Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 14., szombat: Közélet Nagyajtán újra Székelyföld-tábla![]() Nagyajta polgármestere, Bihari Edömér visszaállíttatta a sokat támadott, majd a brassói táblabíróság ítélete miatt augusztusban le is bontott Székelyföld-táblát. Az elöljáró szerint megtehették, hiszen a táblát a megyei tanács a községnek ajándékozta, ők pedig minden feltételt teljesítettek, lépésük tehát legális. "Nem politikai szándékkal állítottuk vissza a táblát. Azt reméljük, hogy a vidék népszerűsítése által a turizmus fellendítéséhez járul hozzá. Éppen ezért nem értem azokat, akik a világhálón már támadják, s a román nemzeti érzés megsértését, az ország megszégyenítését látják tettünkben, s azt ígérik, minden eszközt megragadnak, hogy eltávolítsák. Nem értem, hiszen nem gyalázzuk a románságot, sőt, a turizmus fellendítésén dolgozván az ország javát szolgáljuk." Demeter János megyeitanács-alelnök úgy nyilatkozott, csak gratulálni tud a nagyajtaiaknak, amiért az általuk is fontosnak tartott tábla felállításához szükséges jogi procedúrát végigvitték. "Úgy értesültem, a nagyajtaiak a térség népszerűsítésére használnák a táblát, s úgy vélem, igazuk is van, hiszen az idelátogatóknak joguk van tudni, hogy éppen merre, milyen történelmi térségben járnak. Örömmel segítettük tehát, hogy minden engedélyt beszerezzenek, s ne legyenek a továbbiakban támadhatók" – mondotta Demeter. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 2355Olvasóink értékelése: 4.6Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 14., szombat 00:32
Mirke 2733 hozzászólás Ez igen POLGÁRMESTER ÚR !!! Bravó nagyajtaiak , ne hagyjuk magunkat ! Kitartás Bihari Edömér !!
2012. január 14., szombat 01:13
ladoga2009 571 hozzászólás Fiuk, (vitriol, et. cetera,…, ti kik senkik sem lennétek kormányi/parlamenti "képviselet" nélkül) beleviszitek a politikai játékba az ajtai polgármestert, ki udemeráj ellenében, az MPP által támogatva lett polgi, Ti, a "szövetség" és az erdélyi magyarság opportunistái, teszitek mindezt a magyar nemzet valós érdekei ellenében. Csak kétségbeesésetekben?! Most, merre szeretnétek politikailag"ugrani" az általatok teremtett gazdasági-társadalmi káoszból??? Tán, Demeter János ölébe? Na... Sajnálom, hogy a polgármester úr, fél év után átállt a választási ellenfeléhez. A "dilléma" az érthető, a döntése, az már kevésbé! Hidat, utat építsetek, ne falakat a "zsebetek" megmentése érdekében. Mert, Nagyajtánál Erdővidéknek híd kell, nem tábla, viszont átjárás az nincs, már 3 éve... "Háromszék, mindenek felett???" Vajon mindenki "beveszi" a következő mandátumra is meséteket? Legalábbis, a 3szek portálján ezt nem sokan teszik. Híd nincs, út nincs Erdővidéken. Ti, ünnepeltek, minket képviselnétek... Akaratotok szerint lassan, magyar se lesz, csak a megszokott mesétek: Szeressetek magyarok, minket az örök farizeusokat! NEM FOG MENNI! Mirke, kérlek ne légy elhamarkodott a véleményedben. Kösz. 2012. január 14., szombat 01:25
Mirke 2733 hozzászólás Én is . Viszont van amikor a látszat csal . Nehogy azt hidd ,hogy a rmdsz-nek kampányolok . Ezt méltán elvárom tőled . Máshonnan fúj a szél. Jó volna személyesen beszélni erről .
2012. január 14., szombat 01:31
Mirke 2733 hozzászólás Bár nem vág ide , látom ozi ugrani készülsz,kérlek olvasd hát el a múlt szombati beírásomat a SZilveszter cikk kapcsán.Várom a választ ,aggig nem fekszem le ! Kösz.
2012. január 14., szombat 01:42
ladoga2009 571 hozzászólás Mirke, látom, emberként mindannyian szenvedünk... Írj Sascha-nal az ő által a fórumra írt e-mail cimjére. Sokmindent, nem-megszokottakat tudnánk közösen megbeszélni. Ö majd jelez/én neki. Vigyázz, az idők... azok, a változásoké!!!
