Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 19., csütörtök: Közélet Perre készül a polgármester (Barót)Barót polgármestere, Nagy István kész perbe hívni a megyei tanácsot, mert az augusztusi határidő ellenére még mindig nem utalta vissza a város tulajdonába a strandot, és mert a költségvetés kiegyensúlyozására szánt pénzt nem objektív módon, hanem politikai megfontolások alapján osztotta szét. Nagy István a Háromszék kérdésére kijelentette, már két alkalommal is felszólította a megyei tanács vezetőségét, hogy számoljanak el, illetve tegyék számára is elérhetővé a strandfelújítási beruházás pénzügyi és műszaki adatait, hiszen a szerződés már rég lejárt, ráadásul a létesítmény a város leltárában szerepel. A pénzek elosztásával kapcsolatosan kifejtette: a diszkriminációellenes hivatalhoz fordul, hogy mondja ki, az RMDSZ-es megyevezetés hátrányos megkülönböztetésben részesítette Barótot. "Hiába javasoltam a megyei tanácsnak, hogy objektív, átlátható módszert alkalmazzon a pénzek elosztásánál, hallani sem akartak róla. Így történhetett meg, hogy éveken keresztül a város csupán aprópénzhez jutott. Úgy érzem csúfolkodnak a baróti néppel. A diszkriminációt úgy bizonyítom, hogy nyilvánvalóvá teszem, elosztáskor nem létezik kritériumrendszer, amely átláthatóvá tenné a pénzek odaítélését. Egy-két esztendőben talán megtörténhet, hogy egy jelentősebb település nem kapja meg az őt megillető részt, de amennyiben sorozatosan mellőzik, ott a diszkrimináció egyértelműsíthető" – nyilatkozta Nagy István. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 1573Olvasóink értékelése: 2.33Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 19., csütörtök 06:48
mumus 99 hozzászólás Miután a polgármester mindent megtett, hogy a beruházás ne valósuljon meg, a Megyei Tanács strandot építtetett a baróti,erdővidéki embereknek. Most, hogy megvan, Nagy I. beperelni készül.
Ő csúfolkodik a baróti néppel, mikor olyan vizet itat amilyen, az épületek dőlnek össze, nincs egy pályázata a városnak,vesz fel a sz.arlé,az utcák,járdák járhatatlanok, iskolák,óvodák,műv.házak koszosak,hidegek,romosak.Az a pénz amiről beszél az a város költségvetésének 0,3%-a. A többi 99,7%-kal mit csinált? Kire és mire költi? Remélem egyszer megtudjuk az igazságot! 2012. január 19., csütörtök 07:10
Sascha 1641 hozzászólás @mumus - te bolond vagy? Esetleg teszed magad? Fizetve vagy? Melyik óvoda, iskola stb. hideg te majom?
2012. január 19., csütörtök 07:30
barot 14 hozzászólás pereljen a polgarmester de az o penzebol,ne a varosebol! Sz....ri ketto :DDDD
2012. január 19., csütörtök 07:33
Sascha 1641 hozzászólás @barot - helyesen is lehet "mondani". Megnyeri a pert (mert megnyeri, ehhez kétség nem fér) s akkor ki fizeti a perköltséget? Nem a deeppurple ...
2012. január 19., csütörtök 07:35
ladoga2009 571 hozzászólás mumus, hadd lássuk, mit is "épített" az udemeráj 1,5 mill. euróból! Lássa meg a város népe is! Mi ebben a baj, avagy betakartatok valamit? mumus, téged az rmdsz fizet, így értük kardoskodsz naponta, nézd meg mit tettetek az országgal, a megyével, a vidékkel. Szégyen!
Sascha, mumuskának, hideg a lelke, romos a mondanivalója, járhatatlan az az út, amelyen ő és a népnyúzó pártja jár, mert bort isznak és vizet prédikálnak 99,7%-ban. 2012. január 19., csütörtök 07:41
Sascha 1641 hozzászólás @ladoga2009 - mumuska fizetve van s azt mondja, amiért fizetik. Jó vagy nem jó, őt ez nem érdekli. Kakukkóra kutyapete mellette ...
