Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 16., hétfő: Máról holnapra Jogkövetelő tüntetések országszerteÉrdekes nép a román, huszonegy évvel ezelőtt egy magyar lelkész, most egy palesztin orvost ért sérelem miatt vonult utcára. Alig tiltakozott, amikor fizetését, nyugdíját megkurtították, adóját emelték, a választásokat úgymond összevonták, eltűrte, hogy a miniszterelnök helyett az államfő vezesse az országot, hogy a parlamentet megfosszák törvényalkotói jogától, hogy csúfot űzzenek az ellenzékből, szakszervezetekből, hogy leépítsék a civil társadalmat, s ami legmegrázóbb, szegénységbe sodorják a lakosság 41,3 százalékát. Mégis az államelnök igazságtalansága, faragatlan modora ébresztette rá az embereket, hogy a Cotroceni-palota triója által kidolgozott törvénytervezet célja szabadulni az ágazat gondjaitól, bajaitól, költségeitől és felelősségétől, s átjátszani, a szabadpiacnak, a vadkapitalizmus (mert mifelénk az járja) szélverésének kitenni az egészségügyi biztosítást és ellátást. Miközben súlyos válság gyötri az országot, s egyre szegényebbek az emberek. Mint kiderült: valójában az államfő klientúrája – most, a lehetséges hatalomvesztés előtti hónapokban – meg akarta szerezni ezt a piacot is. A törvénytervezet azzal rémítette meg legjobban a betegeket, orvosokat, majd mindenkit, hogy magánbiztosítókra akarta bízni a körülbelül nyolcmillió ember befizetését, miközben a továbbiakban is a pénzügyminisztérium gyűjtötte volna össze és a politikum által kijelölt miniszteri rangú főigazgató osztotta volna el a pénzt. Sokak meglátása szerint a reform első lépésének elég lett volna, ha visszaadják a biztosítók autonómiáját, és átláthatóvá teszik a befizetések útját. Közben nyilvánosságra kellett volna hozni, mi jár állampolgári jogon az embernek, mi a biztosítottaknak, egységesíteni kellett volna egy-egy orvosi aktus árát, ki kellett volna számítani a kezelési költségeket, elkészíteni az összes gyógyítási protokollt, és – s ez nagyon fontos – népszavazással vagy valami hasonlóval eldöntetni, hogy az egészségbiztosítás megmarad-e annak, amit a jelenlegi alkotmány szavatol, azaz állami feladatnak, vagy áruvá változtatják, és magánbiztosítókra bízzák. Utána jöhetett volna az új jogszabály. Az RMDSZ – miközben minisztere mohón bólogatott Băsescu szándékainak – hét közepén, rádöbbenve, hogy kevesen támogatják tervezetét, s a magyarlakta megyék még az átlagnál is rosszabbul járhatnak e szabadnak nevezett versenyben, halogatásra játszott. Ismét időt akart nyerni. Ez is elbizonytalaníthatta az államfőt, mert ha nincs parlamenti többség, semmi nincs. Most már Băsescu ellen tüntetnek emberi jogaiktól megfosztott tömegek Bukarestben s az ország nagyvárosainak utcáin, lemondását, előrehozott, szétválasztott választásokat követelnek. Országlása alatt először vesztett csatát. Egy Raed Arafat nevű orvos győzte le. Maradék hitelét tovább rongálja az utca. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 3104Olvasóink értékelése: 4.75Szavazatok száma: 16Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 16., hétfő 07:00
BartSimpson 717 hozzászólás "s a magyarlakta megyék még az átlagnál is rosszabbul járhatnak e szabadnak nevezett versenyben". És a magyarlakta vidék még nem is fingódozik, se mukk se semmi. Az emberek itt vagy nagyon tájékozottak, vagy passzívan és bőlcsen nem viszik a bőrüket vásárra. Nem implikálódunk a puliszka robbanásában, mert nem a mi dolgunk. Mi csak az autonómiáért tudunk bőgni, de azt is csak otthon, a tévé előtt. Mikor mozdulni kell, akkor hol van a magyar ellenzék, a nagy empépés gerincesség he ? Vagy várjuk meg, hogy a lufi kipukkadjon magától ?
2012. január 16., hétfő 07:44
kissmama 160 hozzászólás A Vilagbankosoknak volt pofajuk azt javasolni Orbaneknak,vegyenek peldat Romaniarol.Hova koltottek a rengeteg kolcsont amit a budos eletben nem tudunk megadni?
