Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 12., csütörtök: Közélet Év eleji panaszok a rendelőkben![]() Vizsgálat a gidófalvi családorvosnál Albert Levente felvétele Tárgyalóteremhez hasonló hangulat uralkodik egyik-másik családorvosi rendelőben, a betegek vélt vagy valós jogaikat emlegetik, a törvényt ismerő, illetve kevésbé ismerő orvosok pedig ahányan, annyiféleképpen alkalmazzák a folyamatosan változó jogszabályokat. Az új esztendő első panaszainak egyike, hogy némely orvosok nem hajlandóak kérésre három hónapnál rövidebb időszakra felírni a krónikus betegek gyógyszereit, mások pénzt kérnek el azért, hogy receptet állítsanak ki. Kevés a nyugdíj, sok és drága a szükséges gyógyszer, ha három hónapra írja az orvos a receptet, akkor két hónapnyi gyógyszeradag elvész, mert egyszerre ennyit nem tudunk kifizetni – állítja Mezei József nyugdíjas sepsiszentgyörgyi lakos, akinek tudomása van róla, hogy az eljárás változó, X. orvos eleget tesz a páciens ez irányú kérésének, Y. pedig elutasítja. A vonatkozó jogszabályról dr. Lucia Şereştől, a háromszéki családorvosok elnökétől kértünk tájékoztatást, aki elmondta, a betegnek jogában áll kérni, hogy egy, két, illetve három hónapra írja fel az orvos a receptet, ezt tiszteletben kell tartani, erre kötelezi őket az egészségbiztosítási pénztárral kötött keretszerződés érvényben lévő alkalmazási szabályzója. A szervezet vezetője jónak tartaná, ha az ilyen jellegű panaszokat a lakosság egyesületükkel is közölné, ők továbbíthatnák az orvoskollégák felé az észrevételeket, és felhívnák a figyelmet a jogszerű eljárásra. A gyógyszerfelírással kapcsolatban érdeklődésünkre Forró Béla, a megyei egészségbiztosítási pénztár elnöke elmondta, a három hónapra szóló receptfelírás csak lehetőség, de nem kötelező, korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azért javasolta, hogy az amúgy is túlzsúfolt családorvosi rendelőkben ezáltal csökkenjen a forgalom. Mezei József azt is szóvá tette, minap 20 lejt kellett fizetnie azért, hogy az orvos receptet állítson ki akut betegsége okán, sőt, azt is megjegyezte, miért nem mondta el panaszát decemberben, amikor krónikus gyógyszereit íratta fel. A válasz egyszerű: a panaszos a napokban betegedett meg, decemberben nem láthatta előre, hogy januárban ismét orvoshoz kell fordulnia. Arra nem derült fény, miért kellett húsz lejt fizetnie a gyógyszerfelírásért. Forró Béla lapunknak elmondta, a biztosító napi húsz páciens ellátását, plusz egy otthoni vizsgálatot térít meg családorvosonként szolgáltatások jogcímén, és még húsz betegnek írható fel ingyenes, illetve kedvezményes gyógyszer, illetve adható küldőpapír, amiért az orvos nem kap ellenjuttatást, de a betegnek sem kell fizetnie, az orvosok belátására bízzák, hogy a napi szerződött esetszám fölött miért kérnek pénzt és miért nem. Az esztendő végéig érvényes keretszerződés alkalmazási szabályzói január 1-jétől módosultak, az új szerződések megkötésének határideje január 31. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 1313Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 12., csütörtök 09:08
Mirke 2733 hozzászólás Ajjaj! És a církusz még csak ezután kezdődik ,védőháló nélkül . Fő akrobata- zsonglőr : Böszeini . Reméljük kitöri a nyakát valamelyik látványos mutatványon , legalábbis kiesik az árbóckosárból .
2012. január 12., csütörtök 13:30
Mirke 2733 hozzászólás Vinne el egy privát mentőautó a lókórházba !!!
2012. január 12., csütörtök 14:44
barot 14 hozzászólás Miert fizessuk akkor a fizetesunkbol az egeszsegugyet? akkor ne huzzak,ha fizetni kell mindenut! Raadasul feluletesek a dokik,delutan nem rendelnek(tisztelet a kivetel) aki munkaba jar meg receptet se tud feliratni,de le kell huzni-nyuzni adofizeto boret!
2012. január 12., csütörtök 16:40
leopold 1036 hozzászólás igazad van"barot".
2012. január 12., csütörtök 19:38
eberendre 1632 hozzászólás Pontosabban, január 32.
2012. január 12., csütörtök 19:46
miklos1960 20 hozzászólás ebbol a rothado orszagbol meg eppen ez hianyzott.....
2012. január 12., csütörtök 20:05
dinibacsi 4945 hozzászólás Hát,jólnézünk ki............
2012. január 12., csütörtök 20:42
barot 14 hozzászólás na el kell dontsuk,eszunk vagy gyogyszereket valtunk ki,dokikat penzelunk,minden marha adot kifizetunk,emeleten az arvizre is megkossuk a biztositast,a fizetesek lejben es lefele mennek,a bizotistasok,adok euroban..........ja UDMR segít a népén,ők hiznak,mi fogyunk.............szomoru (((((((((
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
