éljen Magyarország és élni fog Székelyföld ! 2012. január 10., kedd 09:33
padi 24 hozzászólás @jozsi> Valoban emgvolt ra az oka hogy Solyom helyett Schmitt Palt valasztottak, ahogy az elobb is emlitettem SP mnden torvenyt alair amit elebe nyomnak.
Nem bocsajtokoznek ilyen tippelesekbe, hog yki lenne jobb a fidesz helyett kormanyon, foelg hog ykorabban mikor a fidesztol vartam pozitiv valtozast akkor nagyot kellett csalodnom. Ez Mo legnagyobb tragediaja, hog ymeg alternativa sem igazan latszik. Talan ha a fidesz onkritikara lenne kepes es valtoztatna eddigi politikajan meg megallithana az orszagot a szakadek szelen. Tartom amgam a korabbi velemenyemhez, az nem igazolja a fidesz amokfutasat, hogy a korabbi kormanyok is halomra hibaztak. Valahol ez lenne a demokracia lenyege (a hatalommegosztas, vagy fekek, ellensulyok rendszere) hog yamennyiben eg ykormanyzas rossz iranyba meg az intezmenyi fekek, vagy a valasztopolgarok ezt korrigalni tudjak. De ott ahol a Legfelsobb birosag szerv elnoke eg yvezeto kormanyzati politikus felesege ott mar a latszatra sem adnak. 2012. január 10., kedd 09:46
Ferencz 2984 hozzászólás deker: most "kattant" be, hogy végeredményben hálásak kell lennünk neked. Hogy miért? Majd, amikor eljön az ideje elmondom. Most egyelőre írogass, - az sem zavar ha a saját véleményeidet közlöd velünk - idézgess minél többet. Nem, nem "pálfordultam" deker, ne essél tévedésbe.
2012. január 10., kedd 09:54
dinibacsi 4945 hozzászólás padi fiam,el vagy tájolodva,a magyar elnök nagyon formális hatalommal bir,akár gyurcsi is lehetne,egyszer visszaküldhet egy törvényt a parlamentbe,vagy az alkotmány birosághoz,utána aláirja,tetszik vagy nem!kicsivel van nagyobb hatalma,mint a Fradi stadion kapusának,nem oszt,nem szoroz a személye!marhaság ez az ellensulyok elmélet,soha nem müködött,retorika,mert jol hangzik!A döntések,jok,rosszak,a parlamentben születnek,a többi blablabla!
2012. január 10., kedd 10:01
padi 24 hozzászólás Valoban korlatozott hatalma van az elnoknek, de ugyis elmozditottak, pontosabban mar nem valasztottak ujra. es nem veletlenul. Csak lojalis embereket mindenhova es barmit megtehetnek
2012. január 10., kedd 10:06
dinibacsi 4945 hozzászólás Emberek,ez a hatalom kulcsa,miota a világ világ,ezt csinálja mindenki,nem a Fidesz találta fel!Na ne marhálkodjunk,mondjál egy demokratikus országot,ahol az ellenzék kormányoz?mégis hpogy képzelték,mi kormányozunk,de a kulcspoziciokban meghagyjuk a mszps szakikot???ugye hogy nem igy müködik!Solyomot pedig nem kirugták,csak nem vállasztották vissza!Megesik az ilyesmi..........
2012. január 10., kedd 10:16
jozsi 406 hozzászólás Atol eros egy politikai szervezet ha a tagjai lojalisak az normalis hogy amenyiben valaki a csapat szelemen kivul esik az lemorzsolodik . Nem gyozot meg a tisztanlatasod es ugy latom hogy a megoldast csak a Fideszen belul keresed akor miert irsz teljessen fidesz elenes szovegeket.
2012. január 10., kedd 10:20
deker 77 hozzászólás @Ferencz: "Most egyelőre írogass, - az sem zavar ha a saját véleményeidet közlöd velünk"
tényleg, Ferencz? valóban megengeded, és nem fog még csak zavarni sem? egy ekkora kiváltságot élvezhetni, és mindezt egy fórumon!? VELETEK? a 3szék fórumán?! lenyűgözöl a nagylelkűségeddel, Ferencz. neked egy arany szíved van, ez most már nem vitás! köszönöm. mi jöhet még ezután? 2012. január 10., kedd 10:31
ewelyn 452 hozzászólás még egyszer becsapjuk az ajtót, jó keményen, kattani fog a zár...