2012. január 16., hétfő 07:47
kissmama 160 hozzászólás A Vilagbankosoknak volt pofajuk azt javasolni Orbaneknak,vegyenek peldat Romaniarol.Hova koltottek a rengeteg kolcsont amit a budos eletben nem tudunk megadni?Most is egy nem roman kellett ,mint 1989_ben,hogy robbanjon a puliszka.
2012. január 16., hétfő 08:06
PityiPal 1632 hozzászólás Simpson family oszlopos tagja: a *****t, amit a főnökeid a 22 év alatt felgyüjtöttek, az MPP-re akarod kenni? Hát nyaljátok ti, ti voltatok-vagytok a hatalomban! Akkor kellett volna meggondoljátok, mit írtok alá, amikor megtettétek! És még hány és hány ilyen népnyúzó törvény megalkotásában voltatok csicskások! A bársonyszékért, ami az ülepetekhez ragadt! A létrának két ága van, simpson: döntsd el, melyiken álltok most.
2012. január 16., hétfő 08:21
joco 8 hozzászólás Ez mind igaz, amit a cikkiró felsorol... A dolog csak annyiban hibádzik, mindez a sok-sok jólét nem jöhetett volna létre ha ,,MIEINK nem adták volna áldásukat minderre''... Nagy hálával tartozok nekik!
2012. január 16., hétfő 08:44
vitriol 432 hozzászólás Ezt jól kigondolta a kalóz. Az egészségügyi miniszterektől már rég elvette a pénzeszsákot(eg.biztosító ház(CNAS)). Most megbízott három botcsinálta csicskást, összerakatott egy s.zar törvénytervezetet,(özben, összeveszett az ország egyik legnépszerűbb emberével), majd az egész lekvárt ráborította Rittli fejére.
Csak emlékeztetőül: ki is kampányolt az elnökválasztáson Basescunak????? Igen bizony, az MPP!!!!! Meg aki most nem az RMDSZ!!! Tessék most is kiállani mellette! Gerincességből !!!!! Vagy talán sunyít a székelymagyarság "polgári" fele???? 2012. január 16., hétfő 08:44
jozsi 406 hozzászólás Nem jo otletnek tartom hogy most az utcara menyen a magyar ellenzek mivel hogy osze fogjak mosni a Bukarestbe tortentekel, es ez az agreszivitas nem jelemzo a szekelysegre.Az RMDSZ es egesegugyi miniszternek le kelene mondjon.
2012. január 16., hétfő 08:57
jozsi 406 hozzászólás Vitriol te szeszt ital regelibe a szekelyek dontotek ugy hogy Baszet tamogatjak azal is kifejtve hogy az idotok le jart. Kit valaszthatak volna talan Geoanat akit meg a sajat partja is lapatra tet . Ne ved a minisztert te is jol tudod hogy egy torveny tervezethez az o allairasa kel.Kovetkezo lejarasotok az lesz mikor a birosag visza fogja dobni a valasztasi torvenyt mert a helyit osze mostatok a parlamentivel. Csak igy tovab gyerekek.
2012. január 16., hétfő 09:16
janoska44 740 hozzászólás Egy tengeresz kalloz altal iranyitott uj egessegugyi torvenyre a tatotszaju ,puliszka Ridli meg ki merte jelenteni hogy az jo,en Bosesct oartolom,kerdem en? Ridli,vagy Hunyorka es bandajja most kit partol.
2012. január 16., hétfő 09:24
Ferencz 2984 hozzászólás Ki a fészkes fene kormányozta ILYEN HELYZETBE ezt az országot? Az RMDSz is, sőt! Hogy tudta elvenni azt a bizonyos pénzeszsákot? RMDSz-es beleegyezéssel! Ki (is) tette lehetővé, hogy a kalóz teljhatalomra tegyen szert? Az RMDSz is. Ki támogatta a kormányt a parlament fölötti hatalom megszerzésében? Az RMDSZ!!!! Hol van az egészségügyi minisztérium törvényjavaslata? Ott, ahol a Ritli feje, sehol! Mennyit dolgozott a minisztérium az immár visszavont törvényjavaslaton? Kétszer klikkelt, PARANCSRA! Ki mondta Basescun kívül, hogy vissza kell vonni? Senki! Kivel vonatta vissza? A Senkivel! Egyáltalán hol van, mit tesz az RMDSz mint kormánytényező, amikor forrong az ország, amikor semmibe veszik dédelgetett miniszterét éppúgy, mint őt magát? Hogyan reagálja le ezt a semmibe vevést? Sehogy, megy tovább az egy....