2012. január 14., szombat 02:10
ladoga2009 571 hozzászólás @Mirke: "a múlt szombati beírásomat a SZilveszter cikk kapcsán."
Mond meg, kérlek, a linket, vagy a cikk címét. Szösz. 2012. január 14., szombat 02:11
ladoga2009 571 hozzászólás Kösz..
2012. január 14., szombat 02:33
Nomad 433 hozzászólás Nem akarok szomorusagot okozni de szekelyfold nem a tablak miatt lesz es van,azok is fontasak de elsodleges dolog h a szivunkbe eljen a masik meg h fogjunk ossze ne tabla haborukon,hogy ne csak a mi de unokaink dednokaik szivebe is ott maradjon.Hajra szekelyfold hajra szekelyek!!!
2012. január 14., szombat 02:49
ladoga2009 571 hozzászólás Akkor, mond meg,
miért "kérkednek" mindezzel krízisidőkben az nemzetáruló udemeristák??? Összefogásért? A "táblákért"? Érdekli is őket Székelyföld. 2012. január 14., szombat 04:28
ozi 347 hozzászólás kedves Mirke; akkor irtam ,hogy reszletekbe nem bocsatkozom,legalabb is nyilvanosan.
2012. január 14., szombat 04:40
ozi 347 hozzászólás az email cimem 'gavrilpeter@optusnet.com.au" Egyebbkent itt csak akenguruk ugralnak hol tele, hol ures zsebbel. Udv neked.
2012. január 14., szombat 06:19
leopold 1036 hozzászólás tul korai , csak osszel vannak a valasztasok.Kokossel mi lett? oda nem merik??
2012. január 14., szombat 07:43
Mirke 2733 hozzászólás lado ! WWW: anemzetszékelykapuja.hu .Kellemes napot !
2012. január 14., szombat 07:48
Sascha 1641 hozzászólás @ladoga2009 - van egy olyan érzésem, mintha be akarnék menni a Kólába s Csabi belülről bédeszkázta vóna az ajtót. Edömér, Demeter - a kocsmát eccer megcsináljá, puccbarakják s a cégért azután rakják ki!
Edömér egy gyenge jellem (ha egyáltalán van neki). Amolyan fuss-ki-öblíts-ki ember. Olyan rodejó-féle. 2012. január 14., szombat 08:06
PityiPal 1632 hozzászólás Jönnek a választások!Ez a táblamese már többször sikeres volt! Voiculescu leveteti, Tamás , elszánt hazafiként, visszateteti...bla...bla...bla...
Csak ennyire tellik a fantáziátokból, üresfejű árulók? 2012. január 14., szombat 08:14
Mirke 2733 hozzászólás Sascha ! A'hol van ? Má'mint a "Kóla " . Nem félsziget úgy -e ?
2012. január 14., szombat 08:20
hatgerinc 13 hozzászólás bihari edomer fuggetlenkent jelolte magat a helyi valasztasokban (ami jozan dolog). az MPP tamaogatta a valasztasokban, a kampanyban. az egyik falubeli, a kampany gyulesen megkerdezte a helyi RMDSZ-t hogy tamogatja-e az RMDSZ is bihari edomert. a valasz az volt hogy az RMDSZ nem tudja tamaogatni! erre fel par honapra ra bihari edomer beallt udemeresnek. a nagy eredmenyei: a vizhalozat, amit elodje kezdett el, meg mai napig sincs a hazakba bevezetve. az utak fortelmesek, sok helyen(pl.bolon fele) annyira szukek hogy csak 1 auto tud elmenni az aszfalton egyszerre, szakaszokon. az apacai hid hasznalhatatlan. a nagyajtai hidat ;megjavitottak; 20.000 lejjel es rosszabb mint azelott. EZERT adta hatgerincet ???? hajra magyarok!
2012. január 14., szombat 08:23
Sascha 1641 hozzászólás @Mirke - Baróton a Múzeummal szemben levő utcában (Ady Endre utca) van egy kis kocsma - Kólabár a neve.:-) Ha nem tévedek, akkor az első kocsma volt Baróton `89 után.