2012. január 10., kedd 10:38
padi 24 hozzászólás @ Jozsi: Tegyel kulonbseget a politikai szervezet es az orszag kozott. En azt visszataszitonak tartom mikor egy kormanyzat minden intezmeny elere sajat huseges embereit teszi es ellehetetleniti azok autonom mukodeset.
En nem keresek megoldasokat, elismerem, hog ynem is tudok, de nem is dologm. Mindezekto lfuggetlenul ugy gondolom, hogyha valami rosszul (sot nagyon ) rosszul alakul es helyetlen iranyba tart azt meg lehet emliteni. A vilag nem fekete-feher. Azaltal, hog ynekem nem szimpatikus Orban Viktor meg nem valik azza Gyurcsany Ferenc. De ha egy politikai eronek hagyjak hogy visszaeljen hatalmaval, legyetek nyugodtak, hog yazt meg is teszi. Mi ezt kelet Europaban valoszinu nem erezzuk emg annyira, es ha tolunk nyugatabbro lvalaki szova teszi akkor mar jajgatunk a szuveranitasunk megserteseert. Ha valakinek nagyon sokan mondjak hog yreszg, akkor valoszinuleg el kell kezdeni azon gondolkoznia, hog yhaza kene menni megpihenni. 2012. január 10., kedd 10:39
deker 77 hozzászólás de mielőtt kattanna, azelőtt még valaki engedje már ki a pincsit is, mert előbb-utóbb bent fog kakizni a nagy erőlködéstől
2012. január 10., kedd 10:42
Ferencz 2984 hozzászólás "...mi jöhet még ezután?" Kíváncsivá tettelek, másológép? Türelem, ahogy mondtam, minden a maga idejében!
2012. január 10., kedd 10:42
jozsi 406 hozzászólás Deker ugy halotam a Boni polgarmester valami olimpiat szervez Budapesten es valami azt sugja nekem hogy reszt fogsz veni rajta.
2012. január 10., kedd 10:43
dinibacsi 4945 hozzászólás nem untátok meg?én igen,süketek párbeszéde kezdett lenni!felölem menjetek,váltsátok le a kormányt,lesztek vagy 1ooo elszánt partizán,még érettségi tétel is lehettek,és farkasházi a hocipöben külön vezércikket ir rolatok!
2012. január 10., kedd 10:54
deker 77 hozzászólás "Kíváncsivá tettelek, másológép? Türelem, ahogy mondtam, minden a maga idejében!"
te aztán valóban mesterien tudod csigázni a feszültséget. rettentően kiváncsivá tettél. valami ajándékról van szó, Ferencz? mikor, mikor kapom meg? esetleg valami újabb fórumos kiváltság lesz, vagy hozzászólási kvóta, engedmény? amúgy most már én is tisztán látom: e cikknek a második hozzászólását is - ami ugye valójában egy hosszú idézet - én magam, vagyis teljes "másológépes" mínőségemben írtam. csak valamiért a Ferencz név jelent meg mellette. de azzal nem kell törődni. így megy ez. 2012. január 10., kedd 10:57
bjanos 905 hozzászólás padi @ ha nem vagytok megelégedve Shmit P lal kűldűnk néktek egy jobb miniszter elnőkőt Basescut majd renbetesz titeket is meg lásukakkor hogy hogy fogtok megélni 150 eurobol ,
2012. január 10., kedd 11:00
dinibacsi 4945 hozzászólás látod,deker,megy ez másolás nélkül is!Erröl beszéltem!sose tudod megköszönni nekünk,3székes forumozoknak,hogy rávezettünk a jó utra,és már használod saját fejedet is fogalmazásra!csak igy tovább,szivesen segitünk mindenkin..........
2012. január 10., kedd 11:03
padi 24 hozzászólás @dekker: a tanulag az, hogy nem mindegy mit masolsz :) Cilacska is peldaul egy gyonyoru idezettel robbant be a 3szek forumozoinak a vilagaba. Legkozelebb te is talalsz majd egy szep objektiv Bayer Zsolt esszet es idemasolod, meglatod, nem fog senki masolassal vadolni.
