Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 20., péntek: Közélet Vargyas jó évre számít (Év elején a falugazdák)![]() Vargyason jelentős befektetések valósultak meg, de Ilkei Ferenc polgármester máris újabb célokat tűzött ki. Szeretné, ha mielőbb megtalálnák azt a céget, amellyel megfelelő szerződést köthetnének a vízszolgáltatás elindítására, illetve ha még a nyár folyamán elkezdhetnék a csatornázást és a szennyvízállomás megépítését. Másfél millió eurót nyertek az Orbán Balázs-barlang felé vezető út rendbetételére, közel tíz kilométeres szakaszra kerül aszfalt. Mindehhez sok pénz kell, de a községvezető derűlátó: nem szorulnak banki kölcsönre, jó gazdálkodással megoldható lesz anélkül is. – Polgármester úr, mit tart a tavalyi esztendő legjelentősebb megvalósításának? Ilkei Ferenc: A község életét jelentősen befolyásoló több beruházást sikerült megvalósítanunk vagy előkészítenünk. Ezek közül kiemelkedik a csatornarendszer és a szennyvízhálózat kiépítése érdekében benyújtott sikeres pályázatunk: közel hatmillió lejből gazdálkodhatunk. Ami azt illeti, elég nehezen ment, mert régebb elkészített dokumentációt kellett felújítanunk, a jóváhagyások és engedélyeztetések érdekében ismét rengeteget kellett kilincselnünk, majd végezetül az RMDSZ lobbijára is szükségünk volt, hogy a Környezetvédelmi Alapnál célt érjünk. Jelen pillanatban a közbeszerzési folyamat elején járunk, leghamarabb a nyáron foghatunk neki a jelentős, a Riverside-beruházást, az újvargyasi részt is magában foglaló munkának – amennyiben senki sem fogja a közbeszerzés eredményét megfellebbezni. Becslésem szerint három-négy esztendő múlva készül el, ezért úgy vélem, az 1,2 millió lejes önrész biztosításához nem szükséges bankkölcsönt felvennünk. Idén négyszázezer lejt kell kitennünk, de abból a megyei tanács százezret áll. – A tavalyi évértékelő beszélgetésünk alkalmával a vízhálózat kiépítését említette sikerként, ám ősszel már arról készült riport, hogy kevesen csatlakoztak rá, illetve a szolgáltatást sem sikerült engedélyezett cégnek kiadniuk. Jelenleg mi a helyzet? – A vízhálózat kiépítését továbbra is sikerként tartom számon. Sajnos, még nem sikerült elindítanunk. Ebben szerepet játszik az is, hogy nagyon kevesen csatlakoztak az új, jó minőségű vizet biztosító rendszerre, annak ellenére, hogy a község régi rendszere csak a fél Vargyast szolgálja ki, ráadásul gyengén is működik. A napokban kértem tájékoztatást, s kiderült, csak harmincöten köttették be. Az engedélyeztetett cég megtalálása sem egyszerű: amellett voltam, hogy a szolgáltatást az Aquacov Közösségfejlesztési Egyesületen keresztül a sepsiszentgyörgyi közműveknek kellene adnunk. A helyi érdek ugyanis az lenne, hogy ne aprózzuk fel erőnket, minél szorosabban működjünk együtt, így közösen fejleszthetnénk, s a nyereség is itthon maradna. Bánt, hogy a tárgyalások a vártnál lassabban mennek, a tanácsban sincs egyetértés e tekintetben, azaz meglehet, más megoldást kell keresnünk. – Az erdei utak jelentős része került az önkormányzathoz. Milyen tervei vannak azokkal? – Igen, az olaszteleki erdészettől hozzánk került át a barlang felé vezető loki út, a határpataki, a kőpataki és a rikai is. Ezek közül a loki út felújítására nyújtottunk be pályázatot a vidékfejlesztési minisztériumhoz. Mivel a hetvenöt pontból hetvenötre értékeltek, másfél millió euróból készíthetünk rendes aszfaltutat, két híd épül, partot erősítünk, medret rendezünk, és sáncokat alakítunk ki. Én csak azt sajnálom, hogy a Vargyas és Almás közt 1631-től 1637-ig folyt perben nem a mi javunkra döntöttek, hiszen úgy nemcsak határunkig, a Fehérpatakig tudtuk volna a beruházást elvégezni, hanem azon túl is – pedig nekünk sokkal fontosabb lenne, mint a Hargita megyeieknek... – Mi a helyzet a Riverside lakóparkkal, vagy ahogy a befektetést mindenki emlegeti, a golfpályával? – Először