2012. január 16., hétfő 09:27
tihi 34 hozzászólás Sok beszéd szegénység....nekünk is a tűntetők mellett a helyünk...Nekünk mivel van jobb sorsunk????Ki kell menni gyerekek az utcára,ne várjuk a sült galambot a szánkba...
2012. január 16., hétfő 09:47
dinibacsi 4945 hozzászólás Ne szálljunk el,ország szerte tizezer ember ment ki tüntetni!Az nem sok!Nagyobb a füstje,mint a lángjy ennek a dolognak!Tihi,gondolkozz!3ooo ember a 4 milliobol bukarestben kiment tüntetni!A többivel mi van?Ha csak levitték volna a korcs kutyájukat sétálni egyszerre,akkor már sirva menekült volna a kaloz kin jongékhoz!Nem szabad bolondul belefutni valamibe,mert mifelénk hamarabb sujt az igazságszolgáltatás,mivel nehezebb leirni a neveinket a büntetöcédulákra!
2012. január 16., hétfő 09:50
eberendre 1632 hozzászólás Én csak annyit fűznék hozzá, hogy a fűzfa egy vesszőből eresztett gyökeret, a néhai szervezetünk hitben gyökerezett. Aki akarja érti, a vesszőt kivághatják és le is taposhatják, újrahajt. A hitet mikor eljátszod, semmi mesével vissza nem támaszthatod. Erre gondolj, muszájpolitikus!
2012. január 16., hétfő 09:55
szekely28 83 hozzászólás De, Dinibácsi láng van ha már keményen füstöl a ház! Ön nem gondol arra a néhány száz emberre, akik 1989 december 16-án felemelték erőteljes, dörgedelmes szavulat a diktatúra ellen?!
2012. január 16., hétfő 09:57
Mirke 2733 hozzászólás tihi ! ki a nyavalya tart vissza ? Nyomás a térre , de te leszel a hibás mindenért,mert rádkeni a rmdsz ! És még örülni fogsz ha nem rúgják be 2-3 bordádat ! Majd 21-én ki lehet vonulni .
2012. január 16., hétfő 10:01
dinibacsi 4945 hozzászólás székely,köztük voltam,voltunk,és én mondom neked,ez nem az!ez vihar a biliben,és az is marad!ha nem igy lenne,nyilt levélben kérek bocsánatot a tévedésemért!
2012. január 16., hétfő 10:07
BartSimpson 717 hozzászólás PityiPal kedves, ön nagy tévedés áldozata. Én le sem sz@rom az ön empépéjét, az udemerájt vagy bármilyen más pártot. Világos ? Magam nyílatkozom és csak magamat képviselem. Remélem megértette kedves.
2012. január 16., hétfő 10:10
Mirkke 9 hozzászólás vitriol! Igazad van.Én is Böszera szavaztam s most is rá szavaznék hacsak egy hülyébb nem akadna.
2012. január 16., hétfő 10:25
Ferencz 2984 hozzászólás Tényleg van, aki JÓL kérdez, - nem vitriol, s nem is én - de hogy már a kérdés is IGAZ lenne? Ez már egy "felhatalmazott" színésztől is "meredek" megállapítás. Vagy ilyen logikai bukfencre is fel lenne hatalmazva ...? Ja, ő igen? Milyen lehet a felelet?
2012. január 16., hétfő 10:30
templombajaro 120 hozzászólás te nem Mirkke vagy öcsém,hanem BIRKKA,ki a jó qrva nénikéd tart vissza,eridj a fővárosba és dalold le szépen a diszmatrózt,én kottát bíztosítok!
2012. január 16., hétfő 10:37
dinibacsi 4945 hozzászólás másfél óra mulva huzd meg a harangkötelet a nyakaddal,templomos,addig kuss,itt a bácsik komoly dolgokrol folytatnak magas röptü eszmefuttatásokat!Te is megteheted a toronyban fészkelö galambokkal ugyanezt,nekik is magas a röptük!
2012. január 16., hétfő 10:53
templombajaro 120 hozzászólás Szóltam hozzád hipotalamuslágyúlt dinkó?
