Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 11., szerda: Közélet Hoppon maradt forradalmárokKöltségvetési megszorítások miatt Háromszéken huszonkét forradalmári bizonylattal rendelkezőtől vonják meg a havi 2020 lejes juttatást. A megyében összesen negyvenkilencen tudnak felmutatni 1989 decemberi ellenállást tanúsító oklevelet, számuk 2004 óta hétről emelkedett a mostani félszázra. A megvonás egyelőre csak 2012-re érvényes, és azokat érinti, akik egy 2004-es törvény alapján kapták a havi 2020 lejes juttatást – közölték a Kovászna megyei nyugdíjpénztárban. Bartók Gabriella, az intézmény vezetője és Köllő Piroska szóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: két évtized során több jogszabály is lehetőséget biztosított a nyolcvankilences forradalmárok minősítésére, illetve támogatására, most azok maradnak havi juttatás nélkül, akiket a 2004-ben hozott 341-es törvény alapján "kiemelkedő cselekedetű harcosoknak" nyilvánítottak (luptător remarcat prin fapte deosebite). Háromszéken 2004-ben heten rendelkeztek forradalmári bizonylattal, de számuk 2011 végére 49-re nőtt, s a havi támogatást visszamenőleg is kifizették azoknak, akik megkapták az említett oklevelet. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 1020Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 11., szerda 00:15
dinibacsi 4945 hozzászólás De szeretném látni a listát,és a höstettek leirását!
2012. január 11., szerda 06:19
bzoal 735 hozzászólás Az biztos,hogy 2oo4 és 2oll között rengeteg forradalom volt,hogyha 7-ről 49-re nútt a számuk,de vajon 1989 decemberében hol voltak?
2012. január 11., szerda 08:11
PityiPal 1632 hozzászólás Időközben felnőttek a forradalmárpalánták!
Jó üzlet! Ültess forradalommagot, 7 év után dől a pénz! 2012. január 11., szerda 08:32
lacafaca74 2661 hozzászólás Egyetértek dinibácsi, hadd ismerjük mi is a forradalmárjainkat.
2012. január 11., szerda 09:04
soma 107 hozzászólás 7szer 7 az 49.De vajon kik a forradalmárok és honnan jöttek?Hany magyar van koztuk es hol lettek forradarmarok?Itt a mi megyenkben nem volt forradalom,csak valakik felelembol es elovigyazatlansagbol kezdett lovoldozni.Ki kit lott?Hogy kimentek az utcara,hogy bementek a partszekhazba.Azt mashol masok is megtettek de megsem jelentkeztek forradalmarnak.Egyesek amikor megereztek a penz szagat akkor kezdtek jelentkezni es tanukkal igazoltattak,hogy valahol ott olalkodott o is.Pl Kovaszna-Vajanfalvan sok olyan van akik igy kapnak plusz jaradekot.Egymasnak tanuskodtak,pedig nem voltak sehol.Sajnos ez nagyromeliaban igy van es egyelore igy is marad.
2012. január 11., szerda 09:59
gergely_gyorgy 19 hozzászólás Szerintem lehettek annyian mert amikor a vezérek lelépteknagyon sokan berontottak a székhelyre betörték az ablakokat agyülésteremben feltépték a székeket kidobálták és meg gyujtottákés ehez hasonló forradalmi höstetteketvégeztek,hát valóban kár lenne megvonni töllükazt csekélységet.
2012. január 11., szerda 13:42
eberendre 1632 hozzászólás Hány emberöltő szükséges a valóság felfedéséhez?
2012. január 11., szerda 15:22
Vipera 7 hozzászólás kedves fórumozók, jó lenne sok mindent tudni erről a "forradalomról, forradalmárokról". Mindezeket mi soha nem fogjuk megtudni, de tippelhetünk: háromszéki forradalmár: Agache le*****mozottak. Ejnye -ejnye A.Á A Polgármester Úr nem jut sepsin föld a nemzeti hős fiának?
2012. január 11., szerda 17:03
tanoc 87 hozzászólás Szentgyorgyon is az tortenhetett mint sok helyt az orszagban, akkor ertek el eggyes "forradalmarok" a nagykorusagot. Orszagos szinten tobb ezerrol derult ki hogy 1989-ben meg 5 - 6 evesek voltak.
2012. január 11., szerda 17:35
dinibacsi 4945 hozzászólás Legalább dec,22-én felvonulhattak volna,de egyet sem láttam sehol!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||