2012. január 19., csütörtök 07:53
Hanga79 48 hozzászólás @Sascha - egyértelmű, hogy NI cimborája és/vagy talpnyalója vagy. Ahogy Te kiállsz mellette akár tőled is lehetne azt kérdezni, idézlek téged "Fizetve vagy?".
2012. január 19., csütörtök 07:58
Sascha 1641 hozzászólás @Hanga79 - lehet neked nem mondanak semmitezek a szavak, de azért "mondom": egyenes gerinc, kitartás egy elv mellett, 18 év emberismeret, megnemhajlás, még annyi bólogatáse se s barát. Ritka szavak Erika lelkem. Egyébként nem vagyok fizetve, ha annyira érdekel :-) Legalábbis nem Nagy István által :-) Ha érdekel, akkor e-mailben megmondom mennyi a havi bérem, amiért (még) kikelek reggelente az ágyból s lenyomom az esetenként 11-12 órát. Ja! Nem te fizetsz az adódból, nyugodj meg :-)
2012. január 19., csütörtök 08:15
taurus 89 hozzászólás Ingyen nyal! Szereti!
2012. január 19., csütörtök 08:15
Hanga79 48 hozzászólás @ Sascha - ... megnyugodtam Tamás lelkem, megnyugodtam :) és őszintén nem érdekel mennyi a havi béred hiszen arra Te dolgozol rá, de ahhoz képest,hogy napi 11-12 orát dolgozol elég sok időd jut a hozzászólásokhoz.
2012. január 19., csütörtök 08:19
et 423 hozzászólás mumus, én nem hóttam meg magam pedig iszom azt a vizet, ócsó fiam s a szanitécök es elismerik, minden rendben. Ebbe az úri világba fiam mindenki buburékos vizet fogyaszt, vagy simmát folyhatna a Jordán vize es a csapon. De én mondom, csak annyi baj legyen mindenütt a vízzel mint Baróton. Miféle túró ember vagy te hogy így beszélsz a városodról, vagy nem es a te városod? Az épületek egyáltalán nem koszosak, nem hidegek, nem romosak! A te fejedbe van hideg, kosz s romladék!
2012. január 19., csütörtök 08:33
PityiPal 1632 hozzászólás A polgármester semmiképp nem perelhet a város pénzén, csak akkor, ha az a város érdekében történik, barot.A tanácsnak kell legyen fizetett jogtanácsosa, és a törvény sem teszi lehetővé, hogy bármelyik polg.mester kénye-kedve szerint pereljen!
De szívesen besegítek anyagilag Nagy Istvánnak, ha perel! mumus, vitri, taurus and CO, kampányban vagytok? A főnökötök miből fizet titeket?Abból, amit Barót kéne kapjon? 2012. január 19., csütörtök 08:35
borizoltan7 46 hozzászólás Újjab ingyenes Nagy István közlemény a 3szék hasábjain.röhej.
2012. január 19., csütörtök 08:48
lacko 28 hozzászólás Az a szomorú, hogy hamarosan tönkreteszi, mivel nincsen szándékában üzemeltetni és újból a Barótiak látják kárát! ( miután a polgármester mindent megtett, hogy a beruházás ne valósuljon meg)
2012. január 19., csütörtök 09:02
Sascha 1641 hozzászólás @taurus - falu bikája :-) Legalább nem lesz oda a nép pénze kicsi zöldostorosom.
@Hanga79 - ez egy ilyen munkahely :-) A "patron" azt hiszi dolgozok, én meg azt, hogy fizet. Megértjük egymást. :-) @laczko - ahhoz, hogy tönkretegye az övékell legyen. Ez eddig nem történt meg. @borizoltan7 - ha nem tetszik, akkor nem olvasod. Hol a gond? Baj, mert Nagy István, mi? Lesz ez még több is te kakadu. 2012. január 19., csütörtök 09:07
Mike 14 hozzászólás Sorakoztató olvasni és észlelni, hogy a fórumisták ismerik egymást névileg is.
2012. január 19., csütörtök 09:15
PityiPal 1632 hozzászólás taurus, de hány lejért nyalsz naponta? Beszólásra fizetnek vagy karakterszámra?