Enyhito korulmenynek azert fogadjuk el, hog yaz altalad bemasolt szoveg meglehetosen hosszu es komplex volt, gondolkozast feltetelezett, sokfurcsa kifejezest hasznalt. Szoval mar-mar kinzas egy mezei troll szamara. Es sajnos folotebb folosleges. 2012. január 10., kedd 11:05
deker 77 hozzászólás @jozsi: "Deker ugy halotam a Boni polgarmester valami olimpiat szervez Budapesten es valami azt sugja nekem hogy reszt fogsz veni rajta."
igen, jozsi, ha ezzel örömet szerezhetek neked, akkor vedd úgy, hogy én is részt fogok venni rajta. viszont engem nagyon elszomorít az, hogy amint hallottam, amikor a köpeci alsósok között, a 8-11 éves szegmensben hamarosan egy általános képességi felméréssel egybekötött kisolimpiászt készülnek rendezni, objektív okok miatt te még azon sem fogsz résztvenni 2012. január 10., kedd 11:10
dinibacsi 4945 hozzászólás Tudod padi,inkább becsületes mezei troll,mint ilyen nagyképü kispöcs,aki nem tudom,hol és mivel él,hogy ilyen okos!ide pofátlankodsz a forumra,mindenki utálatát magadra vonod,és van pofád minösitgetni itt minket!Huzzál a majd kimondtam hova!
2012. január 10., kedd 11:20
deker 77 hozzászólás hova? hova? ne fogd vissza magad. szerintem a 3szék fóruma, mint a szabad véleménynyílvánításnak az egyetlen és elnemkötelezett független platpormja, még azt is simán elbírja
2012. január 10., kedd 11:21
padi 24 hozzászólás @dinibacsi: a troll az serto? ha a mezeivel van gond, azt visszavonom. nem volt szandekom barki utalatat is magamra vonnom, probaltam nem alpari stilusban kommunikalni de hat itt nem erre van sajnos igeny (elismerem helyenkent nagykepunek tunhetett amit irtam, de azert kispocs es hasonlo jelzoket senkire nem irtam)
A stilus maga az ember, mondja a muvelt francia - amennyiben ez valoban igaz, nem hiszem hog yitt nekem kene szegyenkeznie 2012. január 10., kedd 11:21
deker 77 hozzászólás platformja, na
2012. január 10., kedd 11:29
Ferencz 2984 hozzászólás Látod, látod, már padi is...Természetesen, ahogyan veled is előfordul, hogy nem másolsz, úgy velem is,ritka esetben hogy igen. Számolj! Nem részemről az ajándék, részemről a köszönet az ajándékodért. No, de ezt megérteni - ahogyan padi is mondja - gondolkodást feltételez. Mindent a maga idejében, mondtam már.
"...meglehetosen hosszu es komplex volt, gondolkozast feltetelezett, sokfurcsa kifejezest hasznalt..." Hát igen, a misztifikálást tényleg nem lehet röviden és velősen, "sok furcsa kifejezés" használata nélkül elintézni, mert a trollok rájöhetnek, hogy miről is szól a mese. Sajnállak padi amiért deker eredménytelenül "kínoz" tégedet. 2012. január 10., kedd 11:44
padi 24 hozzászólás @Ferencz: engem nem zavar ha valaki masol, vagy hivatkozik egy mas irasra (teljes irast bemasolni nem tartom esztetikusnak, egyszerubb egy linket beszurni).
Csak szegeny deker-t nem ertettem miert kellett egy masolas miatt ennyit szekalni, foleg, hog yvaloban temabavago volt es ami az eredeti iras szerzojenek lehetett csupan kinos. 2012. január 10., kedd 11:44
deker 77 hozzászólás ja, értem most már, Ferencz ! a lila köd, az a hömpölygő buborék körötted ahonnan ilyen profétikusan beszélsz, és csak a látomásaidat nem akarod elárulni és megosztani velem, mielőtt még teljesen magadhoz nem térsz. mit szívsz ilyenkor ? kaphatnék én is belőle. olyan kellemesen ajzó perzselt agyszag terjeng, és egy igazi értelmiségi miszticizmus hatását kelti ez az egész igérgetés.
