Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:49
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. január 17., kedd: Közélet

Berendezhetik a stúdiótermet (Sepsiszentgyörgy)

Befejezéséhez közeledik az építkezés, és mivel közeleg a Reflex Nemzetközi Színházi Biennále, amelyen már jó lenne használni az új stúdiótermet, Sepsiszentgyörgy tanácsa tegnap rendkívüli ülésen bólintott rá a berendezésére: ezek után a Tamási Áron Színház meghirdetheti a közbeszerzési eljárást, és ha minden jól megy, márciusban már meg is vásárolhatják a szükséges felszerelést.
A színházi felszerelés teljes értéke 1,5 millió lej, és mivel ez az összeg nem áll az önkormányzat rendelkezésére, két év alatt fogják kifizetni: az idén hatszázezer, jövőben pedig kilencszázezer lejt fordítanak erre. A vonatkozó határozattervezetet ellenvetés nélkül szavazta meg a testület, mind­össze egy észrevétel hangzott el: jó lenne nevet is adni a létesítménynek. Ezt a színház és a Há­romszék Tánc­együttes is hasz­nálja majd, és az avatásig bizonyára sikerül mindkét intézmény számára megfelelő jeles elődöt nevesíteni.
Az ülésen egy második határozat is született: az Olt, Gyárfás Jenő és Jókai Mór utca csatornázási, valamint Sugásfürdő vízellátási munkálatainak idejére az érintett útszakaszokat átadják a fejlesztési minisztériumnak, amely a környezetvédelmi tárcával közösen fogja kivitelezni a beruházást; elkészülése után visszakapja a város a tulajdonjogot. Ezt sem kifogásolta senki.
Az egyetértés azonban eddig tartott: bár az ülésvezető Bereczki Kinga már megnyitóbeszédében békés és méltóságteljes, értékközpontú évet kívánt társainak és a város polgárainak, Szta­kics Éva alpolgármester kifogásolta Bálint József egy sajtónyilatkozatát, amely­ben a roma gyerekek ösztöndíjprogramjának kudarcát áthárítja, ellenben mások megvalósításaival dicsekszik. Bálint úgy érzi, nem ő kezdte a vádaskodást, a sikereket pedig csak megnevezte. Rodica Pîrvan szóvá tette, hogy néhány központi tömbház tervezett felújításával (ezek tervét a Bodok Szálló előtti körképen látni) teljesen elrejtik az ortodox katedrálist, emiatt újra kellene gondolni a városképet – erre azonban Antal Árpád polgármester csak annyit válaszolt, hogy a tervet szakértők készítették, a szakbizottság láttamozta, a városi tanács jóváhagyta, a belvárost korszerűsíteni kell.
Hozzászólások
2012. január 17., kedd 06:00
BartSimpson
717 hozzászólás
Ha nem látszik teljes pompájában az Isten háza, úgy nem is lehet imátkozni ? Isten amúgy is kint van, és erősen nem csípi a csicsás, aranyozott, fényes, márványozott és giccses bálványozást. Minél kevesebb látszik abból az álszentségből, annál üdvősebb.

2012. január 17., kedd 08:31
Mirke
2733 hozzászólás
Legyen a neve Bihari József terem !

2012. január 17., kedd 11:41
elsono
137 hozzászólás
Ki az a Bihari Jozsef???

2012. január 17., kedd 11:59
bzoal
735 hozzászólás
Legyen Bocsárdi László terem?

2012. január 17., kedd 13:12
elsono
137 hozzászólás
NE Bocsardi terem legyen hanem BOTKA LACI bacsirol legyen elnevezve! Ot mindenki imadta, nem ugy mint Bocsardit!!

2012. január 17., kedd 13:12
Mirke
2733 hozzászólás
elosonó , *****rá égtél ezzel a kérdéseddel !! Ki volt talán? Nézz utána de addig hallgass te szamár ! Hová a búsba osontál el ,hogy így leiszapolt az agyad ?

2012. január 17., kedd 13:23
Mirke
2733 hozzászólás
Te lökött b(u)z(i)oal ! Senkiről életében nem szokás semmit elnevezni. Ez csak Vlahus cretinus gyakorlat. Bocsárdiról majd ,ha feldobja a talpát elnevezünk valamit , ha kiállja az idő próbáját .

2012. január 17., kedd 13:40
Szerzsant
129 hozzászólás
Fogjàtok kicsit vissza magatokat! :-) Ne legyünk örökké ilyen agresszivak!

2012. január 17., kedd 16:44
Belaba
245 hozzászólás
It csak egyvalaki agresziv ne sokszorosicsunk

2012. január 17., kedd 16:53
Kenesei
746 hozzászólás
Tudok egy jobb nevet. Kereszteltessék Debreczi Kálmán színműterem-nek.

2012. január 17., kedd 19:13
tudodki
8 hozzászólás
Nem kell név,mirke
kapja be!!!

2012. január 17., kedd 19:18
tudodki
8 hozzászólás
Akarom mondani:Mirke,kapd be!!

2012. január 17., kedd 19:20
tudodki
8 hozzászólás
Kenesei,beteg vagy!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farkas Réka:
Erdélyi szolidaritás Magyarországgal
Magyarországgal, a magyar kormánnyal szolidarizáló megmozdulásokat tervez a hét végére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt. A Tőkés László által irányított nemzeti tanács autóbuszokat indít, így segíti az érdekelteket, hogy eljussanak a szombaton Budapestre tervezett Békemenetre, a Szász Jenő vezette párt székelyföldi városokban tart a magyar fővárosival párhuzamos, azt támogató nagygyűléseket.

- Bogdán László:
Az utolsó csepp…
Nem jó tesztelni a román alattvalók tűrőképességét, mert nem lehet tudni, mikor szakad el a cérna, s kezdődnek az ellenőrizhetetlen események. Márpedig Traian Băsescu második elnöksége alatt egyfolytában ezt teszi.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS