Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2012. január 20., péntek: Közélet Fejér Ákos-emlékév Mikóújfaluban (Év elején a falugazdák)![]() Beszélgetés Nyáguly Vilmos polgármesterrel A hutások kései unokáinak falujában is felgyorsult az élet, s amint a községvezető sorjázta gondjaikat-bajaikat, az volt az érzésünk, hogy mai viszonylatban ennél sebesebben nem lehet haladni a településfejlesztés kanyargós hazai ösvényein. – Miközben sikeres új esztendőt kívánok mindenkinek, szeretném, ha ez az év sem lenne rosszabb, mint a 2011-es – mondta a polgármester. – Önerőből, mintegy 300 000 lejből felújítottuk az önkormányzat székházát, az első negyedévben befejezzük a gróf Mikó Imre nevét viselő kultúrotthon és községi könyvtár közös épületét. Elkészült az óvoda udvarán a játszóterünk is, használatba vette a fiatalság a tornatermet, és ANL-tömbházzal büszkélkedhetünk. – Szóljon a költségvetésről, mi lesz az év munkálata? – Költségvetésünk hasonlít a tavalyihoz. Derűlátó vagyok, és hiszem, hogy ki fogunk lábalni e szűknek mutatkozó esztendőből is. Javasoltam, hogy cseréljük ki a település régi vízhálózatát, mely már nagyon elöregedett, a főút menti szakasz éppen 45 éves. Tervünkre a tanács rábólintott. A főút másik oldalára is vezetéket fektetünk le, mert nem lehet feltörni a nemzetközi út burkolatát. Ehhez nagyobb összeg kell, s remélem, hogy lesz ilyen célra pályázati kiírás, s akkor mi is lépünk. – Mikor lesz szalagvágás a szennyvíztisztító állomásnál és csatornahálózatnál? – Azt a tavasz hozza el. Nagy lépés volt ez Mikóújfalu közművesítésének útján. Akkora beruházás, hogy közel egyenlő a község háromesztendei költségvetésével, tehát önerőből aligha tudtuk volna megvalósítani. Ezt még a 7-es kormányrendelet alapján pályáztuk meg. De szerintem az apróbb munkálatok is nagy fontosságúak. Kipucoltuk, mélyítettük az összes vízlefolyó árkot, sáncot. A hegyoldal alatt fekvő falut veszélyeztetik a vadvizek. A veszélyesebb árkokra decemberben három pallót építtettünk. Tervünk, hogy ebben az évben kitakarítjuk a Bedő-borvíz medencéjét, ahonnan hordja a nép a borvizet, és a Gazsi-ásványvízforrás felújítására-rendezésére is sor kerül. – Szorultak-e az önkormányzat segítségére a történelmi egyházak? – Négyezer lejjel tudtuk támogatni a helybeli ortodox egyházat abból az alkalomból, hogy a templom a tavaly volt 110 éves. Ebben az évben a római katolikus egyházat támogatjuk, hogy új kerítést építhessenek a parókia műút felőli frontjára. Felajánlások már vannak, és Újfaluban még lehet számítani a székely kalákára. Egy ilyen, kőfaragók által lakott településen a kőkerítés tiszta közmunka. Bálint Csongor református tiszteletes pályázott a felújított templom támpillérjeinek megépítéséhez szükséges pénzalapra. – Emlegetett egy emléktúrát is. – Május 10-én lesz tíz éve annak, hogy meghalt Fejér Ákos tanárunk, aki annyi hírnevet szerzett Újfalunak. Az évet Fejér Ákos-emlékévnek nyilvánítottuk, s bicikli-emléktúrával szeretnénk tisztelegni az évfordulón. Emlékkopját is állítunk a katolikus templomkert történelmi emlékparkjában. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 671Olvasóink értékelése: 1Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2012. január 20., péntek 00:04
dinibacsi 4945 hozzászólás Isten nyugtassa Fejér Ákost,igazi tanár,és ember volt!
2012. január 20., péntek 00:15
hallo 399 hozzászólás Nem szerette a zsebre dugott kezű diákot ,dorgálván mondta akit úgy látott , "Vedd ki fiam a kezedet a zsebedből" ,mivel a kéz zsebredugása divat volt a diákoknál. Mert Ő a tettek embere volt. Nem a semmittevésé.
2012. január 20., péntek 00:31
dinibacsi 4945 hozzászólás A rend,a pontosság embere volt,akik vele jártak turázni,megtanulták egy életre,mi a természet szeretete,tiszteletben tartása,utánunk soha nem maradt egy eldobott papir sem,sokszor a takaritás befejezése után is még egyszer végigjárt mindent,és csak akkor mentünk tovább,ha minden a legnagyobb rendben volt!Ma is,ahányszor kimegyek a természetbe,mindig eszembe jut!
2012. január 20., péntek 00:38
hallo 399 hozzászólás S nem csak a diákok tanultak tőle,hanem rendszeretete a többi tanárokra ,sőt iskola - igazgatókra is átragadt !
2012. január 20., péntek 18:25
temetimo 113 hozzászólás Persze,hogy a haromszeki nagymagyarok koze tartozik,vallalkozokent mondom-irom,hogy az emlekturat tamogatom!
Csinalja is meg polgarmester ur!! Barcsak vennenek peldat rola a mai "nagypofak"! Vilagos,hogy a semmihinto
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja
Ferencz - 07:04 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
