Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 10., kedd: Világfigyelő Magyar tükörAz elmúlt héten ismét felpörögtek az események Magyarországon, újra rekordmagasságokba ugrott a forint árfolyama az euróval szemben, ami kezdi ellehetetleníteni a svájci frankban eladósodottak helyzetét, de az állampapírpiacot is, hiszen jóval áron felül lehet csak eladni a magyar állampapírokat. Ez egyre inkább megnehezíti a piacról való finanszírozást, ezért a Nemzetközi Valutaalappal elkerülhetetlenek a tárgyalások. Némileg megnyugtatta a hisztérikus piacokat a magyar tárgyalódelegáció kijelölt vezetője, Fellegi Tamás nyilatkozata, aki kimondta, hogy Magyarország mindenről hajlandó tárgyalni, és nincsenek előfeltételei. Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök találkozott a Nemzeti Bank elnökével (erre is régen volt példa), s megegyeztek abban, hogy a kormánynak és a jegybanknak szorosabban kellene együttműködnie a forint stabilitásának erősítése érdekében. A miniszterelnök kitért a valutaalapra is, azt fejtegette, olyan hitelre van szükség, amely könnyíti Magyarország piacról való finanszírozását. * Ezután jött derült égből villámcsapásként a harmadik nagy amerikai hitelminősítő intézet bejelentése, miszerint – a másik két nagy hitelminősítőhöz hasonlóan – szintén a "bóvli" kategóriába sorolja Magyarországot, elsősorban azért, mert nem tudni, megfelel-e a valutaalappal való esetleges megállapodás igen kemény feltételeinek. Kiderült, esetleg tíz-húsz (?) milliárd eurós készenléti hitelről lehetne szó, mint Románia esetében, amely a követendő példa Magyarország előtt, s a Valutaalap negyedévenkénti ellenőrzését is jelenti... De erről is csak akkor, ha Magyarország teljesíti a feltételeket, biztosítja a jegybank függetlenségét. A másik, a hitelben döntő szerepet játszó partner, az Európai Bizottság sokkal keményebb hangot ütött meg, szerintük a magyar alaptörvény s bizonyos sarkalatos törvények sértik a jogbiztonságot, nem egyértelműek, s nincsenek összhangban annak a szervezetnek, jelesen az Európai Uniónak az idevágó törvényeivel, amelynek Magyarország a tagja. * Folytatódtak a világsajtóban is a magyar kormány elleni példátlanul hisztérikus, sokszor igaztalan, szarkasztikus támadások, melyekből Stier Gábor, a Magyar Nemzet cikkírója azt a következtetést vonta le, hogy Magyarország elszigetelődött, s egyedül maradt, nincsenek szövetségesei. * Az ellenzék által állandóan vizionált államcsőd máris hisztériát idézett elő, sokan veszik ki megtakarított pénzüket a magyar bankokból, s mennek Ausztriába vagy Szlovákiába. * Ha a magyar gazdaság főbb mutatóit nézzük, a leminősítést, az államcsőd rémét, a növekvő pánikot nem indokolja semmi. Csupán a bizalom elvesztéséről van szó, amely befolyásolja a befektetői környezetet. A civil mozgalmak vagy a Munkatörvénykönyv bizonyos pontjai miatt felhergelt szakszervezetek még össze tudnak trombitálni néhány tízezer embert tüntetésekre, de a magyar ellenzék továbbra sem kínál alternatívát. Széttartanak, s úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc személye is gátolja az összefogást. Hiába veszít szavazókat a Fidesz, ők nem az ellenzéki pártok táborát erősítik (az utóbbi időben csak a szélsőséges Jobbik erősödött, Kelet-Magyarországon...). A szavazók kiábrándulhatnak ugyan a kormányból, de ez nem jelenti azt, hogy visszasírnák a rossz emlékezetű gyurcsányi éveket... * Ezért kellene minél hamarabb megállapodni a Valutaalappal, ami már önmagában is bizonyos időre megnyugtathatná a hisztérikus piacokat, s bizonyára hatna a forint ingadozó árfolyamára is, s csillapítaná a kedélyeket. Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 300Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 10., kedd 08:12
picike 373 hozzászólás Kár volt a sok magyar tudos, amerika hir nevét növelje.Néküllünk egy kicsit szegénnyebbek lennének.
2012. január 10., kedd 11:59
Ferencz 2984 hozzászólás Mindezeket többször leírta már a Háromszék is. Hasznosabb lenne egy eszmefuttatás például a Magyar Jegybank "függetlenségének" felette szükséges voltáról! Az nem a nemzeti vagyon része, az már a külföldi "érdekeltségek" tulajdona?
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||