2012. január 14., szombat 08:43
Mirke 2733 hozzászólás Na jó ,majd benézek ma d.u. hátha ott leszel. Még nem jártam ott . Diákkoromban suttyomban a Dózsa téri "Zöld fába " jártunk, Kovács Magdinak az apja húzta nekünk . De már se fa, se prímás ,csak az emlékük maradt. Nem tartozik a táblához de hirtelen eszembe jutott . Izé " hat"-gerinc ! Ki tanított magyarul a mamádon kívül ? Hadd ne gratuláljak neki. Ha annyi gerinced van adományozd el őket . Csak vigyázz , a fából valót tartsd meg ,mert az nem zsibbad . Viszont könnyen törik !( le)
2012. január 14., szombat 08:57
Sascha 1641 hozzászólás @Mirke - ma 100% nem leszek ott.
2012. január 14., szombat 09:55
nagydoki 30 hozzászólás Azokat a hidakat( Nagyajtai hid, Olt hid, alsórákosi Olt hid stb.) az ezermester székelyek akár fából is megácsolhatták volna már s aztán hirdethetnék a régió turisztikai értékeit.
2012. január 14., szombat 09:58
Sascha 1641 hozzászólás @nagydoki - oda projekt kell! :-)
2012. január 14., szombat 10:02
szekelygore 6 hozzászólás Nagyon ugyes a polgarmester ur de vagy egy kis bokkeno ugyebar nekunk van egy feljelentonk aki Sapnyolorszagban lakik nem kell reszletezni hogy ki az , ido kerdese hogy majd a Epitkezesi Felugyelosegnel, es a tobbi alami hatosagnal feljelentes tesz ez 100% kos , itt ezek intezmeny (magyar) vezetoji ugyeber fejtik a munkahejuket es partol fuggetlenul meg fogjak birsagolni a Polgarmesteri hivatalt es hosszas pereskedes utann ugyis leszerletetik
Sajan ez van hajra szekelyek 2012. január 14., szombat 10:23
dinibacsi 4945 hozzászólás Mondok én egyet:novemberig még 2x leveszik,és visszateszik,mert a rmdsz nem enged majd a 21 -böl,ki fogja harcolni a rmdszs prefektusnál,hogy negyedszerre ne vetesse máááááááááá le a táblát mert itt a vállasztás!Komédia az egész,vihar a biliben,ott van,vissza van téve a tábla!És akkor mi van!Nem kiáltottuk ki a Székelyföld autonomiáját,csak állitottunk egy táblát!Jöhet a székelykapu,akkor is ugyanaz a helyzet!Bátor kiállás..................hagyjuk
2012. január 14., szombat 11:25
biatt 10 hozzászólás Nem sértegetni akarok, csak úgy látom, hogy egyesek mindent össze kavarnak, csak azért, hogy ne hallgassanak. Jösztök itt azzal, hogy Edömér RMDSZ-e MPP-s stb, meg keresitek a kákán a csomót, ahelyett értékelnétek azt, amit eddig elért. Örvendeni kellene, hogy föl meri vállalni. Punktum. A többi -a híd, az út, és egyébb is meg lesz. Kiváncsi lennék, ha tőletek fügne a dolog, mire jutottatok volna. Könnyű más munkájában hibát találni...
Gratulálok Edömér. Remélem Kökösben is hasonló módon fognak eljárni. Üdv. mindenkinek 2012. január 14., szombat 11:42
hawk 108 hozzászólás Hát tényleg nem értem ezt sok nyavalygást a kétkedést, hát nem jól esik, az embernek mikor lássa ezt a táblát bár csak mindenütt volna egy Bihari Edömér. A polgármestert nem azért válasszuk, hogy udmré-s vagy mpp-s akár független, hanem hogy a közösségért dolgozzon és a Nagyajtai polgármester ez érdekében dolgozik.
2012. január 14., szombat 11:51
ityum 143 hozzászólás sajnalatos hogy valami okos velemeny hejett ilyen kocsmai hozza szollasokat kell olvasni a fel hibridektol kosz az oktatast de raferne a fajtaidra oze... sascha... az observatorban van hej eleg el lehet ezen gondolkozni ilyen agatye diniknek is
2012. január 14., szombat 12:06
et 423 hozzászólás biatt, föl meri vállalni?? kutyakötelessége!