2012. január 19., csütörtök 09:17
saci 17 hozzászólás A tegnap írtam, de mára is érvényes:
A nagy pista pereskedéséről csak annyit, hogy ő, nagy pista, saját magát is beperelte már többször is. Az első 2004-ben volt, úgy kezdte polgármesteri karrierjét. Hogy most másokat is perel az csak természetes, meghazudtolná saját magát ha nem így csinálná. Én már csak arra vagyok kíváncsi amikor majd ő is fog bíráskodni azokon a pereken ahol ő az alperes úgy mint a felperes. De neki az is fog menni neki. Ha nem lesz jó a döntés az sem baj, mert akkor is más lesz a hibás. És érvényes mindörökké. 2012. január 19., csütörtök 09:23
ladoga2009 571 hozzászólás @lacko: A cikk azt tudatja, hogy kéri vissza a város tulajdonába az ingatlant. Az ingatlan könyvével, értékkel, tervel. Ennyi. Ez a dolga, állami törvények és helyi határozat szerint. Te más cikket olvasol?
2012. január 19., csütörtök 10:19
Arpad 46 hozzászólás Pereljen csak, mar ugyis az utolsokat rugja.
2012. január 19., csütörtök 10:32
moni 173 hozzászólás Pereljen csak a saját költségén, bár a Demeter László múlt heti nagypistának írt válaszlevelében olvasható, hogy a város pénzét is a sajátjaként kezeli.
A többi per mellett az is elfér. Nagypista egyedül annyit perelt, hogy a megye többi önkormányzata összesen ennyit nem. De most már a közhangulat is eléggé ellene van Baróton, úgy tünik az utolsókat rúgja. Még addig jó, míg a megyei tanács kezelésében van a strand, mert addig ez az őrült nem tudja tönkretenni. De sajnos hamarosan visszakerül nagypista adminisztrálásába, pedig érdemes lenne megvárni vele a következő tényleges polgármestert. Meglátjuk. 2012. január 19., csütörtök 10:52
zakifi 57 hozzászólás Mindenki elolvashassa Sascha mai hozzászólásait a különböző cikkekhez.A gondolkodása , kifejezésmódja,ostoba és bunkósága jellemzi szellemi és értelmi képességét. Megtudtam, hogy Nagy István ivócimborája és szellemi hasonmása.Ilyen emberekkel akarunk fennmaradni, autonómiát kiharcolni? Elég ha ránézel, és minden világos.Lehetetlen , hogy magyar legyen inkább valamilyen más fajzat, aki a románság provokátorja.Az összes hozzászóló közül Ő legvisszamaradottabb.Lehet szavazni!
2012. január 19., csütörtök 11:00
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - mint mondtam: elég barom van itt. Nem kell még egy Orwell-disznó is :-) Amit nem tudsz rólam: szeretem a disznóhusit a sör mellé :-)
2012. január 19., csütörtök 11:10
zakifi 57 hozzászólás Megértettem egy részeges disznó vagy!
2012. január 19., csütörtök 13:46
argus 30 hozzászólás Na te Peste, nem artana valami penzt palyazni a perekre, lassan a varos annyi penzt ver el a perekre mint egy becsuletes varos beruhazasra. Hat ha a hires Unio megfinanszirozna vajegy peredet. Mert ott hullyesegre penz van.
2012. január 19., csütörtök 14:42
Sascha 1641 hozzászólás @Caligula - azt se tudod mit beszélsz bolond császár :-)
2012. január 19., csütörtök 14:42
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - de nekem jól is áll hej! :-)
2012. január 19., csütörtök 15:16
zakifi 57 hozzászólás Örvendek, hogy magadra ismertél és azonosulsz vele.
2012. január 19., csütörtök 17:06
miklosiella 45 hozzászólás Sacha! Nem szeretem a mellébeszélést, ezért elmondom neked,-ha megharagszol, akkor is,-Baróton a csapokból folyó víz ipari víz!Évek óta aq vargyasi forrásról hordjuk a vizet főzni!
2012. január 19., csütörtök 17:12
Sascha 1641 hozzászólás Ella néni - az igazságért nem haragszom soha. Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy eddig senki nem betegedett meg a csapvíztől.