2012. január 10., kedd 11:54
dinibacsi 4945 hozzászólás hagyjuk az álszent szemforgatásdit,hogy senkit nem akartam stb,én igenis sértve érzem magam,mikor erönek erejévekl ti kettecskén -padi,deker-le akartok tuszkolni valamit a torkomon,torkunkon,amire mi,mezei troll mivoltunkból is kifolyolag,nem vagyunk vevök!nézz végig a beirásokon,ti ketten a többiek ellen!Biztos,hogy mi vagyunk a sötétek,és ti az örök igazság birtokosai!?értsétek már végre meg,ide bemásolhattok még száz oldalt,babér akkor sem terem annak a politikának,amit ti képviseltek!mi már ilyen sötét,nyakas emberek vagyunk,akik ha valakit megszerettünk,akkor kitartiunk mellette a végletekig,minden szinten,ha kell,24 ora alatt ugy szétszorjuk a csürhét az országház elöl,mint az öszi szél a faleveleket,ha pedig megutáltunk valakiket,akkor lehetnek ezután rozsaszin pofikáju angyalkák is,akkor sem kellenek!És az mszpét gyurcsányostol,kovácslaci,ildiko,veress stb.együtt nagyon utáljuk,nekik erre fele virág nem nyilhat,esetleg a hervadozo tulipán!ezért mondtam,hogy süketek párbeszéde!
2012. január 10., kedd 12:08
deker 77 hozzászólás "babér akkor sem terem annak a politikának,amit ti képviseltek!"
babár ? és melyik politikának is ? jah, hogy az a sok izléstelen vádaskodás és személyünket illető nemzeti és ideológiai feltételezgetés, amiket csak azért, mert sokan és sokáig mondjátok, akkor azokat végül el is hiszitek magatoknak ? de amelyeknek az egyetlen bizonyítékuk még mindig csak az, hogy ezidáig még egyikük sem találkoztak a maga érdemi cáfolatával ? hát lócsecs, így könnyű 'vitázni' és 'fórumozni' 2012. január 10., kedd 12:09
deker 77 hozzászólás bocs: babér, találkozott
2012. január 10., kedd 12:10
nonsens1 560 hozzászólás Nem kellene reagáljak arra amit irtál deker,de pofátlan irásod kiköveteli.Elsősorban azt látom,hogy te mindenkinél okosabb vagy,mert mindenkit lebecsmérelsz ,mindenkit felvilágosítasz,mindenkit rendre utasítasz,mindenhez jobban értesz mint más.Egyetlen komentálással sem értettél egyet,mindenkit -úgy gondolod te -helyre kell rakjál,mert mi erdélyi magyarok buták vagyunk -szerinted ,szerintetek -,csak te és a hozzádhasonló nagyokosak látják tisztán és világosan a dolgokat.A csodálatos csak az,hogy amig Gyurcsányék hibát hibára halmoztak,eladósították az országot ,addig ti a PENGEÉLES eszetekkel befogtátok a szájatokat.Bizonyosan csurrant nektek is jobban mint most,és ez nem tetszik.Végezetül,köszönöm,hogy megmagyaráztad,hogyan kell értsem a cikket,amint irtam,te mindenhez értesz,hála az égnek,hogy vagy,máskülönben mi elvesznénk a sötétségben,a butaságban.Te nem csodálkozol azon amit irtam a cikkel kapcsolatosan,én viszont csodálkozom azon,hogy nem nyilik meg a föld alattad.
2012. január 10., kedd 12:11
jozsi 406 hozzászólás Egyetertek dini batjamval a vita kedveert vitaztunk veletek December5 en meg mutattatok kik vagytok es etol ara meg szaz ev el kel teljen hogy velemenyunkon valtoztasunk Viktornak csak anyit a Szekelysegre mindig szamithat,es ha a szekely szavat adja akor meg is tartja .Ferencnek a latomasait nem ti kel megertsetek hanem mi. Amig nektek porokra van szuksegetek adig mi teljes oszhangba vagyunk anelkul hogy akademikusan ki fejtenenk a forumon velemenyunket.
