Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 14:53
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2012. január 19., csütörtök: Közélet

Tüntetés Magyarországért

Szombaton 17 órától a budapesti kormánypárti tüntetéssel egy időben a négy háromszéki városban utcai megmozdulást szervez az MPP.
Tegnap a párt megyei vezetői ismertették a helyszíneket és a programot. Kulcsár-Terza József elnök elmondta, tudja, hogy az RMDSZ ellenpropagandát folytat, ám ennek dacára bízik a sikerben, s kiemelte, a szövetség színeiben politizálóknak nincs amit keresniük a "jobboldal rendezvényén".
Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, Kézdivásár­helyen a főtéren, Kovásznán a központi parkban, az ’56-os emlékműnél, Baróton a református templom előtt várják január 21-én délután öt órakor azokat, akik szolidaritásukról kívánják biztosítani Ma­gyarországot, Orbán Viktort és kormányát. Sokat tett értünk az anyaország, az állampolgárság és választójog megadásával régi sérelmeket igyekezett orvosolni, megérdemli, hogy mi is támogassuk most, amikor nemzetközi össztűzbe került – fogalmaztak a polgári politikusok.
Felhívásuk szerint békés, gyertyás szimpátiatüntetésre várják mindazokat, akik érzik, "közös felelősséggel viseltetünk egymás iránt", és hangsúlyozták: politikamentes megmozdulás kíván lenni, a háromszéki helyszíneken beszédet mondanak az MPP, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői egyaránt.
Hozzászólások
2012. január 19., csütörtök 00:16
szekelymagyar
36 hozzászólás
Politikamentes megmozdulás: beszédet mondanak az MPP stb képviselői. Érti ezt valaki? Az RMDSz nem vehet részt. Hát nesze neked összefogás. Ezeket olvasná jön, hogy kivándoroljak, de hova???

2012. január 19., csütörtök 00:35
dinibacsi
4945 hozzászólás
Nem örülök,hogy a politikai pártok ráóltek erre is,jobb lett volna ha a civil társadalom,ha van ilyen,vagy akárki más szervezi,de azért kimegyek,lássuk,mi lesz!?Egy gyertyát elégetek,és ha nem tetszik,hazamegyek!

2012. január 19., csütörtök 01:13
abcd
47 hozzászólás
Ej ej ej Kulcsárt Terza. Ismét csak beszél, csak beszél, elvesz, hozzátesz, kitalál…stb. Lassan meg kellene, hogy tanulnia, hogy mi az az EMNT és EMNP. Mit mikor kell használni.

2012. január 19., csütörtök 05:46
istike165
139 hozzászólás
Milyen szerencse, hogy itthon jól mennek a dolgok,igy marad időnk szimpátiatüntetésre is. A nyomor vet fel és akkor is mással vagyunk elfoglalva.

2012. január 19., csütörtök 06:39
Mirke
2733 hozzászólás
Mit olvasol góbé ? Hol írja ,hogy nem vehet részt a rmdsz? Nem akar részt venni ,inkább keresztbe tesz . Ez van leírva ! Hallatlan ,hogy egyesek se írni se olvasni nem tudnak magyarul (vagy nem akarnak ) ennek ellenére sűletlenkednek itt. Vándorolj a vadlibákkal .

2012. január 19., csütörtök 06:58
vitriol
432 hozzászólás
"...s kiemelte, a szövetség színeiben politizálóknak nincs amit keresniük a "jobboldal rendezvényén"."-Részt vehetnek csak megnézik őket mint a vadlibákat.Hallatlan, hogy egyeseknek a szövegértéssel bajuk van.
szekelymagyar-jól szóltál!

2012. január 19., csütörtök 07:52
Sascha
1641 hozzászólás
MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk Önt és családját, 2012. január 21-én, szombaton 17 órai kezdettel a baróti református templom előtti téren tartandó rendezvényünkre. Kérjük, vegyen részt a budapesti Békemenettel egyidőben szervezett baróti szimpátia-megmozduláson, hogy közösen nyomatékosíthassuk támogatásunkat Magyarország, valamint az Orbán Viktor által vezetett, jelenlegi Magyar Kormány iránt.
Helyszin: a baróti református templom előtti tér. Időpont: 2012. január 21, szombat, 17 óra.
Várunk minden székely-magyart, politikai, vallási, társadalmi hovatartozástól függetlenül!
Kérjük, hozzanak magukkal mécsest, vagy gyertyát! Nagy István, baróti MPP elnök

„ Az embereknek hitre van szükségük ahhoz, hogy élni tudjanak.
Hinniük kell valamiben, máskülönben elvesztek. ” Wass Albert

Ez es valami.