2012. január 19., csütörtök 18:27
elekesbar 16 hozzászólás semmi baj sincs a baróti csapvizzel addig mig nincs hóolvadás vagy bővebb esőzés, mert ilyenkor nem, hogy ihatatlan hanem még fürödni is utál benne az ember, szerencsére ez nem fordult elő az utóbbi időben, elég aszályos nyarunk és őszünk volt, a hó még nem kezdett olvadni
2012. január 19., csütörtök 18:28
hawk 108 hozzászólás Sascha-cska nem betegedett meg senki a viztöl mert forralva használják, számítsd csak hozzá a forraláshoz a gáz árát és megkapod az iható víz reális árát, na nehogy megsértselek előre is bocsánat.!!
2012. január 19., csütörtök 19:02
Sascha 1641 hozzászólás @hawk - ha az igazságot mondod nem fogok :-)
2012. január 19., csütörtök 19:15
dinibacsi 4945 hozzászólás Ma voltam Baroton,sehol nem tapasztaltam nagypista ellenes hangulatot,söt,szinte mindenki szeretve tiszteli !A viz tényleg probléma,de simán megoldodik,miután a rmdsz eltünik!Kiflikén,akkorát senki mióta forumozunk,nem szivott,mint te saschaval,ha véletlen valamelyik tanitványod olvasta,akkor oda a maradék tekintélyed is !Ave cezar,ma is szabadon garázdálkodhatsz?
2012. január 19., csütörtök 19:32
zakifi 57 hozzászólás Előkerült dini bacsi a részeges disznó(Sascha fogalmazása önmagárról) jogtanácsosa.Azt kell tudni dini bacsiról ,hogy "ügynök volt" a régi rendszerben.Medgyessy azt mondta:Nem voltam ügynök.Nézzük mit mond dinike?
2012. január 19., csütörtök 19:38
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - most is iszok! Teccik-e? Itt vagyok a kólabárban s osszuk az észt :-)
2012. január 19., csütörtök 19:42
zakifi 57 hozzászólás Örvendek malacka!
2012. január 19., csütörtök 19:45
Sascha 1641 hozzászólás Kikérem magamnak! :-) Hajjoda ... malacka. Annyira azért nem vagyok kicsi :-) S sokat is ittam már ... :-)
2012. január 19., csütörtök 19:45
dinibacsi 4945 hozzászólás Erre mit mondjak,bolond likbol, bolond szél fuj,szegény gyerekek,akiket ilyen vadbarom tanit!Hát persze hogy ügynök voltam,mindenki tudta akkor is,ma is az vagyok,csak kevesebbet fizetnek,mert sokan vagyunk!Ugyan már,a mai nap legjobb beirása,tipikus..........
2012. január 19., csütörtök 19:47
dinibacsi 4945 hozzászólás és még annyit,kifli,hogy ha véletlen kitudodik,hogy ki vagy,szétrugom saját kezüleg a segged,és a rágalmazó pofáddal feltörlök ezt-azt!
2012. január 19., csütörtök 19:51
zakifi 57 hozzászólás Egy ügynök régen sok megbízást kapott.Az ügybuzgók mint a fiatal dini (tini dini) Kőrösi Csoma Sándor utcából is.
2012. január 19., csütörtök 19:53
zakifi 57 hozzászólás Mikor akarod , hogy találkozzunk?
2012. január 19., csütörtök 20:11
dinibacsi 4945 hozzászólás Holnap is találkozhatunk a parkban,a tüntetéskor,és vagy össze keversz valakivel,vagy nagyon nagy lázzad van!Mi az a Körösi utca,hol van,és mi közöm szerinted hozza?
2012. január 19., csütörtök 20:12
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - hagyd már ezt a félnótást. Gyere inkább igyunk egy deci köményest vagy szilvóriumot :-)
2012. január 19., csütörtök 20:14
dinibacsi 4945 hozzászólás Hol vagy?
2012. január 19., csütörtök 20:15
dinibacsi 4945 hozzászólás Kérd ki a szilvóriumot,mindjárt jövök,szólj át Nagy pistának is,szerezzen valami csajokat is!
2012. január 19., csütörtök 20:17
zakifi 57 hozzászólás A tüntetés az más dolog.Érdekes utca, érdekes egyforma épületekkel.A nagy magyar utazó nevét írhattad volna helyesen is!