2012. január 10., kedd 12:24
deker 77 hozzászólás "mert mindenkit lebecsmérelsz ,mindenkit felvilágosítasz,mindenkit rendre utasítasz,mindenhez jobban értesz mint más"
hát, nagyon sajnálom, hogy ezt általában csak az a MINDENKI érzi így és veszi is magára, aki előzőleg engem itt teljesen indokolatlanul egyszerűen csak lemarház, lehúgyagyúz, levadbarmoz, lemetétpöcsöz, lezsidóz, lepalesztináz, lehomokosoz, lehazaárulóz és még sok egyéb, hasonló finomságok. szólj nyugodtan, ha te nem így láttad 2012. január 10., kedd 12:27
Ferencz 2984 hozzászólás "Csak szegeny deker-t nem ertettem..." Sebaj, mi, többek és többiek értettük. Ha nem ezt teszi, az "meglehetosen hosszu es komplex ..., gondolkozast feltetelezett" volna.
2012. január 10., kedd 12:27
padi 24 hozzászólás @jozsi: "December5 en meg mutattatok kik vagytok" ezt most komolyan gondolod? mi kozom nekem az allampolgarsagrol szolo nepszavazashoz? akkro sem es meg most sem vagyok magyar allampolgar. Nekem a hetkoznapi eletemet ( magyarorszagon elo rokonaimait leszamitva) nem erint a magyar politika, fleg a gazdasag. De mindezek ellenere meglehet a velemenyem rola. Es elo is adhatom. A problema nem velem van hogyha ezt egyesek ugy erzik hog ya torkukon le akarom tuszkolni. ha nem ertesz valamivel egyutt ird le batran, ha magaddal szemben igenyesebb vagy, esetleg indokold is meg.
Az szamomra is vilagos, hog yelbeszelunk nagyjabol egymas mellett. Dinibacsinak koszonom (es tenyleg, barmilyen ironia nelkul), hog yennyire talaloan osszefoglalta mindazt amit iott sok ember erez: "nyakas emberek vagyunk,akik ha valakit megszerettünk,akkor kitartiunk mellette a végletekig,minden szinten" (lasd meg a ketelkedem tehat gondolkodom, gondolkodom tehat vagyok hires mondast) Valoszinuleg itt van a valasztovonal koztunk, szamomra a politkusok emberek es a tetteiket ekent itelem meg. Nem hiszek az abszolut josagban ahog yannak ellenekzojeben sem. A politikust elsosorban tettei alapjan probalom megitelni (hangsulyozom hogy probalom, mert a szubjektiv faktor ugyebar nagyon eros) es nem szemelye alapjan 2012. január 10., kedd 12:30
deker 77 hozzászólás szóval mondom, szaladj végig a hozzászólásokon, és idézd nyugodtan azokat a részeket, ahol én szólok hozzá valakihez, kötök bele valakibe azzal a nyílvánvaló szándékkal, hogy rendre utasítsam, mert valamit is jobban értenék nála.
igérem neked, hogy egyetlen olyan részt sem fogsz találni. 2012. január 10., kedd 12:33
dinibacsi 4945 hozzászólás Rendben,padi,tegyed,csak más szemszögekböl látjuk a dolgokot,ehez mindenkinek joga van!egyelöre zavaros a helyzet,majd csak letiosztul,és akkor kiderül,ki értékelte helyesen!
2012. január 10., kedd 12:33
deker 77 hozzászólás jól van, Ferencz, vettem a lapot, immár harmadszorra is, s ezt a komplex gondolkodás históriádat már betéve a magamévá tettem. valami újabb fejlemény az "érveid" frontján ?