Merészség akkor lenne, ha nem tamás sanyi nótájára táncolna. 2012. január 14., szombat 12:08
dinibacsi 4945 hozzászólás Bolond likból bolond szél fuuuuuuuuuuuuuuuuuj,ityum!legalább is ezt tartja a mondás!De ha már itt tartunk,szigoruan a beirásomra szoritkozva-mi nem igaz abbol?És miért..........!Ha tudod,vállaszolj,ha nem,akkor egy görénybe oltott tengerimalac korcsitura vagy!
2012. január 14., szombat 12:40
biatt 10 hozzászólás et, egy polgármesternek a kötelességei nem ebben merülnek ki(szerencsére). egy ilyen ügy felvállalás és amellett való kiállás tiszteletre méltó dolog, de nem kutyakötelesség. Caligulanak igaza van abban, hogy minden elvégzett vagy el nem végzett dologra millió koment születik, de ebből a komentekből nem lehet előrébb jutni. Fontosnak tartom mégegyszer kihagsúlyozni, hogy ennek örvendeni kell, és az egymás szapulás és sértegetés helyett, jobb és szebb, ha öszinte elismeréssel nyugtázunk akár RMDSZ-es akár MPP-s, vagy akár "független" emberi tevékenységet.
az építő kritikára mindig is szükségvan, de az agybajos komentezők rosszindulatú megnyilvánulásai nem használnak senkinek. Szép napot mindenkinek 2012. január 14., szombat 12:57
dinibacsi 4945 hozzászólás Az a helyzet,biatt,hogy Edömér csak szereplöje a szinjátéknak,az a szereplö,akin az ostor csattan!Neki annyi köze van ehez,mint nekem,odafennt döntötték el,ö meg kell csinálja,tetszik vagy nem!Emlékezzünk vissza,amikor levették,valaki állt ki mellette?Senki,és igy lesz ez ezután is,mert ezt még párszor leveszik-felteszik novemberig!Edömér belecseppent a politikai tökekovács mühelybe,és teszi a dolgát!Ennyi!
2012. január 14., szombat 13:02
bocskoros 35 hozzászólás levettem -feltettem 1-1
2012. január 14., szombat 13:03
biatt 10 hozzászólás "Edömér belecseppent a politikai tökekovács mühelybe,és teszi a dolgát!Ennyi!" Igen, egyetértek. De végül is teszi a dolgát... Én csak erre akartam felhívni a figyelmeket. Egy jóindulatú ember végzi a munkáját tisztességesen. Ennyi. Én Mégegyszer gratulálok neki. Lezártam részemről a témát.
2012. január 14., szombat 13:16
Sascha 1641 hozzászólás @ityum - mi bajod velem? :-) Nem jó a bugyid?
2012. január 14., szombat 13:19
bocskoros 35 hozzászólás Feltette a kárászbajusz meg a mangalica
2012. január 14., szombat 14:06
PityiPal 1632 hozzászólás Ha azzal dicsekedne ez a Bihari, hogy elkészült a hatástanulmánya egy hagyományos termékeket népszerűsítő és forgalmazó piacnak, azt díjjaznám.De ez a tábla-ügy már lerágott csont! Hol felteszik, hol leveszik, csak a helyszín szokott változni: vagy Kökös, vagy a kézdii SCPC, vagy Erdővidék...
A kritikát egyébként meg kellene szívlelni az illetékeseknek, és nem megsértődni. Ha igaz, amit a hatgerinc fórumozó beírt, akkor meg mi haszna ezeknek az üres gratulációknak, biatt? hawknak meg szíves figyelmébe ajánlom a tábla tetejét, rászállhat, rmdsz-indulókat kárrogni! 2012. január 14., szombat 14:09
et 423 hozzászólás biatt, úgy ahogy a tiedhez hasonló szép mesék sem már. Az ilyen és hasonló "ügyek felvállalásáról" hadd ne te oktass engem.
A diagnózist te állítottad fel? Hm... Szép napot, jó szelet! 2012. január 14., szombat 14:10
ityum 143 hozzászólás dini en nem irtam neked semmit nem csak teged hivnak igy vagy ha igy hivnak akkor mi a gond? az alataidat tartogasd meg magadnak az is lehet hogy kozod van hozzajuk a faj s az eredet nem szegyen
2012. január 14., szombat 14:11
ityum 143 hozzászólás dini en nem irtam neked semmit nem csak teged hivnak igy vagy ha igy hivnak akkor mi a gond? az alataidat tartogasd meg magadnak az is lehet hogy kozod van hozzajuk a faj s az eredet nem szegyen
2012. január 14., szombat 14:16
Mirke 2733 hozzászólás Te Sascha , ez az ityum fehérnép lenne ? T.i. felénk szokták mondani ,hogy a mutyi fasza ! Mert ha nő , mindig arra gondol ami hiányzik neki . Visszafelé .