is közölném: valami félreértés okán került a sajtóba, hogy lakópark készül itt. Mint nekem is pontosították az osztrákok, valójában panziókat fognak építeni. Amúgy a Feketében befejezték a telekvásárlást, de kicsit távolabb még tíz-tizenöt hektárt vásárolnának. Ha ezeken a nehezebb vásárokon túl lesznek, indulhat az építkezés. Én is alig várom, hogy történjék már valami, mert meggyőződésem, komoly fejlődést hoz majd a községnek. – A kudarcok közt mit tart számon? – Leginkább – mint már említettem –, hogy nem sikerült vízszolgáltatót találnunk, ezért a falu népének vagy a gyenge minőségű baróti vizet, vagy a kutak – szintén nem a legjobb minőségű – vizét kell fogyasztania. Aztán ott a sportcsarnok esete. Felépítettük, elégedettek vagyunk azzal, de mivel a prefektúra úgy vélte, hogy nem tettünk eleget az átláthatósági törvénynek, nem sikerült még üzembe helyeznünk. Szintén kudarcként tartom számon, hogy ebben az évadban sem lett labdarúgócsapatunk. Ezt nem szeretném tovább halogatni, idén mindenképp megvalósítjuk. – Idénre vonatkozó jelentősebb tervei közé mit sorol? – Remélem, hogy nekifoghatunk a csatornázás és szennyvíztisztító állomás kivitelezésének, illetve a loki út javításának. Fontosnak tartom, hogy LEADER-pályázatot nyújtsunk be a hidegaszói sátortábor létrehozására, továbbá folytatnunk kell a kultúrház felújítását, be kell bútoroznunk a tűzoltószertár fölött kialakított helyiségeket, és rendezni kell a sportcsarnok környékét is. Még azt is megígérhetem, ha tavaly elmaradt az utcák gyalulása, idén mindenképp bepótoljuk. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 623Olvasóink értékelése: 3.75Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 20., péntek 08:11
vitriol 432 hozzászólás Van mivel dicsekedni! És ott a székely zászló is!!!
2012. január 20., péntek 08:39
picike 373 hozzászólás Ez olyan ember, hogy mindegy milyen párthoz tartozik.Ő végzi a dolgát.Csak igy tovább.
2012. január 20., péntek 10:43
argus 30 hozzászólás Na te Nagy Pesta, elmehetnel az altalad letraktoristazott Ilkei Ferenchez tanulni. Erdekes neki meg idaig egy torvenyszeki pere volt s abba is te vitted bele. Vagy te a sok diplomaddal mar tobbet nem kell tanulj. MAJD MEGTANIT AZ ELET.
2012. január 20., péntek 13:49
tako 30 hozzászólás Gondolja Ilkei, hogy "három-négy esztendő" múlva polgi lesz? "becslésem szerint" nem.
Aquacov és "helyi érdek" ? a kettő egyszerre, ugyan má, ne röhögtessen. Aztán az osztrákok még csak most pontosítanak, de a mester má tudja, hogy mennyi önrész kell, ugyan mire? A csatornázás régi mese, megérne egy misét. 2012. január 20., péntek 20:24
nemecsekerno 132 hozzászólás Gratula Ilkei Ferenc! Erdővidéken nem túl sok ilyen szorgos polgármester van. A következő (várható) kritika ellenére is ha valaki tud jobb példát, állok elébe.
2012. január 24., kedd 12:51
Vargyasi 32 hozzászólás "– Először is közölném: valami félreértés okán került a sajtóba, hogy lakópark készül itt. Mint nekem is pontosították az osztrákok, valójában panziókat fognak építeni."
Valami félreértés okán...hmmm. Semmi féreértés nem volt, három évig ezt nyilatkozták nem csak a cég hanem a Polgármester Úr, többek közt a cég régi honlapján mai napig ott van a lakópark terve. Miért van az, hogy mai napig ködösítenek? Valami nem kerek. Ha valami változik a tervben azzal semmi gond, csak ne "félreértésnek" nevezzük akkor, hanem változásnak. A vargyasi 2012 es tervekről meg már hallottunk 2011-ben, ugyanezt nyilatkozta a Polgármester Úr, a barlang felé vezető útra megnyert pályázaton kívül minden a régi meséhez tartozik. Hogy mennyire mese, kiderül a jövőben, mint az is, hogy mi épül majd meg a Feketén. Túl sok a félreértés Vargyason.Igaz, legalább történik valami, hogy kinek lesz ez jó ? Ez a jövő titka. Reméljük a falu lakói is köztük lesznek.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