2012. január 19., csütörtök 20:24
zakifi 57 hozzászólás A tüntetés az más dolog.Érdekes utca, érdekes egyforma épületekkel.A nagy magyar utazó nevét írhattad volna helyesen is!
2012. január 19., csütörtök 20:41
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - a kólabárban :-) Szilvóriumot otthonról hoztam ...itt nem lehet kapni :-)
2012. január 19., csütörtök 20:49
dinibacsi 4945 hozzászólás Rendben,közben szólok az ügynökeimnek,nyomozzanak utána a tanárkának,mert tudod,közben kinyomtattam a kifli rágalmazását,és szerzek pár kellemes napot neki,ugyis sok a szabadidöm,a nyakába akasztok égy rágalmazási pert,hogy utánna egy darabig nagypistához járjon segélyért,mert a fizuját nekem fogják átutalni!Lesz pénz szilvóriumra ne busulj,lehet,a kampányt is a kiflivel fogjuk finansziroztatni!Ezt már nem tudja letagadni,mint Orwelt!
2012. január 19., csütörtök 20:59
zakifi 57 hozzászólás Az én informátoraim szerint te könyveket árultál mint házaló ügynök.Köztük Orwellt is .Ezért csodálkoztam, hogy műveletlen vagy és részben írástudatlan.(lehet-e nagyobb szégyen ha valaki nem tudja leírni Kőrösi nevét?)Közben megtudtam, hogy a régi piac körül csencseltél.Az említett utca is akörül van.
2012. január 19., csütörtök 21:08
dinibacsi 4945 hozzászólás Akkor most ügynök vagyok vagy könyvárus?Jaj,szegény gyerekek....................!És majd ha tisztázod az idézetet,melyik oldalon található,akkor ugathatsz helyesirásrol,meg akár miröl,addig csak egy félmüvelt diplomás nagypofáju hazug senki vagy!Matekot tanitasz?
2012. január 19., csütörtök 21:17
zakifi 57 hozzászólás Azt mondtad hogy van elég időd, van könyvtár is mire vársz.Ha írni nem is olvasni remélem tudsz.Kivehetsz egy pár könyvet Kőrösiről is, aki "Siculo-Hungarian of Transylvania"volt, legalább ezért.Fő műve "Grammar of the Tibetan language"
2012. január 19., csütörtök 21:20
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - inkább olvass Eric Arthur Blair-t, mert abból gyengén állsz :-)
2012. január 19., csütörtök 21:26
zakifi 57 hozzászólás Mint kiderült Orwellt olvastam.Nagy lépést tettél előre,ha már tudod az eredeti nevét.
2012. január 19., csütörtök 21:27
Sascha 1641 hozzászólás Na épp az nem derült ki :-)
2012. január 19., csütörtök 21:32
zakifi 57 hozzászólás Csodálom hogy ezt mondod mert te egy szót se olvastál P.S. Burton-tól
2012. január 19., csütörtök 21:37
dinibacsi 4945 hozzászólás kifli,sok a szöveg,az én müveltségem ne busitson téged,arra vállaszolj,egyenesen,férfiasan,a sascha minapi idézete az almával az "állatfarm"hányadik oldalán található!ennyit szeretnék tudni ,tanárka!nem félre szövegelni,konkrétan! hogy bitonyitsd itt mindenkinek,hogy van erkölcsi alapod más müveltségét kritizálni,és tanulmányokot ajánlani!semmi egyebet,oldalszámot,mert itt van elöttem a könyv,és sehol nem találom az idézetet!
2012. január 19., csütörtök 21:42
zakifi 57 hozzászólás Te analfabéta olvasd el! Írd la 100-szor KŐRÖSI.
2012. január 19., csütörtök 21:45
Mike 14 hozzászólás Amig teljesen eltértetek a témától, addig a főszereplő nagyon jól érezte magát a Rózsa vendéglőben a főnökbarátaival.