2012. január 14., szombat 14:17
ityum 143 hozzászólás sascha csak anyit ha nem ismersz valakit arol nem kene velekedned es Biharit nem ismered csak ennyit s ha kitette az is lehet hogy a sajatjara tette te is tehetsz a virag cserepedbe bar mit ami belefer lehet harom szinu is
2012. január 14., szombat 14:26
eberendre 1632 hozzászólás A "táblákért"? Érdekli is őket Székelyföld. Eddig az idézet. Igen, érdekelte őket, ezért leszerelték. Kökösben is kiteszik, ha ezzel majd lecsendesednek. Később újra leveszik. Mindaddig, ami tart az idegük cérnája. A falutáblákat is cserélgetjük, sehol nem kapják el a pingálókat, hogy beverjenek a fenekükbe. Más szóval, van gyakorlatunk.
2012. január 14., szombat 15:04
zakifi 57 hozzászólás ityum- Sascha két nap hallgatás után előbujt az egérlyukból, ahol mint bunkó Patkány szokott meghúzódni . Nem tudom mi van az ügy hátterében, de Edömér a Mikes Kelemen Főgimnázium kitűnő tanulója volt, elvégezte Kolozsváron a fizika szakot, informatikában nagyon jártas.Az nem baj , ha a polgármester tanult ember.Sascha egy műveletlen ,ostoba ,hazug és tényleg jellemtelen SENKI mellette.
2012. január 14., szombat 15:25
fekete 101 hozzászólás A NAGYAJTAI POLGARMESTERT NEM ISMEREM,de bator embernek tartom,hogy ki mer allani a szekely fold ugye mellett.E LLEN PELDAJA A KJOROSPATAKI POLGARMESTER aki felmagyar de rosszabb mint egy igazi roman.Torvenyes uton erte el hogy korospatakon eltunjon a laTHATARROL AZ RMDSZ HELYI SZERVEZETE ES SIKERULT NEKI MEGALAKITANI A JELENLEGI KORMANYPART HELYI SZERVEZETET.,amelyik a helyi tanacsban is tobbsegben van.Kozben a lakossagot azzal szeditgette,hogy draga penzen szekely kapukat allitatott,legutobb pedig azzal hizelgett a magyarok fele,hogy csak olyan jegyzot fogad el aki ismeri a magyar nyelvet.Ezert a magatartasaert a spanyol honbol arulkodo DAN nationalista tarsa is sulyosan megbiralta.Ebben az evben valasztasok lesznek es ugynez ki ,hogy egy nemreg meg volt PARTTARSAmost az rmdsz szzineiben indul ellene a polgarmesteri szekert/vagy ez csakj atveres/ minden lehetseges.Kerdem a korospatakiakat,hogy mikor ebrednek ra hogy mennire manipulaljak oket.Mikor tudnak egy arra erdemes embert jelolni polgarmesternek eki erti a dolgat es nem a lopason tori az agyat.
2012. január 14., szombat 15:32
Sascha 1641 hozzászólás @ityum - edöss egyetlenöm, kicsi üftes. Biharit még azóta ismerem, mikor még a bankban dolgozott. Pufi gyerek!
@Mirke - nincs kizárva, de attól helyösebben meg tudott volna tanólni "beszélgetni". 2012. január 14., szombat 15:36
Mirke 2733 hozzászólás Ühüm !
2012. január 14., szombat 15:37
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - drága gyermök :-) Neked az fáj, hogy valamelyik nap megetted az "idézetemet" :-) Nem-e Orwell egyik figurája vagy? :-) Te es ejsze a Kandiscukor Hegységet jövendölöd meg, mint Mózes a kedvenc olvasmányodban ... :-) Bangó kicsi poloska vagy, akit bárki eltaposhat.
2012. január 14., szombat 15:40
Mirke 2733 hozzászólás Kőrispatakon az a góré aki jobban "beeteti" a cigányokat ! Egyszerű a képlet .
2012. január 14., szombat 15:42
biatt 10 hozzászólás jól eltávolodtatok a táblától:-)
2012. január 14., szombat 15:43
Mirke 2733 hozzászólás De a fél szemünket azért rajta tartjuk !