2012. január 19., csütörtök 07:56
et
423 hozzászólás
szekelymagyar üsmerősnek tűnsz, a bajuszversenyről?
-hogy ki mit mond, mit ír vagy olvas nem tudom, a baróti meghívóban ez áll : "várunk minden székely-magyart, politikai, vallási, társadalmi hovatartozástól függetlenül" !

2012. január 19., csütörtök 07:59
et
423 hozzászólás
No ne, most látom, hogy itt es olvasható. :)


2012. január 19., csütörtök 08:13
PityiPal
1632 hozzászólás
székelymagyar, annak, aki le akar húzni a víz alá, nemigen szoktuk a kezét megfogni! Tudod, agytröszt, -simili similis gaudet-hasonló a hasonlónak örvend!Na, akkor ennek a balodali , rákvörös, nemzetáruló patkányhadnak mi keresnivalója lenne ott?
Megsértődtek a Fideszre, mert most nem tudják az alapítványaikon keresztül fejni Magyarországot? Erről szól az rmdsz nemzeti politikája? A saját bőrünkön szenvedjük a sunyi, magyarságellenes, öncélú politizálásuk csattanóit!Nem vártunk volna el csodákat tőlük, csak annyit, hogy a magyarra jellemző gerincességgel álljanak ki mellettünk mindenkor!Erre meg egy bársonyszékért, mesés jövedelemért, képesek lennének a kitelepítésünk mellett szavazni!A politikai prostitúció nem életképes hosszú távon!Főleg a mi erkölcsi értékrendünk szerint undorító!
Vitriol, nagyon szép hasonlatot használtál: vadlibák...De sok lúd disznót győz! Te melyik kategóriába is tartozol? A kaméleonokéba?
Ott leszünk a tüntetésen.Minket is ugyanúgy gyaláz a világ, mint az Anyahonban élőket!

2012. január 19., csütörtök 08:28
picike
373 hozzászólás
Aki magyar az ott lesz.Aki meg nem az menjen a Dambovica parjára (vigyék a vitriol bandát is,csicskák).

2012. január 19., csütörtök 09:03
templombajaro
120 hozzászólás
elnezest picike,de en egyikre sem megyek,pedig magyar vagyok! Folosleges nyomni a suketet folyamatosan,inkabb dolgozni is kellene valamit!!

2012. január 19., csütörtök 09:23
Ferencz
2984 hozzászólás
Remélem, őszintén remélem, hogy Sepsiszentgyörgy szombaton kitesz magáért, részt vesz. Remélem azt is, hogy mindenkiben lesz annyi jóérzés, hogy csöndben, BESZÉDEK NÉLKÜL, méltóságteljesen teszi a dolgát: NÉMÁN HAJT FEJET!
Aki el fog menni, TUDJA miért megy, semmiképpen BESZÉDEKET hallgatni!!!! Kérem az MPP-t mint szervezőt: BESZÉDEK NÉLKÜL! Tudtommal Magyarországon sem lesznek beszédek.

2012. január 19., csütörtök 09:26
doboa61
1854 hozzászólás
szekelymagyar
Igen, én érem. Nem pártokért, nem ideológiáért, nem politikai célból, hanem a Magyarországra rárontó támadás kivédése céljából vonulnak a BÉKEMENET részvevői.
Mi érthető oly nehezen ebben? Akarni kell, szekelymagyar, és sikerülni fog. Nosza, "szekelymagyar". Próbálkozzon, próbálkozzon. 45-ös IQ-val már sikerülhet.

Aki itt templombajaro néven (???) ír kommentárt, az szombaton délután mit fog dolgozni: Netán kapálni megy janurár végén a pityókásba? Januárban. Amikor rátámadnak a nemzetre, akkor "minednyájunknak el kell menni", az a munka pedig megvár. Nyugalom. Megvár.

2012. január 19., csütörtök 09:30
doboa61
1854 hozzászólás
Nem az a baj, ha valaki nem lesz ott. Mert sokan vannak, akik nem lesznek ott testben, de velünk vannak lélekben. Ez ugyanolyan fontos!!!

De hogy ellene agitáljanak, a gyurcsányi liberálbolsevik szöveggel agitáljanak a magyarok ellen, hát ez azért elgondolkoztató.
Ugye templombajáró? (megnézném magamnak azt a "templomot", ahova járogat. Szerintem c
abban a "templomban" cujkát osztanak, nem igét.

2012. január 19., csütörtök 09:35
szakalbarna
46 hozzászólás
istike165-Egyszer a jogainkat kell megvédeni hogy szólhatunk hogy van szavunk nekünk is nem csak a politikusoknak és csak utána lehet kiharcolni azt hogy hogyan szeretnénk élni!
Eddig csak a szomszédaink voltak ellenünk most meg egész Európa! Te hagyod hogy minden nép most már beléd rúgjon meg leköpjön? Csak egyetlen egy nép van mellettünk a lengyel a többi azt se bánná ha kihalnánk.

Amúgy ma lesz tüntetés a kormány ellen is de ha ilyen Mátyás szobor gyalázó félékkel kell kimenjek tüntetni akkor el sem megyek!

2012. január 19., csütörtök 09:50
picike
373 hozzászólás
Amig te templomba jársz addig én dolgozok helyeted is.És látszik ,hogy vallami főnőkőcske lehetsz,mert csak azóknak van mindig süket szövegjük a munkáról.Vajegyszer meg dolgoznál a pénzért máskép állnáll dolgok mellé.Mert még egy mellós sem ált a drága romániai magyar kominista párt mellé,te párt katona.

2012. január 19., csütörtök 10:02
kistvan68
22 hozzászólás
Láttátok tegnap Orbán hogy kiosztotta az EU parlamentbe a kommunista (francia) pribéket. Mintha Ferit látnám.

2012. január 19., csütörtök 10:22
moni
173 hozzászólás
A politikamentes tüntetésen érdekes mód politikai pártok képviselői szólalnak fel. Akkor az most hogy is van? Mégsem politikamentes, vagy mégsem az említett pártvezetők szóllalnak fel?

Az is nagyon érdekes, ahogy Kulcsár-Terza pártelnök osztályozza az erdélyi magyarokat, hogy van aki ne jőjjön, van aki jőjjön. Én személyesen ismerek számos jobboldali rmdsz-s és baloldali mpp-s személyt. Olyanokat is, akik szivesen részt vesznek egy ilyen szimpátia tüntestésen. Kulcsár-Terza sokszor bölcsebb lenne, ha hallgatna.

Baróton nagypista szól majd helyette is, és mindent kiokád a torkán majd, ami csak kifér, ellenséget kiállt annyit, hogy még jövőre is jut belőle. Lehet Kulcsár-Terza is ellenség már, mert azt tudjuk, nagypista szerint a baróti fél pcm frakció is ellensége neki is, s a népnek is.

nagypista lehet dansuciuval, mint tanácsadójával iratja meg a beszédét, mert a tegnapi hozzászólásokból tutdjuk, hogy kiválóan ismeri a magyar helyesírás szabályait, ezáltal valószínűsítem, hogy pont ilyen helyesen fogalmaz is magyarul.

2012. január 19., csütörtök 10:47
tihi
34 hozzászólás
Végre ébredezünk.De miért kellene politikamentes megmozdulást szervezni:::?

2012. január 19., csütörtök 11:00
doboa61
1854 hozzászólás
moni!
Ne a csomót keresse a kákán!
Ha magyar, akkor lélekben velünk van. Nem a személyeskedés idejét éljük, annál nagyobb a tét.
De úgy látszik ez nem jutott még el a tudatáig.

Mivel ezt nem fogja fel, hát a maga baja. De ne agitáljon a jóakaratú magyarok ellen.
Aki hátrálásra akar minket késztetni, az vagy nem érti a mostani veszedelem lényegét, vagy az ellenünk törők malmára hajtja a vizet. És ha nincsen önálló gondolata, csak ócsárolni tud, jobb, ha hallgat.

Hallja kend, moni!

2012. január 19., csütörtök 11:12
moni
173 hozzászólás
doboa61: Igen, én is azt szeretném, hogy legalább a jóakaratú magyarok tartsanak össze, és emeljék fel szavukat. Ezért az Ön által ócsárolásnak vélt hozzászólásomat az aggodalom iratta belőlem, és iratja mindig. Az az aggodalom, melyet városom, Barót sorsa iránt érzek.