2012. január 19., csütörtök 21:45
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - készséggel elismerem, hogy fogalmam sincs ki az a P.S. Burton. (lehajtottam a fejem) Rajtad a sor! Légy ember! :-)
2012. január 19., csütörtök 21:46
Sascha 1641 hozzászólás @Mike - akkor azért nem jött a kólabárba! :-)
2012. január 19., csütörtök 21:48
dinibacsi 4945 hozzászólás oldalszámot kértem,nehézfejü marha,ne idegesits fel,jol tudod,hogy blöfföltél,nagyoskodtál a tudásoddal,mint ma is,és irtozatosan melléfogtál,mert nincs ilyen idézet a könyvben!!!GERINCTELEN PECSOVICS SZOFOSO!OLDALSZÁMOT,HOL AZ IDÉZET!???????????????
2012. január 19., csütörtök 21:50
zakifi 57 hozzászólás Sascha Eric Arthur Blair leginkább használt álneve.
2012. január 19., csütörtök 21:56
Sascha 1641 hozzászólás No ... a John Freeman-t még tudtam, de ezt nem.
2012. január 19., csütörtök 21:57
zakifi 57 hozzászólás KŐRdini Vedd a könyvet, ceruzákat és munkára fel.A végén bebizonyítom neked logikusan hogy az idézet benne van a regényben.Ne idegesítsd fel magad.Hozza szoktál , hogy mindenkit sértegetsz s most nyilván nem tetszik egy bizonyos utca .Holnap nézz szét ott is .Kiderül mennyit jártál arra.
2012. január 19., csütörtök 21:59
Sascha 1641 hozzászólás @zakifi - hogyan tudsz logikusan erre ...na mindegy :-) Veled vitázni annyi, mint a döglött lovat megpatkolni.
2012. január 19., csütörtök 22:00
dinibacsi 4945 hozzászólás Sascha,én erre csak annyit mondok,"ecce homo"!Ime az ember,aki mást kioktat,és gyerekeket nevel,annyi gerinc nincs benne,hogy beismerje,hogy tévedett!nem történne semmi,söt,tiszteletre méltó dolog lett volna,igy még arra sem méltatom,hogy bepereljem,tehát majd eladok néhány könyvet,meg besugok pár embert,és ugyis lesz pálinkára valónk!
2012. január 19., csütörtök 22:02
Kenesei 746 hozzászólás Ebből még a végén csoportszex lesz !
2012. január 19., csütörtök 22:03
Sascha 1641 hozzászólás @dinibacsi - ejsze az üres évegeket es el kellene adni ... :-) No, de érdekes cikk fog megjelenni holnap. Lehet nem a 3szek.ro-n, mert Hecser ma részeg volt, de Böjte megteszi a mondóba ...
2012. január 19., csütörtök 22:05
zakifi 57 hozzászólás Sascha le a kalappal előtted és ha jártas vagy a fényképezésben akkor tudod, hogy John Freeman könyvei alapkönyvek.Ígérem , hogy bebizonyítom logikusan(meg fogsz lepődni) s ha nem sikerül megyek Barótra és vagy döglött lovat patkolunk vagy iszunk .A vesztes fizet!
2012. január 19., csütörtök 22:09
zakifi 57 hozzászólás Dini KŐ én nem mondtam hogy besúgtál valakit, de úgy látszik , hogy az ing a tiéd és felveted magadra.
2012. január 19., csütörtök 22:13
dinibacsi 4945 hozzászólás akkor leborulok emberi nagyságod elött kifli,és sirva,nyilvánosan bocsánatot kérek töled!De még mindig nem irtad meg az oldalszámot!Akkor holnap kivételesen megveszem a mondot,olyant pedig,hogy hecser részeg volt,nem szivesen hallok,de ugy látszik,ma mindenkiben csalodok!
2012. január 19., csütörtök 22:17
dinibacsi 4945 hozzászólás Az "ügynök"akkor mit sugallt,kifli?vagy én lettem volna ama oo7-es Bond nevezetü valaki titokban?nem szeretem,ha leköpnek,de ha le akarják nyalni a köpést,azt kimondottan utálom!
2012. január 19., csütörtök 22:19
zakifi 57 hozzászólás dini bacsi részemről tényleg nem szép dolog valakit palira venni egy elütött betű miatt.Értelmezd először azt , hogy mit jelent benne van az Állatfarmban.Nem matematikát tanítok, de a logikával boldogulok.