2012. január 14., szombat 15:46
et 423 hozzászólás Zakifi, pofa bé! Minap leléptél.
2012. január 14., szombat 16:11
zakifi 57 hozzászólás Üdvözöllek ANALFAB-et-A
2012. január 14., szombat 16:43
et 423 hozzászólás Hát, azé azt nem mondanám, igaz nem vagyok tanár. De te nem tudál "kijavítani".
2012. január 14., szombat 16:54
zakifi 57 hozzászólás Igazad van, talán csak ESZ-et-LEN
2012. január 14., szombat 17:15
Sascha 1641 hozzászólás @Zakifi - te annyira barom vagy, hogy azt se veszed észre, ha valaki átcsebakiszottszett ... :-)
2012. január 14., szombat 17:25
bjanos 905 hozzászólás Talán a táblára nem is kellene magyar feliratott irni ,mivel a magyar nemzet tudja hogy Székelyfőldőn jár ,Francia felirattal nem is lenne semi baj ,maradhatna a tábla őrőkre a helyén,még cirkusz se lenne ,ebben a formában a románok is el fogják fogadni.
2012. január 14., szombat 17:36
zakifi 57 hozzászólás Sascha Két nap szünet után még borultabb elméjű vagy. Várom mikor kezdesz örjöngeni.
2012. január 14., szombat 17:54
ityum 143 hozzászólás sascha Biharinak meg az uk nagypapa is Ajtan szuletet a tied nem biztos ki tudja mejik milicista vagy banyasz b. lek. v.es ocsarolsz masokat jobb lenne ha a te szinteden sepergetnel ne osszad az eszt
2012. január 14., szombat 18:06
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - tegnap is voltam ám! De te sunyiztál valamelyik korcsomában :-)
@ityum - mikor helyesen "beszélsz", akkor majd válaszolok :-) Addig nem leszek a szinteden :-) 2012. január 14., szombat 18:11
dinibacsi 4945 hozzászólás ityum,11,5o perckor le agatye dinizel!Ha nem nekem szolt,akkor???Amugy tényleg nem értettem,miért agatyediniztél le!?Ja,megjött a Nagy Bivaly is az Allatfarmböl?és még okosabb!Ezt már szeretem!Vagy mégsem,?szia kifi!A nap feljött!Nem elöször,és nem utoljára!Késöbb lenyugszik"kitöl idéztem?Elöre bocsájtom,hogy nem Sachatol,de még Orweltöl sem!
2012. január 14., szombat 18:30
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - befejeztem ezekkel a tótumfaktumokkal, mert a végén lesüllyedek a szintjükre s ezek képesek a tapasztalatukkal megverni. Valamilyen szintű inteligencia szükségeltetik a fórumozáshoz - ez sokunknak nincs meg s nem tudunk szembeszállni eme magasröptű társalgási, vitázási szintre eljutott, elvi kérdésekben remekül helytálló vitapartnereinkel.
2012. január 14., szombat 18:35
ityum 143 hozzászólás dinike montam ha nem inged ne vedfel altalaban mindent tudsz hat ezt hogy nem tudtad mar a mutkor is lattam hogy vannak hianyosagaid nem is keves halottal e agatye fiairol tudtomszerint az egyik nev rokonod ezert ne keverd a szezont a fazonnal es alat kerteket hagyd ki mert nem a leg szebb dolog en nem sertek senkit csak emlitest teszek es igy gondolom ferr
2012. január 14., szombat 18:37
dinibacsi 4945 hozzászólás engem kimondottan szorakoztat ez a péksütemény inteligens hozzászolásaival!kezdtem megérteni,miért" remekelnek "szegény gyerekek az érettségin!
2012. január 14., szombat 18:41
dinibacsi 4945 hozzászólás rendben,megértettem!Amugy tényleg felháborodtam,mert agatyevel nem szivesen hasonlitanék!és ami a hiányosságokot illeti,csak egy keveset láttál belölük,persze hogy vannak!De kinek nincsenek?
2012. január 14., szombat 18:57
ityum 143 hozzászólás igy igaz ne is sulyegyle el is kerheted a barataid cimet es tobb komunikacio is van s ottegyutt egyhangulag magas szinten le sem kell sulyednetek ti inteligensek gyongye
2012. január 14., szombat 20:10
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - hagyjad már :-) Tudhatnád, hogy a puliszka nem robban :-)
2012. január 14., szombat 20:18
dinibacsi 4945 hozzászólás Pedig jól tenné!