2012. január 16., hétfő 11:11
mioritic 51 hozzászólás Kovaszna, Hargita ,Neamt es meg lehetne sorolni akik csendben voltunk. De gondolom ha nagyobb megmozdulasok lesznek akkor mi is kimegyunk ejsze .Es most nem arra gondolok hogy osssze kell torni mindent, mert egy eppen ott leparkolt auto miert hibas es miert kell felgyujtani - osszetorni?A fotbalhuliganok kompromitaltak a tunteteseket ( talan pont ez volt a cel es talan diverzio volt ) De amikor olvasom az ilyen mirkke hozzaszollasokat akkor egyszeruen nem tudom mit gondoljak.Ember, hol elsz ? A fizeteseink pontosan a 2006 - os szintre mentek vissza de az inflacio ( 20-30 % evente ) pontosan 120-180 % azota.A kalozkapitany *****ra el van tevedve es tullepi a sajat hataskoret.Az elnok NEM KORMANYFO es egyaltalan mi a francet kell o mindenbe beleszoljon, torvenyeket propagaljon es befolyasolja a birosagok fuggetlenseget ?Emberek , el kell olvasni az alkotmanyt es az elnok szemelyenek - hivatalanak mukodeset leszogezo alaptorvenyt.Nem is az o jogkore lett volna hogy visszavonja a torvenyt hanem a a kormany - a parlament szakbizottsagai elemzese alapjan .Hat itt a tangolepesek nincsenek betartva, es a parlament nem is tudom miert van.
Eljen nepunk szeretett hon fia aki jobban tudja mi kell nekunk.Ugy erzem hogy a 21 ev tiszta potyara volt es az allforradalom halottai is tista potyara haltak meg. Valaki azt mondta - es nagyon igaza volt - EVVEL A NEPPEL NEM KOMPATIBILIS A DEMOKRACIA . 2012. január 16., hétfő 11:19
Mirkke 9 hozzászólás mioritic! Gondolj arra,hogy semmi és senki nem tud románián segíteni amig ilyen banda lakja.megérdemli a sorsát.
2012. január 16., hétfő 11:21
mioritic 51 hozzászólás Hat ez sajna igaz.
2012. január 16., hétfő 12:12
bzoal 735 hozzászólás Nem olvastam az egészségügyi törvény tervezetet,tehát nem szólok hozzá,mint más teszi.
Eszembe jut,hogy amikor Arafat mealapitotta SMURD-t,akkor az egész orvostársadalom ez ellen volt és megakarták szüntetni. Most egyszeriben jó lett ez az arab? 2012. január 16., hétfő 14:20
zod 41 hozzászólás PityiPál s aki még magára akarja venni, mert használt gyatyája: ha ilyen okosak vagytok, csináljatok már valamit. Dolgozzatok ki egy törvénytervezetet. Tömjetek be kaviccsal néhány gödröt. Ültessetek fát. Bármi. Ennyi negatívizmusútól csoda, hogy nem kötitek fel magatok.
2012. január 16., hétfő 14:21
Figaro 189 hozzászólás Csak emlékeztetőül: Ki kormányoz együtt Basescu pártjával? Ki vállalt részt a népnyúzó intézkedésekből? Ki adta végig a kormányzás alatt az egészségügyi minisztert? Igen, bizony az RMDSz. Úgyhogy a gerincességet hagyjuk máskorra. És ne tessék úgy csinálni, mintha semmi közük nem lenne az egészhez. Persze, könnyebb most a döglött kutyát átdobni a szomszéd kertjébe és azt mondani, hogy mi aztán soha nem is láttuk. Így nem lehet kitérni a felelősség alól.
2012. január 16., hétfő 14:52
Mirke 2733 hozzászólás Nem vagyok azonos "Mikke " -vel !
2012. január 16., hétfő 14:57
salcia 83 hozzászólás Kovaszna megyeben semmi mozgolodas ?Ha nem is Basescu,van nekunk is diktatorunk Tamassanyi szemelyeben.
2012. január 16., hétfő 14:58
Mirke 2733 hozzászólás Akarám mondani"" Mirkke""-vel . Aki egy névbitorló takonytartály !
2012. január 16., hétfő 15:08
picike 373 hozzászólás Süket méreg.Ki vállasztott psd-s elnökőt a szenátus éllére?? S rá egy hétre beált a pd mellé csicskának??
