Hogy élünk Transsylvaniában? (Magasles)

Egyre több a kiskorú, teherbe ejtett lány, dúl a családon belüli erőszak, a bandaharcok elszaporodtak, a fővárosban, a nagyvárosokban, de az Isten háta mögötti kis településekben, országrészekben is szervezett bűnöző bandák tartják rettegésben a lakosságot, egyre riasztóbbak a leleplezett korrupciós ügyek, a nagy, országos umbuldák és panamák.
Mintha nem lenne, minek örülni ma, a Sárkány évében. Noha a kínai horoszkóp egyik legizgalmasabb jegye a Sárkány, s erre az évre nagy változások jósolhatók.
Egykor lapunknak nem véletlenül volt Tükör a neve, igen, tükröt szerettünk volna mindig is tartani a valóságnak, ha ez akkor nem is éppen úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ma sem tehetünk mást. Nem a tükör a hibás azért, amit mutat. Mi leírhatjuk, a tévék megmutathatják a valóságot, de nem befolyásolhatunk semmit. A világ már csak így menyen. S egyáltalán nem bizonyos – ide a Sárkány vagy oda –, hogy a legjobb irányba. De mégis elgondolkodtam azon, hogy miért is írunk a tántorgó lelkekről, a megalázottakról s a megszomorítottakról, miért a bűnözésről, a rablásokról, gyilkosságokról, csalásokról, visszaélésekről, miért az erőszakról, amely mostanság ezer arcát mutatja?! Hiszen vannak még boldog emberek is, elvégre nem mindenki bűnöző, rabló, gyilkos vagy csaló ebben a bizonyára többet és jobbat érdemlő, elbizonytalanodó országban, amely mégiscsak a honunk volna, noha egyesek mint hazátlanokat szeretnének elküldeni innen... Igen, vannak boldog emberek is, akik szerelmesüket ibolyával vagy hóvirággal, szál piros rózsával várják, tervezik a szebb jövőt, a családot, vannak olyan emberek, akik élnek-halnak munkájukért, még akkor is, ha ezt munkaadóik vagy az állam nem mindig honorálja, s láthatják azt is, hogy hova juthatnak az ügyeskedők a mosoly és a lehetőségek országában. (Már Iliescu elnök is mosolygott, időnként baljósan, s valamiféle kacajt hallat megfellebbezhetetlen kijelentései után a mostani államfő is, amelytől futkározik a gyanakvó emberek hátán a hideg...)
Krúdy Gyula, a boldog békeidők nagy álmodója a megállapodás (a boldogság) egyik jelét a férfiak büszkén domborodó hasában látta. "Voltak plébános-hasak, csacsi-hasak, kellemetes kis potrohok, amelyek senkinek sem vétettek, hanem enyhe megnyugvást kerestek maguk is a sokadalomban..." S a jó, régi világ elmúltát éppen abban látta, hogy "fogynak a kövér emberek..."
Hát nem tudom. Én mostanában csak sovány, rosszarcú, rosszul öltözött, a nagy áruházak villogó, minden jóval megrakott polcai között ődöngő alattvalókat látok. Meg kellene kérdezni tőlük, boldogok-e, s ha igen, miért nem? A téma az utcán hever és közöttünk járkál, emberi alakban.