2012. január 14., szombat 22:26
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - valami emberek kimentek sétálni s ordibálni bucurestiben s asszongya az asszony, hogy baj lesz. Neki es azt mondtam - a puliszka nem robban :-)
2012. január 14., szombat 22:54
dinibacsi 4945 hozzászólás Amig a 3 millios városbol kimegy 3ooo ,addig nem robban semmi,sajnos! 23 h után kezdödiik a békésen ordibáló lakosok csendörség által valo megverettetése,tekintettel az érzékeny lelkü gyerekekre,nem kezgték hamarabb!Amig ök egymást,addig nem münköt!:D
2012. január 14., szombat 23:21
Sascha 1641 hozzászólás Kb. :-)
2012. január 15., vasárnap 09:09
zsi 27 hozzászólás Ha jonnek a valasztasok ha nem ,Szekelyfold az Szekelyfold. Minnel tobbett hangoztassuk, annal inkabb kenyszeritjuk a romanokat, hogy szokjak a tenyt.
2012. január 15., vasárnap 11:34
Pildner_Jozsef 88 hozzászólás A történelem sajnos keveseket érdekel igazából. Jó, hogy a turisták meglátogatják a helyi történelmi nevezetességeket (múzeumok, várak-vártemplomok, régi épületek, stb.), de hasonló érdeklődéssel fordulnak a jelen értékei felé is! Jó, hogy újra áll a tábla és szerintem minden Székelyföldre bejovő útra kell tenni hasonlókat! De mulasztásnak érzem indoklásaként kizárólagosítani a történelmi okot és ez által Székelyföldet csupán történelmi régiónak feltüntetni! Térségünk értéke nem csökkenthető le pusztán történelmire! Régiónk geológiai, földrajzi, természeti, néprajzi, nyelvi (azaz etnikai) különbségei ugyanolyan fontosak akár a történelmi, egy jövőbe néző nép számára pedig még annál is fontosabbak!
2012. január 15., vasárnap 15:00
Magne 1 hozzászólás Ez a tabla historia mind szep es jo !!! de ha nem lesz hid Apaca es Nagyajta kozott ami igen is nem csak 2 telepulest hanem 2 megyet kot ossze akkor ki fogja majd nezni !! Azok a turistk akik jonek Apacafelol csonakkal ?? vagy atuszak az Olt at?
az en szereny velemenyem az, hogy tabla ide vagy oda egyszer egy jarhato hid kellene es ha az mar meg van azutan johet a turista addig a kutya sem nezi ezt a tablat !!!!! 2012. január 15., vasárnap 15:24
hawk 108 hozzászólás PityiPal Te egy mesebeli figura vagy éspedig a boszorkány osztogatod, itt a mérges almáidat néz tükörbe ..ja vagy inkább ne kár a tükörért
2012. január 15., vasárnap 21:11
Mirke 2733 hozzászólás Mágne(s)ként vonzza ez a fórum a félanalfabéta billentyűzőket. ( félreértés elkerülése véget: a félanalfabéta még kell fejlődjön ,hogy analfabétának nevezhessük ) Ennek az újabb beírónak üzenem : próbálkozzon átjutni a jég alatt az Olton , hátha közben megtanul magyarul . Ha megtanul nyert. Ha nem ,mi nyertünk ! A hulla nem ír .
2012. január 15., vasárnap 21:13
Sascha 1641 hozzászólás @Mirke - nálad a pont :-) De részben igaza van ... :(
2012. január 15., vasárnap 21:49
Kenesei 746 hozzászólás Mirke, látom gyengeséged a kezdő beírók felavatása...
2012. január 15., vasárnap 22:44
Sascha 1641 hozzászólás @Kenesei - szokják a "rendszert" s a rendszert :-) Ez a minimum :-)
2012. január 15., vasárnap 23:16
Mirke 2733 hozzászólás Bevallom ez a gyengém . Ennél gyengébb nem is akarok lenni . Ez talán gyengeség részemről ,de próbálok bármilyen szerény eszközzel is kiállni édes Anyanyelvünk gyengítése ellen !! Gyöngéd álmokat a jó embereknek !
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