Ide szököm,oda szököm Ide oda log a tököm(udmr). 2012. január 16., hétfő 17:50
szuszek 2 hozzászólás Hogy ti milyen suttyók vagytok az egészen :)), szórakoztató társaság.
2012. január 16., hétfő 17:51
PityiPal 1632 hozzászólás vitriol, 2007-ben, amikor a te tulipános cimboráid a szoclib hazaárulókkal karöltve felfüggesztettétek Baset, az MPP igenis ki kellett álljon mellette! Mert valahol neki lehet köszönni, hogy az MPP, mint párt, be van jegyezve.Annak idején, 2004-ben, amikor a te nemzetáruló társaságod ugyanúgy aláaknázta az MPP létét,ahogyan most zajlik Magyarország ellen a lejárató hadjárat, akkor csak Basescuban volt annyi gerinc, hogy takarékra húzza a te "díszmagyarjaidat"
Na de most más a helyzet, picim! Most már az egészségügyi tárca egyenesen tulipános kézben van!És a törvény megalkotásánál is másodhegedűsködtek főnökeid!Sőt, minden megszorító intézkedést CSAK az ők segítségükkel tudott ránknyomni Boc és kormánya! Akkor mit is keres ebben a képben az MPP? Zavarsz, zavarsz, ügynökutánzat, de még ehhez is lúzer vagy! 2012. január 16., hétfő 18:52
Mirkke 9 hozzászólás Mirke!!! Te patkány!! Én is olyan álnév mögé bujt okoskodó gerinctelen székely vagyok mint te.Nem bitorolom a nevedet ha van.Nem is otthon élek szerencsére de ismerlek.Te mocskos utolsósüpredék.
2012. január 16., hétfő 18:53
Mirkke 9 hozzászólás Mirke!!! Te patkány!! Én is olyan álnév mögé bujt okoskodó gerinctelen székely vagyok mint te.Nem bitorolom a nevedet ha van.Nem is otthon élek szerencsére de ismerlek.Te mocskos utolsó söpredék.!!!
2012. január 16., hétfő 19:26
et 423 hozzászólás Igaza van PityiPalnak.
S Mirkének es. Székely atyánkfia (Mirrke) ha olyannyira leleményes miért nem kerített magának "nevet", egyesek a diverzió keltés kedvéért vannak itt. 2012. január 16., hétfő 19:33
dinibacsi 4945 hozzászólás Tényleg görénység igy rászállni valaki nevére,van választék böven,és mégis neki pont ez kell!Na,majd odafigyelünk a két rresre!
2012. január 16., hétfő 20:14
mayer 74 hozzászólás Kebzeljetek ha elne Arafat !!! kin alunatok az utcan,hogy igy imagyatok a hos palesztint!
2012. január 16., hétfő 20:15
mayer 74 hozzászólás Kebzeljetek ha elne Arafat !!! kin alunatok az utcan,hogy igy imagyatok a hos palesztint!
2012. január 16., hétfő 20:33
Mirkke 9 hozzászólás et! te is megerőltetted magad.
2012. január 16., hétfő 20:38
tanoc 87 hozzászólás Mayer ezt esetleg leforditanad magyarra, hogy mi is megertsuk?
2012. január 16., hétfő 20:44
blabla 4 hozzászólás PityiPal: Basescu nem veletlenul bolintot ra az MPP-re, mert tudja azt h oszd meg es uralkodj. Meg is tortent a magyarsag ketto majd harom reszre oszlot, Jeno, racs karcsi es Nagy Istvan azert hajlongtrak elotte a kotrocsenybe, a gerinctelen, korupt tarsasag. Ha ezekkel mazsolazol egy talbol ritka egy undorito peldaja vagy az emberi fajnak.Egyik nagyobb tolvaj mint a masik, Jeno szetosztota a magyarsagot, Racs Karcsi egy korupt mafla, Nagy Istvan nyolc ev alatt tonkretette Barotot. Elvezem h rmdsz szolgaknak nevezel egyket bejegyzot pedig pont olyan surmo vagy (csak mpps) mint az udmr s.e.g.g.nyaloi. A tetejebe meg van egy hatalmas kisebsegi komlexusod is ahogy a hozzaszolasaidat elolvastam. Otthon nem engednek szohoz jutni s igy a haromszek foruman laksz? :D
2012. január 16., hétfő 20:55
vitriol 432 hozzászólás blabla@-Ezt én akartam elmesélni !!!! Isten hozott a fórumon!!!