2012. január 10., kedd 12:51
jozsi 406 hozzászólás Padi az hogy a fidesz mit orokolt es hogy nem tudta kihuzni az orszagot masfel ev alat a katjubol nem jogosit fel senkit foleg nem kulfoldi orszagokat hogy igy viszonyuljanak Magyarorszaghaz ahogy tetek . A fidesz nek van egy felhatalmazasa ami a mostani helzetbe negy evig tart es akor jon a valasztas es az egyetlen alkotmanyilag feljogosult szerv ami aki le valthatja az a magyar Allampolgar.Ezert ugy gondolom hogy a mostani helyzetert legveszeljeseb lehetoseg az ha egy oljan nyomast gyakorol az Egyesult Alomok hogy le valtja OV t no itt a Demokracia vege fele haladunk , ha a dolgok igy mukodnek akor nincs ertelme bohockodni a valasztasokon egyszeruen jelolje ki az EA ki legyen a Miniszterelnok es kesz .Tudom hogy hatalmas erokel kel szembe neznie OV nek es hogy a nepet a median keresztul oda terelik ahova akarjak de amint latod deker nem ep mindenkit. Ezt a bukfeju szekelyt nehez terelgetni
. 2012. január 10., kedd 12:53
Ferencz 2984 hozzászólás padi: "esztétikusan".....http://www.magyarelet.ca/petition/index.php.Sajnos, ma talán aktuálisabb, tübb értelemben is ,mint egy évvel ezelőtt.
deker: nem vettél te semmiféle lapot, esetleg a boltban."... a komplex gondolkodás históriádat..." ez a história a padié, én csak "visszaéltem" vele. 2012. január 10., kedd 13:03
deker 77 hozzászólás vissza bizony, Ferencz, és elég sokszor. én is csak arra értettem, csak azt a lapot meg te nem vetted.
de mindemellett ha téged ez megnyugtat, akkor szerintem legyen igazad. semmi értelmét nem látom annak, hogy én is ugyanabba a hibába essek, amibe te estél bele, és hogy esetleg most én éljek vissza a te türelmeddel 2012. január 10., kedd 13:07
dinibacsi 4945 hozzászólás Na gyerekek,most hallom a hirekben,hogy az imfs tárgyalások egyik feltétele a sukoró ügybeni eljárások megszüntetése!!!akkor miröl is beszélünk?Hadd ne zsidozzak,de ki is volt a vállalkozó!És miota alku tárgya egy ország független biroságának a folyó ügyei?Kezd kibujni a szeg a tsákbol!!Miröl is beszélünk?Imf gyarmat lett a világ!?
2012. január 10., kedd 13:16
deker 77 hozzászólás minden élc nélkül kérlek meg, dinibacsi, hogy lehetőleg ezt a hírt is ne kösd majd hozzám valamiféle utalással, mert szavamra mondom, hogy semmi közöm nincs az egészhez.
2012. január 10., kedd 13:18
deker 77 hozzászólás a francz akar itt nyakig benne lenni minden egyes zsidó összeesküvésben
2012. január 10., kedd 13:21
deker 77 hozzászólás komolyan, na, nincs amiért rám orrolj, abszolút semmilyen téren nem vagyok az ellenséged. ez biztos.
2012. január 10., kedd 13:31
dinibacsi 4945 hozzászólás nem orrolok én ezért rád,deker,csak adalék az imf tevékenységéhez,és nem neked céloztam!
2012. január 10., kedd 13:41
deker 77 hozzászólás oké. köszi szépen. kissé megnyugodtam. és én sem orrolok rád mindazért, amiket folyamatosan itt rám hordtál, és tudd, hogy semmit nem vettem és veszek személyesen. még ha te a nevedet is adtad hozzá. de tudom, hogy csak az olyankor jogosnak érzett indulatod mondatja azokat veled.
na akkor písz, láv s egészség mindnyájunknak ! 2012. január 10., kedd 13:43
padi 24 hozzászólás @ dinibacsi: melyik hiradobol hallottad ezt, es pontosan , hogy hangzott a feltetel? Kicsit jerevani hiradoskent hangzik (Hircsarda nem er :D)
2012. január 10., kedd 13:44
padi 24 hozzászólás @ dinibacsi: melyik hiradobol hallottad ezt, es pontosan , hogy hangzott a feltetel? Kicsit jerevani hiradoskent hangzik (Hircsarda nem er :D)
2012. január 10., kedd 13:46
padi 24 hozzászólás bocs, hogy ismetlem magam, bocs, hogy ismetlem magam :)
2012. január 10., kedd 13:56
dinibacsi 4945 hozzászólás mi van,dadogos lettél,vagy csak a gép vacakol?A Hir Tv-ben,de általában igazat mondanak,és ugy hangzott el,ahogy leirtam!
