Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 11., szerda: Közélet A privatizáció csapdái (Magasles)Ha Romániában valami működik – Istennek hála –, az többek között éppen az állami mentőszolgálat. Ennek egyik, az utóbbi években számtalanszor, sorozatosan bizonyító s emberi életek ezreit megmentő egységét, a rohammentő-szolgálatot Raed Arafat doktor szervezte meg és hangolta össze működését. Erről annyit, hogy a mentőkocsik kapcsolata a központtal kiváló, felkészült orvosok és ápolók indulnak azonnal a beteghez, ha kell, helikopteren – egy alig működő országban már ez is bámulatos. Éppen a minap – amikor Traian Băsescu elnök bejelentette, hogy a rohammentő-szolgálat egy részét is privatizálni szeretnék – volt a szomorú évfordulója egy jászvásári helikopter-balesetnek, melynek során egy halálos beteghez igyekezve a rohammentő gépe szélviharba került és lezuhant, s meg kell jegyezni, sajnos, nem ez volt az egyetlen ilyesfajta baleset... Raed Arafat doktor 2006-ban került az egészségügyi minisztériumba, ahol államtitkárként tevékenykedett tegnapi lemondásáig, maga Traian Băsescu is megdicsérte és kitüntette az évek során, hiszen a rohammentő-szolgálat kitűnően működött. De lássuk csak a lemondás okait. Arafat doktor egy tévéműsorban éppen azt fejtegette, hogy miért veszélyes beengedni az állami rohammentő-szolgálatba a magántőkét, amikor váratlanul bekapcsolódott a műsorba Traian Băsescu, és fáradhatatlanul ecsetelte a privatizáció esélyeit, szóhoz sem hagyta jutni a megdöbbent és láthatólag megrémült doktort. Azt is nyílt és kérlelhetetlen proletár őszinteséggel elmondta, ha egy államtitkár nem ért egyet a minisztere véleményével, nem kérdés, hogy kinek kellene távoznia a minisztériumból. Aztán vigyorgott, s kifejtette, hogy a törvény egyelőre csak tervezet, meg lehet vitatni, ezért is kapcsolódott a beszélgetésbe. Az államfő szerint ez dialógus volt (?!). A 44 percből legalább 41 percig ő beszélt, ellentmondást nem tűrően, fölényesen és kioktatóan, ráadásul egy olyan szakemberrel, akinek mindannyian hálásak lehetünk, hisz senkinek sincs a homlokára írva, mikor kell érte is eljönnie a rohammentő-szolgálatnak. Megszokhattuk: Traian Băsescu, akárcsak nagy elődje, a Kárpátok géniusza, mindenhez ért, s nem tűr ellenvéleményt. Pedig ezekre is figyelhetne: az állami mentőszolgálat mellett például a fővárosban és Ilfov megyében már működnek magánmentők, csak az a helyzet, hogy amikor elfogy az egy hónapra kiutalt pénz, egyszerűen leállnak (nem tanácsos tehát hónap végén megbetegedni!), az állami rohammentő-szolgálat ezt nem teheti. A másik: az egészség nem üzlet. A harmadik – s tán ez a legfontosabb –: miért kell átszervezni valamit, ami végre Abszurdisztánban is működik, csak nem azért, hogy az "okos fiúk" újabb pénzekhez juthassanak? Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 486Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 11., szerda 14:04
eberendre 1632 hozzászólás A MÓR!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||