2012. január 16., hétfő 21:47
Mirke 2733 hozzászólás Egy újabb félanalfabéta ! Amióta Nagy Rózsika nincs katedrán , a baróti középiskola ilyen magyar nyelv "ismerőket" produkál . Szégyen-gyalázat Erdővídékre nézve . És te savmarta -agyú még üdvözölöd is ? Marja ki a szemeteket a H2so4, ha még gyalázzátok édes anyanyelvemet !!
2012. január 16., hétfő 22:00
blabla 4 hozzászólás Anafabeta a terded kalacsa! Koszi Vitriol az udvozlest, halistennek nemcsak olyan barmok vannak haromszeken mint Mirke, a magyar nyelv akademikusa! Ahol kozmondasos a vendegszeretet ugyebar.... Mirke neked az anyanyelved ebbol kiindulva roman, vagy ott voltal te es Jenoekkel cotroceniben, amikor Basescu s.egget nyaltak? Ki is gyalazta akkor a nemzetet te gyoker????? Ez volt a bejegyzesem lenyege ne az h mennyire irok helyesen!!!! Ekezet nincs elutes van mert tabletrol irok s nincs magyar bill.!!
2012. január 16., hétfő 22:02
et 423 hozzászólás blabla (akárcsak, vitriol) : Nomen est omen!
2012. január 16., hétfő 22:07
dinibacsi 4945 hozzászólás nem kell bántani blablat,ha ö is hozza a szinvonalat-a vitriékét-akkor ingyen toboroz az ellentáborba beirókat!
2012. január 16., hétfő 22:10
blabla 4 hozzászólás Amugy meg vonaton vagyok negy szorosnyelvu tarsasagaban s eppen Jenot osztottak meg a MPP-t.Hogy a secuiok lobbiztak Basescu mellett anno. Az a nehany szazalek amit akkor rapecsetelt Mirke es tarsai Jenoek javaslatara! Komoly tarsasag! Azert irtam a bejegyzest!
2012. január 16., hétfő 22:23
Mirke 2733 hozzászólás Bár ne tetted volna !!" tablet" nem tablet az írás megmarad !! Ezzel nem számoltok nyelvi szemetelők .Mert szemét amit produkáltok. Ha nincs módotok rá helyesen írni, ne firkáljatok . De ha mégis, nem tudtok ellenállni az írási kényszernek , ott a budi fala ,az a ti fórumotok oldala . Nohát!!
2012. január 16., hétfő 22:26
Kenesei 746 hozzászólás Én nem védem egyik magyar pártot sem, mert tudom, mindegyik csak a saját érdekét helyezi előtérbe, de bula-bula, te egy hazug fráternak adsz enni, mert a románok azt sem tudják ki is az a Szász Jenő, nemhogy még pletykáljanak róla.
Mirkének igaza van, az istálló belső falát használtad te is palatáblának, hogy magyar nyelvet tanulj. Kell is neked tablett... 2012. január 16., hétfő 22:41
blabla 4 hozzászólás Eleg baj az h a romanok integenciaszintjet lenezed Kenesi! Nem szoktam hazudni (ritkan csak, noknek :D) Kepzeld ezek hallottak Szaszrol s jol ismerik az UDMR-PCM herregest is! A lenyeg az h pont akkora bajban vannak a magyarok mint a romanok.Koszonheto ennek a diszes kormanynak.
2012. január 16., hétfő 22:53
Mirke 2733 hozzászólás Kösz Kenesei . Az ilyenek jelentik a legnagyobb veszélyt az anyanyelvre . Mert ő nem "otthonról ír " . A bunkó ! Ezek a kretének nem tudják felfogni , hogy nincs külső és belső , csak egy csodálatos magyar nyelv ? Meg tudnám fojtani őket ,hogy ne tudják rombolni a magyar nyelvet . Aludj jól !
2012. január 16., hétfő 23:12
Mirke 2733 hozzászólás Te ,félidióta ,barbár , hablablaty rrománintegenc ! Elég nekünk a magunk szerény intelligenciája !! Jó lenne ha máshol emelnéd a rromán " integenciaszintet " ( hogy ne kelljen lenézni ) amíg intelligencia nem lesz belőle . Addig ajánlom próbálkozzál intelligencia tablettákkal .
i a francért
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||