Hallja kend, doboa61!

2012. január 19., csütörtök 11:21
dinibacsi
4945 hozzászólás
mr mondtam vitrinek is,mondom moninak is,itt most félre kellene tenni a pártoskodást,és egyemberként kiállni a nemzetünk mellett!Itt már nem rmdszröl van szo,többröl,sokkal többröl,kár,hogy magyar emberek igy gondolkoznak mint te!a templomosrol mit mondjak,az ilyen ember minek él,fogyasztja az amugy is ritkuló oxigént!utálatos fajta az ilyen,önmagán kivül se istene,se embere,semmije nincs,egyedül fog meghalni,sirjára nem kerülo virág!

2012. január 19., csütörtök 11:42
ballack69
50 hozzászólás
Aki magyarnak valja , es erzi magat az ott lessz , felreteve minden , keseruseget , banatott . En ha ellek ott leszek , de nagyon kivancsian varom , mi lessz a napi menu ? Mit kell a magyarsag ujra megemeszen , van cel , van egyenes ut ? Es amit predikalunk azert , ki is allunk ? Megeri vegre ez a felrevezetett nemzet , hogy az alagut vegen , meglattja a fenyt ? Ideje volna mar vegre , hogy egy igazi bator pasztor vezenyelje , es jo utra terelje ezt a cserben , hagyott mar anyiszor megalazott nyajat .

2012. január 19., csütörtök 11:44
Figaro
189 hozzászólás
Már mondtam és ismétlem: szerencsétlennek tartom, hogy politikai pártok telepedtek rá a kezdeményezésre. Azt még nem nehezményezem annyira, hogy ők szervezik, mert valakinek csak meg kell szerveznie. De nem hiányoznak a politikusok részéről történő felszólalások. Főleg annak tükrében, hogy politikamentes rendezvénynek hirdették meg. Igy ellentmondásba kerültek saját magukkal. Magyarországon sem szólal fel egyetlen politikus sem. Ha akarnak, beállhatnak a sorba és ennyi. Azt sem tartom helyénvalónak, hogy "megtiltanák" az eremdéeszeseknek, hogy részt vegyenek. Magánemberként miért ne mehetnének el, ha úgy gondolják, hogy ők is ki akarják fejezni a támogatásukat. Szerintem kisebbségben ugyan, de vannak még tisztességes emberek ebben a szervezetben is. Nem a vezetőkről beszélek, róluk más a véleményem és inkább nem részletezem. De az is meglehet, hogy erre gondoltak a szervezők is, amikor "a szövetség színeiben politizálókról" tesznek említést.

2012. január 19., csütörtök 11:52
doboa61
1854 hozzászólás
Figaro összekever valamit.
A kezdeményezők kivétel nélkül budapesti civil szervezetek. Erdélyben csak csatlakozókkal találkozunk. Pártok meg nem telepednek rá a rendezvényre, ahogyan fogalmaz, csak az ellenfelek szeretnék rásütni.

De ha támogatják a magyarság ügyét, az nem baj, hanem kötelességük.
Honnan vette, hogy bárkinek megtiltanák a részvétel lehetőségét. Csak a szélsőségeseket akarják távoltartani, meg a provokátorokat. Ezzel biztosan egyetért.

2012. január 19., csütörtök 12:17
Mirke
2733 hozzászólás
Te alig _pula ! Írj már magyarul !!!

2012. január 19., csütörtök 12:48
Figaro
189 hozzászólás
Nem keverek össze semmit, csak lehet, sietségemben nem fogalmaztam elég világosan. A lényeg, hogy jobbnak láttam volna, ha nálunk is a civilek szervezik meg az akciót. Mert én úgy látom, hogy az erdélyi ellenzék kapva kapott az alkalmon és sokakban ez bizalmatlanságot ébresztett, mivel mégiscsak politikai pártokról van szó. Ezt én így gondolom, függetlenül attól, hogy mint mondanak a politikai ellenfeleik. - Az ő szavukra nem nagyon szoktam sokat adni.
Egyetértünk abban, hogy szélsőséges és provokatív megnyilvánulásokra semmi szükség nincs. De akkor miért nem ezt mondták? Mert "a szövetség színeiben politizálóknak nincs amit keresniük a jobboldal rendezvényén" mondatrészt én mégis valamiféle kizárólagosságra való törekvésnek fogom fel. Rendben, a "megtiltás" kifejezést helyettesítem a "nem szívesen látott vendég" fogalmával.

