Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 18., szerda: Faluvilág Év elején a falugazdák: Műgyepes pálya épül (Beszélgetés Lukács Róberttel, Lemhény polgármesterével)![]() A kilenc kilométer hosszúságú Alsó- és Felsőlemhény, valamint a Velence falurészekre tagolódó községben a gazdasági válság ellenére nem állt meg az élet, folytatódott a szennyvízcsatorna lefektetése, aszfaltoztak, parkosítottak, hogy csak a legfontosabb beruházásokat említsük. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a község lakossága tíz év alatt 2044-ről 1924-re csökkent. A múlt esztendőt Lukács Róbert polgármesterrel értékeltük, és az idei tervek felől is érdeklődtünk. – Milyennek értékeli a tavalyi esztendőt? – Tavaly egyetlen pályázati pénzből finanszírozott munkálatnak sem értünk a végére, viszont a megkezdett beruházásokat tudtuk folytatni. 2011-ben egymillió lejt fordítottunk a csatornázásra. Ez az egyik legjelentősebb pályázatunk, a 7-es kormányrendelet révén finanszírozzák. Befejeztük az ülepítő állomás betonozását, és év végén az Újszer utcába másfél kilométeres új aszfaltszőnyeg került. Idénre marad a sáncok kitakarítása és két támfal megépítése. A kivitelezést az 577-es rendelet alapján finanszírozzák, amit még 2009-ben jóváhagytak, viszont mindeddig nem folyósították a pénzt, az elbírálás után csak fél kilométert sikerült leönteni. Sajnos, nem minden projektünk volt sikeres, mivel lepontoztak, nem sikerült pénzt nyerni a Bem-iskola mellett található szolgálati lakásba tervezett turisztikai információs irodára. – Idén mik a tervek? – Nyitott sporttelep is épül az alsólemhényi Bem József-iskola mögött kézilabdapálya-méretű küzdőtérrel és kiszolgáló épülettel együtt. Az új ingatlanban bírói szoba, öltözők, zuhanyzók, mellékhelyiségek is helyet kapnak. Hasonlít ahhoz a műgyepes pályához, melyet Kézdiszentléleken tavaly felavattak. Sikeresen pályáztunk a vidékfejlesztési minisztériumnál, így idén pénzt kapunk a kultúrotthon korszerűsítésére. A dokumentációt már leadtuk, várjuk, hogy mikor kerül sor a közbeszerzési eljárásra, így vélhetően már idén hozzáláthatunk a főjavításhoz. Idén folytatjuk a csatornázást, ugyanakkor a felsőlemhényi iskola udvarán is szeretnénk sporttelepet létesíteni. Az alsólemhényi két tömbház lakóival folytatott tárgyalások során elértük, hogy a tulajdonosok festessék le a megkopott homlokzatú, a faluképet rontó ingatlanokat. Sajnos, csak részben sikerült, a földszintet birtokoló helyi fogyasztási szövetkezet nem tett eleget felszólításunknak, és nem meszeltette le a rá eső részt. – Milyen költségvetésből gazdálkodnak idén? – Idei költségvetésünk majdnem ugyanakkora, mint a tavalyi volt. Abból kell gazdálkodnunk okosan és takarékosan. Tavasszal folytatjuk a parkosítást a polgármesteri hivatal környékén, valamint a tömbházak előtti részen. A kivitelezést központi alapokból finanszírozzák, egy Ilfov megyei cég nyerte a licitet, mely alvállalkozóval dolgoztat. Miután befejezik, szökőkút, sétányok, virágágyások is lesznek a parkban. A csatornázáson és a műgyepes pályán kívül nagyobb beruházásokat nem tervezünk. Az idei falunapok színhelye a felsőlemhényi iskola udvara lesz. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 276Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 18., szerda 15:24
PityiPal 1632 hozzászólás És a Saviemje fogja majd hordani a homokot? Az , amit napi 200 lejért adott bérbe a tanácsnak, pedig üzemképtelen!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