2012. január 19., csütörtök 22:20
dinibacsi 4945 hozzászólás olvasd már el a 19,32 h kor irt komentedet,és aztán beszélj,de ugy látom,veled nem érdemes szoba se állni,letagadsz mindent,még amit te irtál is!
2012. január 19., csütörtök 22:26
zakifi 57 hozzászólás Előkerült dini bacsi a részeges disznó(Sascha fogalmazása önmagárról) jogtanácsosa.Azt kell tudni dini bacsiról ,hogy "ügynök volt" a régi rendszerben.Medgyessy azt mondta:Nem voltam ügynök.Nézzük mit mond dinike?Mi a probléma?
2012. január 19., csütörtök 22:33
zakifi 57 hozzászólás Te magad ismerted el hogy tényleg ügynök voltál.19.45Vén hülye vagy.Az ügynök sok mindent jelent és sugall azok akiket nap mint nap sértegetsz azt gondolnak amit akarnak.Én úgy hallottam hogy csencselő ügynök voltál, s mivel olyan művelt vagy gondoltam ,hogy könyvekkel.Azt veszel magadra amit akarsz.
2012. január 19., csütörtök 22:43
zakifi 57 hozzászólás Dini Már csak ketten maradtunk online .Feküdj le szépen .Én még olvasok.mivel lekötöttem sokáig a figyelmedet sok olvasó megmenekült a hülyeségeidtől.
2012. január 19., csütörtök 22:48
zakifi 57 hozzászólás dinike Jó éjszakát.Fokozatosan kapom rólad a jobbnál jobb és régi kori információkat.Nagy menő voltál!Mára befejeztem nyalogasd a sebeidet.
2012. január 19., csütörtök 22:51
dinibacsi 4945 hozzászólás látom,agyadra ment valami,te irtad Medgyessi azt mondta,nem volt ügynök,lássuk dini mit mond!Ö is könyvet árult volna?nem sértegeteg senkit csak aki rászolgál!és te ma rászolgáltál!mert rágalmaztál,most meg letagadod!és itt nagyjábol mindenki ismer,és tudja,mit gondoljon!szegény gyerekek..............
2012. január 19., csütörtök 22:58
dinibacsi 4945 hozzászólás Nem csak voltam,ma is az vagyok,ezt ne felejtsd el,és mivel te mindent trudsz rolam,kénytelen leszek utánna nézni az inkognitodnak,és akkor meglátjuk,mekkora kisfiu leszel!Mert Ali kezei hosszuak!!!
2012. január 19., csütörtök 23:09
zakifi 57 hozzászólás így írtad: látom,agyadra ment valami,te irtad Medgyessi azt mondta,nem volt ügynök,lássuk dini mit mond!Ö is könyvet árult volna?nem sértegeteg senkit csak aki rászolgál!és te ma rászolgáltál!mert rágalmaztál,most meg letagadod!és itt nagyjábol mindenki ismer,és tudja,mit gondoljon!szegény gyerekek..............
Így kell írni: Látom, agyadra ment valami, te írtad Medgyessy azt mondta, nem volt ügynök, lássuk, dini mit mond! Ö is könyvet árult volna? Nem sértegetek senkit, csak aki rászolgál! És te ma rászolgáltál! Mert rágalmaztál, most meg letagadod! És itt nagyjából mindenki ismer, és tudja, mit gondoljon! Szegény gyerekek. Nagyon megijedtem. 2012. január 19., csütörtök 23:25
dinibacsi 4945 hozzászólás kérdeztem?nincs szükségem a tanitásaidra,amig nem bizonyitod az idézetet az oldalszámmal megspékelve!Amig azt meg nem találom.addig csak egy hazug,dicsekvö fráter vagy,akitöl nincs mit tanulni!szegény gyerekek......................
2012. január 19., csütörtök 23:33
zakifi 57 hozzászólás 0040757791158 ezt küldte valaki
2012. január 19., csütörtök 23:36
dinibacsi 4945 hozzászólás fenn van a féjszbokon,zsenikém,én nem inkognitoban lapitok,a cimem is ott van,11-töl a Papi bárban kvzom,még mire vagy kiváncsi?2o cm,leállva!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||