2012. január 19., csütörtök 12:51
Figaro
189 hozzászólás
Már megbocsásson, Caligula, de tüntetni csak a szélsőségesek szoktak? Egyáltalán hol kezdődik a szélsőségesség? Mert nálunk mindjárt mindent ami nemzeti, a szélsőségesség bélyegével illetik.

2012. január 19., csütörtök 13:54
kissmama
160 hozzászólás
Miért kell a néma tüntetés,meddig kell hallgatni?

2012. január 19., csütörtök 14:04
dinibacsi
4945 hozzászólás
Minden becsületes magyar embernek ott a helye,senki nem fogja a pátkönyveket ellenörizni,aki rmdszs érzelmü,attol még magyar ,és gondolom,tamásék ugysen jönnek el!

2012. január 19., csütörtök 14:48
Figaro
189 hozzászólás
Rendben, így már értem.

2012. január 19., csütörtök 15:41
malmos
1228 hozzászólás
Politikamentes tüntetés pátszónokokkal!Na, ekkora marhaságot régen hallottam!

2012. január 19., csütörtök 17:47
athosga
102 hozzászólás
Figaro: nem a nemzeti érzésűeket bélyegzik szélsőségesnek, hanem a szélsőségesek hangoztatják magukról, hogy nemzeti érzésűek. Ez nagy különbség. Sok nemzeti érzésű ember van, aki szerint nem az jó a nemzetnek, amit a szélsőségesek mondanak, de attól még ugyanannyira aggódnak a nemzetért és ugyanannyira jót akarnak neki. A szélsőségesek szerint viszont mindenki hazaáruló, aki nem ért velük egyet és összekeverik a nemzeti érzést az idegengyűlölettel, pontosan úgy, ahogyan a szélsőséges román "barátaink" teszik. Nem attól lesz valaki jó magyar, hogy minden nem magyart ellenségnek néz és hibáztat minden bajáért. Szóval innen lehet megismerni a szélsőségeseket.

Szóval, aki úgy gondolja, hogy eleget szeretne tenni a felhívásnak, azt megkérem, először alaposan nézzen utána, hogy miért is megy tüntetni. Ha ezután is úgy gondolja, hogy ott kell lennie, akkor menjen oda és tegye, amit jónak lát. De semmilyen esetben se gyűlölködjön és árulózza le azokat, akik nem lesznek ott.

2012. január 19., csütörtök 17:48
pippencs
5 hozzászólás
Magyarországon nem lesz beszéd,csak tojásdobálás:))

2012. január 19., csütörtök 17:54
athosga
102 hozzászólás
Még valami: lesznek olyanok, akik egyet fognak érteni az általam fennebb leírtakkal. Lesznek olyanok is, akik kicsit vagy nagyon, de nem fognak egyetérteni és lesznek olyanok, akik mélységesen fel fognak rajta háborodni. Na, a szélsőségesség valahol az utóbbiaknál kezdődik. Viszont mindhárom társaságban lesznek nemzeti érzésű emberek.

2012. január 19., csütörtök 20:54
Ferencz
2984 hozzászólás
PityiPal: úgy érzem, hogy te el tudnád érni a beszédek lefújását. Tedd meg, ha te is egyetértesz velem.

2012. január 19., csütörtök 20:58
annuska
4 hozzászólás
Nem ertem miert kell annyit szemelyeskedni,egy felhivas kapcsan orakig vitazni?Az csak termeszetes,hogy minden joerzesu magyar ott lesz!Mi ebben a baj,hisz tudja mindenki,hogy minket csak Orbanek vesznek emberszamba,a tobbi partok meg csak nem is rejtik veka ala az erzeseiket velunk szembe,hogy igenis utalnak!Hajra szekelyek,hajra Orban Viktor,hajra magyarok!Amugy a sok lecso EUoknak is feladta a lecket OV!Szep volt,buszkek lehetunk ra!