2012. január 11., szerda 17:39
Ferencz 2984 hozzászólás NYISSÁTOK MEG!!!!!
http://talpramagyar.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=175%3Atalpra-magyar&catid=1%3Afriss-hirek&Itemid=1 2012. január 11., szerda 21:11
Ferencz 2984 hozzászólás Hungaria semper libera
Una et eadem libertas Az alapvető szabadság- és önrendelkezési jogok Magyarországon több száz éve az alkotmány tagadhatatlan részei. Ezeknek a jogoknak a megsértése a történelem folyamán újra és újra felkelésekhez és forradalmakhoz vezetett amelyek hosszú távon mindig impulzust adtak egész Európának. Utoljára 1956-ban a kommunista diktatúrának és a pax szovjeticá-nak rántottuk le az álarcát és ezzel megindítottuk ennek összeomlását. 1989-ben szétvágtuk és kinyitottuk a vasfüggönyt egy akkor számunkra sokat ígérő szabadság felé. Nagyot csalódtunk. A megígért „új európai ház”-ban eddig csak a pincében kaptunk helyet, szabadság helyett diktatórikus kényszert, biztonság helyett aggasztó kétséget, jog helyett hazugságokon alapuló igazságtalanságot. Európai értékek ürügyén megaláznak, megsértenek, kirekesztenek bennünket és megkérdőjelezik a demokratikus jogainkat. Ismét védekeznünk kell . Le kell rántani az új, láthatatlan diktatúrának és a pax americána-nak az álarcát, ameddig még nem késő. “A kezdet kezdetén kell védekezni”. Tudjuk, hogy ez a harc sokkal nehezebb mint a páncélosok elleni volt. A fegyverünk csak a szó, a jog és az európai értékek. Ami azért nehéz, mert nem mi, hanem az Európai Unió szenved demokrácia deficitben. Ki vagyunk téve minden önkénynek, mert az Európai Unió a mai napig nem tett eleget a kötelezettségének és még mindig nem csatlakozott az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, hogy ne lehessen felelősségre vonni az uniós szervezeteket az Emberi Jogok Európai Bíróságon. Nem mi távolodtunk el az európai értékektől, hanem a brüsszeli hatalomcentrum. Nem mi tagadjuk meg a demokráciát, hanem az Európa Uniós szervezetnek hiányzik a demokratikus legitimáció. Európa gazdasági, politikai válságban és erkölcsi romlásban van. Nem így képzeltük el az új Európát ! Egy új Európát kell felépítenünk. Egy olyan Európát, amely nem centralisztikusan, hanem polycentrikusan van felépítve. Egy olyan Európát, amely visszatér a keresztény gyökereihez és értékeihez, egy olyan Európát, amelyben a szuverén nem a pénzoligarchia, hanem a nép és a nemzet. Egy olyan Európát, amelyben tiszteletben tartják a népek demokratikus akaratát. Egy olyan Európát, amelyben minden nép az alapvető szabadságjogokkal, első sorban az önrendelkezési joggal élhet, amelyet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Egyezségokmánya az 1. Cikkben így definiál: “A népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.” Csak az önrendelkezés és állami szuverenitás alapján lehet Európát szabadságban és igazi békében megalapozni. Nem szabad engedni a zsarolásnak és kényszernek !Nem szabad félni, vállalni kell a kihívást ! Soha nem szabad feladni az önrendelkezést, önelhatárolódást és önbecsülést ! Tudjuk, hogy az európai polgárok többsége ugyanazt akarja, tudjuk , hogy az európai közvélemény nem azonos a média által kinyilvánított hamis véleménnyel.- Felszólítunk minden magyart és európait, utasítsa vissza a bennünket ért hazugságokat és félrevezetéseket, bátran vállalja az igazság kimondását és követelését és segítse egy új, szabadabb, békésebb, boldogabb Európa felépítését a népek önrendelkezése és az államok szuverenitása alapján . Isten áldd meg a magyart ! §§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§ Dr. Eva Maria Barki Rechtsanwalt
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||