2012. január 19., csütörtök 21:41
PityiPal
1632 hozzászólás
Megint kárrognak a zavaróügynökök:caligula(Csizma), athosga, Figaro, templombajaro...Gyerekek, ti a "templomban " a Biblia vagy a Tóra igéje szerint imádkoztok?Esetleg a Sfinta Biblie szerint? Vagy egyszerűen pszihiátriai esetek vagytok?
Mert hogy nem vagytok magyarok, arra mérget vennék.Egy magyar ember, akit érdekel nemzete sorsa, nem kérdőjelezi meg a szombati felvonulás értelmét.

2012. január 19., csütörtök 22:09
Figaro
189 hozzászólás
Mit beszél PityiPal? Ki mit kérdőjelezett meg? Nem azt írtam, hogy ott leszek a Hősök terén? Itt a pszihiátriai eset máshol keresendő.
Amúgy a "beszélő viszony" kettőnk között ezzel véget ért. Aki magyarságomat kérdőjelezi meg, azzal nincs tovább mit tárgyalnom. És vágom pofon úgy, hogy számlálja a csillagokat.

2012. január 19., csütörtök 22:15
Mirke
2733 hozzászólás
Templombajáró ! Amíg mi a parkban leszünk ,kösd fel magad a harangkötéllel .De ne a derekadnál, hanem a nyakadnál !! Majd fülelek honnan jön a harangszó ?

2012. január 19., csütörtök 22:45
Mirke
2733 hozzászólás
Annuska ! tartalom jó , helyesírás kritikán aluli . Nem elég lelkesedni ,tisztelni kell a magyar nyelvet. (is )

2012. január 20., péntek 08:45
PityiPal
1632 hozzászólás
figaro, magas lóról teszek a beszélőviszonyunkra!
Ferencz: Kézdin a beszédeket nem csak a politikum fogja tartani, hanem az egyház képviselői is.Elvégre a magyarországi keresztény alkotmány a legnagyobb szálka a világ szemében.Nem csak nekünk, magyaroknak, érdekünk egy ilyen tüntetésen részt venni.A keresztény világ bármilymódon imádkozó tagjai is részt kellene vegyenek a tüntetésen, mert az egész úgy kezd kinézni, hogy hiba, ha keresztény vagy!
Beszédet pedig muszály tartani.Egy megmozdulás célját csak a kommunikáció útján lehet kifejezni.Az egy dolog, hogy te, én, és még sokan mások, tudjuk, értelmeztük, hogy miért is vagyunk kinnt, de sokan csak kiváncsiságból meg egyéb célokból mennek ki . Egy pár perces felvilágosító beszédet szükségszerű tartani.Meg elmondani a Mi atyánkot...

2012. január 20., péntek 09:21
Ferencz
2984 hozzászólás
Kösz a választ. A Miatyánkkal minden rendben, de a politikát, véleményem szerint, ki kellene zárni. Az juttatott ide. Aki ott lesz, az tudja miért van ott, nem kell felvilágosítani, nem kell reszkírozni a provokációt. Nem a beszédeket tartókra gondolok.

2012. január 20., péntek 10:17
hollo
378 hozzászólás
Egyetértek Önökkel, PityiPal, Ferenc. Remélem, sőt biztos vagyok benne Baróton kimarad a politika. Az egyházak képviselői fognak szólni.

2012. január 20., péntek 10:32
Belaba
245 hozzászólás
Amig tuntetek kozben olvasgasatok akomenteket a kov ciknel
http://www.borsonline.hu/news.php?ket-eve-roman-iden-magyar-szinekben-indul-az-enekesno&op&hid=52100

2012. január 23., hétfő 09:54
malmos
1228 hozzászólás
Na, s akkor mi van Béla bá!Székelyek között nincs irigy mi?Szemét ember van mindenütt!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Nem csak az utca elégedetlen
Romániában terjed az elégedetlenkedési hullám, az utolsó hírek szerint több mint húsz megye városainak ut­cáin követelik az államelnök, a miniszterelnök lemondását és előrehozott választások kiírását. Már London utcáin is Băsescu–Boc fejét vennék az ott tanuló diákok.

- :
Hírsaláta
A NAP NYILATKOZATA. A hétfői nap legfurcsább nyilatkozata Emil Boc miniszterelnök szájából hangzott el. Derék miniszterelnökünk, aki valójában csakis azt meri elmondani, mire Băsescutól engedélyt kapott, most arról beszélt, hogy az egészségügyi törvény és Raed Arafat tekintetében mindkettőjüket félretájékoztatták.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS